… kényelmesen átértünk a Madách Színházból a Kispesti Evangélikus Templomba Rákász Gergely Lords of the Organ IX. orgonakoncertjére.
Ezúttal Cili hívta fel a figyelmem Gergely ma esti koncertjére. Természetesen, nem volt kérdés, hogy ott a helyünk.
Korai érkezésünknek köszönhetően elsők között ülhettünk be a templom padsoraiba, így a legjobb helyek egyikéből élvezhettük végig az esti történéseket.
A koncertet megelőzően Deák László esperes mesélt egy történetet, amely az életünkbe egyedül békességet hozni képes Jézusról szólt, befejezésül pedig, mondott egy imát a koncertért. Gergő szerint rá is fért az imádság, no, nem azért, mert nem tanulta volna meg az eljátszandó darabokat, hanem mert az első koncertet adta ezzel a műsorral.
Az első kis összeállításban Georges Bizet Carmen című operájából hangzott el három ikonikus dallam: a Nyitány, a Habanera (Carmen áriája) és a Torreádor-dal. Bizet életének utolsó alkotása volt a Carmen, amelytől valódi sikert remélt, ám ez életében nem adatott meg számára. Halála után azonban a későbbi előadások hatalmas sikert arattak, a darab pedig közönség kedvenccé vált, és máig az egyik legismertebb, leggyakrabban játszott opera.
A következő zenemű Johann Pachelbel Ünnepi (D-dúr) kánonja volt. Pachelbelt gyakran nevezik a popzene „nem hivatalos keresztapjának”. Kánonjának nyolc hangból álló basszusmenete különösen népszerű, és a popzenészek előszeretettel „kölcsönzik” saját szerzeményeikhez.
A folytatásban Gergely az operák világába kalauzolt el bennünket, előtte azonban megosztotta velünk egy személyes, magánéleti tapasztalását. Tekintve, hogy otthon a klasszikus zene mellett tragikus operákat hallgatva nőtt fel, így fiatalkorában nehezen értette meg, hogy az éppen aktuális hölgy, akinek udvarolt, miért tekinti a legnagyobb tragédiának, hogy nem hívta fel őt időben. Ebből kiindulva, a „női szamárság” jegyében Vincenzo Bellini olasz zeneszerző Norma című operájából hangzott el Norma áriája, a Casta diva. Ám, hogy a „férfi szamárság” se maradjon ki, eljátszotta Richard Wagner Tannhäuser című operájából Wolfram áriáját, a Dal az Esthajnalcsillaghoz. Ez utóbbit, a korábbi koncertekről már jól ismert Dénes Dorottya csellóművésszel (a Rákász Gergely Alapítvány tehetségével) közösen szólaltatták meg.
A következő zenemű ugyan nem szerepel Gergely Classic Love on the Organ című legújabb lemezén, de azóta szerette volna eljátszani, hogy 1995-ben először meghallotta a Változások kora című film nézése során. Ez nem volt más, mint a La Folia. Ez a zenei téma egy akkordfűzés, amely a legősibb feljegyzett európai zene és évszázadok óta a kultúránk része. A portugál reneszánszkori színházban jelent meg először, és azóta több mint 150 zeneszerző (Vivaldi, Händel, Bach, Liszt, Beethoven) dolgozta fel, ahogyan napjaink ismert és kedvelt (pop/rock)zenészei is. Gergely ma este Nagy Gábor orgonaművész átiratát adta elő, összegyűjtve a legjobb variációkat. Belekerült a Britney Spears-féle Oops I did it again verzió is, amelynek játszása közben Gergely önfeledt orgonálásba merült. Az ezzel előidézett vicces jelenetnek Dorottya vetett véget, amikor is csellójának vonójával –figyelmeztetésképpen- Gergelyt finoman oldalba bökte.
Ezután Claude Debussy Suite bergamasque című zongoraszvitjének a harmadik és talán legismertebb tételét, a Holdfényt (Clair de lune) hallgattuk meg, amelyet egy beteljesületlen szerelem ihletett.
Bach g-moll fantázia és fúga című művét nem véletlenül illetik a „nagy” jelzővel, azon túl, hogy megkülönböztesse a korábbi, rövidebb g-moll kis fúgától. Bach e műnek a terjedelmével és szerkezetével megerősítette hírnevét. A fantázia teljesen szabad improvizációként indul. Az ezt követő virtuóz fúga témája egy vidám holland dalból, az „Ik ben gegroet van”-ból származik, amely az Oude en Nieuwe Hollantse Boeren Lieties gyűjteményből származik. A darab által megkövetelt fürge lábmunka a pedálokon pedig, komoly kihívás a művet eljátszó orgonaművésznek. (E Bach-mű hallgatása közben azon gondolkodtam el, hogy Bach 20 nemzett gyermekéből ugyan csak 9-10 érte meg a felnőtt kort, de én nem hallottam olyan leszármazottról, aki örökölte volna ezt a tehetséget. Utánanézve az interneten rábukkantam Kálmán Gábor márciusi cikkére, amelyből kiderült, hogy hat fia közül csak egy nem lett hivatásos zenész - ki több, ki kevesebb sikerrel büszkélkedhetett. Igaz, nem vagyok egy nagy „zenetudós”, de ezidáig egyik leszármazott szerzeményével sem volt szerencsém találkozni.)
Közeledve a koncert végéhez, két „táncot” hallgattunk meg. Az egyiket Bach komponálta, a másik tánc zeneszerzője úgy vélekedett munkásságáról, hogy „csupán egyetlen mesterművet alkottam, sajnos ebben nincs zene”. Nos, ez volt Maurice Ravel francia zeneszerző Bolero című mesterműve. (Ravel megbízást kapott egy táncjáték megírására. A megrendelő Ida Rubinstein, a sokoldalú, művelt táncművésznő volt. A darab pedig Ravel legnépszerűbb műve lett.)
Amiért nagyon szépen és lelkesen visszatapsoltuk Gergelyt a koncert végén, ráadásként egy közös tapsolással kiegészülve Marc-Antoine Charpentier: Marche en Rondeau ritmusaival vettünk búcsút egymástól. (Amúgy jellemzően Xaver koncertjein is ezzel köszönünk el egymástól.)
Gergely lenyűgöző orgonajátékát ezúttal is Papp Norbert festőművész és grafikus alkotásai illusztrálták, így téve azt teljesebbé és még élményszerűbbé.
