Eltelt hát a hét és elérkezett a várva várt nap. Örömöm azért is volt határtalan, mert nemcsak jó helyre sikerült jegyet szereznünk, de olyan parádés szereposztásban volt részünk, hogy ennél többet nem is kívánhattunk volna! A jól csengő nevek látatlanban is teljes garanciát biztosítottak a tökéletes előadásra. Egy hónap és két nap különbséggel pontosan egy évvel ezelőtt voltunk legutóbb Mozart!-on! Akkor Atcsika megbetegedett, így MÁZS-zsal duplázhattunk; ám az akkori Mozart! előadások után műtötték meg Árpi lábát, amit már végképp nem odázhatott tovább! :) Mindezt csak azért említettem meg, mert amikor a jegyeket vettem augusztusban, még nem tudtuk a szereposztást, úgy sakkoztam ki, melyik nap lehet Árpi, majd később, amikor olvastam a fórumon, hogy október 16-án Atcsikának más elfoglaltsága van, reménykedtem benne, hogy mindez a ma estéig így is marad! :) Azt azonban álmomban sem mertem volna gondolni, hogy a darabot „full extrás” szereposztással látjuk majd! Már a szememnek sem akartam hinni, amikor ma egy utolsó pillantást vetve a színlapra, Vágó Betti nevét olvastam (Kékkovács Mara helyett) Nannerl neve mellett – vele (egyetlen név kivételével) tényleg az álomszereposztás várt ránk! :)
Elfoglaltuk jól bevált helyünket az emelet bal oldalán, s részünkről jöhetett, aminek jönnie kellett! :)
Visszanézve a korábbi beszámolóimat, meglepve láttam, hogy a darab történetéről egy sort sem írtam. No, persze, tudom, hogy nem nehéz kitalálni, de hátha akad, akinek többletinformációval szolgálok ezzel.
A darab a zseniális osztrák muzsikus és zeneszerző Wolfgang Amadeus Mozart alig 36 esztendőnyi viharos életét öleli át. Szemünk előtt válik a kezdetben szófogadó és apjának megfelelni kényszerülő csodagyerekből egy öntörvényű, senkinek sem behódoló, a maga módján mégiscsak felnőtté váló művész. Részesei leszünk az önállósodás, a pompa és a nélkülözés kettős világában való létezés, a zseni szellem féken tartása és kiteljesedése közötti vívódásnak. Mozart egész életén át küzdött, hogy szabad művész lehessen. Állandóan lázadott, hol az apja, hol a felesége, hol a munkaadói ellen, mégsem tudott teljesen elszakadni tőlük. Tulajdonképpen halálával lett igazán szabad ember és művész…
Árpi, amint megjelent a színen, azonnal éreztem, hogy „igen, ez az ő világa”! Ahogyan mindig, most is remekül formálta meg Mozartot, a fékezhetetlen ifjút, a bohém lázadót, aki majd’ mindenkivel konfliktusba kerül élete során, illetve a munkalázban égő, mégis állandóan pénzhiánnyal küzdő fiatal zeneszerzőt. Olvastam egy-két olyan véleményt Árpival kapcsolatban, hogy a játéka „harsány * túl sok * ripacskodó” – nos, én soha semmiféle túlzást nem éreztem a játékában, nekem pont így hiteles a szerepformálása, így mutatja meg leginkább ezt a „kívül ember, belül vulkán” figurát, aki ráadásul meg van áldva egy jó nagy adag őrültséggel és bolondsággal! Egy ilyen összetett lelket nem lehet visszafogottan, konszolidáltan eljátszani! No, és persze, Árpi esetében a kitűnő alakítás mellé egy fantasztikus, karakteres hang is párosul, amely ugyancsak megérinti a közönséget. Két dalt mindig nagyon várok tőle e darab megnézésekor. Az egyik az Árnyékdal, amelyet Mozart azután énekel, hogy édesanyja meghalt. Ebben a dalban érvényesül leginkább az amúgy egész darabot végigkísérő szereplő, Mozart gyerekkori énje, aki – ahogyan az a dalból is kiderül – árnyékként követi őt, s képtelen szabadulni tőle.
Mozart / Árnyak
Félelem, mely fojtogat, / Veled él ez a démon!
súlytól görnyed vállam. / Veled él ez a gyermek!
Faggatózó csend gyötör, / Egyedül neki szolgálsz,
és nincsen válasz arra, hogy miért? / Szabadon sosem enged. Egyedül csak őmiatta élsz!
Rejtőzködő szemek, / Veled él ez a démon!
de mégis tudom, követ. / Veled él ez a gyermek.
Az árnyékom követ, és érzem, hogy egy napon elpusztít még! / Éjjel-nappal hajszol már.
Itt említem meg Földes Marcit, aki Mozart gyerekkori énjét alakította. Mindig lenyűgöz az a harmónia, ahogyan Árpival együtt játszanak a színpadon! :)
A másik dal a Miért nem fogadsz el engem?, amelyben benne van a kitaszítottság, a meg nem értés, a magára hagyatottság érzése – egy szenvedő fiú, aki apja szeretetéért könyörög. Azért a szeretetért, ami a zseninek, a tehetségnek kijár, de az embernek nem.
