AZ ORGONÁK CSATÁJA: RHODA SCOTT és VARNUS XAVER KONCERTJE
Két élő legenda, két generáció. Varnus Xaver hét esztendős volt, amikor a fiatal, de már akkor világhírű Rhoda Scott felvillanyozta elbűvölő orgonajátékával Magyarországot.
Az egykori kisfiúból is orgonista lett. Nem is akármilyen. Háromezer koncertjével végigturnézta a világot, játszott a párizsi Notre-Dame-tól kezdve a Canterbury-i székesegyházon át a világ legnagyobb orgonájáig, a híres philadelphiai Wanamakerig.
A klasszikus orgonazene koronagyémántja ő, bűvös márkanév, sokmilliónyi közönségével e földgolyón.
Rendkívüli ajándékkal lepi meg önmagát és roppant rajongótáborát.
Barátságos orgona-párbajra hívja ki gyermekkori idolját és mai napig tartó csodálatának tárgyát, Rhoda Scott-ot.
Itt lesz hát az Orgonák csatája, 2011. április 10., du. 4 órakor, amikor is két páratlan tudású művész ujjai és lábai bírják majd szóra a királyt. A hangszerek fejedelmét. Az orgonát.
Mielőtt belekezdenék a beszámolómba, pár mondatot írnék arról, mikor és hogyan találkoztam először Rhoda Scottal, egész pontosan az ő orgonajátékával. Kicsi koromtól kezdve (kb. 6-7 évesen) hétvégente és iskolai szünetekben sok időt töltöttem a körúti nagyszülőknél, ahol a sokféle műfajt felsorakoztató bakelitlemezek közül a Micimackó, az ABBA, a Neoton Família és Szűcs Judit lemeze mellett kedvencem volt egy ciklámen színű borítójú Rhoda Scott lemez is 1971-ből. Ezek az albumok rendszeresen repertoáron voltak, s felváltva hallgattam őket, soha meg nem unva. Rhoda Scottról akkoriban még semmit sem tudtam, egyszerűen csak magával ragadott a stílusa és a játéka, amely érzés közel 30 éve sem múlt el nyomtalanul, sőt…
Amikor először szereztünk tudomást Rhoda Scott és Varnus Xavér közös április 5-iki zsinagógai koncertjéről, és végre-valahára elhatároztuk, hogy elmegyünk rá, egyetlen darab jegyet sem lehetett rá szerezni egész magyarországi viszonylatban. Már-már búsulásnak adtuk a fejünket, amiért lemaradtunk erről a szenzációsnak ígérkező eseményről, amikor január elején kaptam egy e-mailt az egyik vidéki jegyirodában dolgozó hölgytől, miszerint a két művész ráadás koncertet ad egy nappal előtte, azaz április 4-én, szintén a Zsinagógában. Ekkor már nem halogattam a dolgot, szerintem elsők között vettem meg erre a koncertre a jegyeket. Mindezek után nyugodt lelki békével vártuk a nagy nap elérkezését, amikor pár nap múlva újabb változásokról értesültünk, miszerint a hatalmas érdeklődésre való tekintettel nem a Dohány utcai Zsinagógában, hanem a Budapest Sportarénában lesz megtartva a koncert, és nem április 4-én, hanem április 10-én délután 16 órakor. Miután arról is értesítettek, hogy a Zsinagógába vásárolt jegyek érvényesek lesznek az Arénában (tehát, nem kell előtte sehol sem átíratni őket), ismét csak nyugalommal vártuk az új időpontot…
Ím, el is érkezett a várva várt nap, amikor is a fenti változásokat szem előtt tartva, jóval korábban érkeztünk az Arénába az esetleges ügyintézés végett. A főbejáraton minden gond nélkül átjutottunk, ám a szektor bejáratok egyikén fennakadtunk, mivelhogy nem „ültettek át minket jegyileg”, amelyet a bejáratoktól balra kellett ügyintézni. Azt negatívumként jegyzem meg, hogy a főbejáratnál álló jegyellenőrök nem tájékoztattak minket arról, hogy a zsinagógás jegyek átíratása hol történik; azt azonban hatalmas pozitívumként kell megemlítenem, milyen flottul történt meg és zajlott le ezen jeggyel érkezők átültetése…
Megkapva a jegyeket a már érvényes konkrét ülőhelyekkel, találgattuk, vajon hova soroltak be bennünket? Kicsit megijedtünk, amikor a küzdőtér felé irányítottak minket, de egyre inkább felfelé kezdett görbülni a szánk, amikor viszonylag jóval előrébb kaptunk helyet, mint azt gondoltuk, és tökéletes rálátásunk volt onnan a színpadra.
