Amikor pár hónappal ezelőtt kezembe került a RaM Colosseum szórólapja, csak sejtettem, hogy mihamarabb ellátogatunk ide (is). Ez a sejtésem június elején csak megerősödni látszott, amikor jegyeket vettünk az ExperiDance FORRÁS című ma esti előadására. :)
Némi túlzással lassan törzsnézőivé válunk az ExperiDance műsorainak, és Román Sándor tánccsapatára szinte már ismerősként tekintünk. :) Az elsőként látott Ezeregyév című produkciójukkal azonnal elnyerték a tetszésünket, amelyet követően az Esszencia cíművel végérvényesen bérelt helyet kaptak a szívünkben! :)
Mielőtt azonban rátérnék a ma esti „örömünnep” beszámolójára, néhány mondattal illetném azt a csodálatos élményszínházat, amelyben az ExperiDance teljes repertoárja mellett nagykoncertek és balettelőadások is megtalálhatók. Ahogyan azt a honlapon olvastam, a RaM Colosseumban egyenrangú műfajként jelenhet meg egymást erősítve a tánc, a próza, a komolyzene, a cirkusz világa és még sok-sok más ÉRTÉK és ÉLMÉNY! Az előadás napját megelőzően rákerestem a Neten, hol is található pontosan ez a hely? Lenyűgöztek az ott látott képek, ám, amikor élőben is megtapasztaltam mindezt, hittem el, hogy az alkotóknak egy világszínvonalú létesítményt sikerült létrehozni! :)
Majd’ egy órával korábban érkeztünk meg a színházba, így bőven jutott idő körülnézni az épületben, s nem utolsó sorban készíteni egy-két fotót a majdani kellemes visszaemlékezés számára… :)
Még nem látott előadás előtt nem szívesen olvasok kritikát, mert nem szeretem, ha bármelyik irányba is hatnak rám a szavak, de most elolvastam egy-két hozzászólást a Forrás c. produkcióval kapcsolatban az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon. A pozitív véleményre a legnagyobb egyetértéssel bólintottam (igen, hiszen csak jó lehet, ami ExperiDance :)), míg a negatív észrevétellel nem tudtam mit kezdeni (igen, mert el sem tudom képzelni, hogy bármi, ami az ExperiDance nevével összefügg, abban lehet kifogásolnivaló :()!? A vélemények természetesen, sohasem befolyásolnak – szeretem én magam eldönteni, hogy valami tetszett vagy nem tetszett, illetve, hogy az miért tetszett vagy nem tetszett. Egy előnyük mindenképpen van, nevezetesen, hogy fel lehet készülni a nem várt, szokatlan, és netán kissé morbid jelenetekre, amelyeken ekkor már nem is lepődik meg annyira az ember lánya. :) No, de nem beszélek rébuszokban, következzenek a konkrétumok! :)
Az ismertető szerint a Forrás egy olyan aprólékosan kidolgozott „Igazmese” melyben azonosulva a történettel mindenki megtalálhatja kérdéseire a válaszait és ezeken keresztül önnön magát. A mese egy fiú és egy lány történetén keresztül – kezdve a pici gyerekkortól, a felnőtté váláson át a házasságig és a családalapításig – mutatja be életünk legfontosabb állomásait, eseményeit. A fiú és a lány egy pszichiáter lelket feltáró díványán idézik fel életük emlékezetes pillanatait, amelyben a Pszichiáter mellett a Professzor is a segítségükre van…
