Vártam a mai napot, pontosabban a délutáni „bálozást”.
Indulás előtt újra megnéztem a még el nem adott ülőhelyeket, ahova majd esetleg előrébb tudok ülni; egyúttal pillantást vetettem a szereposztásra, hogy Victor kiírása nem változott-e. Örömmel nyugtáztam, hogy változatlanul az ő neve szerepel Herbertnél; ám, már éppen el akartam lépni az oldalról, amikor észrevettem, hogy Krolock szerepére Géza van kiírva Merán Bálint helyett!? Persze, majd’ kiugrottam a bőrömből örömömben – Géza és Victor együtt, ez szuper! :) –, de ettől függetlenül kíváncsi lettem volna Bálintra… A változás okát egyelőre nem tudtam meg, de Bálint vagy megbetegedhetett, vagy valami más elfoglaltsága adódhatott!? Majd kiderül…
Összekészülődtem, majd a megváltozott BKV-menetrend miatt már ¾ 2-kor elindultam, hogy biztosan időben odaérjek a színházba. Nos, ez olyannyira sikerült, hogy már ¼ 3 körül megérkeztem. Első dolgom a szereposztó tábla tanulmányozása volt – újabb kitörő örömmel olvastam rajta Géza és Victor nevét, ami már 100% biztosságot jelentett! :)
Nem sokkal ½ 3 után megtörtént a jegyellenőrzés, de a nézőtérre még nem mehettünk be – ahogy hallottam, tartott még a hangbeállás odabent a színpadon… Miközben várakoztam, ismerős arcokat láttam, mint például Elensart, Géza rajongói oldalának szerkesztőjét, majd később azt a két, egymásra nagyon hasonlító lányt, akik Géza fellépéseinél rendszerint jelen vannak (pl. a maglódi „A miniszter félrelép” előadáson előttünk ültek)…
Bejutva a nézőtérre felmértem a helyzetet a 9. sor széléről, ahova a jegyem eredetileg szólt, majd várakozási álláspontra helyezkedtem, és „letáboroztam” a színpadtól nem messze lévő hangfal közelében. Szép lassan megtelt a nézőtér, majd miután az eredetileg kinézett 4. sor szélére leültek, beültem a 3. sor szélére! Amúgy, a 9. sorból is tökéletesnek tűnt a rálátás a színpadra, de azért a 3. sor közelsége a színpadhoz nagyobb élményt kínált (és nyújtott is) a színészi arcjáték, a kosztümök és a díszletek (újbóli) megfigyelése szempontjából!... :) Azon drukkolásom közepette, hogy nehogy (jogos) gazdára leljen a hely, ahova leültem, újabb ismerős arcokat fedeztem fel a nézőtéren – mégpedig Sánta Lacit az erkély első sorában, illetve Pirgel Dávidot a földszint jobb oldalán! Kíváncsi lettem volna, vajon, milyen meggondolásból ültek be – netán, ők is kíváncsiak voltak Mihálka Györgyre, aki ma délután debütált Alfréd szerepében?!...
Merengésemet a köszöntő szöveg szakította félbe…
"Hölgyeim és uraim! Szívből köszöntjük Önöket az év legfontosabb eseményén, a Vámpírok bálján. Mi, vámpírok különös anyagból vagyunk. Idegrendszerünk rendkívül érzékeny a fényre és a zajra, ezért kérjük, kapcsolják ki mobiltelefonjaikat, valamint hang- és képrögzítő készülékeiket. Ám még mielőtt belépnénk a sötétség végtelen birodalmába, még egy jó tanács: vigyázzanak nyaki ütőereik épségére! Jó mulatást!"
Felcsendült a már jól ismert zene, és közel három órára teljesen átadhattuk magunkat a Vámpírok bálja érzés- és élményvilágának…
Nem is tudom, mivel kezdjem a beszámolót!? Az előadás összességében nagyon jó volt, összehangoltan, jó hangulatban játszottak a színészek. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert – bár voltak, akik már játszottak együtt korábbi előadásokon –, ma este több olyan jelenet is volt, amelyben egymással eddig még nem játszott színészek „találkoztak”, és itt elsősorban Alfréd színrelépéseire gondolok!
