Nagy-nagy izgalommal vártam a délután közönségtalálkozót Victorral. Nagyon ügyesen megtaláltuk a találkozó helyszínéül szolgáló Café Carneval-t. Belépve a kapun roni999 fogadott bennünket kedvesen és invitálóan. Felmutattuk a jegyünket, majd kedves meglepetésként egy-egy ajándék csokit kaptunk Victor arcképével! :) Magunk választhattuk ki, hogy hova kívánunk ülni, így Cilire bízva a döntést, az egyik fal melletti asztalhoz telepedtünk le. A pincér (nagyon helyes és szimpatikus fiatalember) azonnal „vette az adást”, hogy új vendégek érkeztek, és már oda is jött felvenni a rendelést. Egy nagy pohár ananász lével voltunk egész este. Szép lassan „belaktuk” a kávézó nem nagy, de annál hangulatosabb termét… Figyelgettem az arcokat, hátha ismerősökre bukkanok! Joe-Joe-t és vaját elsők között felismertem! :) Joe-Joe egy Cilivel korabeli hölggyel (mint később kiderült, Magdinak hívják) beszélgetett a szomszédos asztalnál, vaját pedig a szemközti társaságban fedeztem fel! J Örültem, mert vaja egy vissza mosollyal hamar jelét adta, hogy én is ismerős vagyok neki; később pedig – egy alkalmas pillanatban – amikor odamentem hozzá, ezt szóban is megerősítette…
½ 8 után pár perccel Victor is megérkezett a délutáni Vámpírok báljából fehér zakóban, fekete ingben és farmerban – nagyon jól nézett ki! :) Miután ő is kényelembe helyezte magát, elkezdődhetett a találkozó. Elsőként megismerhettük a kb. 12 éves Victort, amint a debreceni színház Légy jó mindhalálig című darabjában szerepelt, majd ugyanígy részleteket láthattunk Victor fontosabb szakmai állomásaiból. Elmondása szerint elsősorban vegyészprofesszor édesapja támogatta, hogy a művészet útjára lépjen. (Amúgy öccse, Máté a rajz és a festészet, míg húga, Niké a táncművészet területén bontogatják szárnyaikat.) Victor zongorázni tanult gyerekkora óta, amelyhez olyannyira tehetsége volt, hogy zongoratanárnője azt javasolta neki, hogy az érettségi után jelentkezzen a baseli (Svájc) zeneiskolába. Victort minden gond nélkül fel is vették, ahol egyik siker érte a másik után. Másodzongoristája lett az ottani Az Operaház Fantomja darabjának, majd főszerepet kapott a svájci Space Dream című musicalban, amelyet elsöprő sikerrel játszott több éven át. Kiutazásával kapcsolatban érdekességképpen elmesélte, hogy mindenfajta német nyelvtudás nélkül ment ki – angolul ugyan beszélt, mert a középiskolában angolul érettségizett –, de a kinti zongoratanára nem volt hajlandó vele angolul társalogni, inkább megtanította őt németül! J Miután Svájcból hazajött, elvégezte a Színművészeti Egyetemet (édesanyja titokban beadta a jelentkezési lapot, majd mondta Victornak, hogy el kéne menni a felvételire – természetesen :), elsőre felvették), majd az egyetem elvégzése után első komolyabb feladatként megkapta az itthoni Az Operaház Fantomja főszerepét. :) Jó volt látni Victor arcát, ahogy e szerepről beszélt. Minden szavában, mondatában, gesztusában benne volt e figura iránti alázat. Elmondta, amit nekem is megírt, hogy ebben a szerepben mennyi érzelem, szenvedély és titokzatosság van – igazi színészi feladat. :) Aranyos volt, mert hát, igazi színészi feladat ide, tehetséges színész oda, elmondása szerint, az egyik barátnője épp azért hagyta el, merthogy ’olyan, mint a fantom’!? :) Az egyetemen Kerényi Miklós Gábor és Szirtes Tamás voltak a tanárai; talán, ennek is köszönhető, hogy a diploma megszerzése után a Madách Színházhoz került… A Vámpírok bálja Herbert szerepének játszása óta a jelenlévők többsége már képben volt Victor pályafutását illetően. E karakter megformálásával kapcsolatban Victor annyit mesélt el, hogy nem akarta „túl melegre” alakítani a figurát, ezért igyekezett a legtöbbet ellesni és megfigyelni a melegek viselkedését illetően, amely néha érdekes szituációt eredményezett, amikor pl. belefeledkezett egy-egy személy „megfigyelésébe”!? :) Victor mesélt néhány mondatot a napokon belül újra műsorra kerülő Józsefben alakított Fáraó szerepről is. Elmondta, amit különböző hírműsorokból, cikkekből már hallottunk, olvashattunk tőle, miszerint szép fokozatosan építette föl és formálta meg ezt a karaktert. Több videót és fotót nézett meg Elvisről, hogy minél hitelesebben, de semmiképpen sem túljátszva jelenítse meg Elvis-Fáraó-t. Picit érintette, és szavaiból kivehető volt, hogy ő sem feltétlenül ért egyet azzal, hogy megasztáros, illetve szappanopera hősök szerepeljenek a darabban, adott esetben lerontva ezzel a többi színész, netán az egész darab sikerét… :( A