Délután 5 óra felé járt az idő, amikor Cilivel elindultunk Victor közönségtalálkozójára a VI. Rózsa utcai Idősek Otthonába. Még mielőtt bárki fennakadna a helyszínválasztáson, hozzátartozik a történethez, hogy az eredetileg tervezett helyszínen nem tudtak zongorát biztosítani, de miután ez Victor külön kérése volt, így esett a választás a Vázsonyi Vilmos Idősek Otthonára. :)
A helyszínre minden gond nélkül odataláltunk, ám a bejáraton túl már nem volt minden olyan egyértelmű… Belépve az ajtón ismerős arc mosolygott felém vaja személyében, közelebb haladva Joe-Joe-t is felismertem! :) Meg is nyugodtam, hogy minden bizonnyal a legjobb helyen járunk, ám akkor ért csak némi meglepetés, amikor azt láttam, hogy vaja és Joe-Joe Victorral beszélgetnek! Lányos zavaromban kipréseltem magamból a kérdést, miszerint „hol lehet a jegyeket átvenni?”, majd szinte alig felfogva a választ elindultam a megadott irányba. Némi bizonytalanság elfogott, mert benézve az egyik helyiségbe (amolyan nappaliszerű) semmi jelét nem láttam közönségtalálkozónak, de amikor épp kifordulni készültem, egy kedves hölgy biztosított, hogy jó helyen járunk, csak menjünk tovább a belső szobába. Nos, ez a bizonyos belső szoba már kellőképpen megtelt az érdeklődőkkel – becslésem szerint kb. 30-40-en lehettünk. P. Andreától átvettük a jegyünket (ha jól láttam, talán már csak a mi érkezésünkre vártak), majd a szoba végében – két kedves lány jóvoltából – letelepedtünk egy-egy puffra. :) Nekem sürgős elintéznivalóm akadt, ami ugyancsak kalandosra sikeredett, mert újfent el kellett mennem Victor előtt, hogy az épület másik felében lévő mosdót megközelíthessem, de szerencsésen „túléltem”! :) Mindeközben a helyzet úgy alakult odabent, hogy felszabadult két szék, amelyre a fentebb említett lányok nem tartottak igényt, így Cilivel a puffokról „felköltöztünk” a székekre. Miközben vártuk a program kezdetét, alkalmam volt körülnézni a szobában, amelynek kopottassága és régiessége különös hangulatot árasztott. A falilámpák sejtelmes fényében a faliképek sokasága, a könyveket elnyelő robosztus vitrinek, a hatalmas fotelok, a sarokban meghúzódó fekete zongora, a papírból készült csillagfüzérek a fejünk felett tornyosuló gyönyörű csilláról lógva hihetetlenül családiasan-barátiasan ölelt körbe minket!
Éppen kicsodáltuk magunkat, amikor megjelent Bednai Natália, a találkozó műsorvezetője, utána pedig, Victor, az est főszereplője; „átküzdötték” magukat a székek és fotelok között, majd kezdetét vette a program. Még csak annyi, hogy Cilivel találgattuk, vajon, Victor miben lesz majd – azt gondolom, az abszolút arany középutat választotta a fekete farmer, ing, zakó kombinációval, amellyel laza volt, mégis elegáns! :)
Victor, mint mindig, most is kedves volt és közvetlen. Élmény volt őt hallgatni, és Natália jól felépített kérdéseinek köszönhetően sok mindent megtudtunk az ifjú Fantomról, a meleg Herbertről, vagy éppen a királyi Fáraóról! :) Victor fotókkal és filmbejátszásokkal színesítve beszélt életének nagyobb állomásairól, az ovis kortól az iskoláskorig, hogyan is került az első gimnáziumi szereplések után a svájci zeneiskolába, Bazelbe, ahol tehetségének és kitartásának köszönhetően egyik siker jött a másik után, és döntött mégis úgy, hogy hazajön Budapestre, hogy itt is elvégezze a Színművészeti Egyetemet, mely idő alatt számára is meghatározó darabokban szerepelt, majd kérték fel a Fantom szerepének eljátszására, amellyel minden idők legfiatalabb Ericje lett, ezt követően pedig, hogyan lett Herbert a Vámpírok báljában, illetve Fáraó a Józsefben! :) Natália kérdésére Victor elmondta, hogy a közeljövőben a Sunset Boulvard című musicaldarabban játszana a legszívesebben, amely darabra már vannak is előkészületek, de egyelőre még semmit sem lehet tudni biztosan. :) Az egyes darabokkal, illetve szerepekkel kapcsolatban természetesen elhangzott egy-egy vicces sztori, mint például, amikor Balogh Anna (Victor csoporttársa volt az egyetemen) úgy verte be az orrát a térdébe tánc közben, hogy azt mindenki észrevette, csak ő nem; vagy, ami még viccesebb helyzet volt, amikor Victor Fantomként beállt a jelenethez Christine öltözőjének