Amikor először említettem Cilinek, hogy a péntek esti Fantom után szombat délután is jó lenne megnézni az előadást, eleinte ellenállt a csábításnak, de meggyőztem őt, hogy kedvenceinket feltétlenül látnunk kell! A péntek este látottak után már nem volt szükség nagy győzködésre, szombat délben már együtt cidriztünk a színház jegypénztára előtt. Szerencsére az időjárás egész elviselhető volt, mégis 1 órakor már majd’ lefagyott lábakkal léptünk be a színház pénztárába! Megérte azonban a fagyoskodás, mert sikerült jegyet vennünk, ráadásul a jobb oldal első sorába!
Pénteken is és ma délután is tökéletesen láttunk minden fontosabb eseményt a színpadon – persze, már amit pótszékes helyről látni lehet. Többeknek talán, fenntartásaik vannak a pótszékes helyeket illetően, én azonban, nagyon elégedett vagyok velük, legfőképpen, mert pénztárcakímélő, ha már többedszerre kívánok megnézni egy-egy darabot, ugyanakkor élvezem, hogy közel(ebb)ről láthatom a színészek arcát! :)
Az előadás mindkét nap nagyszerű volt – tökéletes színészi játékok és csodás hangok! :)
A péntekire Csengeri Attila, a szombat délutánira Posta Victor főszereplése csábított el minket, amelyet Magyar Bálint Raoulja koronázott meg.
Attila nevét régóta ismertem, de a hangjával igazából CD-n találkoztam jó pár hónappal ezelőtt. Nem volt kérdés, hogy minél előbb látni és hallani kívántam őt élőben is. A szeptemberi M+ erre lehetőséget is adott, ahol csak még inkább belopta magát a szívembe. Tökéletes hangja mellett kedves és mosolygós személye is azonnal megnyerő volt. „Innen egyenes út vezetett” péntek este a Madách Színházba, hogy Fantomként is láthassam és hallhassam őt. A hangja nem okozott csalódást, sőt... Színészi játéka is nagyon tetszett! Sajnálom, hogy a nem annyira foglalkoztatott színészek közé tartozik, de remélem, idővel minél több darabban lesz látható és hallható! :) A komoly szerep ellenére, aranyos volt, amikor a tapsrendnél arcmimikával és gesztusokkal viccelődött egy kicsit! :)
Victort nagyon jó volt ismét Fantomként látni – a szeptemberi Fáraózások után nagyon hiányzott már a hangja és a játéka! :) Nem feltétlenül összehasonlítani kívánom Attilával, de Victor Fantomja rám sokkal nagyobb hatással van – az általa megformált szerepben az érzelmek szélesebb skálája van jelen, amely hihetetlen erővel szögez rendszerint a székbe. A csábítás, a rajongás, a csodálat, a szeretet, a szerelem, a szenvedély, a csalódás, a düh, a gyűlölet, a szenvedés – lenyűgöző Victor milyen finomsággal és átéléssel jeleníti és közvetíti ezen érzéseket a színpadon és a nézőtér felé! Az egyik pillanatban segítő tanár és mester, a másik pillanatban féltékeny szerelmes, egyszer csalódástól dühös lény, másszor elvakult érzésein felülemelkedő ember. Alaposabban belemerülve az előadásba (Victor jelenlétével ez nem nehéz), én gondolkodás nélkül vele mennék az Operaház rejtélyes és félelmetes mélyére, mert lényéből árad valamiféle biztonság, hogy az álarc ellenére is vonzó megjelenést már ne is említsem. Mindezek bizonyára a többi Fantomot alakító színészről is elmondhatók, én mégis Victornál érzem ezt a legerősebben… :)
Pénteken Mahó Andrea játszotta Christine-t, szombaton Krassy Renáta. Andrea tökéletes párost alkot Attilával, ahogyan Renáta is Victorral. Andrea hangja csodaszép és csilingelő, mégis Renáta hangja valamiért jobban tetszik nekem. :) Andreánál kissé zavar az „operettes” hangzás, míg Renátának a prózai hangja tűnik számomra kicsit „nyers”-nek…
