
(Fotó: AI-generált illusztráció)
2025.11.19.-én nagy-nagy örömmel olvastam Xaver Facebook-bejegyzését, miszerint 2026 őszén visszatér koncertezni a budapesti Zeneakadémiára! Ahogy írta, e visszatérés számára nem csupán egy hangverseny a sok közül, hanem a megbékélés szimbóluma is egyben. Zenei isteneinek hangjegyein keresztül most azoknak is köszönetet mondhat, akik mindvégig hittek benne és abban, hogy az igazság, még ha olykor lassan is, végül mindig utat talál magának.
A bejelentés mögött szomorú történet húzódik meg. 2024 decemberében ugyanis a Zeneakadémia lemondta Xaver koncertjét a koncert idejére bejelentett tüntetés miatt, aminek alapja egy Xaver ellen irányuló rágalmazó hazug cikk volt.
Xaver a 2025. júniusi koncertjén arról tájékoztatott bennünket, hogy másfél évig egyáltalán nem ad koncertet Magyarországon, megvárja, amíg nyugalom és béke lesz. A rágalom miatt perre ment, amelyet meg is nyert a rágalmazókkal szemben. Közösségi oldalán erről így írt: "Egy esztendővel ezelőtt politikai indíttatású rágalmak céltáblájává váltam. A magyar bíróság azonban néhány héttel ezelőtt jogerősen kimondta: a vádak hazugságok voltak. Becsületemet megvédtem, a hazugokat a jog megbüntette, az ügy lezárult.”
A koncert létrejöttéért nemcsak Xaver lehet hálás. Mi, a közönség is köszönettel tartozunk Dr. Litresits András ügyvédnek, hogy a jog medrébe terelte és tartotta a hangverseny szervezését, Dr. Perintfalvi Rita teológusnak és emberjogi közírónak, hogy hatalmas követőtáborának figyelmét ráirányította e hangversenyre, és a Zeneakadémia vezetőinek, hogy ez a koncert létrejött.
No, szóval boldogan kattintottam a jegyvásárlási linkre, és néhány pillanattal később már meg is vettem a jegyeket. Régóta tudjuk, hogy egy Xaver-koncertre jegyet szerezni olykor szinte ugyanakkora kihívás, mint egy világsztár fellépésére, ezért egyáltalán nem lepett meg, amikor alig két héttel később bejelentette: az esti fél nyolcas hangverseny teltházas lett, így ugyanazon a napon délelőtt 11 órakor egy matinékoncertet is ad.
Szívből jövő tapssal üdvözöltük Xavert, amikor a bevezető mű eljátszása után ekképpen köszöntött minket: „Hölgyeim és Uraim! Olyan jó újra itthon lenni!” Kedves Xaver! Olyan jó újra itthon látni és hallani!
Az est nyitányában nemcsak az orgona kapott főszerepet. A hangverseny első művében Tomasz Máté, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar cselló szólamvezetője is közreműködött, akit Xaver káprázatos tehetségként mutatott be.
Xaver ezt a hangversenyt és a sok-sok Bach művet csodálatos zenei anyjának, a most száz esztendeje született Kistétényi Melinda emlékének szentelte. Arról is említést tett, hogy a magyar zene nagyasszonya születésének 100. évfordulója alkalmából idén májusban emléktáblát avattak fel egykori otthona, a józsefvárosi Baross utca 28-as számú ház falán. Xaver arról is mesélt, hogy Melinda elképesztő módon tudott improvizálni, akár Bach stílusában is. Egyszer pl. megesett, hogy egy orgonafesztiválon az eljátszott mű után zavartan jött le a színpadról és szabadkozott, hogy össze-vissza voltak az ujjrendjei, mire a körülötte állók falfehér arccal rebegték neki, hogy hát igen, mert Bach G-dúr prelúdiumát mindvégig Gisz-dúrban játszotta el. Az is megtörtént, hogy amikor Xaver volt Melinda kottalapozója, egy Bach-koncerten véletlenül kettőt lapozott. Melinda ugyan egy pillanatra meglepődött, hogy mást lát, mint ami szerinte következne, de pár mp múlva mintha mi sem történt volna, folytatta a fúgát, méghozzá ugyanabban a bachi stílusban. Kodály Zoltán mondta róla az ötvenes években: “A Zeneakadémián csak Kistétényi Melindának és a falaknak van füle.” A fenti visszaemlékezést Xaver egy aranyos történettel zárta, amely tökéletesen megmagyarázza Bachhoz fűződő viszonyát: Mozart felmegy a Mennyországba, ahol a Jóisten úgy határoz, hogy a zeneszerzőt tehetsége és nagyszerű zeneszerzői tudása alapján kinevezi a mennyei zenekar karmesterének. Mozart végtelen háláját fejezi ki, megtisztelve érzi magát, de visszakérdez: és mi lesz Bach-hal? Mire a Jóisten válasza: Bach, az én vagyok!