tükre mögé, és a háttérben dolgozó színpadi munkások ugyanazzal a lendülettel el kezdték a fantom palástját is hozzáerősíteni a következő jelenet díszletéhez! :) Ami picit beárnyékolja Victor számára ezt az amúgy nem mindennapi pálya utat, az a sokunk számára is ismert és közvetve tapasztalt tény, hogy egyes médiasztárok olykor kiszorítják helyükről az arra érdemesebb, rátermettebb színészeket. Nem is kell nagyon visszamenni az időben, elég csak a József musicalra gondolni, de még inkább az abból készült CD-re, amelyre olyasvalakivel vették fel pl. a Fáraó dalait, aki az előadások többségében nem is játszott, ráadásul, a közönség nagy része nem is volt megelégedve vele!?... :(
No, de nem szeretném szomorkásra venni a figurát, mert legnagyobb örömünkre és várakozásunkra Victor a beszélgetés végén megörvendeztetett bennünket a zongorajátékával és énekhangjával (is)! Próbáltuk őt rávenni további zongorázásra, de a zongora nem megfelelő felhangoltságára és hangzására való hivatkozással ezt nagyon kedvesen elhárította. Azt azonban sikerült megígértetni vele (legalábbis én így emlékszem :)), hogy a következő közönségtalálkozóra elhoz magával és el is játszik nekünk egy-két saját szerzeményt! :)
A találkozó végén a szokásoknak megfelelően lehetett dedikáltatni, illetve közös fotókat készíteni. Picit nehezen indult be ez a dolog, de az első bátor vállalkozót lelkesen követte a többi. Cilivel mi is beálltunk a sorba, mert bár, közös képet ezúttal nem kívántunk, Cili az előző találkozón készült közös fotót, én pedig a Vámpírok bálja CD-borítót írattam alá Victorral. Ekkor már a torkomban dobogott a szívem, és miután Cilinek aláírta a fotót, nagy levegőt vettem, majd belekezdtem a mondókámban, hogy én mit szeretnék. Amikor mondtam a nevemet, ő csak annyit mondott: „azt már tudom”… Nem igazán tudom felidézni, milyen hangsúllyal mondta ezt, de az „ismerlek, mint a rosszpénzt” mondat jelentése ugyanúgy lehetséges, mint a „nemrég tudtam meg” mondaté!? Igazából mindezen időm sem volt elmélkedni, ugyanis Victor az általam adott ezüst tollal, nem tudom, hogyan (talán, kupak nélkül megrázta, hogy írjon), de a ruháját és az arcát is összekente!? Az arcáról szerencsére zsebkendővel elég jól lejött az ezüst tinta, a nadrágjából és a zakója ujjából azonban nem tudom, ki fog-e jönni?! Mindezzel együtt megkaptam a kért dedikálást, de a történtek miatt nem tudtam felhőtlenül örülni neki! Hiába, ez is csak velem történhet meg! Az biztos, hogy ezzel sikerült számára emlékezetessé tennem ezt az estét! Mármint negatív értelemben! Ha eddig csak a nevemet tudta, most már azt is fogja tudni, hogy ezüst tollastul jól messzire el kell engem kerülni! Jaj, nagyon fog bántani, ha az a fránya tinta nem jön ki a ruhájából! :( A legegyszerűbb lenne megkérdezni tőle, de megfogadtam, hogy nem „zaklatom” többé! Csakhogy ez most más eset – mondogatom magamban, és addig úgysem nyugszik a lelkiismeretem, ameddig meg nem tudom a választ! Persze, akkor sem tudnék nagyon mit tenni, ha tényleg nem jönne ki a tinta – maximum veszek neki egy új nadrágot + egy zakót! :)
Hazafelé jövet beszélgetve erről Cilivel, kiderült, hogy kissé mögöttem állva el nem tudta képzelni, mi történt?! Ő az egészből mindössze Victor mondatait hallotta (- Még úgysem ettem tintát!, – Hm, nagyon finom!), amiből végképp nem értette, hogy mi van?! Ráadásul mindeközben én leguggoltam a dohányzóasztalhoz, amelyen Victor írta alá a dolgokat… Szóval, meglehetősen zavaros és érdekesnek tűnt a helyzet! :) Persze, ezt így utólag leírva jó kis derültségben volt részem, de az összetintázott ruha csak bánt! :( A viccnél maradva még az is eszembe jutott, nehogy Victor azt gondolja, hogy az ezüst tintával ily’ módon akartam volna megvédeni magam egy esetleges vámpírharapástól! :) (Tudvalevő, hogy az ezüst is egyfajta elijesztője és távoltartója a vámpíroknak. :))
Ez az este tartogatott számomra még egy meglepetést vajától! Mint elmondta ez az első ilyen „munkája”, úgyhogy több órát dolgozott vele, de nem hiába! Itthon belenéztem és elhűltem, amikor megláttam ezt a profi munkát! Nagyon-nagyon örültem neki; ezer hála és köszönet jár érte vaja-tündérnek! :)