Emlékmorzsák

Emlékeim szerint, amikor Cilivel meghallottuk a hírt, hogy a OneRepublic fellép Budapesten, különösebben nem sokat gondolkodtunk, hogy elmenjünk-e a koncertjükre. A zenekart mindösszesen a rádiókban játszott dalaik - Counting Stars, Love Runs Out, I Lived - alapján ismertük, de ez a három, igencsak jól sikerült dal elég volt a döntéshez, így hát, tavaly december elején meg is vettük a fél évvel későbbi koncertre szóló jegyeket. S ha már így tettünk, hogy mégse üljünk be felkészületlenül és tudatlanul ennek az amerikai zenekarnak a bulijára, sorban meghallgattuk az ezidáig megjelent három albumukat (Dreaming Out Loud - 2007, Waking Up - 2009, Native - 2013). Nos, én ekkor tettem az első nagy felfedezést, miszerint a kb. 8 évvel ezelőtt meghallott és azonnal kedvenccé vált Apologize című dalt is ők jegyzik! :)

Elszállt ez a röpke hat hónap, elérkezett a várva várt a nap, mi pedig, izgatottan vártuk az estét. Indulás előtt felnéztem a Netre, minden rendben van-e koncert körül, nehogy a helyszínen érjen bennünket meglepetés. Jól tettük, mert pl. megtudtuk, hogy a program nem a OneRepublic-kal indul, hanem egy osztrák pop-rock trió, a The Makemakes lép fel előzenekarként, akik az idei Eurovíziós Dalfesztiválon képviselték hazájukat.

Megérkezve a Budapest Arénába, hamar átjutottunk a jegyellenőrzésen és a helyünket is sikeresen megtaláltuk a színpaddal szemközti szektorok egyikében. 8 óra körül épphogy elhelyezkedtünk, amikor a The Makemakes máris a húrok közé csapott. A Dominic Muhrerből, Markus Christből és Florian Meindlből álló zenekar 2012-ben alakult, nevét a Makemake törpebolygóról kapta, amelyet 2005-ben, Húsvét idején fedeztek fel és a Húsvét-sziget őslakosainak teremtőjéről, Makemake-ről neveztek el. Kb. fél órát zenéltek, s bár, a stílusuk kevésbé jött be nekünk, hálásak voltak a pozitív és lelkes fogadtatásért az amúgy OneRepublicra hangolódott közönségtől. :)

A színpad technikai átrendezését követően, szinte pontban 9 órakor felcsendültek az első zenei hangok a OneRepublic hangszereinek háza tájáról. A kezdeti percekben mindössze egy hatalmas fehér függönyön keresztül láttuk a zenekar tagjainak sziluettjét, majd ezen függöny lehullása után végre élőben is felfedték magukat, s az Aréna közönségét már semmi sem tartotta vissza, hogy közel két óra hosszára "EgyKöztársaság"-gá váljon ezzel az öt coloradói fiatalemberrel (Ryan Tedder - ének, zongora; Zach Filkins – gitár; Drew Brown – ritmusgitár; Eddie Fisher – dobok; Brent Kutzle – *****usgitár). :)

A koncerten elsősorban a turné névadó albumának (Native) dalai hangzottak el - a már jól ismertCounting Stars, Love Runs Out és If I Lose Myself, az esetleg kevésbé ismert Something I Need, Feel Again, I Lived, Au revoir, vagy Preacher, de nem hiányoztak a régebbi kedvencek sem, mint a nagysikerű Apologize, Secret, vagy éppen a Good Life. :)

Ahogyan azt már fentebb írtam, nem vagyok vérbeli OneRepublic-rajongó, igazán csak a rádióban halott dalaikat ismerem, de azok már az éteren keresztül is olyan hatással bírtak, hogy úgy éreztem, ezt a bulit vétek lenne kihagyni. Ezt az érzést az élő koncert hangulata csak megerősítette - a fiúk minden megmozdulásából, gesztusából áradt (még ha az netán, profi módon felépített hatásvadászat is volt), hogy egy maradandó élményt nyújtó bulival szeretnének szolgálni. :)