Sajnos, a hangosításról, és egy-egy színész mikroportjának működéséről ez az összhang már nem mondható el, sőt… :( Nem tudom, megérjük-e valaha, hogy egyszer tökéletesen működjenek, de azért bizakodjunk! :)
A táncosok – mint mindig – most is fantasztikusak voltak! Nagyon örültem, hogy Taródi Szilvia mellett az oly kedvelt hármas – Tihanyi Ákos, Baranya Dávid és Rákász Dani – mindegyike a színen volt! Az külön öröm volt számomra, hogy Barczi Lacit is felfedeztem a táncosok között! :)
A színészeket tekintve Mihálka Gyurival kezdem a sort, hiszen amint azt fentebb írtam, ma délután mutatkozott be Alfréd szerepében. Ha azt írom, hogy ’ezt a szerepet ráöntötték’, talán mindent elmond; kicsit részletesebben azonban, egyszerűen tündérien aranyos volt ebben a szerepben! Már a külseje és a megjelenése is olyan „alfrédos”! Még ha a szöveget nem is pontosan úgy mondta, ahogyan azt pl. Sánta Lacitól megszoktuk, minden mondata a helyén volt – ahol viccesnek kellett lenni, ott az volt, sőt, egy-egy „mihálkagyuris” megnyilvánulást is láthattunk tőle, amely szintén nagyon rendben volt. Észrevehető szövegtévesztést sehol sem tapasztaltam nála, ami „újonc” létére értékelendő, merthogy a többiek egyikével-másikával bizony elő-előfordult – no, de róluk majd később… Egyetlen olyan „baki” fordult elő, amit a vele jelenetben játszó színész (nevezetesen Victor) végül is megoldott, amikor is a Herbert szájába nyomni kívánt könyv leesett a földre, és Gyuri nem hajolt le érte, így Victornak kellett felvennie és a saját szájába nyomnia, aminek persze, így már nem sok értelme volt… Ami azonban még Gyurival kapcsolatban feltétlenül megemlítendő, és talán, ezzel kellett volna kezdenem, az a hangja! Nagyon szépen énekelte a dalokat – úgy gondolom, erős, magabiztos hangjával remélhetőleg minél gyakrabban fogunk találkozni! Egyszóval, Gyuri azonnal megnyerte magának a közönséget, amely a jelenetei után kapott tapsvihar és ováció is sejtetni engedett! Nagyon örülök, hogy láthattam őt, és őszintén bízom benne, hogy még fogom is látni őt! :)
A Sarah-t alakító Kovács Nikolett most sokkal jobban játszott – főleg hangilag –, mint a júliusban látott előadáson. Apró szövegtévesztések ezúttal is voltak, de a hangja szépen és erősen szólt, főleg a kitartott hangoknál volt ez érzékelhető. :)
Stróbel Dóra (Magda), Bot Gábor (Chagal) és Urbanovits Krisztina (Rebecca) szintén újak voltak számomra – legalábbis nem emlékszem, hogy valamelyiküket is láttam volna e szerepekben –, de ők is nagyon helyesek és ügyesek voltak. Kicsit másképpen formálták meg saját karakterüket, mint a már általam „megszokott” színészek (Kecskés Tímea, Pavletits Béla és Dobos Judit), de hozták a maguk humorát, amellyel ők is elnyerték tetszésemet!
Farkas Gábor „Gabriel” – szerintem (de nem csak szerintem) – minden idők legtökéletesebb Koukolja, aki előadásról előadásra apró pluszt visz bele a karakter megformálásába. Ez azért is értékelendő, mert maga a szerep – lássuk be – nem túl széles skáláját rejti a színészi lehetőségek tárházának, „Gabriel”-nek azonban mégis sikerül egy-egy új poént becsempészve a darabba, újra és újra megnevettetni bennünket! :) Legújabb alakítása az volt, amikor kitolta a kastély szobájából a reggeliző kocsit, közben pedig, elszontyolodva azt motyogta, hogy „nem ették meg a reggelit”... „Gabriel” hangja szintén fantasztikus, amit a februári Musical Pluszon volt szerencsénk hallani, de ami – a valójában néma szerepből adódóan – „rejtve” marad a nézők füle elől. Bár, „Gabriel” rendszerint azt nyilatkozza (persze, nem is nagyon tehet mást), hogy ’hálás ezért a szerepért, és boldog, hogy szereplője lehet a Vámpírok báljának’, mégis, azt gondolom, abszolút vétek az ő „nemsemmi” hangját mindössze a takarásból hallani!...
