Ma ismét sikerült egy lelket próbáló estét „összehozni” Gézával! Persze, ne legyek csak olyan szigorú és elhamarkodott, mert az igazat megvallva, nekem ugyanannyi esélyem lett volna a lépésre, sőt… Azt is mondhatnám, hogy a Sors tálcán kínálta a lehetőséget a kontaktusteremtésre, csakhogy én elbénáskodtam, és nem éltem a helyzettel! Mindehhez képest, Cili abszolút topon volt, és nagyon jól feltalálta magát, mert meglátva Gézát, majdnem felsikított örömében, de még időben egy üdvözlő „Jó estét!”-tel illette, majd levezetésképpen megtoldotta egy „Hajrá!” felkiáltással… Hiába, ezen irányú gátlásaimat, zavartságomat még nem tudom kezelni – Gázát meglátván azt sem tudom hirtelen, fiú vagyok-e vagy lány?!... No, de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk sorjában a történteket:
Cili rendben megérkezett hozzám, így az Örs vezér teréről 16.45-kor Maglód felé induló buszt is rendben elértük. Utunk sima volt, aminek köszönhetően ½ 6 körül már meg is érkeztünk. Elsétálva a művelődési ház előtt meglehetősen kihaltnak tűnt – mozgás se bent, se kint, ezért a sétálás mellett döntöttünk, amelynek keretében lemértük az időt a vonatállomásig, hogy az előadás végén tudjuk, mennyire kell rohannunk. Cili nagyobb távolságra emlékezett, de végül is, nem rohanva, kb.15-20 perc alatt lesétáltuk a távot.
Visszaérve a művelődési ház elé, már sorakoztak a parkoló autók, és az emberek is kezdtek szállingózni. Gondoltuk, nekünk is elég volt a sétából, így hát, mi is bementünk. Az előtérben kellett gyülekezni, és ahogy láttam, még aznap is nyugodtan tudtunk volna jegyet venni. (Megjegyzem, a művelődési ház honlapján nem sok jót sejtetett a délelőtti állapot, miszerint a 100 férőhelyből 86 még üresnek volt jelölve, de semmiféle figyelmeztetés nem szólt az előadás elmaradásáról.)
Miután igencsak szükségünk volt a mosdó használatára, arrafelé vettük az irányt. No, a Sors ekkor nyújtotta tálcán szeretett Gézánkat, aki (feltehetőleg) az öltöző felől szemtől-szembe jött velem/velünk. Én zavartan mosolyogtam, alig hallható hangon kipréseltem magamból egy szia-félét, de nem tettem semmit sem azért, hogy Gézában ennél (sokkal) mélyebb nyomokat hagyjak. Pedig, nem kellett volna semmi korszakalkotót csinálni, mint például, kedvesen annyit mondani: Szép jó estét, Géza! Ezt esetleg ki lehetett volna bővíteni valami olyasmivel, hogy ’a jelenléted már több mint biztosíték a ma esti előadásra’… No, hát, ami nekem csak utólag volt nagy ötlet, azt Cili félig-meddig meg is valósította a fentebb már ismertetett módon! :) Hiába, e téren még edzenem kell magam, mert ilyen mimózaviselkedéssel csak vágyakozhatom Géza ismeretségéért, de azt soha az életben nem nyerem el!...
A mosdóból kijőve már igencsak szépen gyülekezett a nézőközönség – kezdtünk abszolút megnyugodni, hogy lesz ma este előadás! Beraktuk kabátunkat a ruhatárba, majd letelepedtünk az egyik asztalhoz. Innen pont ráláttam, hogy Géza a művelődés ház előtt néhány rajongó gyűrűjében beszélget – persze, fájó szívvel néztem őket: jó lenne köztük lenni!...
Közeledett az idő, ezért a színházterem közelébe húzódtunk, hogy mindenképpen jó helyünk legyen, ha nem is az első sorokban. Pár perc múlva meg is kezdték a bebocsátást, nekünk pedig, ismét nagyszerű helyeket sikerült találnunk. Már picivel elmúlt 7 óra, amikor a közönség türelmetlen feszengésbe kezdett, de végre egyszer csak kihunytak a fények és fellebbent a függöny…
Mindegyik szereplő végtelenül aranyos volt a maga módján, de Géza szerepformálása és játéka vitte a prímet – elfogultság a részemről, meglehet, de tény, hogy grófunk egy nagy mókamester! : )) Tudomásom szerint, Géza eddig nem szerepelt prózai darabban, de hogy ott szunnyadt a színészi véna a zsigerei mélyén, ebben egészen biztos vagyok, sőt, eme előadást látva szentül meg vagyok győződve! : )) Nem is értem, miért csak mostanság került ez felszínre nála!?...
Miután késve kezdődött az előadás, ahhoz későn is ért véget (½ 10 körül), hogy a ¾ 10-es vonatot elérjük, így hát, nem is nagyon kapkodtuk magunkat. Elintéztük a szükséges dolgokat, majd kényelmesen kisétáltunk az állomásra. Az némileg meglepett, hogy rajtunk kívül más nem kényszerült a MÁV szolgáltatását igénybe venni, azaz nyílván autóval jöttek el és azzal is tudtak hazamenni. Szerencsére, nem volt hideg, így nem volt kellemetlen kivárni a ¾ 11 körül érkező vonatot, amivel 20 perc alatt befutottunk Kőbánya Cityre. Én azt gondoltam, 11 óra után már felesleges BKV-járműre várni, ezért azt javasoltam Cilinek, hogy gyalog sétáljunk haza, és bár láttuk, hogy a villamosok járnak még, ekkor már nem vártunk egyre sem…
