Jó egy órával előbb elindultunk az esti koncert színhelyére (Margitszigeti Szabadtéri Színpadra), ami nagyon okos dolog volt, mert a szigetre menő busz teljesen bedugult az autóval érkezők karavánjába. Félúton le is szálltunk róla, mert gyalogosan nagyobb esélyünk volt megközelíteni az objektumot. Már épp a bejárat elé érkeztünk, amikor mögöttünk egy csodaszép fehér autóbuszban a férfi vízilabda csapatot véltem fölfedezni – én mindenesetre úgy láttam. Kicsit bíztam benne, hogy talán ők is részesei lesznek az esti produkciónak, de sajnos, nem így történt. Azt viszont megtudtuk, hogy Edvin fanatikus szurkolója a magyar birkózóknak (láttuk is őt szurkolni az egyik olimpiai közvetítés során), akik felé egy, a színpad elejére kihelyezett óriási molinóval tisztelget…
No, de haladjunk sorba! Ott tartottunk, hogy rendben bejutottunk a nézőtérre, és rendben el is foglaltuk a helyünket. Sajnos, az időjárást nem igazán hatotta meg, hogy mi nézők a szabadban ülünk, egy fergeteges koncertnek elébe nézve, és jobban éreznénk magunkat egy derült, tiszta csillagfényes ég alatt ülve! Hűvös szél fújt, ráadásul a koncert első fél órájában esett is, nem is gyengén…
Első programként (ún. előzenekarként) a Moulin Rouge nevű leánytrió adott elő néhány számot. Közülük Petra, amúgy Marton együttesében szintetizátoron játszik. Az együttes régi operett slágereket dolgoz fel kissé modernebb stílusban.
A lányok után következett a ’80-as évek vége, ’90-es évek elejének egyik sikeregyüttese, a Bad Boys Blue. Konkrét emlékeim nem voltak az együttessel kapcsolatban, ezért meg is lepett, hogy egy fekete + egy fehér férfi mellett egy fiatal hölgyénekes alkotja a bandát. Az előadott számok jó nagy része, természetesen, ismerősen csengett. A hangjuk ugyanolyan klassz volt, de bizony, a két férfi énekes (főleg a fehér) felett picit eljárt az idő… Közel egy órás koncerttel kedveskedtek nekünk. Műsoruk második felétől az eső is elállt, onnantól kezdve pedig igazán átadhattuk magunkat a zene, illetve a koncert élvezetének!
A brit sikercsapat után következett Edvin Marton! Edvin elsősorban a Virtuoso lemez számait adta elő. A látványban és a zenei hangzásban segítségére volt egy több tagból álló vonószenekar (természetesen, az állandó zenészei mellett), valamint a Mozdulatsor Tánccsoport + 1-2 színpadi látványt segítő fellépő (hastáncosnő, fittnesz-tornász, stb.). Még a Bad Boys Blue is visszatért egy közös produkció erejéig – fantasztikus volt a hangulat! Igazán csodás élményben volt részünk!
A koncert vége felé egy vörös hajú lány odaszaladt Edvinhez a színpadhoz, és egy csokor virágot nyújtott át neki – talán, ő volt Kabai Kriszti, ki tudja!? Majd kiderül!
Sajnos, egy koncertet sem lehet szavakban leírni úgy, hogy az visszaadja annak hangulatát, ezért a száraz tények leírásán túl nem sokat tehetünk. Én sem teszek többet.
Miután a koncert igencsak 11 óra felé ért véget, a hazajutásunk is majd’ olyan kalandosra sikerült, mint az érkezésünk. Egyik éjszakai járatról szálltunk át a másikra, de végül, ¼ 1 felé hazaérkeztünk…
Edvin Marton + Bad Boys Blue koncertje a Margitszigeten
2004.08.31. 20:00
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://greeneyes.blog.hu/api/trackback/id/tr633163449
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.