Az irodából ½ 6 után indultam el a színházba. Egész jó időt futottam – maga a színház még nem is volt nyitva, ezért a pénztárnál mentem be. A jegyemet rendben megkaptam, és mire végeztem, már a színház kapuit is kinyitották, így azonnal fel is mentem az emeletre.
Beadtam a kabátomat a ruhatárba, majd amikor a hajamat igazítottam a toalett szalon tükrénél, legnagyobb örömömre Géza hangját véltem hallani, amint bepróbálta a szólóját…
Gondoltam, elsétálgatok erre-arra, amíg nem lehet beülni a nézőtérre, amiből egy véletlennek köszönhetően az lett, hogy szóba elegyedett velem a jegyszedő néni. Úgy éreztem, tőle azt is nyugodtan megkérdezhetem, van-e lehetőség találkozni a színészekkel az előadás után? Elmondása szerint a színház előtt kell várni rájuk, de nem volt teljesen egyértelmű számomra, hogy ez mit is jelent pontosan, de nem firtattam tovább a dolgot… Megkérdezte, hova szól a jegyem, majd miután kiderült, hogy nem a legjobb helyre, megemlítette, hogy van más megoldás a problémára. Arra gondoltam, esetleg megengedi, hogy odaüljek, ahova nem jöttek el, de e helyett felajánlotta, hogy a részére fenntartott helyre üljek, mondván, ő amúgy sem kíván beülni az előadásra!.. Mindaddig kétkedve fogadtam a felajánlást, míg nem elkezdődött az előadás, és én ott ültem a jegyszedő néni (munka)helyén!... Kitűnően láttam az egész színpadot – egész más volt így az előadás! Egy-egy macskadalt már a legnagyobb lelkesedéssel fogadtam – szó szerint élveztem a „macskázást”!... Az első felvonás végének közeledtével még nem voltam benne 100%-ig biztos, hogy Old Csendbelenn szerepében valóban Gézát látom, és hallom, ezért a szünetben lesétáltam megnézni a szereposztást, amely már minden kétséget kizáróan biztosított e tény felől.
Furcsa, mert e dalok (egész pontosan kettő) éneklésekor valahogy más hangszíne van, mint a Vámpírok bálja dalaiban!? Lehet, hogy nem is ismerném fel azonnal, ha csak úgy váratlanul valahol meghallanám őt Macskákat énekelni!? Persze, azért nagyon jó érzés volt a színházteremben ülve minden porcikámon érezni hangjának simogató érintését!... Mindössze az elszomorító kissé, hogy T. S. Eliot és A. L. Webber kevés dalt írt e szerepre!...
A szünetben a földszinti nézőtér felé is elsétáltam, és ha jobban sietek, lehet, hogy bejutok az öltözőbe. Sajnos, ugyanis, kóddal működő ajtón át lehet csak bejutni, ami odaérkezésemkor már bezáródott… : (
Nem vállalkoztam a színház előtti várakozásra, hátha, abszolút rossz helyen várakoztam volna – inkább hazasiettem…