Zuglóban átszálltunk a vonatról a 7-es buszra. Nem tűnt jó választásnak ez az út, ugyanis a Keletit elhagyva dugóba kerültünk. Kicsit aggódni kezdtünk, hogy hiába indultunk el időben, még a végén elkésünk a színházból, amikor is pár méter után "kitisztult" a helyzet. Aggodalmunkat az is fokozta, hogy ismét szemerkélni kezdett az eső, s naná, hogy kényelmességből az esernyőket otthon hagytuk. A Ferenciek terén szálltunk le, s bár az eső még ekkor is szemerkélt, a házak ereszeinek védelme alatt néhány méter után beléptünk a Petőfi Sándor utca elején található Katona József Színház előterébe. Először jártam ebben a színházban, így nem ismertem a járást, ezért már a gyors terepszemle során is egyik impulzus ért a másik után. Alig töltöttünk el pár percet, érezhető volt, hogy ez a színház más, mint a többi színház, amelyben ez idáig megfordultunk. Elsőként például, a szabadon látszódó szellőző csövek mutattak szokatlan látványt, majd a csak látszólag félkész falfestésről kellett tudomásul vennünk, hogy az is egy tudatos koncepció. Ezen furcsaságok ellensúlyozásaképpen azonban kiszúrtam egy nagyon kedves kis üzletet, amelyben jópofa KJ-s relikviákat, valamint irodalmi könyveket lehet vásárolni. Hosszasan elnézelődhettünk volna, de úgy gondoltuk, előbb intézzük el a ruhatárat, s majd az előadás kezdetéig még rendelkezésre álló időben tovább nézelődünk a boltban. Cili ekkorra már ki is szúrta, merre jelezte a felirat a ruhatárat. Egy alagsorba kellett lemennünk, ahol egy újabb érdekesség fogadott bennünket. Nem a hagyományos értelemben működő ruhatárral találtuk szembe magunkat, hanem, mint például a gyógyfürdőkben vagy uszodákban szokás, mi magunk tehettük be a kabátunkat számozott öltözőszekrénybe, amely bezárása után a kulcsot szépen magunkhoz vettük. Nagyon tetszett nekünk ez a megoldás.
Visszasétálva a színházterembe, elfogtuk helyünket a nézőtér 4. sorában. Helyválasztásunk tökéletesnek bizonyult, mert mindent nagyon jól és kényelmesen láttunk, ami a színpadon történt. Az előadás során azt is megállapítottuk, hogy a 3. sornál előrébb nem feltétlenül érdemes jegyet venni, mert kicsit kényelmetlenül felfelé kell nézni a színpadra, legfőképpen, ha a színészek a színpad előterében tartózkodnak.
Sem a darabról, sem annak szerzőjéről nem voltak ismereteink. Elsősorban Nagy Ervin szereplése, másodsorban a komédiának ígérkező történet sugallta, hogy nézzük meg a darabot.
Ion Luca Caragiale (1852-1912) a XIX. század végi román irodalom kiemelkedő alakja volt. A Farsangot 1885-ben írta, amely Bukarest külvárosában, a Mahalában játszódik, és egy szerelmi ötszög története. Adott egy borbélyüzlet tulajdonosa, Misu (Újlaki Dénes), aki két nőnek, Didinának (Jordán Adél) és Micának (Pálmai Anna) is csapja a szelet. A högyek férjei: a valamikori rendőrtiszt, Bóbitás (Nagy Ervin) és Makhosz (Lengyel Ferenc) apró bűnjelekből (fodrászbérlet+szerelmeslevél) rájönnek aráik félrelépésére, amit sürgősen tisztázni szeretnének magával, Misuval. Misu azonban a legritkább esetben tartózkodik az üzletben, legfőképpen akkor nem, amikor ilyen életbevágóan fontos kérdésben keresik őt meg. A heves érdeklődőket Misu segédje, Dodó (Kocsis Gergely) igyekszik leszerelni, s rávenni őket, hogy egy későbbi időpontban próbálkozzanak újra. A történések előrehaladtával, és persze, bonyolódásával már nem csak a férjek kívánnak tiszta vizet önteni a pohárba, hanem a szeretők is kérdőre vonnák a nőcsábászt. Mindezen problémák tisztázására legalkalmasabb helyszínnek a farsangi mulatság ígérkezik, ahol mindnyájan jelmezt öltenek, később egyesek jelmezt is cserélnek, s így mindenki mást kerget, mint akit kergetni szeretne. Ebből adódóan elsőként a Pincért (Dankó István) gyanúsítják meg a tettekkel, aki az egyedüli, aki aznap este nem jelmezben pincér, hanem valóban az, és persze, hogy a történetbe időközben bekapcsolódó ártatlan, mindössze a fogát fájlaló (adóhivatali) Gyakornok (Tasnádi Bence) kapja szeme közé a Misunak szánt vitriolt; illetve a vége felé megjelenő Rendőrbiztos (Vajdai Vilmos) úgy vezeti le a nyomozást, hogy mindenki sértetlenül és legfőképpen büntetlenül távozik.
