Az esti Sakk (musical)előadásra időben elindultunk – részben a MÁV, részben a BKV kiszámíthatatlansága miatt. Nos, a két cég közül végül a BKV lett a nyerő, akiknek köszönhetően nem egész 50 perc alatt eljutottunk Kőbányáról a Margitszigeti Szabadtéri Színpadhoz! Azért, hogy ne kelljen átutaznunk a fél várost, vonattal terveztünk beutazni a Nyugatiba, csakhogy a MÁV… no, de hagyjuk is, mert a monitor úgysem tűrné, amilyen jelzőkkel illetni tudnám őket! Katasztrofális egy társaság! No, de erről majd esetleg egy külön blogban! :(
Szóval, az időben történő elindulásnak köszönhetően rendben megérkeztünk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadhoz. A pénztárban átvettem az Interneten lefoglalt jegyeket, s miközben vártam a soromra, észrevettem a kiírást, hogy az előadás 20 óra helyett 20:30-kor kezdődik majd. Az előtérben székpárnákat is váltottunk ki magunknak a még kényelmesebb élvezet kedvéért, ezt követően pedig, már csak a bebocsátásra vártunk…
A helyünket gond nélkül elfoglaltuk, miután ugyanoda vettem a jegyeket, ahova tavaly a Drakula előadáson ültünk, de szinte nem lepett meg, hogy akadt okostojás, aki nálam is jobban vélte tudni, hogy neki szól oda a jegye, és a legkulturáltabb stílusban homályosított fel minket minderről; csakhogy éppenséggel olvasni nem tanult meg, amelynek segítségével különbséget tudott volna tenni az első és a második sor között…
A színpadi díszlet szerényebb képet mutatott, mint amit általában egy musical előadáson megszokhattunk, ugyanis – ahogyan az a képen is látható – az énekkar és a zenekar emelvényeken történő elhelyezésén kívül mindössze egy hatalmas sakktábla volt látható a színpadon, a háttérben egy kivetítővel. Igaz, ne felejtsük el, hogy ez esetben egy koncertmusicalről van szó, amelynek (is) alapfeltétele, hogy az első hangszertől az utolsó énekhangig minden élőben szóljon! :) A történések helyszíni érzékeltetése úgy működött, hogy a különböző jelenetek alatt a kivetítőn volt látható, hogy helyileg hol is játszódik az éppen zajló esemény… Talán hihetetlennek hangzik, de ez maximálisan elég volt a darab tökéletes élvezete szempontjából! No persze, szükség volt egy fantasztikus szereplőgárdára is! :)
Amikor áprilisban értesültünk e darab újbóli bemutatójáról, és megvettük rá a jegyeket, még semmit sem tudtunk a történetről. Mindössze dalokat ismertünk (Éjszaka Bangkokban, Szegény kissrác panasza, Forog a kerék), amelyeket elsősorban a különböző musicalrendezvényeken hallottunk. Tetszettek ezek a dalok, részben ezért is szerettük volna megnézni a darabot. Másrészről a benne szereplő kiváló színészek miatt kívántunk részesei lenni a szabadtéri előadásnak, amely látatlanban is nagyszerű élményt ígért, hiszen a musicalt a Vámpírok bálja már jól ismert és nagyon kedvelt sztárjaival mutatta be a PS Produkció! :) A Margitszigeten két előadást tartottak, az előzetes tervek szerint két szereposztásban. Szombat este a pirossal írt művészekhez volt szerencsénk! :)
2010. augusztus 7. 20.30
Anatolij Szergejevszkij - Egyházi Géza Bot Gábor
Florence Vassy - Sári Éva Kecskés Tímea
Frederick Trumper - Szemenyei János Csordás Levente
Alekszandr Molokov - Gábor Géza Csórics Balázs
