
Azt gondolom, most már határozottan kijelenthetem, Lilla számomra a tökéletes Narrátor! Nála minden hang a helyén van, sehol sem érzek bizonytalanságot, könnyedén megtörténik a váltás a mély és a magas hangok között!
Puskás Peti ismét nagyot alakított! Őszintén és komolyan mondom, örülök, hogy láthattam őt Józsefként, mert addig úgysem hittem volna el, hogy méltón megállja a helyét a szerepben, amíg a saját fülemmel nem hallom és a saját szememmel nem látom! Szívből gratulálok neki!
Victor hozta a formáját, amelynek ezúttal is elsöprő sikere lett! Eleinte nem tudtam mit kezdeni Fáraó második dalával, a Szívkirállyal, amit Webber újfent írt bele a darabba, de Victor az alakításával, és egyéni előadásmódjával megszerettette velem. Például, nagyon tetszik az a rész, amikor Fáraó panaszkodik, hogy „milyen egy milliárdot érő palotában magányosnak lenni, selyemágyneműben ébredni egyedül…”, majd megtorpanva végignéz a kétoldalt álló fiúvokálon, és így folytatja (de azt a hangsúlyt is hallani kell, ahogy mondja J): „Na jó, általában hárman-négyen, de mégis, valahogy… egyedül!” :) A másik hasonlóan vicces jelenet, amikor a szám vége felé a következő feltörő sóhajjal „töri” meg a dalt „Ó baby, úgy fáj, hogy nem vagy...”, majd hátrafordulva a mögötte piros plüss szíveket tartó „fiúkoszorúhoz” így szól: „Lányok!...öööhhh…Fiúk, let's go home!” Imádom, ahogy előadja! :)
A táncosokkal, de leginkább a lányokkal kapcsolatban már több előadás alkalmával is megfigyeltem, hogy nagyon gyakran mosolyognak, és élvezik az előadást! A Finálé alatt ez különösen megfigyelhető – élvezet őket nézni! :)
Ezzel az előadással számomra lezárult az idei József, hacsak a Madách Színház januárig nem tűzi ismét műsorra! Ezúton is köszönöm a sok-sok élményt minden egyes szereplőnek és résztvevőnek! :)