Orsival délután 4 órakor találkoztam a Népstadionnál. A kölcsönös üdvözlések után elindultunk a Sportcsarnokba, hogy a szerencsésen szerzett jegyeknek köszönhetően elvarázsoltassuk magunkat David Copperfield-del. ;)
Az emberek már igencsak szállingóztak befelé… A bejárati ellenőrzéseken (jegyvizsgálat, egyebek) átjutva kezünkbe kaptunk egy A4-es méretű papírlapot nyolc részre perforálva. Az egyik perforált részben a telihold képe volt látható…
Megkerestük a helyünket a lelátón, majd türelmesen vártuk a „nagy Mágus” showját. A nézőtér folyamatosan telt, s ½ 6-kor végre megkezdődött az előadás…
Úgy gondolom, sok értelme nem lenne részletesen leírni a varázslatokat, hiszen ezeket látni kell, mégis alább ezt megteszem – talán, évek múlva is fel tudom idézni ez alapján a látottakat…
David kiválasztott két vendéget a nézőtérről és leültette őket egymás mellé egy kanapéra. Mindkettőjüket letakarta egy lepellel, majd szép lassan a levegőbe emelte őket a kanapéval együtt. Amíg a két vendég "fent" ámuldozott a levegőben, betoltak egy plexiüveg-kalitkát a színpadra, s David ebbe a kalitkába "szállította le" őket. A kalitkára ráhelyezték a fedelét, és a minden oldalról lezárt dobozban fel-le mozgott a kanapé "utasaival" együtt...
David felkért egy nézőt a színpadra, majd megkérte őt, hogy vizsgálja meg azt a kristálypoharat, melyet a következő varázslatához szeretne használni. A néző alapos vizsgálódása után David letakarta a poharat egy kendővel - a víz eltűnt belőle (apály), újra letakarta a poharat a kendővel - a víz ismét a pohárban volt (dagály)...
Davidet egy lézersugárral -, melyet előtte látványos próbának vetettek alá - derékban kettévágták. A félbevágott alsó és felső testrész önálló - egymástól független - mozgásba kezdett. A fantasztikum akkor volt csak igazán hihetetlen, amikor David felső és alsó része egymás mellett "sétált le" a lépcsőn...
David felkért két hölgyet a közönség soraiból a színpadra. Mindkét hölgyön nadrág volt, amely alatt az egyikük fehér, a másikuk piros fehérneműt viselt. A fehérneműket "megjelölték" tulajdonosa nevének kézírásával, melyet egy öntapadós cimkével "erősítettek" a fehérneműre. A varázslat végére a két hölgyön felcserélődtek a fehérneműk: az addig fehéret viselőn volt a piros, az addig pirosat viselőn volt a fehér - mindez az odaragasztott cimkével együtt...
David keresztül ment egy hatalmas működő ventillátoron, majd a nézők között "bukkant fel"...
David kiválasztott egy vendéget a nézőtérről, pontosabban annak nyakkendőjére volt csak szüksége. Nos, David, úgy megtáncoltatta eme nyakkendőt, hogy abban hiba nem volt! A nyakkendő ugyanolyan vidáman és önfeledten táncolt egy lezárt dobozban, mint karikán át a szabadban! Sőt, David még vigyázzállásba is varázsolta, minek utána meg is jegyezte: ha lehet, ne tartsuk a Viagrát a nyakkendők között! :)
Az előadás felénél levetítettek egy kb. 5 perces filmösszeállítást David legemlékezetesebb varázslatairól, melyek legtöbbjét láthattuk már a TV-ben is…
A show zárásaként megtörtént 13 ember eltüntetése után jött csak a nem várt meglepetés! Visszajött David a színpadra, és meglepve látta, hogy mi (a közönség) még mindig a helyünkön ülve várjuk a shoe folytatását, de legalábbis a 13 ember visszavarázslását. Nos, David közölte velünk, hogy a show-nak vége van, ugyanis azt még nem tudja (nem tanulta meg) hogyan is kell visszavarázsolni az embereket?!
És ezzel valóban véget ért a műsor! Orsival teljesen paffok lettünk erre a befejezésre. Azt gondolom, igencsak más finálét vártunk!? :)