Szvetlána Szergejevszkij - Kecskés Tímea Koós Réka
Bíró - Kiss Ernő Zsolt Bot Gábor
Walter de Courcy - Pavletits Béla
Leonyid Viigand - Varga Viktor Jenei Gábor
Nagykövet - Sándor Dávid
Polgármester - Fejszés Attila
Miután a többségüket jól ismerjük a színpadról, különösebb meglepetéssel nem szolgáltak, hiszen tudtuk, hogy fantasztikus hanggal és színészi képességekkel megáldott művészekről van szó, mégis a székbe szögeztek minket az énekhangjukkal. Számomra a legkiemelkedőbb Géza és Jani volt. Géza hangjával két éve nem bírok betelni – énekeljen bármit! Az ő szereplése számomra látatlanban is maximális biztosíték! Lehet, hogy nem tanult színészetet, s érez magában hiányosságokat e téren, én mégis azt mondom, hogy egy őstehetség a lelket simogató hangjával! A Himnuszt ezidáig talán csak Josh Grobantól hallottam, amely talán sokaknak színvonal, de Géza előadása is messze e szinthez tartozik! Fantasztikus volt! :) Ahogyan Jani hangja is eszméletlen! Az egyik fórumon olvastam valakitől, hogy a Szegény kissrác panaszait ”Janinál jobban még senki nem énekelte el”! Nos, én is ezen a véleményen vagyok! Nagyon vártam tőle ezt a dalt…nem hiába…hihetetlen erő volt benne! Úgy tudja elénekelni ezt a dalt, hogy a hangok a fejedbe fészkelik magukat, s mint valami függőségben szenvedő, egyfolytában csak azt kívánod, hogy ’még…még…hadd hallgassam még…és újra’! Örültem, hogy őt láttuk és hallottuk Trumper szerepében! :) Évit és Timit ugyancsak jó volt a színpadon látni és hallani – ezúttal más-más szerepkörben! :) Ernő némi meglepetést okozott nekem kiváló hangjával. Oké, azért azzal valamelyest tisztában voltam, hogy jó hangja van, de hogy ennyire... Nos, ez valahogy nem tudatosult bennem, pedig láttam őt már egy-két darabban. Valószínűleg elsősorban táncosként, és nem énekesként tartottam őt számon, de nagyon örültem, hogy megtapasztalhattam tehetségének ezt az oldalát is, és magamban helyére rakhattam ezt a dolgot! :) Viktort is szeretném egy mondat erejéig megemlíteni… Nagyon örültem a szereplésének, mert a tehetségkutató versenyben nagyon tetszett, ahogyan énekelt, s a személye is hamar szimpatikussá vált! Remélem, sűrűn fogjuk őt színpadon látni! :)
Összességében, mint „első sakkozónak”, aki eddig csak egy-egy „lépést” ismert a darabból, tetszett az előadás, de az igazat megvallva, nem tudom, hogy az általam kedvelt szereplők nélkül, teljesen ismeretlen arcokkal és hangokkal is ugyanígy tetszett volna!? Ezt azért gondolom, így, mert egy-egy dalt leszámítva, nem feltétlenül könnyen befogadható ennek a musicalnek a zenéje, s valljuk be őszintén, a történet is meglehetősen komoly első látásra és hallásra. Miután azonban a Produkció úgy tervezi, hogy október végén (30., 31.) is tart előadást a Pesti Magyar Színházban, feltétlenül szeretném újra megnézni a darabot! :)
A musical részletes(ebb) történetét illetően az Internethez fordultam segítségért, ahol az alábbi leírás(oka)t találtam:
A Sakk cselekménye két, a hetvenes évek végén játszódó sakkvilágbajnoki döntőn bonyolódik, ahol egy amerikai és egy szovjet sakkozó ül egymással szemben az asztalnál, a termen kívül azonban a két nagyhatalom verseng, valamint egy politikával átszőtt szerelmi négyszög is felrajzolódik.
