Mint az már oly sokszor előfordult velem, most is csak ülök és gondolkodom: hol és miként kezdjem el a mesélést, azaz a koncertről történő beszámolót. Ami a dolog technikai részét illeti, nos, aki egy kicsit is szemfüles!… Természetes, hogy mire megérkeztünk (kb. ¾ 7 felé járt az idő), a terem nagy része már megtelt vendégekkel, ebből adódóan ülőhelyre se igen számíthattunk. Igen ám, de itt jön a szemfülesség! Egy hatalmas kameraállvány tövében két szék árválkodott, melyekről hamar kiderítettük, hogy a látszat nem csal - valóban gazdátlanok. Nos, tehát, így kell egy zsúfolt színházteremben két nagyszerű ülőhelyet találni! A teljes igazság kedvéért azért azt is el kell áruljam, hogy a két csodás hely „pótszék” névre hallgatott… Tehát ülőhelyünk már volt, ahonnan nagyon jól figyelemmel kísérhettük Xaver minden mozdulatát. Érdekes, de mindenképpen nagyon okos és szimpatikus módon a színpad egyik (szemben nézve a bal) oldalán volt felállítva az orgona, mellette egy zongorával és egy dobféleséggel, míg a másik (értelemszerűen szemben nézve a jobb) oldala székekkel volt teli rakva – a közönség részére. Ez részben a közvetlenséget/közelséget is jelképezte a művész és a közönség között, valamint így nem veszett el a hatalmas színpadon egy orgonista és egy zongorista néhány más hangszeren játszó muzsikussal! A koncert alatt azonban - Xaver szavait hallgatva - teljesen egyértelművé vált, hogy a fent említett színpadi megoldás azt a bizonyos „lövészárkot” igyekezett kisebbíteni, ami művész és közönsége között óhatatlanul is kialakul… Még egy technikai megjegyzés: említettem, hogy egy operatőri kamera tövében foglaltunk helyet. Nos, a koncert egész ideje alatt kb. 3-4 kamera is működött. Azt nem sikerült kideríteni, hogy valamelyik Tv-csatornától jöttek-e a kameramanok, vagy netán Xaver videokazetta kiadását tervezi, abban azonban nagyon bízok, hogy nem kizárólag csak saját részre készültek a felvételek!?…
Ezen érdekes technikai beszámoló után illendő lenne a koncertről is közel ennyit írni, de attól tartok a száraz tényeken kívül nem fogok tudni érdekességgel szolgálni. Meglátásom szerint ugyanis, azt a hangulatot, azokat az érzéseket, amelyeket ott, akkor, abban a pillanatban átél az ember, közhelymentes szavakkal egyszerűen nem lehet. Persze, az is lehet, hogy csak én nem tudom ezt megtenni, de hát nincs is rá szükségem! Bármikor elolvasom ezen sorokat, pontosan fogom tudni milyen érzés tölti el az embert Xaver orgonajátékát hallva!…
A Táncok életre, halálra című orgonaestet Xaver 37. születésnapjának másnapjára, azaz ma estére szervezte, mely pályafutásának egyben a 2000. koncertje is volt. A műsoron a zeneirodalom népszerű tánc-témájú darabjai voltak hallhatók, többek között Wagner: A valkűrök lovaglása, J. S. Bach: János Passió – Sarabande, valamint Ravel: Bolero című műve, mely utóbbinak orgona-átiratát most hallhatta először a közönség… Az est érdekessége volt, hogy Xaver egyik kedvenc költője, Villon: Ballada a Senki fiáról című versét egy húsz főből álló hajléktalancsoport skandálva, egy-egy gyertyával a kezében adta elő… A koncerten szerepelt még – hol kísérőként, hol közreműködőként (Lully: A Napkirály fanfárjai), hol önállóan – a Kuna Family kecskeméti fúvószenekar is…
A program végén Xaver – stílusosan – mindenkit szeretettel meghívott egy szelet tortára, mely tortákat egy Borsod megyei cukrászüzem készítette a művészúr születésnapjára! Ettünk a tortából, nagyon finom volt!…
Eme rövid kis „koncert-beszámoló”-t mindössze egy idézettel szeretném zárni: „Én a 37. helyett inkább azt szoktam mondani, hogy ez a 20. születésnapom 17. évfordulója. A 2000. koncert megemlítését pedig azért tartom fontosnak, mert általában egy zenész 60 éves korára, vagy élete végére jut el addig, hogy túl legyen az 1600. koncertjén. Úgy néz ki, hogy én már 400 koncert óta bujkálok a halál elől. Sokat gondoltam rá, hogy visszavonulok, és a csúcson hagyom abba, de nem megy. Annyira szeretek orgonálni.”
Xaver, Drága! Boldog születésnapot!!!
