Cilitől a ½ 5-ös vonattal jöttem haza; hazaérve pedig azonnal készülődni kezdtem. Kicsit elfogott a pánik, amikor ¾ 7 körül Szujó Zoltán sportriporter azzal jelentkezett be élőben a Híradóban, hogy a Real Madrid sztárjai kb. 20 perc múlva kifutnak a pályára melegíteni – merthogy ekkor én még javában készülődtem, úgyhogy rá kellett kapcsolnom...
Természetesen, kilépve a kapun, a busz épp az orrom előtt ment el, ami újabb 10 perc várakozást jelentett. Némileg akkor nyugodtam csak meg, amikor láttam, hogy mások is velem egyidőben indultak neki. Megérkezve a stadionhoz az összes aggodalmam eloszlott a tekintetben, hogy bármiről is lekésnék; amiatt azonban paráztam, hogy a fényképezőgépet miként fogom átjuttatni az ellenőrzésen, de abszolút sima volt az ügy! Helyet foglalva a nézőtéren egyre bizonyosabbá vált, hogy a fotókészítési „alkalmatosság” nem volt „kizáró oka” a bejutásnak…
Szóval, rendben átmentem az ellenőrzésen, majd nekiindultam megkeresni a helyemet. Azt gondolom, a legjobbkor érkeztem, mert a hangulatfelelős (Hevesi Tamás) épp akkor kezdte felsorolni és bemutatni a majdan pályára lépő madridi játékosokat. Leültem a helyemre, azonnal elő a fényképezőgéppel és már fotózgattam is Zidane-t és Beckham-et, amint előttem melegítettek, majd bűvölték (vagy inkább szelídítették) a labdát (mindezt amúgy az edzéseken használatos kék mezben tették). Szerintem, teljesen felesleges ecsetelgetnem azt a hihetetlen, örömmel és boldogsággal teli érzést, ami azonnal átjárt, ahogy megláttam kedvenceimet élőben a Puskás Ferenc Stadion gyepén. Fantasztikus érzés! Leírhatatlan!
Mindent egybevetve, egész jó helyen ültem – valahol a félpálya közepével szemben. Sajnos, ahhoz egy kicsit messze voltak a fiúk, hogy a fényképezőgép egész közel hozza őket, de annyira viszont közel ültem, hogy a mezszámukat simán el tudtam olvasni, még annak is, aki adott esetben a túloldalon sertepertélt. Szóval, bőszen nyomogattam a gombot, még ha a képek csak nekem fognak sokat jelenteni!...
Kb. ¾ óra bemelegítés után visszavonultak a csapatok az öltözőkbe, hogy néhány perc múlva hadrendben felsorakozva a játékos-kijáróban hivatalosan és ünnepélyesen ismét kivonuljanak a pályára – ezúttal komolyabban is focizni egyet. A Real Madrid gárdája a már jól ismert fehér mezben, míg a PF-válogatott az erre az alkalomra készített sárga-fekete szerelésben. A hangulatfelelős ismét bemutatta név szerint a kezdő játékosokat, majd mialatt azok elfoglalták helyüket a pályán, Puskás Ferencről emlékeztek meg számunkra szavakban és képekben. A stadion közönsége felállva tapsolt – így köszöntve az egészségével küszködő élő futball-legendát, aki csak a tv-képernyőjén keresztül nézhette végig a találkozót…
Bár, valóban tele volt a stadion, mégsem volt teltház. Akadt itt-ott egy-egy folt, ahol üresen maradtak a székek (és nem feltétlenül rossz helyek). Azt is meg merem kockáztatni, hogy a lelátói hangulat, igencsak alul maradt az általam vártnál. Az biztos, hogy a tavalyi brazilok elleni mérkőzésen nagyobb lelkesedéstől és buzdítástól voltak hangosabbak a lelátók! Maga azonban a tény, hogy a galaktikusok eljöttek Budapestre, és focijukkal csodálatos estét szereztek, minden RealMadrid-szurkolót a mennybe repített – engem biztosan! Mondom ezt még így is, hogy – legyünk őszinték – Raúlék nem adtak ki magukból mindent! Azt gondolom, a közönség – ahogyan én is – szívesen viszont látott