Ahogyan azt már említettem, mindkét előadáson Bálint alakította Raoult. Legutóbb júliusban láttuk őt, amikor e szerepben debütált. Számunkra már akkor tökéletes volt az alakítása. Azóta is bizonyára sokat fejlődött, de minket most is meggyőzött tiszta és erős hangjáról, hiteles színészi játékáról. :)
(A Fórumon azt olvastam eltuntektől, hogy Bálint "napok óta kb olyan, mint egy zombi"?! Megkérdeztem tőle, hogyan értette ezt, mert én ennek semmiféle jelét nem tapasztaltam, mire eltuntek megírta, hogy Bálint mostanában igen keveset alszik, és amikor beszél vele telefonon, olyan minta nemrég kelt volna fel, közben pedig épp az ágyba ájulna az álmosságtól és a fáradtságtól! Nos, ha mindez a foglalkoztatottsága miatt van, akkor annak végül is örülnünk kell, sőt…remélhetőleg mihamarabb látjuk őt több új szerepben! eltuntek információi szerint, erre is hamarosan meg lesz az esély! :) És ha már eltuntek ilyen jól ismeri Bálintot, megkérdeztem tőle azt is, hogy a mostanában nagy sikert arató Pilóta-reklámban saját kisfiával szerepel-e, de kiderült, hogy nem, sőt, Bálintnak még nincs is gyermeke… :))
E kis kitérő után visszatérve Az Operaház Fantomja előadásaihoz – nagyon jó volt újra látni a darabot. Igaz, a szombati Kikiáltó felkészültsége hagyott némi kívánni valót maga után, de valahogy megoldotta a helyzetet. Nem is értem, hogy azt az egy-két perces jelenetet a maga 10-15 mondatával, miért nem lehet pontosan megtanulni és hitelesebben eljátszani!? Vikidál Gyulán, a zsinórmester szerepében is hasonló bizonytalanságot véltem felfedezni. Nála nem is annyira a szövegben, mint inkább hangilag éreztem ezt. Olvastam néhányszor elmarasztaló kritikát vele kapcsolatban a fórumon, én is láttam őt musicalrendezvényen, és bármennyire is szomorú ezt kimondani, sajnos, már sem ő, sem a hangja nem a régi… :(
A két új igazgatót alakító Lippai László (André) és Galbenisz Tomasz (Firmin) nagyon helyesek voltak. Kedves humorukkal hamar elnyerték tetszésemet. Kicsit tartottam tőle, hogy Szerednyey Béla és Weil Robi tökéletes párosa után kevésbé fognak tetszeni, de fenntartásaim alaptalanok volt. Tomasz színpadi alakításait kevésbé ismertem, míg szinkronhangként annál inkább. E két előadás alkalmával nem csak szimpatikus színészi játékáról, de kiváló énekhangjáról is meggyőzött. Lippai Lacit sok-sok évvel ezelőtt Naphtaliként láttam a Józsefben – tündéri aranyos volt J, majd ez év márciusában, a Producerekben, és hát…meglepett a látható változás. Látva őt most azonban, ismét megnyugodtam, mert hát, való igaz, Naphtali óta eltelt néhány év, de Laci ugyanolyan aranyos és tehetséges színész tökéletes hanggal, mint ahogyan én ’91-ben a József premierjén megismertem őt! :)
Élménybeszámolóm végére még csak annyit, hogy a közönség „viselkedése” sem volt megszokott számomra?! Talán, a téli lelassulásnak köszönhető, de furcsa volt az előadás közbeni visszafogott taps és szolid tetszésnyilvánítás. Igaz ugyan, hogy az előadás végén vastapssal jutalmaztuk a művészeket, de a hangos huhogások és visítások csak nagyon finom kivitelben voltak hallhatók. Tudom, hogy tiszta hülyeség összehasonlítani, melyik művész kap hangosabb ovációt, de azt gondoltam, Victor nevét már megismerték annyira, hogy legalább előadás végén kellő tetszésnyilvánítást kapjon, de azt kellett tapasztalnom, hogy Attilát ezúttal jobban és hangosabban ünnepelték. Cili szerint, ez az egész nagyban függ az összejövő közönségtől, mert van a művész minden rezdülésére érzékenyen reagáló, és van a diszkréten figyelő és jutalmazó közönség. Tegnap este és ma délután is ez utóbbiból jutott a művészeknek! :( :)