A koncert első felében a következő Bach-művek hangzottak el: Máté Passiójának nyitókórusa (ezt Bach két zenekarra, két fúvósra + egy gyerekkórusra írta), a C-dúr prelúdium, arioso és fúga, és a valaha írt muzsikák talán legismertebbike, a d-moll toccata és fúga.
A Zeneakadémia orgonája 1907. május 15-én szólalt meg először. Az elmúlt évek alatt több átépítésen is átesett, de 2018 októberében nemzetközi összefogással Európa egyik legnagyobb jelentőségű hangszer-rekonstrukciója készült el. Amennyi orgonasípot látunk a nézőtérről, az csupán „dekoráció”, mögötte még nagyjából ötezer síp van – az 1-2 mm-től a tizenvalahány méter nagyságúig. A legutóbbi újjáépítésekor már bekapcsolódott a 21. századi technika, például a setzer kombináció, azaz, egy olyan számítógépes rendszer, amely az orgona hangszín-kombinációinak kezelését könnyíti meg, így az orgona ötezer sípját akár 10 koncertévadra előre be lehet programozni, hogy melyik művésznek hogyan szólaljon meg.
Nem csoda, hogy e hangszer és a terem története szorosan összefonódott a zenei élet legnagyobb alakjaival. Imponáló azok névsora, akik 1907 óta játszottak a Zeneakadémia színpadán: Debussy, Saint-Saëns, Mahler, Vladimir Horowitz, Bartók, Arthur Rubinstein, Richard Strauss, Karl Straube, Gabriel Fauré, Max Reger, Pierre Cochereau…
Xaver elbüszkélkedett, hogy a dupla teltházas koncertjével kapcsolatban alighanem technikai világcsúcs született némi nemzetközi összefogással, ugyanis a 13 órakor befejeződött matinékoncert hangfájlja öt perccel később már Európa egyik legkorszerűbb stúdiójában volt, ahonnan néhány perces szerkesztés után tovább küldték a csehországi gyárba, ahol 15 óráig kinyomtatták az ötezer CD-t, amelyet aztán egy menetrend szerinti repülőjárat hozott Budapestre. Itt már kinyomtatva, készen várta a CD-ket a borítójuk, amelybe egy óra alatt bepattintották gondos kezek a lemezeket, így a délelőtti koncertről készült CD-t este már meg is vásárolhattuk. Aki pedig esetleg lemaradt volna róla, vagy szívesen újrahallgatná a hangversenyt, továbbra is beszerezheti a Rózsavölgyi Zeneműboltban.
A koncert második része egy „visszacsalogató és lecsendesítő” zenével, Schubert Mindenszentek litániájával indult, amely mű kapcsán elárulta Xaver, nagy szívfájdalma, hogy Bachot leszámítva, az összes nagy zeneszerző nem írt orgonára zenét.
