Rendeltem mára is ebédet, amit rendben meg is kaptam, de az átvétel után visszafeküdtem, el is aludtam, így kb. 9 – ½ 10 felé ébredtem fel újra. 11 óra felé igencsak foglalkoztatott a gondolat, vajon, mi van Cilivel? Tegnap este olyasmiben maradtunk, ha 10 órakor jön vonat, akkor Cili bejön vele, ha nem jön vonat, akkor hazamegy, ha pedig bármiféle változás történik, akkor jelentkezik. Nos, az igazat megvallva, ezek után mégsem tudtam biztosan, mit is jelent, hogy 11 óra felé Cili nem jelentkezik…
Egészen délig, amikor is Cili felhívott, hogy kissé kalandosan, de sikerült bejutnia a városba (bekéredzkedett egy autóba), végzett a csontritkulás vizsgálaton, és jönne hozzám, amennyiben otthon vagyok! Nagyon örültem ennek a hírnek, mert már éppen barátkoztam a gondolattal, hogy egyedül, netán valaki mással kell elmennem az esti Előkarácsonyi Estre.
Az álláshirdetéseket nézegettem a Neten, amikor Cili megérkezett. Nem voltam túl jó hangulatban, aminek az okát nem tudnám pontosan megmondani, de minden bizonnyal a sztrájk miatti bizonytalanság és annak következményei által okozott bosszúság nyomta rá bélyegét a hangulatomra. Mindez azt eredményezte, hogy Cili megérkezése iránti örömömet sem tudtam kellőképpen kifejezni, ami persze, hogy rosszul esett Cilinek. Éreztem, hogy ez így nem lesz jó, ezért megembereltem magam, előástam a jobbik kedvemet, és igyekeztem biztosítani Cilit arról, hogy igenis örülök az érkezésének! Elmesélte, hogy két illetőnél is próbálkozott betársulni az autóba sikertelenül, de végül, amikor már kezdett lemondani a városba történő bejutásról, egy fiatal hölgyet kért meg, hogy hozza be a városba. A hölgynek eleinte nem akaródzott a dolog, de Cili addig kérte őt, míg végül engedett. :)
Volt még idő az indulásig, ezért Cili javaslatára lementünk a Skálába megnézni a szabadidőnadrágot. Cili is úgy ítélte meg, hogy esetleg szoros lenne, de átmentünk a szemben lévő ruhaüzletbe, ahol végül egy szabadidőruha megvétele mellett döntöttünk, bízva abban, hogy Mamácskának jó lesz…
Készülődni akartam éppen, amikor Andrea hívott telefonon. Mindenképpen át akarta adni nekem a karácsonyi ajándékát, ezért vállalta, hogy odajön elénk a színházhoz. Annyiban jó ötletnek tűnt ez a megoldás, hogy az Előkarácsonyi Est helyszíne Andreáékhoz közel volt. Megbeszéltük, hogy a buszmegállóban találkozunk…
Nem tudtuk felmérni, mennyi idő alatt érünk oda, ezért időben elindultunk, aminek eredményeképpen kb. egy órával előbb a helyszínre értünk. Javasoltam Cilinek, hogy nézzük meg hol is van pontosan ez a bizonyos Tető Galéria, majd sétáljunk vissza a buszmegállóba… Kóboroltunk a környező utcákban, mire egy hölgy segítségével, aki szintén az Estre jött, rátaláltunk az épületre! Andrea ekkor ismét rám telefonált, hogy merre járunk… Gyorsan kisétáltunk a buszmegállóba – Andrea már várt minket. Megkérte Zolit, hogy autóval hozza el, aminek mi is élveztük az előnyét, mert Zoli visszavitt minket a Galéria bejáratáig! :) Andreától megkaptam eredetiben azt a Smith CD-t, amiről beszélt, valamint írt nekem egy levelet, amolyan útravalóul a jövőre vonatkozóan…
A bejárat előtt kisebb tömeg ácsorgott, ezért bizonytalan léptekkel közelítettünk, hogy talán, még nem lehet bemenni, de ahogy az ajtó elé értünk, az egyszer csak kinyílt, és maga Timi, az est szervezője invitált be bennünket kedvesen. Nem kellett kétszer mondania – egyrészt, mert a jóleső izgalom hajtott minket befelé, másrészt, mert az időjárás is meglehetősen cudar volt odakint…
A bejárati ajtón belépve ugyancsak kisebb tömeg állta utunkat, de mint kiderült, a ruhatárhoz álltak sorba, így csatlakoznunk kellett. Kabátunk leadása után a mosdót látogattuk meg, majd megkezdhettük ülőhelyünk felderítését. Mindez egész könnyen ment, aminek egyetlen apró szépséghibája az volt, hogy Cili széke a baloldalra, az enyém a jobboldalra eset, köztünk pedig egy kb. 1 m széles „közlekedő folyosó”!? Ekkor valóban úgy tűnt, hogy ez az apró negatívum kissé beárnyékolja az estet, de a program vége felé kiderült, hogy e pozíció adta lehetőség tette fel a koronát az estre! No, de ne szaladjunk ennyire előre!...
