Amikor tavaly december közepén, egy nem túl barátságos, esős napon nagy nehezen rávettem Cilit, hogy menjünk el a Művész Kávéházba jegyet venni Varnus Xaver és Lajkó Félix közös koncertjére, nagyon-nagyon távolinak tűnt ez a májusi nap. Mint mindig, most is bizonyára rövid idő alatt fogytak el a jegyek, az azonban biztos, hogy amikor egy-két hónapja felnéztem a MüPa oldalára, már az volt kiírva, hogy "minden jegy elkelt".
Kényelmesen megérkeztünk a MüPa-ba. Felsétáltunk a Hangversenyterem I. emeletére, ahova a jegyünk szólt. Korán érkeztünk, még nem foglalhattuk el a helyünket. Pár perc várakozás után, egyszer csak lendületes orgonazene csendült fel, s megnyitották a nézőtérre vezető bejáratokat. Leülve a helyünkre és átadva magunkat az orgonaszó élvezete közbeni szemlélődésnek, meglepetten láttuk, hogy az éppen hallható zene élőben szól, s az orgona előtt ülve nem más szólaltatja azt meg, mint maga Varnus Xaver. "Ez a korán érkezők bonus track-je!" - gondoltuk Cilivel, s még nagyobb élvezettel hallgattuk Xaver játékát. :) Néhány dallam eljátszása után Xaver némi magyarázatot is fűzött a koncert előtti koncerthez, amikor is elmondta, hogy szerinte a koncertet megelőző várakozás tulajdonképpen elválasztja egymástól a művészt, aki előadni jött a közönségnek, és a közönséget, aki látni és hallgatni jött a művészt. Xaver hát, gondolt egyet, kapja meg mindkét fél, amiért jött, s így közel a koncert meghirdetett kezdési időpontjáig orgonált nekünk. :)
A koncert elején Xaver tartott egy rövid kis eszmefuttatást - a tőle megszokottan szellemes és érdekes történetekkel fűszerezve - a zene "komoly" és "könnyű" jelzőinek értelméről, illetve értelmetlenségéről, amelynek kapcsán beszélt Johann Sebastian Bach és Wolfgang Amadeus Mozart komolyabb és könnyedebb szerzeményeiről; megemlítette Seress Rezső világhírűvé vált szerzeményét, a Szomorú vasárnap-ot, melyet több mint 100 nyelven és zenei stílusban adtak elő; s végül mesélt szeretett tanára, Kistétényi Melinda csodálatos improvizációs tehetségéről. :)
Az improvizáció fogalmának említésével Xaver meg is határozta a ma esti koncert fő irányvonalát, amikor is Lajkó Félix, hegedűművésszel, illetve a meghívott zenészekkel - Barcza Horváth József -bőgő, Tóth Zsolt -dob, Szőke Nikoletta -ének - arra vállalkoztak, hogy Bach D-moll toccata és fuga művét alapul véve egy improvizációs kirándulásra vigyenek bennünket. Kirándulást említettem, tehát, néha-néha letértünk egy-egy érdekesség kedvéért a fő ösvényről, s ilyenkor, hol egy ismert népdal (pl. Tavaszi szél), hol egy másik ismert mű dallamaira ismertünk rá. Nagyon érdekes volt az eddig inkább csak orgonán hallott műveket hegedűn hallani, ahogyan a két hangszer is nagyon jól szólt együtt. Nagyon izgalmas volt, amikor Szőke Nikoletta kellemes hangszíne, kiegészülve a nagybőgő mély brummogásával, a jazz műfajára emlékeztetve, maivá és moderné varázsolta a műveket (Bach Air c. darabját és Jesu, Joy of Man's Desiring c. kantátáját). A Junior Prima-díjas énekesnő honlapját olvasva megtudtam, hogy épp a stúdióban dolgozott legújabb lemezén, mikor Xaver felkérte őt a vendégszereplésre. :)
A művészek több mint egy órán keresztül repítettek minket a zene szárnyán a hangszerek csodálatos hangjainak segítségével. Ekkor én még naivan azt hittem, csak szünet következik, de a szűnni nem akaró taps hallatán rá kellett döbbenem, hogy ezennel a koncertnek sajnos, vége. No persze, azért kaptunk egy kis ráadást is. :)
Xaver eljátszott néhány dallamot Ravel Bolerójából, de mielőtt hosszasabban belemerültek volna a zenészekkel, elmesélt egy helyes kis történetet, amely az egyik zsinagógabeli koncertjén esett meg. Készültek videofelvételek a koncertről, s ezek vágása közben Xaver arra figyelt fel, hogy az egyik kamera célba talált egy urat, aki a Bolero 9-14. percéig egyszerűen sehogyan sem volt képes felvenni a közönség ritmusát, s kétségbeesetten kapkodta a fejét ide-oda, hátha valami csoda folytán sikerül elkapnia a ritmust. Azóta Xaver megtanulta, hogy a demokráciának szüksége van ilyenekre, különben rém unalmas lenne az élet. :)
Az első ráadást újabb vastaps követte, majd miután visszatértek a színpadra a zenészek, Xaver elárulta, hogy ez a "spontán kis együttes" három napja van együtt, s még nincs ráadás számuk, de ráadásként sokkal szebben adják elő Bach Air című darabját, mint először. :)
Xaver ezt megelőzően is elmesélt két mulatságos anekdotát, amelyek Vladimir de Pachmann orosz zongoraművész és pályatársa, a lengyel származású Leopold Godowsky között esett meg. Ezeket (és még többet) el lehet olvasni Xaver Isten majd megbocsájt: az a mestersége című könyvében (70. oldal). :)
Ezt a ráadást is kellőképpen megtapsoltuk, de amikor Xaver visszatért zenésztársaival a színpadra, már csak szavak nélkül mutatta, hogy most már mindannyian szeretnének nyugovóra térni... :)
Nem volt mese... tiszteletben tartva a kérést, bármennyire is szerettünk volna még maradni újabb és újabb ráadást hallgatni, szép kényelmesen a távozás mezejére léptünk. Megjegyzem, az a bizonyos alvás nem következhetett el valami hamar, ugyanis kijövet a teremből hallottuk, amint a hangosbemondó arra hívja fel figyelmünket, hogy a két művész dedikálást tart, amelyre mindenkit szeretettel várnak!? :)