Tim Rice már a hetvenes években akart írni egy "hidegháborús musicalt". 1979-ben megtalálta az amerikai és szovjet rivalizálás bemutatásának megfelelő terepét, a sakkot, és az eseményt, az 1972-es reykjavíki világbajnoki döntőt Bobby Fischer és Borisz Szpasszkij között, ahol a szembenállást minél kihegyezettebben meg tudja mutatni. (A félreértések elkerülése végett azonban gyorsan jegyezzük meg, hogy bár kétségkívül vannak hasonlóságok a darabbeli Frederick Tumper és Fischer jelleme között, a szovjet sakkozók jellemét pedig Szpasszkij mellett Anatolij Karpov és Viktor Korcsnoj ihlette, a Sakk nem életrajzi vagy történelmi musical.)
Első felvonás
A darab elején a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke (a bíró) és társai mesélik el a sakk történetét (A sakk története/The Story of Chess), majd a helyszín, Merano bemutatása következik. Az észak-olaszországi város szolgál a sakkvilágbajnokság helyszínéül. Amint e helyiek az eseményre készülnek, a hetyke amerikai címvédő Frederick Trumper érkezik meg a magyar születésű, de Nagy-Britanniában felnevelkedett menedzserével, Florence Vassyval (Vassy Flóra) (Merano/Merano). A hotelszobában Florence arra figyelmezteti Freddie-t, hogy ha folytatja rosszfiús viselkedését, a sajtó ellene fog fordulni. A sajtókonferencián Freddie megtámad egy újságírót, aki Florence-szel való kapcsolatára kérdez rá (Lapszemle/Sajtókonferencia / Commie Newspapers/Press Conference). Az orosz kihívója, Anatolij Szergijevszkij és menedzsere, Alekszandr Molokov KGB-ügynök érdeklődve, de megvetéssel nézik végig a jelenetet a televízióban. Anatolij arról énekel, hogy került abba a helyzetbe, ahol most van (Anatolij és Molokov/Kit álma űz / Anatoly and Molokov/Where I Want to Be).
A nyitóünnepségen az amerikai és szovjet diplomaták arra esküdöznek, hogy az ő sakkozójuk fog nyerni (Diplomaták / US vs USSR [Diplomats]); a bíró az eljárásmód megtartásának szükségességét hangsúlyozza (A bíró 1, A sakk himnusza / The Arbiter’s Song, Hymn to Chess); míg a szponzorok jó üzletek után kutatnak (A szponzorok / Merchandisers). A sakkjátszma közben Freddie abban a hiszemben, hogy az oroszok befolyásolják a játékot, kiviharzik a teremből (Sakk 1, A bíró 2 / Chess #1, The Arbiter - Reprise). A földre borult sakktáblát és -bábukat Florence, Anatolij, Molokov és a bíró szedik össze, miközben megegyeznek azon, hogy Freddie-nek és Anatolijnak találkoznia kell, hogy megbeszéljék a problémát (Kvartett, Florence és Molokov / Quartet - A Model of Decorum and Tranquility, Florence & Molokov). Később mikor kiderül, hogy Freddie időközben megegyezett a televíziótársasággal, hogy nagyobb fizetést kapjanak tőlük, vita alakul ki közte és Florence között. Mikor Freddie vita közben szóba hozza Florence édesapját, akit valószínűleg az oroszok hurcoltak el az 1956-os budapesti forradalom idején, a nő megharagszik az amerikaira (Az amerikai és Florence/ Budapest 1956 / The American and Florence/1956 - Budapest is Rising). Florence válasza: „senki sincs a más oldalán” (Senki sincs a más oldalán / Nobody’s Side). A Merano hegyi fogadóban Florence és Anatolij várják az amerikai érkezését. A félelmeiket egymásnak megvalló Florence-t és Anatolijt a közben megérkező Freddie ölelkezve találja. Az amerikai bejelenti, hogy a meccs folytatódhat, és a televíziótársasággal mindkét versenyző fél részére fizetésemelésről döntöttek (Der Kleine Franz, Hegyi duett / Der Kleine Franz, Mountain Duet).