Miközben szép lassan kezdett megtelni a terem, és mindenki elfoglalta a helyét, volt idő körülnézni. Az épület belülről sokkal hangulatosabb képet mutatott, és azt gondolom, ezúttal a színpad és a székek elhelyezése is tökéletesre sikeredett. Oké, volt, hogy egy-egy fej néha kissé betakart a képbe, de összességében jól lehetett látni mindent, de legfőképpen a három fellépő művészt – Földes Tamást, Prescsák Zitát és Szabó P. Szilvesztert! A nézelődés közepette ismerős arcokat is felfedeztem vaja és JoeJoe személyében! J Ugye, azt mondanom sem kell, hogy teltház volt. Szerintem, nem volt rajongó, aki jegyet vett, és ne jött volna el, vagy jegyét ne adta volna át másnak, ha neki mégis közbejött volna valami! Én úgy láttam, egyetlen szék sem maradt gazdátlanul...
Nem sokkal 7 óra után kezdetét vette a program. Földes Tamás (alias Dzsoni) vállalta magára a „műsorvezető” szerepét, de mindenekelőtt elmondta, hogy veszélyben volt ez az est, mert ő maga tüdőgyulladással, Zita gégegyulladással, Szilveszter pedig gyomorrontással küszködött, de hál’ istennek vállalták! Most mondjam azt, hogy a napközbeni rossz hangulatom közepette megfordult a fejemben, hogy valamelyikük (leginkább Szilvesztert féltettem J) lebetegszik, uram bocsá’, elmarad az egész előadás?! Kimondhatatlanul örülök, hogy még ha a megérzésem nem is volt alaptalan, e fantasztikus emberek a problémák ellenére, és a karácsonyra való tekintettel mégiscsak vállalták a fellépést! Ezúton is nagyon-nagyon köszönöm nekik! :)
Dzsoni a továbbiakban pár szóval felvezette a műsort, amelyből megtudtuk, hogy az első részben verseket, novellákat, illetve megzenésített verseket, a második részben musicaldalokat adnak elő. Kissé szontyolodni kezdtem, amikor Dzsoni arról beszélt, hogy kissé változtatva eme musicalestek forgatókönyvén, a program első részében inkább a prózai műfaj lesz túlsúlyban, amikor azonban egyik vers jött a másik novella után, legtöbbjük ráadásul e művészek, illetve színészkollegáik saját alkotásai, azt kívántam, bárcsak megállna az idő és ez az este sohasem érne véget! :)
Megismertük Dzsoni zeneszerzői vénáját, bepillantást nyerhettünk Szilveszter novelláinak értelmébe, mondanivalójába, illetve mindhármuk előadásában hallhattunk egy-egy verset kollegájuk, Németh Attila szerzeményeiből.