Miért várod el, hogy olyan legyek, mint te?
Miért kéne, mást játsszak?
Ez vagyok én!
De a legszörnyűbb, hogy meg nem értem,
miért tagadtál meg engem?
Hisz én nem voltam soha más,
akkor bűnösnek miért látsz?
A bűnöm az csupán, hogy
miért nem járok más nyomán?
Szilveszter szereplése különösen emelte az est fényét – alakítása zseniális Colloredo hercegérsekként. Ahogyan azt egy kedves musicalkedvelő fogalmazott: „Évek rutinja és tehetsége együtt formálja a karaktert. Egy-két grimasz, egy-két mozdulat, egy-két hangsúly… egyszerűen tökéletes.” A színpadon történő megjelenésével azonnal magára vonzza a tekintetet, hogy a hallójáratokról már ne is beszéljek! Mindez A győzelmes zeneszó c. dal során éri el a tetőfokát – imádom, ahogyan Szilveszter előadja ezt a dalt! :)
Miért, igazságos Úr,
hogy nem segít a műveltség, s a gondolat?
Mondd, hogy küzdjem le őt?
Miért veszít hát az értelem?
Miért hajt fejet a józanész
a győzelmes zeneszó előtt?
Az érzés Az egyszerű út hallatán is átjárja az ember lelkét, amelyben ezúttal is fantasztikusat énekeltek Árpival! :)
Colloredo: Jó atyád, mit szólna?
Lepereg rólad erkölcs, vallás.
Gondold meg, zenét, mennyit írhatsz,
ha összefogunk ketten!
Mozart: Nekem egy kell csupán:
a szépséges szabadság.
Végre független vagyok,
bennem csak zene szól már!
Nem!
Ágota azóta a kedvenc Constanze-nk, amióta először láttuk őt ebben a szerepben. Ahogyan a színészi játéka, úgy a hangja is tökéletes a kissé kétes hírű családból jött örömlány megjelenítéséhez! A Forog a tánc nagyszerű volt. :)
S ha egy nap a férjem
- Isten óvja őt -
munkalázban csonkig ég,
és itt hagy ő engem végül majd,
én sajátos módon gyászolom őt, mert:
Lesz egy hely, hol forog a tánc.
Ugyan, miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák.
Leopold Mozart szerepe számomra eggyé vált Dzsoni nevével. Igaz, ezidáig mindig csak vele láttam, talán, ezért sem tudnám elképzelni, hogy ne az ő hangján szólaljon meg a Vasba zárd a szíved megrendítő sorai! Mozart apja, aki szereti a fiát – azt a fiát, amelyik ellentmondás nélkül, szófogadóan alárendeli magát a zsenialitásnak, a tehetségnek.
Vasba zárd a szíved, hát!
Tanulj rideg taktikát!
El ne gyengülj,
hogyha Rád tekint egy kígyó!
El ne mond, mi az, mi fáj!
Fejet hajts, ha úgy muszáj!
Tégy így:
Had lehessek büszke Rád!
Ahogyan azt már fentebb írtam, nagyon örültem Betti szereplésének! Nannerl, Mozart nővére hasonlóan kiemelkedő tehetség volt, mint Amade, de édesapjuk iránti elkötelezettségből és Amade iránti szeretetből inkább a háttérbe húzódik, még ha titkon reméli is, hogy egyszer talán, újra együtt lesz a család, s újra együtt zenélhetnek kedvükre! A Herceg másutt jár c. dal mindezt tökéletesen elmondja. Betti hangja és színészi játéka csodálatos! :)
A Herceg már rég másutt jár,
kihalt a régi álomvár.
A hercegnő már búskomor,
folyton csak rád gondol.
A Herceg már rég másutt jár,
s a sok-sok szép remény
mind-mind elszállt.
Számomra Náray Erika is az a szereplője a darabnak, aki nélkül elképzelhetetlen a tökéletes szereposztás. Waldstätten bárónőként más nem igen tud olyan hiteles és meggyőző lenni, mint ő. Gyönyörű, tiszta hangját mindig jóérzéssel hallgatom, pedig néha olvasok negatív kritikát az éneklési stílusát illetően!? Hmmm, én még sokáig szeretném őt látni ebben a szerepben! :)
Távol innen színarany minden,
hív a világ, sodor olthatatlan szenvedély.
Harc az élet, élvezd és érezd,
és kinccsé válik a csillagpor,
ha nem riaszt el téged száz veszély!
Bereczki Zoli hibátlanul formálja meg Schikaneder színigazgatót. Azt gondolom, nem sértem meg BeZo-t, ha azt írom, hogy ezt a figurát nem kellett különösebben „betanulnia”, mert a szövegtől, dalszövegtől és színpadi helyezkedéstől eltekintve szinte belülről – Zoli lelkéből és habitusából – jött ennek az életkedvvel és optimizmussal megáldott embernek a megformálása! A megtanulandó dolgokhoz pedig, adott a kiváló hang és adottak a táncos lábak, amelyet az Egy csipetnyi ész, egy csipetnyi szív c. dalban maximálisan megtapasztalhatunk! :)
Végy egy csipetnyi borsot, egy kevés sót,
a nép csak cirkuszt kér, pénzért.