Amit pár sorral feljebb írtam a váratlan és meglepő jelenetekről, az rögtön az elején, a pelenkás korszak felidézésekor be is következett, amikor is gumibugyiba öltöztetett fiúk és lányok hol négykézláb „mászkáltak” a színpadon, hol egy-egy fiú bevásárlókocsiba „hajtogatta” magát, hol pedig, óriási (mű)cumisüvegből itta a tejet!? (Elgondolkodtam, hogy miért pont bevásárlókocsi? Miért nem egyszemélyes gurulós járóka, amely által körülvéve – szájukban méretarányos cumival, kezükben cumisüveges ivópohárral – „táncolnak” ide-oda?! :)) Amúgy a jelenetek többsége – születésnap(ok), iskolás korszak, szerelmi korszak, sport és zenei korszak, „szülők válása” korszak, csajozós/pasizós korszak, „rövid pórázon tartás” korszaka, házasságkötés, gyermekszületés (ez a végén igazán meghatóra sikeredett) – számomra érthető és találó módon lett ábrázolva. :)
Persze, azért akadt néhány homályos pont – például, nem értettem, hogy a Pszichiáter miért németül, a Professzor pedig miért franciául „énekel”? Vagy itt van például, az egy fiúból és egy lányból álló „kétismeretlenes egyenlet” névre hallgató páros, akik jelenlétét és szerepét nem értettem a történet összefüggése szempontjából, de mindez nem is zavar, amióta R. Sándor szavai megnyugtattak, miszerint (persze, kissé sarkítva az elhangzottakat) nem kell feltétlenül érteni a történetet, elég, ha maga az érzés átjön…márpedig az érzés nagyon átjött! :)
A Forrás a harmadik produkció volt, amit az ExperiDance-től láttam. Az ismertető, bár, jelezte, hogy a Társulat új arcát tárja a nagyérdemű elé egy merőben más megvilágításban, mind az előadás történeti világa, mind zenei világa valóban más volt, mégis ezen előadás után váltam csak igazán ExperiDance függővé! Ennek tünetei már másnap jelentkeztek egy „mihamarabb kérnék szépen belőlük egy újabb adagot” formában! :) Tényleg furcsa ez az egész, mert eleinte meglepett a darab modern, fiatalos lendülete és ritmusa, hiszen az általam eddig látott Ezeregyév és Esszencia produkciók után nem feltétlenül ilyesmit vártam. Később a szünetben eszméltem rá, hogy észrevétlenül is ráhangolódtam a(z új) stílusra, s már alig várom a folytatást, hazafelé tartva pedig csak az járt a fejemben, hogy mikor tudnék újra eljönni, mert máris hiányzik az érzés… Nos, igen, az a bizonyos érzés! :) Amikor a világ teljesen megszűnik körülöttem, és már nem is a nézőtéren ülök, hanem színes fények és díszletek között, a zene szárnyán repülve, jelmezbe bújva együtt táncolok a színpadon a táncosokkal, s egyszerűen magával ragad egy másik világ, amely tele van szépséggel, örömmel, kedvességgel és boldogsággal! Talán túlzónak tűnnek e szavak, de biztos vagyok benne, hogy aki mindezt már megtapasztalta és átérezte, az pontosan tudja, hogy miről is beszélek. :) Az ExperiDance egyfajta életérzés, amelyet önmagában már a név is sugall – életérzés annak, aki benne van, és életérzés, aki csak kívülről válik a részesévé (pl. nézőként). Minden bizonnyal ez utóbbit hivatott erősíteni az a tény, hogy előadásról előadásra egyre több ismerős arcot látunk viszont a színpadon (Görög Zoltán, Patonai Norbert, Újszászi András – hogy csak néhány nevet említsek, és most elnézést kérek a hölgy táncosoktól), míg a belső erő a Társulat tökéletes egységében és összhangjában rejlik, kiváló vezetéssel a háttérben. Nézőként is jó érzés látni a mosolyt a táncosok arcán – leginkább, amikor a háttérben állók arcán is azt látom, hogy jól érzik magukat és élvezik, amit a színpadon csinálnak! :)
Az imént táncosokról írtam, de meg kell említenem, hogy ebben a darabban tornászok is szerepelnek! Színpadi jelenlétük igazából akkor tisztázódott számomra, amikor ezt másoktól hallottam az előadás végén. Látva őket, fel is merült bennem a kérdés, hogy manapság egy magára valamit is adó táncosnak akrobatikus tornamutatványokat is tudnia kell!? Nagyon ügyesek és látványosak voltak! :)