Kezdetben az előadás szokatlan volt, a szereplők játéka pedig, furcsának tűnt. A félreértések sorozata ellenére ez nem egy hagyományos értelemben vett felhőtlen vígjáték, s bár, több vicces helyzet is adódik, inkább egy keserű vígjátékról van szó. A szereplők által megformált figurák sem feltétlenül azok a szerethető fajták, inkább amolyan groteszkek. Miután azonban helyére tettem magamban a dolgokat, és ráhangolódtam a rendezői elképzelésre, máris minden rendben volt, s az eleinte kissé furcsa előadás, rögtön értelmet nyert. Utólag olvastam is a színház weboldalán, hogy elsősorban a "kísérletező, az újdonságok irányában nyitott" műveknek adnak helyet.
Az előadás - (egy újabb) szokatlan módon - három felvonásos volt. Az 1. és a 3. felvonás a borbélyüzletben játszódik, csak a 3. felvonásban a "bal és a jobb oldal felcserélődik" (ez a darabban is elhangzik), míg a 2. felvonás a farsangot idézi.
Az előadás szereplőinek többségét még nem láttuk színpadon. Nagy Ervint eddig csak "jól öltözött" szerepekben láttam, amelyekben természetesen mindenkor jóképűen mutatott, no de ez alkalommal a felemás hosszú, kék tréningnadrág, lyukas pulóver és bojtos sapka nem mindennapi látvány volt, nem beszélve az albínó üvegszemről. Elképesztően festett, de a színészi alakítása így is fergeteges volt. Tehetséges színész lévén, nem voltak kétségeim a figura tökéletes megformálást illetően, mégis szenzációsat alakított Bóbitásként. :)
Ervin után Tasnádi Bence vált a kedvencünkké. A fiatalember 2012-ben (tehát tavaly) végzett a Színművészeti Egyetemen, de olyan elképesztő könnyedséggel és tehetséggel játszotta a Gyakornok szerepét, hogy az valami fantasztikus! Ő ugyan nem része a szerelmi ötszögnek, de szinte mindegyik szereplővel dolga akad. Élmény volt nézni a játékát, különösen emlékezetes a farsangi jelenetben látható részeg udvarlási kísérlete. :)
Tetszett a Dodót alakító Kocsis Gergely játéka, ahogyan a Pincért alakító Dankó István is, aki leginkább a farsangi felvonásban remekel. :)
Pálmai Anna szimpatikus volt színésznőként (megnézném őt más darabban is), de kicsit nehéz elhinni, hogy Mica ágról szakadt, esetlen külsején megakadjon az erősebbik nem szeme?! Ugyanígy hihetetlennek tűnt, hogy a szívtipró Misu Újlaki Dénes külsejével csavarja el a hölgyek fejét és szívét?!
A végletekig balkáni feelinget idéző díszletek és jelmezek (Mica farsangi jelmeze igen ötletes volt) is nagyon tetszettek. Az előbbi Gothár Péter, míg az utóbbi Bujdosó Nóra munkája. Tökéletesen illettek a szerény és szegényes figurák a lepukkant és kopottas, mégis sajátos hangulatú borbélyüzletbe, amelyet a darabban "látványszalon" néven emlegetnek. :)
A szokatlansága ellenére nekem tetszett az előadás. Volt valami különös hangulata, ami nagyon bejött. :)
Utólag elolvastam a színház oldalán összegyűjtött kritikát, és meglepetten, mi több döbbenten olvastam a sok negatív, elmarasztaló és lehúzó véleményt a darab rendezésével, a szereplők játékával, valamint a díszlet és a jelmezek kinézetével kapcsolatban. Aki úgy dönt, hogy mindezek ellenére megnézné az előadást, az siessen, mert a színház május 3-án játssza utolsó alkalommal a darabot. :(