Talán pár perccel múlhatott 4 óra, amikor egyszer csak Xavér megjelent a színpadon, s az üdvözlő tapsvihar közepette tájékoztatott bennünket, hogy technikai okok miatt a koncert félórával később kezdődik csak el, de addig szívesen orgonál nekünk egy-két Bach művet! Mi, a közönség azonnal lekenyereződtünk (legalábbis körülöttünk senki sem háborgott), s így már közel sem volt olyan uncsi kivárni azt a 20-25 percet. Amúgy ezért is bírom Xavért – annyira ember tudott maradni, közvetlen, minden sztárallűrtől mentesen! :)
(Zárójelben jegyzem meg, hogy Cilivel kissé gondban voltunk mennyire is öltözzünk fel elegánsan, de azt gondolom, végül a farmer kitűnő választásnak bizonyult, miután Xavér is abban volt, s utólag is azt olvastam az egyik nyilatkozatában, hogy lazán fog öltözni, mert „ez többé-kevésbé mégis inkább dzsesszkoncert, mint komolyzenei”.)
A koncert két-két főszereplőjén – azaz Rhodán és az ő Hammond-orgonáján, illetve Xavéron és az ő koncertorgonáján (Rodgers Trilliumon) – kívül más hangszerek is emelték az est fényét és hangulatát. Rhoda egy fantasztikus harsonás lányt hozott magával, Sarah Morrow személyében, aki elképesztően tehetséges :), illetve egy nagyszerű és ugyancsak végtelenül tehetséges dobost, Lucian Daubat-t. Xavér részéről az általunk is már ismert és kedvelt Talamba ütőegyüttes, illetve az Evergreen névre hallgató (ha jól értettem – elnézést kérek, ha nem) fúvósegyüttes színesítette az elhangzott műveket.
A gyakori Xavér-koncertlátogatóknak nem volt meglepő, hogy Xavér háttal a közönségnek ült le az orgonához – ennek van egy amolyan vicces magyarázata, miszerint Xavér nem nagyon szereti, ha orgonálás közben látják az "arcjátékát", ám a hivatalos magyarázat ennél sokkal prózaibb, vagyis mi, azaz a közönség lássunk is a kéz- és lábjátékából valamit, különben a hatalmas hangszer teljesen eltakarná őt előlünk! :) Rhoda orgonájának „felépítése” más, így az ő hangszere lehetővé teszi, hogy szemben a közönséggel üljön le! Amint Rhoda színpadra lépett, levette cipőjét, s ahogyan a legenda járja róla, mezítláb ült az orgonához és sugárzó mosollyal az arcán zenélt nekünk mindvégig! :)
A két orgonavirtuóz felváltva játszott a saját hangszerén – ki-ki az általa képviselt műfajban. Igaz, Xavér kifejtette, hogy nem tartja szerencsésnek a zene komoly- és könnyűzenei kategóriára történő szétválasztását, mert szerinte csak örömzene kategória létezik! :) Messzemenően egyetértek ezzel a véleménnyel, mert a zene – legyen az bármilyen műfajú – önmagunkat és a lelkünket tükrözi vissza, amelyet az adott hangulatunk szerint választunk ki. Ennek értelmében az egyik nap a lágy dallamokat, míg másik nap a vad gitárszólókat hallgatjuk szívesen! :) Így hát, az örömzenélés keretében Rhodától elsősorban dzsesszt hallottunk, míg Xavértól az örök kedvenc és elmaradhatatlan Bach d-moll toccata és fúgájától kezdődően Beethoven Holdfény-szonátáján át Ravel Bolerójáig követhettük nyomon az évszázadok zenéjét – képviselve ezzel a komolyzenei oldalt, míg a könnyedebb műfajt tekintve Webber Fantomjával találkoztunk az Operaházban, Vangelis csodás dallamaival meghódítottuk a Paradicsomot, s John Williams révén még a Csillagokkal is háborúztunk egy távoli galaxisban! :) S ha már örömzenélésről