Talán, kissé pesszimistának tűnik, de nem sikerült túl jól a mai nap, még pontosabban a mai este – legalábbis nem éreztem nap végén azt az elégedettséget, amit úgy gondolom, egy jól sikerült nap után érezne az ember. :( Ez több apróság miatt alakult így, amit sajnálok, mert másfelől olyan jól összejöttek a dolgok. Ha ragaszkodom a kronológiai sorrendhez, akkor már tegnap napközben elindult – mondjuk így – a pechsorozat. Ránéztem a ma esti előadás szereposztására, és a szívemhez kaptam, amikor azt láttam, hogy MÁZS helyett Kerényi Miklós Máté játssza Benvolio szerepét. :( Gondoltam, csak túlélem ezt a „tragédiát”, hiszen Rómeóra továbbra is Dolhai Attila volt kiírva; igaz, nagyon vártam, hogy Árpit végre újra színpadon láthassam és hallhassam! :(
Reggel felébredve még minden szép volt és happy – nagy-nagy köszönet érte Máténak a tegnap esti „halálos” alakításért, amelynek hatása még napközben is érezhető volt. MÁZS hiányát persze, ő sem tudta pótolni és feledtetni, de azért bíztam benne, hogy jól sikerül majd az este! : ) Napközben vegyes musical-számokkal „edzettem” és hangoltam magam, így az idő elérkeztével egyre izgatottabbá váltam…
A kényelmem szempontjából sikerült megoldani, hogy Adrit felvéve az osztálytalálkozóról, Ciliék eljöjjenek értem. Picit neccesnek találtam a ½ 6-os pakonyi indulást, aminek köszönhetően ¼ 7 körül vettek fel, és ami később be is igazolta, hogy másodpercek kérdése volt, hogy lekéssük az előadás kezdetét, de végül is időben ott voltunk…
Persze, nem volt ilyen egyszerű, hisz’ nem csak az időn múlott az odaérkezésünk – kissé nagyobb forgalom volt a kelleténél; a kedvezményes parkolóházat a szomszédos utcákon történő keringőzéssel tudtuk csak megközelíteni; onnan (ami végül is majd’ egy megállónyi távolságra van) sietős léptekkel voltunk kénytelen megközelíteni a színházat, és amikor azt gondoltuk, hogy most már talán sínen vagyunk, akkor újabb probléma következett…
A kinyomtatott jegy-visszaigazolásunkat ki kellett váltanunk a pénztárban. Ha nagyon-nagyon szűken is, de jól álltunk az idővel – mindaddig, amíg kiderült, hogy Feri sanék jegye, ki tudja hova, de elkeveredett, és a pénztárosnőnek kézzel kellett megírnia a jegyet!? Még ekkor sem volt az idővel gond, de ekkor én már éreztem, hogy ez az este nem lesz az igazi, és csak reménykedhettem benne, hogy nem kerekedik ki belőle egy balul sikerült színházi este!?... Ha nem dicsérem össze-vissza a jegyet kínáló Internetes portált, amikor Feri san lefoglalta a jegyeket, talán, nem fogom fel ennyire baljóslatúnak a pénztárnál történteket, de így…
Jegyekkel a kezemben rohantunk, hogy elfoglaljuk helyünket az erkély 3-as páholyában. Kissé meglepett, amikor a jegyszedő kishölgy arról tájékoztatott – miközben betessékelt minket a páholyba –, hogy a szünetben a protokoll termet kissé tovább találjuk majd meg!?!? Sok idő nem volt ezen elmélkedni, mert, ahogy leültünk, kihunytak a fények, és elkezdődött az előadás – a Rómeó és Júlia…