Kistétényi Melinda és Xaver édesapja nagyon jó barátságban voltak, zenéltek is együtt. Miután Xaver maradt a Varnus család „utolsó mohikánja”, rá hárult az a hálátlan, ugyanakkor megtisztelő feladat, hogy egy lakásfelújítás alkalmával átnézze családja 110 éves történetének emlékeit. Megszállott gyűjtők voltak, így pl. édesapja után maradt közel 140 ezer fotó!!! A szelektálás közben Xaver rátalált egy, az édesapja által 2000-ben a születésnapjára írt kis zongoraműre, amelynek a címe: Virágok Melinda sírjára. Szerencsés módon egy házban lakik egy fiatal zeneakadémiai hallgatóval, Szilágyi Péterrel, aki kitűnő orgonista, karmesternek is készül és csodálatosan zongorázik, szakmailag és barátilag is jó a kapcsolatuk, és Xaver felkérésére ő zongorázta el nekünk ezt a művet.
Xaver természetesen legújabb szerzeményéről is mesélt: a Baranya megyei Tékesen álló, 1907-ben épült, ám évtizedek óta elhagyatott evangélikus templomról, így az újskóciai, valamint a mezőlaki templommal egyetemben immáron három ősi templomépület van a tulajdonában. Az első templomot, az új-skóciai óceánparton 1845-ben épült műremeket hat esztendeje mentette meg az enyészettől, amely Varnus Hall koncertteremként működik, mindenkori teltházakkal, és hatalmas törzsközönséggel. A második templomot, az Észak-Dunántúlon lévő Mezőlak elhagyatott Evangélikus Ótemplomát négy éve élesztette újjá, építetett bele orgonát, nevezte el elhunyt öccse után Varnus Ádám Emlékteremnek, majd elindította benne a ma is hatalmas sikerrel futó, és mindig zsúfoltan teltházas Bach & Shakespeare Fesztivált hazánk színészlegendáinak közreműködésével. Idén pedig rátalált a Mecsek szívében álló, 1907-ben épült evangélikus templomra, amely hosszú csend után hamarosan ismét zenével telhet meg, hiszen egy Németországból vásárolt Kleuker koncertorgona épül bele, jövő tavasszal pedig itt is elindul szombat délutánonként a Bach & Shakespeare Fesztivál.
A sok személyes történet és emlék után a koncert végén ismét a zenéé lett a főszerep. Az est záró műve Ravel Bolerója volt. Xaver saját orgonaátiratát Herboly László (Zsüki), a Budapesti Fesztiválzenekar ütő szólamvezetőjének pergődob-szólama tette még hatásosabbá. A 15-16 perces darabban két ritmusképlet van, és hogy a darabot tanuló, illetve előadó zenészek egy pillanatra se essenek ki a ritmusból, használnak egy ritmussegítő mondókát, amelynek szövege így hangzik: „Egy paripa, két paripa vágtat, tíz paripa, száz paripa üget a hegyeken.” Xaver pedig – kihasználva a hangszerek királynőjének adottságait –, átírta orgonára, amely képes egy teljes szimfonikus zenekar hangszíneit, erejét és fokozatos hangosodását (crescendo) megszólaltatni. Joggal nevezhetjük a zenetörténet legelső, akusztikus szintetizátorának, hiszen a különböző sípsorok és regiszterek variálásával úgy képes új hangszíneket „szintetizálni” és a zenekar hangzását utánozni, mintha egy modern szintetizátor potmétereit csavargatnánk. Ravel amúgy nem igazán volt kibékülve ezzel a művével, nehezen viselte ugyanis, hogy bár, sok szép zenét írt, a Bolero sikere mindezeket elhomályosította. Gyakran így mutatkozott be: „Maurice Ravel vagyok, tudja, én írtam a Bolerót, de egyébként tudok zenét is szerezni.”
Xaver végül két népdal témájára épített improvizációval búcsúzott tőlünk. Az egyik dallamot könnyen felismertem (Kis kece lányom), a másik eredetén viszont még a koncert után is sokat töprengtem.
A többéves hagyományt megtartva a ráadás búcsúdalaként Marc-Antoine Charpentier: Marche en Rondeau dallamai csendültek fel. Amint megszólaltak az első ütemek, ösztönösen kapcsolódtunk be a ritmusra érkező közös tapsba. Mindez annak a különleges és szoros köteléknek a kifejeződése, amelyet a zene szeretete és Xaver iránti ragaszkodásunk szőtt közöttünk hosszú évek, sőt évtizedek alatt.