Dzsoni olyan más volt így, olyan közvetlen, elérhető, önmagát adó színész. Mindeddig színpadon, szerepet játszva láttuk őt, épp ezért jó érzés volt ugyanazt a kedves, szeretetreméltó művészt látni, akit az általa megformált szerepeken keresztül ismertünk meg. Minden gesztusából, mozdulatából és a tekintetéből azt olvastam ki, hogy nagyon szereti, amit csinál, teljes alázattal van a művészet és a művészetet művelő kollegái iránt is. Ahogyan hatása alá került az operett- és a musicalszínpad új üdvöskéjének, Prescsák Zita előadásának, úgy olvasta fel, illetve hallgatta meg Szilveszter egy-egy saját novelláját! Dzsoni „nem létező” zongoratudását is megcsillogtatta nekünk – igaz, mindez a „Boci, boci, tarka…” kezdetű gyermekdalra terjedt ki ma este, de a siker elmaradhatatlan volt! Vicces jelenet volt, amikor Dzsoni épp azt ecsetelgette, hogy egyáltalán nem tud zongorázni, de ha már a teremben van egy zongora, ő mégiscsak eljátszana rajta valamit, mire Szilveszter csak ennyit kérdezett tőle: „Ameddig innen odáig elérsz, meg tanulsz zongorázni?!” :)
Zitáról semmit sem tudtunk, de úgy tűnt, ezúttal mindez megbocsátható, mivel Zita nemrég lépett ki a művészvilág színpadára, és mostanság igyekszik megismertetni magát a nagyközönséggel. Bennünket elbűvölt a kedvessége, a hangja pedig kísértetiesen hasonlított Janza Katáéra. Erősödnie és magabiztossá kell válnia, de biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan és minél többször fogunk találkozni vele. :)
No, és hát, Szilveszter! Érte megérte az egész heti idegeskedés és bosszankodás a MÁV-sztrájk miatt! Végtelenül aranyos és szeretnivaló ember, művész és férfi! Tartózkodó viselkedését sohasem hittem nagyképűségnek vagy ehhez hasonlónak, mégis jóleső érzés volt látni rajta, hogy egy pillanatra sem esik nehezére kedvesnek és odaadónak lennie a közönség felé! Nagyon örülök, hogy megosztotta velünk egy-egy novellájának értelmezését! Amivel azonban újra és újra levett a lábamról, az a huncut mosolya az arcán, amit nagy-nagy szemfülességgel lehet csak elcsípni olykor-olykor – és azt sem feltétlenül a színpadon, sőt! Hogy Szilveszternek van humora, ráadásul nagyon jó, a színházba járó, és játékát gyakrabban figyelő néző számára nem újdonság, így bár, nem volt meglepő egy-egy vicces beszólása, mégis többszörösére nőtt fülekkel „figyeltünk”, hogy a legkisebb és leghalkabb poént is elcsípjük tőle! :)
Az est második részében a művészek kizárólag musicalekből adtak elő dalokat. A legtöbb dal az Elisabeth-ből hangzott el, és mintha Szilveszter valahonnan tudta volna, hogy a Halál szerepében még nem láttuk, nem hallottuk őt, elénekelte a Végső tánc-ot, a Hogyha kell egy tánc-ot Zitával, illetve a Ma nagyon nőtt az árnyék-ot Dzsonival. Dzsoni javaslatára (persze, nyilván ez is meg volt beszélve) előadtak egy kis részt a Szépség és Szörnyeteg-ből, amikor is Dzsoni, mint Perc úr megpróbálja „finoman” tudatni Szilveszterrel, azaz a Szörnyeteggel, hogy Belle nem kíván megjelenni a vacsorán, amelyre meghívta… Hát, Szilveszter alakítását leírni nem lehet, ahogyan nyüszítve, állati hörgést hallatva, lábát a nyakába „hajtogatva” várta ki Perc úr mondandóját! :) Apropó! Amikor októberben megnéztük a darabot, megtárgyaltuk Cilivel, hogy Szilveszter „szörnyes” hangját bizonyára effektekkel segítik, mert annyira „eredeti” ;-), és ma este kérem szépen, kiderült, hogy nem! Szilveszter igenis maga produkálja e hörgő-morgó hangokat, és szó sincs semmiféle rásegítő hangeffektről! :)
A műsor – stílusosan – a Különös Szilveszter c. dallal záródott. Amikor Szilveszter mellettünk (még pontosabban közöttünk) sétált el, Cili megsimogatta a karját, amit nagyon kedvesen reagált le. Megtehette volna, hogy tudomást sem véve a dologról tovább sétál, de ő is hasonló módon viszonozta… :) Cilivel madarat lehetett volna fogatni! Sőt, olyannyira fellelkesedett, hogy Zita karját is megsimogatta, aki ugyancsak aranyosan viszonozta a gesztust! :) És bár, nem velem esett meg az eset, jó érzés volt látni és „szemmel érezni”, hogy e csodás emberekben ugyanúgy ott van a szeretet irántunk, nézők/rajongók iránt, mint ahogyan bennünk ott van a szeretet irántuk, művészek iránt. És azt sem gondolom feltétlenül, hogy mindez a karácsony miatt történt így! :)
Eljövet láttuk még Szilvesztert – néhányan „elkapták” egy-egy aláírásra vagy fotóra; mi inkább csak messziről és gondolatban dobtunk neki puszikat… :)