A rohanás miatt nem jutott idő ráhangolódni az egyenként 10.000,-Ft-os helyárra, illetve a páholy sugallta előkelőségre és luxusérzetre, ezért hosszú percekbe telt az is, amíg figyelmemet kizárólag csak a színpadra tudtam fókuszálni. Első ismerősként Bereczki Zolit felfedezve a színpadon már-már kezdtem magam átadni az előadás hangulatának, amikor Rómeó színre lépése újabb hidegzuhannyal „örvendeztetett” meg. Dolhai Attila helyett ugyanis Száraz Tamás személyében élvezhettük a hős szerelmes Montague-t! És valóban élvezhettük, mert Tamás – le a kalappal a számunkra ez idáig ismeretlen művész előtt – fantasztikusan játszotta el a szerepet! Még azt is megkockáztatom, hogy Dolhai Attilánál is jobb volt – nekem legalábbis a hangja sokkal jobban bejött, mint Attiláé!... Az előadás végén – megtekintve a színlapot – az is tisztázódott, hogy Száraz Tamás játszotta tegnap este az anarchistát, Luigi Lucheni-t az Elisabeth-ben. Eleinte a hangja volt nagyon ismerős, majd arra figyeltem fel, hogy a profilja ugyanúgy emlékeztet egy másik színészre, mint tegnap este az anarchistát játszó színész… Nagyon jó volt!!! A szünetben izgatta a fantáziámat a jegyszedő hölgy által említett protokoll terem, ami jó is volt, hogy így történt, mert különös kiszolgálásban volt részünk!? A hasonló kategóriájú jeggyel bíró vendégek a páholyuk számának megfelelő asztalhoz ülhettek le, ahol szendvics és csoki, illetve a bárpultnál ásványvíz, narancslé és pezsgő várta őket. Zöldfülűként még nem egészen pontosan tudtuk, mi is a teendő, de hamar feltaláltuk magunkat, és így kellemesen töltöttük el a szünetet…
A második felvonás valamivel jobb hangulatban telt el, ezúttal további meglepetésektől mentesen. Sz. Tamáson túl még a Benvoliót játszó K. M. Máté is kellemes csalódást okozott, de MÁZS-t semmiképpen sem pótolta. Talán, a páholy akusztikája miatt, de úgy éreztem az előadás alatt, hogy a közönség sem „veri szét a színházat” a tapsával és az ovációjával, nem úgy, mint tegnap este az Elisabeth-en; de végül a tapsrendnél voltak hasonló megnyilvánulások egy-egy művésznél. Leginkább Bereczki Zolinál volt ez érezhető és füllel hallható, de hasonló hangerejű ovációt kapott Sz. Tamás és K. M. Máté is… Azért nekem MÁZS nagyon hiányzott – annyira szerettem volna újra hallani a hangját!... Amúgy, fogalmam sincs, mi volt az oka szereposztás-változásnak…
Az előadás végén kipróbáltam az 1-es oldalpáholyt, ahová az egyik júniusi Elisabeth előadásra néztem ki jegyeket - úgy ítéltük meg, ha jobb hely nem adódik, akkor végül is, innen is jól látható a színpad. Mindettől függetlenül a ma este után már óvatosabb vagyok, több ilyen tízezer forintos jegyárba nem kívánok belemenni – aktuális kedvenceimért hajlandó vagyok ennyi pénzt kifizetni, de azt sem minden áron…
Kijőve a színházból vegyes érzések kavarogtak bennem. Örültem, hogy össze tudtuk hozni ezt a közös estét, de a rohanás, és legfőképpen a szereposztás-változás nem kis csalódással töltött el. Amiatt is rossz érzéseim voltak, hogy beoltottuk a Gyerekeket, Adrikát elrángattuk az amúgy is későn kezdődő osztálytalálkozóról, és mindennek tetejében másodszereposztással kellett megnéznünk egy baromi drága darabot…
Volt egy gondolatom, hogy a Törzsvásárlói kártyámat kihasználva üljünk be egy sütire és üdítőre a Café Callas-ba, de megszemlélve az árlapot azonnal elvetettük ezt az ötletet, mert iszonyú drága árakkal találtuk szembe magunkat.
Miután mindenki vágyott valami finomságra, s többünknek kedve szottyant egy kis Mekire, útban Pakony felé a Metró Áruházzal szemben lévő Mekibe betértünk és falatoztunk egy keveset! :)