A következő sakkjátszma után (Sakk 2 / Chess #2), Florence elhagyja Freddie-t (Florence Quits / A Taste of Pity), miután az sanyarú gyermekkoráról énekel (Szegény kissrác panaszai / Pity the Child). Freddie feladja a versenyt. Florence Anatolijjal a brit nagykövetségre megy, ahol az orosz menedékjogot kér (A nagykövetségen / Embassy Lament). Florence azon töpreng, nem az-e a legjobb, ha az ember egy idegent szeret (Isten, óvd szívem! / Heaven Help My Heart). Walter de Courcey azonban saját terveinek megfelelően lefizeti a médiát, mely elkapja a párt a meranoi vasútállomáson (Anatoly and the Press). Anatolij himnuszában megénekli, hogy az orosz haza „itt dobog bennem, mint egy élő szív” (Himnusz / Anthem).
Második felvonás
Egy évvel később az orosznak Thaiföldön, Bangkokban kell címét megvédenie egy szovjet nagymesterrel szemben. Freddie már a helyszínen van, a helyiekkel énekel az éjszakai életről (Bangkok, Egy éjszaka Bangkokban / The Golden Ballet / One Night in Bangkok), mielőtt felvenné játékközvetítői munkáját a televíziónál. Florence és Anatolij szeretők, aggódnak az amerikai jelenléte miatt, ám kiderül, hogy Anatolij felesége, Szvetlána is Bangkokba utazott (Még egy ellenfél, Te és én / One More Opponent, You and I). Molokov eközben utánuk kémkedik, és új védencét, Viigandot készíti fel a világbajnoki cím megszerzésére (A szovjet gépezet / The Soviet Machine).
Walter ráveszi az amerikait, hogy élő adásban provokálja az oroszt, a feleségéről készült archív felvételekkel (Az interjú / The Interview). Molokov arra utasítja Szvetlánát, hogy vegye rá férjét, hogy veszítse el a meccset, míg Courcey arról informálja Florence-t, hogy édesapja még él, Oroszországban van, és ha Anatolij veszít, elengedik. Egyik terv sem működik, így Molokov és Courcey Freddie-t küldi, hogy meggyőzze a párt (Az alku / The Deal). Florence és Szvetlána Anatolijhoz fűződő kapcsolataikról énekelnek (Jól ismerem őt / I Know Him So Well).
Freddie azonban inkább Florence szerelmét szeretné visszaszerezni. Titokban egy templomban találkozik Anatolijjal, akinek felfedi ellenfele egy taktikai hibáját (A templomban / Talking Chess). A mindent eldöntő játékban Szergijevszkij győz, mivel rájön, hogy ez az egyetlen lehetősége, hogy még valamilyen sikert érjen el - Szvetlána azért bírálja, mert a tömeg üres dicséreteiben sütkérezik, Florence pedig hasonlóképp rója fel neki erkölcsi elképzeléseinek félresöprését (Végjáték / Endgame). Később Florence és az orosz arról beszélgetnek, hogy milyen ígéretesnek tűnt kapcsolatuk (Magamban hordalak / You and I [Reprise]). Amikor Florence egyedül marad, Walter érkezik a hírrel, hogy Anatolij úgy döntött visszatér a Szovjetunióba, így Florence apját szabadon engedik, ha tényleg életben van. Florence összeomlik, és azt mondja Walternek, hogy a semmiért használja az emberek életét. Saját himnuszában Florence is felismeri, hogy a magyar haza „itt dobog bennem, mint egy élő szív” ((Finálé / Finale).
Az elmúlt napok nagyon változékony és szeszélyes időjárását tekintve nagyon áldhatjuk az égieket, mert semmiféle kellemetlen meglepetéssel nem szolgáltak, s mindvégig nagyon kellemes időben volt részünk. Mindössze pár csepp esővel búcsúztattak minket, miután véget ért az előadás, de a folyóügyek elintézését követően már ennek sem volt semmi nyoma! Természetesen készültünk meleg ruhával – hosszú nadrággal, kardigánnal és kabáttal! :)
A szigetről, még ha néhol várakoznunk is kellett az éjszakai járatokra, rendben hazaértünk…
