A HAVASI Symphonic idei felvonásában folytatódott a hihetetlen zenei utazás. Amint az a koncertajánlóban olvasható a modern klasszikus zeneszerző műveire épülő koncertshow 2009-ben mutatkozott be a Zeneakadémia nagytermében. Az évről évre fejlődő produkció azóta már 25 alkalommal töltötte meg a Budapest Sportarénát, és külföldön is hatalmas sikert aratott.
Nekünk az esti 19:30 órai kezdésre volt jegyünk, amelyet a Budapest Aréna 212-es szektorának tetejéről élvezhettünk végig. Bár a tavalyi ülőhelyhez képest az idén egy szektorral arrébb ültünk, innen is tökéletes rálátásunk volt a színpadra, a koncertshow pedig idén is sok-sok újítással és látvánnyal szolgált.
Ahogyan azt már Balázstól megszokhattuk, még pontosabban a HAVASI Symphonictól, a fény- és a látványtechnikáért felelős stáb csak még inkább élménytelibbé és magával ragadóbbá varázsolta a színpadon felsorakozó kiváló művészek/zenészek csodálatos zenei produkcióját.
A korábbi évek menetrendjéhez képest, ezúttal két részben (közte szünet) ment le a műsor – az első résznek a zenei újdonságok, míg a második résznek a már jól ismert és igencsak kedvelt zenei tételek voltak a főszereplői.
A koncertshow ütős és hatásos dallamokkal indult (ami persze, nem meglepő), Balázs pedig fantasztikus új szerzeményeket hozott számunkra (a felvételeket Voenkor-TV Daily Stream készítette, én csak „kölcsönvettem” a linkeket):
- Intro 1; Intro 2;
- A hős útja (amely nehézségeken, megpróbáltatásokon és kihívásokon keresztül vezet);
- Home/Otthon+Hazatérés (klasszikusabb hangulat zongora+vonós zenekar - újra együtt azokkal, akik már nem lehetnek velünk, akik a földi életünkben nagyon hiányoznak nekünk);
- Cselló+Hegedű (valami vagy valaki hiányzik);
- Zongorabeálláskor született új dallam (a zeneszerzés körülményeinek misztikuma);
- Eliottal közösen előadott dal (íródott már dal a feleségének, a gyönyörű kislányának, és valahogy így született ez a dal is, amikor is kisfia azt mondta: „Apa játsszál valamit, amire tudok dobolni!”);
- Bár, nem újdonság, de a méltán nagy népszerűségnek örvendő Petőfi-Magyar Szimfónia 4 tételével zárult az első rész.
A koncertshow második részében a már jól ismert és kedvelt nagy-nagy kedvencek következtek sorban egymás után:
- Freedom
- Drum & Piano
- Run
- The Force
- The Prayer
- Storm (e szerzemény kapcsán Balázs nosztalgiázott: Pályája legeslegelején felesége szervezte a fellépéseket. A vidéki művelődési ház 20 fős termébe 13 fő váltott jegyet. Balázs optimista volt, és úgy gondolkodott, hogy ez a 13 ember majd elmeséli másoknak zenei koncertélményét, és legközelebb már többen jönnek el. A kitartás meghozta gyümölcsét, és Balázs mára közel egymillió eladott koncertjeggyel büszkélkedhet. Ha kitör a vihar, mindenki a természete szerint cselekszik. Van, ki elnémul a félelemtől. Van, ki menekül. Van, ki elbújik. És van, aki szárnyát kitárja, és sasként szárnyal a szélben. – idézet az Elizabeth: Az aranykor c. filmből. Balázs is így szárnyalt a viharban, a viharral, a vihar szárnyain.);
- The Duel (ez az a szerzemény, amely alatt a korábbi koncerteken Endi a dobokkal együtt fordult meg.);
- You Can’t Stop Us (velünk, a közönséggel együtt tapsolással hangzott el eme zeneszám);
- Miami Fever (e szám hangulata méltóképpen festette alá azon közreműködők bemutatását, akik nélkül ez a produkció nem jöhetett volna létre: cselló és basszusgitár – Simkó-Várnagy Mihály + akusztikus és elektromos gitár - Horváth András Ádám + billentyűk és hangszerelés – Grósz Arthur + VoiceStation kórus és a Budapest Art Orchestra + ütősök - Dzhanda Vitaliy és Varga Zoltán + dob és gyerekkori jóbarát – Kiss Endre Endi + a fény- és hangpult mögötti technikai stáb + hegedű, ének és zeneszerzés - Szirtes Edina Mókus + Show Dance Company
Ahogyan Balázs fogalmazott: jó társaságban repül az idő! Így volt ez most is, merthogy vészesen közeledett a koncert vége. Balázs mindannyiuk nevében Boldog Karácsonyt kívánt, és örömmel osztotta meg velünk a jó hírt, hogy mától már meg lehet vásárolni a jövő évi koncertshowra a jegyeket!
Balázs megköszönte, hogy ismét megtöltve az Arénát, elmentünk a koncertre! Gyerekkorában arról álmodott, hogy egy ilyen színpadon fog állni, a zenéjét játssza és boldoggá teszi az embereket. Úgy érzi, ma este (is) az álma valóra vált! Vele együtt örültünk, tapsoltunk és táncoltunk! Legvégül pedig, az elmaradhatatlan Tavaszi széllel búcsúzott tőlünk. Egy év múlva találkozunk!
A végére pedig egy (számomra) szomorúsággal és csalódottsággal teli megjegyzés. Ahogyan Stallone mondta abban a bizonyos filmben (Oscar?!?!): Tudtam, csak nem sejtettem! Mármint, voltak apró jelek, leginkább a 2019-es augusztus 20-ai tűzijáték aláfestő zenéje kapcsán merült fel bennem a gyanú. Ám, amikor ez év október környékén több média is hírül adta, hogy a Szerencsejáték Zrt. több NER-közeli cégnek adott támogatást, köztük Havasi Balázs zongorista többségi, 70 százalékos tulajdonában álló vállalkozásának, a Symphonic Concert Management Kft.-nek, nos, kissé elbizonytalanodtam. Szomorú vagyok, és igen, csalódott! Szomorú, mert amikor csak sejt valamit az ember, akkor még ott van az a kis remény, hogy talán, annyira mégsem komoly és elkötelezett, és különben is, az a fontos és mindenekelőtt, hogy, amit csinál, a művészete tökéletes és egyedülálló! No, de amikor már konkrétan hallja az ember, és olyan összefüggésben, amelyet már nem lehet különösebben szépíteni/árnyalni, akkor beárnyékolja az addigi derűs képet, és a csodálatot a csalódottság érzése váltja fel. Igen, tudom, hogy külön kellene választani a kettőt, és van olyan művész, akivel kapcsolatban ez sikerült is, mert bár, tudott róla, hogy melyik oldallal szimpatizál, de ennyire (még) nem kapcsolódott össze a neve. :(