volna egy-egy tanítanivaló mozdulatot, például amelyeket eddig csak a képernyőn keresztül láthattunk! Természetesen, tisztában vagyok vele, hogy ezen játékosok tudása nem egy cirkuszi mutatvány, amit estéről estére kell bemutatniuk; látványos akcióik sorát nagyban meghatározza és befolyásolja az aktuális mérkőzés hangulata és pillanata, de ahogyan tavaly Ronaldinho lázba hozta a közönséget a reklámból már jól ismert cselsorozatával, úgy bizonyára sokat lendített volna a szurkolók lelkesedésén több RobertoCarlos-bombalövés, Raúl-Ronaldo-cselsor, Zidane-tánclépés, vagy Beckham-szabadrúgás. Persze, egyet-egyet ma este is láthattunk, de legszívesebben ezeket néztük volna szünet nélkül! Lehet, hogy egy kicsit telhetetlen vagyok? Oké, elismerem, de talán, ez érthető! Nem tudom, mennyire volt ez csak az én meglátásom, de néha úgy láttam a madridi játékosok arcán, hogy inkább a klub hírneve kötelezte őket erre a budapesti vendégszereplésre, de szívük legmélyén már alig várták, hogy végre Madridban lehessenek, és kiélvezhessék jól megérdemelt évi nyári szabadságukat (augusztus utolsó két hetében), amikor a focira még csak gondolniuk sem kell! Ne felejtsük el, hogy a júliust Ázsiában focizták végig, hogy még inkább népszerűsítsék ezt a sportot azon a földrészen. (Szeptemberben pedig, újra kezdődik a szezon, és minden mi vele jár!) Ha így nézzük a „világválogatott” teljesítményét, semmi oku(n)k nem lehet panaszra, hiszen 1 – 3 arányban megnyerték a találkozót. Három klasszistól három szép gólt láthattunk: Zidane (11-esből), Ronaldo, Owen. A kritikusabb szurkolók, akik figyelemmel kísérik a csapat meccseit a sportcsatornákon, bizonyára azt is megemlítenék, hogy alapvetően nem játszott jól a csapat. Meglepően sok volt a pontatlan passz, a figyelmetlen, elhibázott akció, hogy Zizou kihagyott büntetőjéről már ne is beszéljünk (igaz, nem sokkal később helyére tette a dolgokat)…
No de, ne tegyünk úgy, mintha a focit csak egy csapat játszaná! Ma este a híres Real Madrid ellenfele a Puskás Ferenc Válogatott volt, akiket Lothar Matthäus a saját elgondolása szerint hívott és válogatott össze. Szomorú, de ezekről a srácokról szinte semmit sem tudok, a nevét is csak egy-némelyiknek ismerem; az azonban minden elismerést megérdemel, ahogyan ezek a fiúk a „nagyok” ellen játszottak! Semmiféle alárendelt szerep nem volt érezhető a magyar játékosokon; teljesítményben, hozzáállásban abszolút kiegyenlített volt a mérkőzés! Persze, a rosszmájúak ezt azzal is magyarázhatják, hogy mindez azért lehetett így, mert a Real nem adta ki magából a 100%-ot. Nos, ahhoz valóban nem fér kétség, hogy Raúlék tudnak többet is, ha akarnak; mégis, szeretném azt hinni és gondolni, hogy a pályára lépő magyar srácokban volt ennyi erő és akarat, hogy megmutassák (végre): mi, magyarok is tudunk focizni! Bízom benne, hogy ennek a találkozónak a feelingje oly’ mélyen megérintette a magyar játékosokat, ami elég motiváló erőt adott ahhoz, hogy a bennük szunnyadó parázs lángra kapjon, és még jobb teljesítménnyel, még nagyobb önbizalommal megmutassák, igenis van keresnivalónk a jók között! Reméljük, az argentinok ellen hasonló (vagy még jobb) produktumot fog mutatni a csapat! Az a mérkőzés sokkal komolyabb elbírálás alá esik majd, mert, bár barátságos mérkőzés keretében zajlik le, sok tekintetben egyfajta mutatója lesz a magyar válogatott világbajnokságra történő felkészülésének.
