A márciusi MP-on örömmel értesültünk, hogy Sándor Peti visszatér a 2024 októberében nagy sikerrel bemutatott ÚTON című önéletrajzi ihletésű zenés darab folytatásával. Ez a folyamatosan alakuló produkció Peti saját életútját dolgozza fel, érintve a szorongó gyermekkorát, a kecskeméti kezdeteket és a művésszé válás rögös útját – mindezt pedig őszinte, hol megható, hol szellemes, de mindvégig szórakoztató stílusban. Az „önéletrajzot” az életútját végigkísérő, jól ismert musicaldalok színesítik, melyek zongorakísérettel és Peti magával ragadó hangján csendülnek fel. A színpadkép továbbra is egyszerű – egy zongora és egy pad.
A történet a gyerekkorral indul: Petinek kezdetben a foci volt a mindene – részben saját lelkesedésből, részben a szülői elvárások miatt, de már akkor is ott motoszkált benne az éneklés öröme. A fordulópontot egy előadás hozta el. Amikor az Operettszínházban megnézte a Mozart! című musicalt Mészáros Árpád Zsolt főszereplésével, hirtelen minden a helyére került. Tudta, hogy ő is ezt szeretné csinálni: musicaleket énekelni, történeteket mesélni, színpadon élni. Jelentkezett a Kecskeméti Musicalstúdióba, felvették, és ott érezte először azt, hogy valóban kíváncsiak arra, mit érez valójában. A kecskeméti könyvtárban meghallgatta az összes musical CD-t, így talált rá a Jekyll & Hyde-ra, amely később meghatározó szereppé vált az életében. Amikor a musicalstúdió rendezésében előadta, a közönségtől érkezett taps, huhogás, sikítás mind azt jelezte: vannak emberek, akiket tényleg érdekel, amit ő érez. Ekkor döntötte el végleg, hogy musicalszínész lesz. A szülők ezzel nem feltétlenül értettek egyet, de végül is ráhagyták, és Péter beadta a jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Elsőre nem vették fel. Jött a Hair castingja, majd újra megpróbálta az SZFE-t – ezúttal sikerrel. Csakhogy mire bejutott, már nem is akart színész lenni. Az okát nem tudta pontosan, de talán azért, mert úgy érezte, nem igazán érdekel senkit, hogy mit is érez valójában.
A pécsi időszak, a János vitéz Bagó szerepe hozta el számára a felnőtté válás kezdetét. A premier napján született meg a kisfia, Zsombor. Peti egyszerre érezte magát boldognak és helyét keresőnek. Mintha két világ között rekedt volna: a színpad és az apaság között, a vágyai és a valóság között.
Ezután különböző szerepek következtek országszerte: Győrben Judás, Kaposváron Jézus, majd a Dzsungel könyve, később a Madách Színház Nyomorultak előadása – ahol törött lábbal kellett helytállnia.
A visszaköltözés a mamájához újabb fejezetet nyitott: két év demenciával küzdő szeretett nagymama mellett. A történeteiből érződött, mennyire mélyen meghatározta őt ez az időszak, és milyen fájdalmasan hiányzik neki azóta is.
Ezt követően Peti újra az Operettszínházban játszott: István, a király főszerepe, majd az első operett-szerep, amelyet talán a mama szeretett volna a legjobban látni. Amikor két éve kirúgták a színházból, nem tudta, mihez kezdjen. Ekkor Németh Attila (színészkolléga) bátorította, hogy hozzon létre saját produkciót. Így született meg az ÚTON.
A műsor egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor elmesélte, hogy a kirúgás napján Vadász Zsolt (színészkolléga) átölelte és azt mondta: nagyon sajnálja, hogy így alakult, ennek nem így kellett volna lennie. Ez a gesztus akkor rengeteget jelentett Petinek – főleg azért, mert Vadász Zsolt halála után ő kapta meg a Zsolt által alakított szerepet a Cirkuszhercegnőben.
Pályáján újra visszatért az István, a király – ezúttal Koppány szerepével –, majd a Rudolf kapcsán arról beszélt, hogy a darab nem két színész szerelmi története a színpadon, hanem két musicalszínész alakítása egy szerelemről szóló darabban.
A kisfiáról, Zsomborról is mesélt, akit nem feltétlenül vonz a színház világa, de amikor látta édesapját Quasimodóként A Notre Dame-i toronyőrben, valami mégis megérintette őt. A történet, a karakter, az apa jelenléte – mind egyszerre hatottak rá.
A közeljövőt illetően, Peti szakmai életében külföldi – németországi és hollandiai – fellépések is helyet kapnak, ezért a nyár kevesebb hazai szereplést hoz majd. És ott vannak a magyar nóták, amelyek nagymamájának sokat jelentettek, és amelyekkel Péter mintha újra kapcsolatba lépne vele.
A Jekyll & Hyde minden tekintetben meghatározó musical volt számára: ezzel kezdte 16 évesen, és közel dupla annyi idősen játszhatta el színházban is. Ennek kapcsán osztotta meg velünk azon gondolatait, és hasonlította egy fura hullámvasúthoz, miszerint, amikor el kezdte írni ezt az önálló estet, az Operettszínház egykori színésze volt, mire befejezte, ismét ott találta magát. Azt is elmondta, hogy miattunk (közönség/rajongók) maradt ezen a pályán, akiktől megbecsülést kapott. A műsor egyik csúcspontja természetesen a Párbaj című dal előadása, amely most is elementáris erővel hatott.
Az epilógusban Peti arról beszélt, hogy sok mindent elmondott, ami vele történt, és sok mindent elmondott, annak ellenére, hogy szinte felesleges. De mégis: ezeket szerette volna megosztani velünk az ÚTON folytatásaként, amely út mintha egyre inkább önmaga felé vezetne. Mamája hiányát nem tudja feldolgozni – ezért beszél róla, utánozza és idézi fel őt. Így tartja életben. Így marad kapcsolatban vele. Ez az ő csatornája.
A 2024-es előadáshoz képest ezúttal nem Kovács Adrián, hanem Kéménczy Antal ült a zongoránál, és tette teljessé ezt a zenés önéletrajzi utazást.
S ha már e zenés önéletrajz mottója, hogy „egy történetnek nincs se kezdete, se vége…”, akkor mi is csak annyit tehetünk, hogy örömmel csatlakozunk ehhez a végtelen utazáshoz, mert Peti minden előadással új fejezetet nyit – néha nevetéssel, néha könnyel, de mindig szívvel.
Peti, kedves! Legyen ez az út továbbra is fényes, örömökkel teli, alkotással gazdag, és hordozzon annyi szeretetet, amennyit Te adsz nekünk, hiszen minden előadásoddal új élményt, új erőt, új mosolyt adsz nekünk. Köszönjük!