beszéltünk – s itt is a Xavér-kedvelőkre hivatkoznék –, jól tudjuk, hogy Xavér koncertje nem múlhat el improvizáció nélkül. A koncertjeire járók azt is pontosan tudják, hogy a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal rendszerint alapja ezeknek az improvizációknak. Minden bizonnyal ezért eshetett a választás ezúttal is erre a dalra, amelyre a művésznő is improvizált a maga gondolatai és érzései szerint! Sőt, Xavér azt is meg szerette volna mutatni Rhodának, hogy ez a magyar népdal a vérünkben van, bárhol, bármikor tökéletesen elénekeljük… Hát, másodszori nekifutásnak össze is jött – reméljük, Rhoda ezt vitte haza emlékül erről a délutánról! :) A ráadásként előadott Bolero Raveltől ugyancsak nem maradhatott ki ebből a csodás délután programjából – szenzációsan szólt a dobpergéssel és a fúvósokkal együtt! :)
Egy emlékezetes előadás talán nem is válik azzá, ha egy pozitív kimenetelű baki/hiba/technikai malőr közbe nem jön. Rhoda éppen az aktuális szám kellős közepén játszott az orgonán, amikor a hangszer gondolt egyet és elhallgatott. A technikusoknak köszönhetően rövid javítási idő után az orgona újra hallatta a hangját, de nem sokkal később sajnos, ismét elhallgatott, amikor is Xavér egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, felajánlotta Rhodának a saját orgonáját! Rhodának sem kellett kétszer mondani, fiatalos lendülettel átperdült a másik hangszerhez, Xavér pillanatok alatt „Rhodakészre” állította a sok ezernyi gombbal felszerelt orgonát, és a művésznő már játszott is tovább, mintha mi sem történt volna! :) Rhoda minden bizonnyal kihagyta volna ezt a kis kényszerű „szomszédolást”, mégis számomra ember közelibbé, és ahogyan írtam, pozitívan emlékezetessé tette ez a kis gubanc ezt a persze, amúgy is felejthetetlen koncertet! Arról már nem is beszélve, hogy (Xavér szavait idézve) a közönség szemtanúja lehetett, ahogy a technikai szakemberek a nyílt színen felboncolnak egy orgonát. Állítólag egy harmincéves transzformátor adta meg magát, amit a helyszínen azonnal megjavítottak! :)
Kicsit visszautalva Xavér közvetlenségére, az is hihetetlenül szimpatikus gesztus volt számomra, amikor felajánlotta, hogy – szakítva a beidegződött hagyományokkal, miszerint egy sztár csak akkor sztár, ha megközelíthetetlen a rajongók számára – a koncert után szeretettel várja azon érdeklődőket és rajongókat, akik közvetlenül szeretnének találkozni Rhodával… és persze, vele is! :) Cilivel ugyan nem éltünk ezzel a lehetőséggel, de mindenesetre nagy bátorságra vallott mindezt a többezres nézőközönségnek felajánlani! :)
Fantasztikusan megszerkesztett és összeállított koncertnek lehettünk fül- és szemtanúi. Kiválóan váltották egymást a kissé melankolikusabb, illetve pergősebb számok. Amennyire tartottam Rhoda repertoárjától, olyannyira élveztem minden pillanatát a játékának, és hallgattam volna még őt tovább is! Xavér is nagyszerűen választotta ki az előadott műveket! Szenzációs koncertdélutánt hozott össze ez a két tehetség – természetesen, a közreműködő zenészekkel egyetemben! :)
A koncert végén rápillantva az óránkra igencsak meglepődtünk, amikor közel 8 órát mutatott, azaz majd 3 és fél órás koncertben volt részünk, amelynek minden pillanata tartalmas élmény volt! :)