A szünetben Sándort véltem felfedezni a nézőtér első sorai között. Úgy gondolom, elégedetten tekinthetett végig a lassan visszatérő nézőközönségen, akik megtöltötték a nézőteret, s abszolút tetszéssel fogadták az előadást! :)
A talán kissé elfogultan dicsérősre sikeredett beszámolóm vége felé tartogattam két aprócska észrevételt. Az egyik a zene hangosságát kritizálná – úgy vélem, meglehetősen nagy hangerővel szólt, amely (némi képzavarral élve) sokszor teljesen elnyomta a táncot (az előadást). Mindössze annyival kéne csak visszavenni, hogy ne torzuljon tőle a zene, s esetleg a szék se rezonáljon be, amiben ülünk?! :) A másik észrevételem az előadás végi tapsrenddel kapcsolatos – szerény meglátásom szerint, színesebbé és érdekesebbé tenné a tapsrendet, ha a táncosok zenére, egy-két lépésből álló koreográfiával jönnének be meghajolni a színpadra!? :)
Még csak annyit, hogy eljátszottam a gondolattal, milyen klassz lenne, ha a Produkció bizonyos időközönként szervezne egy amolyan kulisszajárás-félét, amely lehetőséget adna és bepillantást engedne a kíváncsi szemeknek és füleknek!? Tenné mindezt azok számára, akik úgy, mint én, kíváncsiak arra, hogyan is lesz az "álomból valóság", azaz mi mindenféle háttérmunka vezet az első lépésektől egy produkció szárnyalásáig - gondolva itt a történet kigondolásától kezdve a sminkeken, jelmezeken, díszleteken és fénytechnikán át egészen a zene kiválasztásáig és a koreográfia megszületéséig! :)
Amint azt pár sorral fentebb írtam, már most hiányérzetem van a Társulat iránt, de örömmel írhatom, hogy augusztus 24-re már vettem jegyet a Boldogság 69:09 c. előadásra! Addig csak kibírom valahogy! :)
Nagyon örülök, hogy jelen voltam és (a honlapon olvasott szlogen után szabadon) nyáron is teret (engedtem) az élménynek – én is az élmény részese lettem! :)
Fordulópontokkal, katarzisokkal és kudarcokkal teli életünk „forrására” keresi a produkció a választ. Mindezt érzelmeink hullámában, humorral, iróniával, vággyal és szenvedéllyel fűszerezve.
Ezért hát a Forrás egy olyan aprólékosan kidolgozott „Igazmese” melyben azonosulva a történettel mindenki megtalálhatja kérdéseire a válaszait és ezeken keresztül önnön magát. De, persze csak akkor, ha röpke két órás érzékenyen szőtt varázs és álomvilágunkba – kiszakadva a hétköznapok szürke valóságából - valóban ellátogat hozzánk.Az ExperiDance 8. egész estés produkciója a közönség számára igazi meglepetést tartogat, a Társulat új, saját helyszínén bemutatkozva, új arcát tárja a nagyérdemű elé egy merőben más megvilágításban. Természetesen tesszük mindezt az általunk létrehozott és életre hívott műfaji keretek között táncban, dinamikával, humorral, elhivatottsággal és a közönségünk iránti nagy-nagy tisztelettel!
Szereplők
A fiú: Deák Vince
A lány: Boros Bettina
Pszichiáter: Sátori Júlia
Professzor: Görög Zoltán
Két ismeretlenes egyenlet: Bistei Judit-Varga Attila
Karakterek: Benkő Dávid, Csasztvan András, Dénes Nándor, Falvai Miklós, Holman Enikő, Kapitány Dorottya, Klausz Bernadett, Morvai Veronika, Patonai Norbert, Patonai Zsolt, Péli Róbert, Reszneki Domán, Újszászi András, Vajda Nikoletta, Varga Zsuzsanna, Zsombori Miklós
Rendező-koreográfus: Román Sándor