színházi szerepek után áteveztünk a szinkron témára! Victor elmesélte, hogy futószalagszerűen készülnek a sorozatok szinkronjai, szinte kontroll nélkül. A legtöbb esetben fogalma sincs, miről szól a film – bemegy a stúdióba, felmondja a szöveget, és már kész is. „Meredekebb” témát illetően feltették Victornak a kérdést, milyen is számára az ideális nő? Victor elsősorban a humort említette, valamint, hogy a „szerencsés” hölgyeknek mindenképpen meg kell barátkozniuk a színészek munkabeosztásával, mert, ahogy mondta, egy idő után nehezen viselik a „na, akkor én elmentem, majd 11 körül jövök” mondatokat. Hát, ami engem illet, van humorom, Victor esti elfoglaltságait is bevállalnám, mert biztos, hogy minden előadásán ott lennék :), de ami kissé lelombozott, az a hosszú haj – hát, azzal sajnos, nem szolgálhatok… :(
A beszélgetést egy játékkal folytattuk, amelynek lényege az volt, hogy egy-egy (rajz)filmrészletből ki kellett találni melyik filmből van, mi a filmbeli neve a figurának, illetve az őt alakító, vagy az eredeti hangját kölcsönző színész neve. Ez a rész nem ment olyan jól, de azért próbálkoztunk… :) Sajnos, a tombolában sem voltunk sokkal szerencsésebbek – Victor a 23-as számot húzta ki…
A találkozó záró akkordjaként aláírásért és közös fotóért lehetett Victor elé „járulni”. Pár másodpercnek el kellett telnie, mire az első bátor vállalkozó odament hozzá, no, de azután… Azt tudtam, hogy szeretnék aláírást, közös fotót meg még inkább, így hát, „bátorság, kalandra fel”!... :) A végső löketet végül is az adta meg, hogy Magdi, akivel időközben összeismerkedtünk, örömmel fogadta felajánlásomat, miszerint szívesen készítek róla és Victorról közös képet! Ezen már Cili is felbátorodott, igaz, némi ráhatással, de így már nekem is könnyebben ment hozzá odamenni. Magdi és Cili közös fotózása után következtem én, amire Cilit kértem meg, ám még előtte sikerült beszélnem Victorral néhány mondatot. Azzal indítottam, hogy ’nagyon örülök, hogy létrejött ez a találkozó’, ami tökéletes kezdésnek bizonyult! J Nagyon kedves volt hozzám, és legfőképpen türelmes… Történt ugyanis, hogy a közös fotó készültekor olyannyira arra koncentráltam, hogy Cili jól fotózzon le minket, hogy iszonyú komoly arcot vágtam, ezért kértem Victor türelmét egy újabb fotóhoz, amely már sokkal mosolygósabbra sikeredett! J Ezután nem maradt más hátra, minthogy Victornak minden jót és szépet kívánjak!...
Visszaültünk még az asztalhoz – vártuk, hátha történik még valami érdekes, amiről semmiféleképpen sem kívántunk lemaradni. Victor végtelen türelemmel „tűrte az ostromot”, de 10 óra körül teljesen ledöbbent, hogy ’ennyit beszélt volna’!? Ahogy írtam, mindenkivel nagyon türelmes volt, de azért látszódott rajta némi fáradtság – még talán hallottam is tőle, amint ezt megjegyezte…
Ellátogattam a mosdóba, közben összetalálkoztam vajával, így váltottunk néhány mondatot. Kérdésemre elmondta, hogy voltak délután Vámpírok bálján, és Victornak majdnem kiverték a fogát az első felvonás utolsó jelenetében, de vaja elmesélése alapján nem egészen értettem és tudtam beazonosítani, mikor is történt ez pontosan?! A lényeg azonban az, hogy nem történt meg, és az előadás is nagyon jól sikerült! :) vaja elárulta, hogy készített egy csokrot Victornak (ja, vajának saját virágüzlete van), amit ekkortájt készült átadni neki. Szerettem volna lefotózni, amint megtörténik a csokor átadása, de ez nem jött össze… A csokor azonban nagyon szép volt! :)
Cilivel még az asztalnál ülve beszélgettünk, amikor vaja és Joe-Joe is odajöttek hozzánk. Nem győztük eleget hangsúlyozni, hogy le a kalappal előttük a találkozó megszervezéséért, mert nagyon jól sikerült minden, és kitűnően éreztük magunkat! Joe-Joe elmondta, hogy voltak apró izgalmak, de ő is örül, hogy végül minden jól alakult! Sőt, azt is megtudtuk, hogy ez a találkozó „egyszeri és megismételhetetlen” volt, de én azért bízom benne, hogy idővel újra vállalkoznak majd egy Victoros tali megszervezésére! :)
Szép lassan mindannyian a távozás mezejére léptünk. Joe-Joe, vaja, Victor és még néhányan a kávézó előtt megálltak, de Cilivel nem akartunk „szájtátva” mi is ott álldogálni, így hát, elköszöntünk és jó éjszakát kívántunk. Egy utcasaroknyiról visszanéztünk, akkor még mindig ott beszélgetett a kiscsapat… Amikor Victort láttuk beülni az autóba, mi sem vártunk tovább, hazaindultunk…
Hazáig csak arról tudtunk beszélni, Victor mennyire aranyos, közvetlen és kedves ember! :) Szuper este volt! :)
