Az ExperiDance eddig látott – Ezeregyév, Esszencia, Forrás és Boldogság 69:09 – előadásai után a Nagyidai cigányok című műsorukat néztük meg. Arany János vígeposzáról valamikor ugyan tanultunk az iskolában, de az igazat megvallva, ebből már nem sok mindenre emlékeztem. Így hát, vettem a fáradságot és kissé utánanéztem az Interneten.
Arany János költeménye, melyet 1852-ben írt a szabadságharc paródiájaként, megtörtént eseményen alapul: A XVII. század végén Puk Mihály labancgenerális (Dénes Nándor) serege ostromolta Nagyida várát. A várat védő magyarok, élükön Gerendi Mártonkuruc várkapitánnyal (Péli Róbert), mikor látták, hogy fogytán az erő, az élelem, a lőszer, egy éjjel kiszöktek az ostromlott várból, hátrahagyva Csóri vajdát (Patonai Norbert), és cigányait (Bölcs Laboda – Görög Zoltán, Akasztó – Újszászi András, Nyúlláb, Degesz, Vigyori, Kolop, Gyügyü, Pityke, Toportyán, Bugyi, Káka, Habók, Irha, Diridongó, Süsü, Juhgége, Hubi, Csucsuj, Csimaz), hogy ezután védjék ők a várat. A vajda összehívta a cigányokat gyűlésre, s bár a vajdaválasztáson összeverekedtek, egy jó lakoma és tánc kibékítette őket. Örömükben még a vár összes puskaporát is elpuffogtatták. A lakomát követően elszenderültek a cigányok. Csóri vajda ébren álmodozott, eljátszva a gondolattal fényes dicsőségről, saját országról. Lesétált a pincébe, ahol találkozott egy jövendőmondó asszonnyal, Rasdi nénével (Pintér Ágota Lotti), aki elvezette egy titkos pinceajtóhoz, ami mögött hihetetlen kincsek töltötték ki a szobákat. A vajda nagyon megörült, és összehívta népét. A nagy örömködés közepette észrevették, hogy a labanc megtámadta őket, és rögtön az ágyúkhoz ugrottak. Megkezdődött a harc a cigányok és a labancok között. Végül a romák nyertek, megölték magát Puk Mihályt is és a várban elkezdtek ünnepelni…Csakhogy egyszer minden álom véget ér, Csóri vajdát jó hírrel térítik magához: menekül az ellenség, élén Puk kapitánnyal. Rögtön megjött a vajda hangja, nyomban kiállt a várfokra szétkürtölni a visszavonuló labancok után, hogy szerencséjük, hogy elfogyott a puskapor, különben… Több se kellett a labancoknak,amint ezt meghallották, visszafordultak, betörtek a várba és a cigányokat egytől egyig kipenderítették…
Maga a táncelőadás annyiban nem volt ismeretlen, hogy itt-ott láttunk belőle részleteket. Tulajdonképpen a jó zene, a színes díszlet- és jelmezparádé, valamint a lendületes koreográfia keltette fel az érdeklődésünket a darab megnézése iránt. A táncok alapján kiválóan lehetett követni a történéseket, ahogyan a vicces helyzetek is maximálisan érthetővé váltak a tánc nyelvén. Egyetlen ponton éreztem némi értetlenséget a darabban az eredeti műhöz képest, mégpedig Csóri vajda álmodozásának megjelenítésében, amikor is vegyítve több nemzet (török, perzsa, indiai, egyiptomi stb.) kulturális jegyei voltak fellelhetők a táncokban, illetve az ahhoz használt kellékekben. Ilyesmiről én mintha nem olvastam volna Arany költeményében!? Csóri vajda álmában mindössze temérdek kincs szerepel, megjelenik halottnak hitt felesége és két gyermeke, akik egy cethal gyomrában vészelték át a folyóba fúlást, valamint szerelemre lobban Dundi asszony iránt, akinek kezét nyomban meg is kéri… Hacsak a menyegző nagy ünneplése nem csapott át világraszóló lakodalommá, ahol többféle nemzet képviseltette magát – gondolván itt elsősorban a művészi szabadság képzelőerejére!? :)
A Csóri vajdát alakító Patonai Norbert színészi játéka (a tánc mellett) nagyon megnyerő volt, már csak azért is, mert az eddig látott daraboktól eltérően most inkább a humorosabbik oldaláról ismerhettük meg. Igaz, külsőre kísértetiesen emlékeztetett Jack Sparrow kapitányra a Karib-tenger kalózai című filmből, de hát végül is, az is cigányember volt, s ebben az esetben is a művészi szabadság miért ne engedhetné meg, hogy a mi Csóri vajdánk is hasonló fizimiskával rendelkezzen!? :) S, ha már a hasonlóságoknál tartunk, amellett sem tudok elmenni szó nélkül, hogy Rasdi néne fekete macskája a Macskák musical hófehér (kis)cicáját juttatta eszembe, mintha abból a darabból szomszédolt volna át ide, csak éppen koromfeketében. Mindettől függetlenül a fekete macskát alakító Holman Enikő tökéletesen hozta a cicákra jellemző hízelkedő, kedveskedő mozdulatokat. Megjegyzem, Arany eposzában fekete macskáról sem esik szó (vagy csak én olvastam figyelmetlenül), de az is tény, hogy egy magára valamit is adó javasasszony mit sem ér fekete macska nélkül?! :)
Az említett észrevételek mellett összességében nagyon jól szórakoztunk és élvezettel néztük az előadást. A társulatra jellemző magas színvonal, tökéletes összhang és egymásra odafigyelés ezúttal sem hiányzott. Vidám darab lévén ezúttal is jó volt látni a mosolyt a táncosok arcán. A vidámságot és a jókedvet csak még inkább fokozta a tapsrend utáni – hát, nevezzük ritmusjátéknak, amikor is a táncosok bevonták a közönséget egy kis közös produkcióra! Adott pillanatban hol a közönség egyik felének, hol a másik felének kellett bekiabálni egy adott szót! :)
A Colosseumból véletlenül a hátsó kijáraton jöttünk ki, aminek következtében meg kellett kerülnünk az épületet, hogy a nekünk jó irányban távozhassunk. Nos, hát, ennek köszönhetően azt láttuk, hogy az egyik táncos (ráadásul az egyik kedvencem), András (alias Bundi) odakint dohányzik az egyik éttermi felszolgáló hölggyel! Természetesen, nem ez utóbbival volt a problémám, hanem az, hogy dohányzott :( …egy táncos, akinek a lába mellett a tüdeje is a munkaeszköze…ejnye-bejnye! :)