Hallgatva egyik dalt a másik után, döbbentem rá, hogy Ryan Tedder szenzációs hangja, valamint senkivel sem összetéveszthető hangszíne az, amiért (is) hatottak rám ezek a dalok! :) (Azt a Neten olvasott információkból tudtam meg, hogy Ryan a zeneiparban nem csak elismert énekes és producer, hanem elismert dalszövegíró is. Többek között írt dalt Adele-nek, Beyoncé-nak, Jennifer Lopeznek, Kelly Clarksonnak, Leona Lewisnak, de még Whitney Houstonnak is, sőt mi több, nagy kedvencem, Adam Lambert Sleepwalker című dalát is ő írta! :)) Elképesztő milyen kifinomult módon, kristálytisztán játszik a hangjával, mindezt úgy, hogy közben energiabombaként ugrál egyik hangfalról le, a másikra fel, vagy éppen pörög-forog ide-oda a színpad egyik szélétől a másikig! :) Az egyik dal közben úgy nekiiramodott a legközelebbi oldalsó szektornak, hogy a biztonsági emberek is alig bírtak lépést tartani vele. ;)

Az is végtelenül szimpatikus volt, hogy Ryan minden tette és mozdulata őszintének tűnt. Látható és több méter távolságból is érezhető volt, hogy a közönség öröme az ő öröme is - legyen szó egy (kéz)érintésről, egy közös fotóról, vagy egy olyan apró, mégis szívet melengető figyelmességről, mint a "jó estét", a "köszönöm" vagy a "Budapest" (ráadásul s-sel és nem sz-szel kiejtve) szavak többszöri elhangzása a koncert közben! :))

S ezzel még nem ért véget a közönséget megnyerő és magával ragadó gesztusok sora! Az már szinte megszokott és természetes, hogy a külföldi előadó által megtanult egy-két magyar szó elhangzik a műsor közben, ám az egyáltalán nem gyakori, hogy a külföldi előadó dalának (jelen esetben a Good Life című dal) aláfestő videójában a város (jelen esetben Budapest) nevezetességeiről forgatott timelapse (időben felgyorsított) képeket vetítenek a háttérben, a dal szövegében megemlítik kishazánkat, a dal végén pedig, a magyar trikolor tölti ki az óriáskivetítőt. :)

És ha valaki azt gondolná, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni, nos, kérem szépen, téved, mert igenis lehet, méghozzá úgy, hogy az előadó elénekli (a közönséget is bevonva a végére) az angol énekes és dalszerző, George Ezra Budapest című dalát OneRepublic-os feldolgozásban, mely egyébként Ryan kedvenc dala is egyben. :) Jó érzés volt hallani tőle (még ha néhanapján néhányan nem így érezzük ;) ), hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy ebben a gyönyörű városban élhetünk. :) (Amúgy, azt olvastam a Neten, hogy Ryan gyerekkorában már járt Budapesten, csodálatos városként él az emlékeiben. :) Gyakran utaztak Csehszlovákiába, mert a felmenői onnan származnak, de Magyarországra csak egyszer hozták át a szülei.)

Végül, de semmiképpen sem utolsósorban említem meg azt a szerencsés leányzót, Orsit, akit Ryan a koncert vége felé (egész pontosan a ráadásban) felhívott a színpadra, hogy a kezébe adott iPad-del néhány perc erejéig élőben közvetítse a koncertet a világhálón keresztül! Meglepő módon, Ryan elénekelte Louis Armstrong What a Wonderful World című örök klasszikusát, talán ezzel is kifejezve a zenekar világról alkotott filozófiáját, majd visszatérve a saját dalokhoz, az If I Lose Myself-fel folytatódott az interkontinentális közvetítés, melyet egy karneváli hangulatot idéző dob kavalkád zárt, aranyszínű konfetti zápor kíséretében! :) Azt gondolom, többen szívesen lettünk volna Orsi helyében, hogy mi is közvetlen közelről tapasztalhassuk meg a OneRepublic-feelinget! :)