Az otthonról történő kissé korai elindulásnak köszönhetően elsők között érkeztünk meg a Magyar Színházba. Kb. negyedórát várakoztunk az előtérben, amikor is beengedtek minket a ruhatárakhoz, majd egy újabb félórát, amikor is a nézőtérre beülhettünk. Elfoglalva helyünket a földszint bal 6. sor széle felé, örömmel nyugtáztam, hogy ezúttal is kiváló helyekre vettünk jegyet – tökéletes rálátásunk volt a színpadra. Mind az előadás előtt, mind alatta megállapítható volt, hogy ezúttal is sok első bálozó tette tiszteletét a téli szezon utolsó Vámpírok bálján. Az előadás kezdeti szakaszában úgy tűnt, a közönség összetétele amolyan szolidabb és visszafogottabb, ám azonban az első felvonás vége felé közeledve egyre többeknek jött meg a bátorsága a tapshoz, vagy éppen a huhogáshoz! A mellettem ülő fiatal leányzó minden valószínűség szerint első báljára merészkedett el, mert a legtöbb hangosabb zeneszónál, hangnál vagy nevetésnél ijedten riadt össze, ellenben olyan elánnal fejezte ki tetszését a produkció iránt, hogy nekem mindössze csak szélesen kellett mosolyognom, ha egy-egy színész odakapta a tekintetét... a hangos tetszésnyilvánítás maximálisan biztosítva volt! :)
A visszafogott közönséggel párhuzamosan a színészek játéka is takaréklángon indult. Ezt nem feltétlenül írom negatívumként, sőt, az előadás előre haladtával így még inkább érzékelhető volt a közönség felpörgése mellett az egyre inkább fokozódó színpadi hangulat is. :)
Amikor felhangzottak az első dallamok, fogtam fel, hogy mennyire is hiányzott ez a világ – mind az előadás, mind pedig a színészek és a táncosok. :)
Nem térnék ki egyenként a művészekre, mert egytől egyig mind szenzációsan játszottak ma este (is). Géza hangja változatlanul csodálatos, de most valami elképesztően gyönyörűen szólt. Olyan szinten játszott a hangjával, hogy még fokozottabban lehetett érezni belőle a fájdalmat, az elmerengést, a tépelődést, a szomorúságot, a megvetést. :) Zsanett is brillírozott, bár, ő hangilag minden előadáson magabiztos, ám a színészi játéka neki is könnyed volt és légies, amit Gyuriról ugyancsak el lehet mondani. :) Dávid professzora is mostanra sokkal élettelibb és vidámabb lett, mint volt még a kezdet kezdetén, ahogyan Janó is megalkotta a maga „kvazimódóját”. :) Pirgi már túl van egy-két Herberten, de egyszerűen megunhatatlan és édes, ráadásul néha újításokkal is megörvendeztet bennünket! :) Gabit a pénteki előadáson ugyan nem néztük meg Krolockként (hosszas őrlődések közepette végül is nem vettünk jegyet :(), ezért őt még nagyobb figyelemmel néztem a színpadon. Rendszerint kiszúrtam, hogy éppen melyik jelmez takarja őt! Volt egy aranyos jelenet, amikor az Öröklét után a színpadról levonulva kissé ráijesztett az első sor bal szélén ülő hölgynézőre! :) A Finálé alatt figyeltem őt – hihetetlenül jól áll neki az a fekete szerelés… hogy a mozgásáról már ne is beszéljek! (Kíváncsian várom már a január 21-iki esti Fantomot, ahol Rault fog játszani!) :) A táncosokról is csak csupa jót tudok írni – élvezet nézni minden mozdulatukat, káprázatosan ügyesek! :)
2011. Január 8. 19.30
Krolock: Egyházi Géza
Sarah: Andrádi Zsanett
Alfréd: Mihálka György
Professzor: Sándor Dávid
Chagal: Pavletits Béla
Magda: Sári Éva
Rebeka: Csóka Vasass Kinga
Koukol: Balog János
Herbert: Pirgel Dávid
Nightmare I: Bot Gábor
Nightmare II: Szentirmai Zsolt
Piros csizmák szóló: Varga Kinga, Faragó Csaba
Fekete vámpír: Zsíros Gábor Fehér vámpír: Ködmen Krisztián
Ahogyan a beszámolóm elején írtam, amilyen visszafogottan kezdett a közönség, úgy jöttünk bele az előadás közbeni intenzív tapsolásba és huhogásba, amelynek végső kirobbanó pontja az első tapsrend után következett be, amikor is szinte egyszerre pattantunk fel a helyünkről, s az egész nézőtér álló tapssal fejezte ki határtalan szeretetét az előadás és a művészek iránt. Nagyon jó érzés volt látni a mosolyt az arcukon, amellyel viszonozták a köszönetet és üzenték vele az irántunk érzett szeretetüket! Nagyon-nagyon jólesett ez a vérfrissítés, s még ha szűken is, de egy félévre ismét sikerült feltöltődnünk! :)