Az „elemzés” végére hagytam két kedvencemet, akik együttes szereplése koronát tett erre a délutánra! Kedvenceim, tehát, ebből kifolyólag elfogult vagyok velük kapcsolatban, azaz van olyan hiba, amit észreveszek, de elnézem nekik; van olyan, amit észreveszek, de találok rá magyarázatot; illetve követnek el olyan hibát, amit észre sem veszek…
Az előadásra elsősorban Posta Victor szereplése miatt vettem jegyet. Az iránta érzett rajongás és szeretet szép lassan kúszott be az életembe. Mindez egy közös fotóval indult egy januári bálozás után. Igaz, akkor még nem pontosan tudtam, ki is ő, de azóta már több darabban, többféle karaktert megszemélyesítve, többedszer láttam színpadon, és nagyon megkedveltem őt! Személyesen – hosszasabban elbeszélgetve – még nem volt módomban találkozni vele, de nagyon remélem, hogy ez egyszer megtörténik, mert magát, Posta Victort is nagyon szeretném kicsit jobban megismerni. Ezen mondatok után úgy vélem, nem okozok meglepetést, ha azt írom, az általa megformált Herbert számomra a tökély – úgy színészileg, mint hangilag. No, de lássátok, hogy szigorú is tudok lenni vele kapcsolatban, a Fináléban észrevettem, hogy kb. két sor erejéig elfelejtette a szöveget, de miután többen énekeltek együtt, így nem volt feltűnő… :)
Másik kedvencem, Egyházi Géza –, ahogyan azt már említettem, – szereposztás-változás miatt ugrott be Krolock gróf szerepébe. A rajongásom és szeretetem iránta ugyancsak januárban kezdődött, és bár, rajta kívül két másik Krolock-kal (Nagy Sanyi, Feke Pali) is láttam a darabot, számomra ő a leghitelesebb, legigazibb, legvámpírosabb, leggrófosabb fővámpír. Már a megjelenése hihetetlen hatással van az ember lányára (de már fiúktól is hallottam ugyanezt), amely a színpadról még nagyobb erővel hat a nézőtéren ülőkre. Előkelő, hűvös eleganciájával lenyűgözi az embert, hogy a hangjáról már ne is beszéljek! Máig nem értem, miért nem kapott hamarabb figyelmet ez a csodás hang!?
Persze, akadnak erre „immunis” nőszemélyek is!? Egy internetes kritikában, amelyet egy hölgy írt, azt olvastam (HIDEGVÉRPROFIK), hogy Géza
Ø „színészi eszköztára hiányos” – kezdjük ott, hogy Géza nem tanult színészetet, mégis arra hivatott emberek azonnal kiválasztották erre a szerepre, és aki, többek véleménye szerint, a legtökéletesebb megformálója Krolock grófnak, hogy a tökéletes arcjátékáról már ne is kezdjek bele egy különálló esszébe! :)
Ø „köpönyegcsapkodáson és
Ø a merev derékkal sétáláson kívül mást nem jelent az alakítása” – azt gondolom, a cikk írója csak hébe-hóba figyelt oda a darabra, sőt, még azt is a múlt „században” tehette, ráadásul még arra sem vette a fáradságot, hogy kissé utánanézzen a háttéranyagnak. A palást „csapkodása” amúgy például, a düh kifejezésének eszközéül szolgál, míg a „merev derékkal sétálás” a legtökéletesebb főúri eleganciával előadott, tiszteletet parancsoló mozdulat. A kritikus valószínűleg akkor is a fülén ült, amikor a közönség reakciójából abszolút lemérhető lett volna a siker és a produkció iránti szeretet! :)
Amikor felcsendültek az „Isten meghalt” első sorai, könyörtelenül elvesztem Géza hangjának hihetetlen erejében, de jóleső érzés volt! Az „El nem múló vágy”-at ugyanebben az euforikus állapotban kezdtem hallgatni, amikor egyszer csak történt valami… hogy mi történt, nem tudom, pontosabban, fogalmam sincs, mi zavarhatta meg Gézát (vagy mi nem), de az első versszak közepén egy pillanatra elfelejtette a szöveget, ami picit ki is zökkentette a szerepből – érzésem szerint, még a hangja is elbizonytalanodott. Pár pillanat múlva azonban már „túl is volt a krízisen”, visszatalált a szöveghez, és a hangja is újra teljes erővel és magabiztossággal szólt! Némileg jóvátéve az apró bakit, az utolsó sor hangjai úgy szóltak, hogy még a falak is beleremegtek! Akik most hallották őt először, talán, észre sem vettek semmit; akik pedig, tudják mire képes, szemet hunytak a tévesztés felett – így a mindent elsöprő taps és ováció nem is maradt el! :)
Géza az előadás végén is hatalmas tapsot kapott – Mihálka Gyurival egyetemben, sőt… Az első sor közepén ülő hölgy (mintha a júniusi kulisszajáráson ő volt az egyik vállalkozó szellemű, aki vámpírsminket kapott?!) több szál vörös rózsát dobott fel a színpadra, és Gyuri „hivatalból” is kapott egy virágcsokrot a nagyszerű debütálásért! :)
Összességében nagyon-nagyon jó volt bálozni, jó volt látni és hallani a „vértestvéreket” – nagyon hiányoztak már! :)