És csak azt mondjuk el, amit mindenki sejt,
hogy földünk nem más, mint egy furcsa színház.
S azt, hogy itt minden férfi és nő színész,
s a taps annak jár csak, ki nagy-nagy cirkuszt csap mindig!
A Weber családot illetően Molnár Piroskát szívesebben láttuk volna Webernéként, de Aloysie Weber szerepében Dobos Juditot látni mindig nagy élmény! Tündéri abban a jelenetben, amikor Mozart először látogat el a családhoz, s bemutatkozásképpen (mondván, hogy gyönyörűen énekel) egy Mozart által írt „dalocskát elénekel”! :)
Weberék:Kell egy gáláns, jó barát, ki már szinte családtag, szörnyű, kínos helyzetünket átérzi ő…
Mert itt egy tisztes jó család az nehezen él, szorgalom meg tisztaság itt keveset ér!
Ám ha kissé rámegyünk, egy férfi csak jő…
Hogy e tisztes, rendes, erényes, szorgos, dolgos, kellemes, jó keresztény, katolikus háztartást…
Cäcilia: …mentse ő!
A karmester Makláry László volt – meglepő módon időnként hagyta kibontakozni a közönséget is, ugyanakkor olvastam a fórumon, hogy bár „nyugodt, érthető tempóban hagyta énekelni kedvenceinket, Árpi félbehagyta miatta a ’szegény Constanze-t’ és lemaradt az ’Egy valódi angyal ő…’ Szegény Árpi csak lesett!” :( No, nekem meg már olyasmi jutott az eszembe, hogy Árpinál lépett fel valamiféle kis „áramkimaradás”!? Csodálkoztam is, mert ilyet „színházba járásos pályafutásom” alatt egyszer sem tapasztaltam! Hát, szó se róla, Silló István vezénylete messze szimpatikusabb! :)
Nem mellékesen minden fontos szereplőnek saját dallamvilága van, amivel még több mélységet adtak az egyes karaktereknek. A zene mellett a látványról is érdemes szót ejteni. A jelmezek a kor (18. század vége) divatját tükrözték: rizsporos parókák, díszes kabátok, fűzők és földig érő szoknyák. A díszletek inkább csak jelzésértékűek voltak, mint a különböző városok sziluettjei, két hatalmas rámpa, egy-két bútordarab és egy hatalmas félgömb, amely hol egy sírhalmot jelképezett, hol egy épület kupolájaként szolgált. A színpadtechnikának köszönhetően nem csak a forgószínpad, de a különböző emelők és süllyesztők is látványos megoldásokkal szolgáltak.
Nos, úgy érzem, sikerült egy kerek kis élménybeszámolót összehoznom, de a teljes igazsághoz még hozzátartozna egy-két aprócska gondolat. Előtte még csak annyit, hogy ezt a darabot ma néztem meg 7x-re, ami ad némi viszonyítási alapot, s apró részeteket is sikerül megfigyelnem. No, de nem kerülgetem tovább a forró kását…
Nem tudom miért, de ettől a parádés szereposztástól olyan fergeteges előadást vártam, amilyenben még életemben nem volt részem; s ha páratlan és élményteli volt is az előadás, az a bizonyos katarzis ezúttal nem szögezett oly mértékben a székbe. Minden szereplő egytől egyig fantasztikus volt a maga szerepében, de némelyiküktől láttam már még hatásosabb, még ütősebb alakítást. Árpinál hiányoltam a hosszú-hosszú, végeláthatatlan (bocsi, végehallhatatlan :)) kitartásokat; Szilveszternél tapasztaltam néha egy kis szétszórtságot; Dzsoninál olyasvalamit éreztem (amit soha eddig még), mintha bizonytalan lenne a szöveget illetően, néha nem is értettem, mit énekel!? Tudom, tudom, hogy kukacoskodás, amit teszek, de miért ne írjam le úgy, ahogyan valójában éreztem!? A többieket azért nem említettem meg itt külön, mert velük kapcsolatban semmi „rendkívülit” nem tapasztaltam! :) Végezetül még csak annyit, hogy pompás élmény a Mozart!, aki szereti a musicalek világát, feltétlenül nézze meg. Nem csalódhat. :)
Wolfgang Mozart - Mészáros Árpád Zsolt
Hieronymus Colloredo salzburgi hercegérsek - Szabó P. Szilveszter
Amadé, a porcelánfiú - Földes Marci
Constanze Weber - Siménfalvy Ágota
Leopold Mozart - Földes Tamás
Nannerl Mozart - Vágó Bernadett
Waldstätten bárónő - Náray Erika
Emanuel Schikaneder színházigazgató - Bereczki Zoltán
