Amikor a Madách Színház hírleveléből értesültem Posta Victor L'élek! című zenés estjéről, nem volt kérdés, hogy Cilivel megnézzük-e, mindössze az időpontot kellett kiválasztanunk, ami végül a ma estére esett. Victor-rajongóként régóta vártunk egy ilyen zongorás önálló estre! Az előadás nem a nagy színházteremben, hanem a Madách Stúdióban került megrendezésre, ahol még nem volt alkalmunk előadást látni. A színházba lépve az utolsó figyelmeztető dallamok hallatszottak a 7 órakor kezdődő előadás nézői számára, amikor is Szente Vajkot láttuk a színház előterében le-fel sétálgatni, mintha várt volna valakit. Cili szívesen odament volna hozzá megmondani, mennyire kedveljük őt! :) A Stúdió megtalálásában segítséget kellett kérnünk, így átsétáltunk a Pénztárhoz informálódni. Miközben várakoztunk a sorunkra, újabb ismerős arcra lettünk figyelmesek Antal Timi (X-Faktor) személyében. Úgy ítéltük meg a helyzetet, hogy nem leszünk nagyon a terhére, ha üdvözöljük őt és további sok sikert kívánunk neki. Timi nagyon kedvesen reagált, és mindketten úgy láttuk, örömmel vette szavainkat. :) Időközben a pénztáros hölgytől megtudtuk, hogy a Stúdiót közvetlenül a színház bejárata(i) mellett lévő lakóház kapuján keresztül tudjuk megközelíteni. Bár, úgy tűnt, a Stúdió már egy másik épület része, mint megtudtuk, bizony, még a színház épületéhez tartozik. Beadtuk kabátunkat a ruhatárba, ahonnan a nyitott szárnyas ajtókon egy nagy terembe léptünk, amelyről azt gondoltam, hogy már maga a színházterem lesz. Tévedtem... ekkor még csak a sorba állhattunk be. Miközben várakoztunk, találgattuk, milyen funkciót tölthet be az a terem, miután egy kisebb méretű színpad és sorba rendezett székek is megtalálhatók voltak ott? Úgy gondoltuk, valamiféle próbateremről lehet szó, amely elgondolásunkat erősítette az is, hogy amikor megindult a sor a színházterem felé, egy minden bizonnyal táncpróbákra (is) használt termen keresztül is átmentünk. Zegzugos utakon közelítettük meg az előadás helyszínét - lépcsőkön fel, lépcsőkön le, különböző díszlet- és kellékraktárak előtt elhaladva léptünk be a Stúdióba, ahol az egész terem sejtelmes ködbe burkolózott a füstgépnek köszönhetően. Ahogyan az lenni szokott, a stúdiószínház egy jóval kisebb színházterem, ahol a szereplők a nézők közvetlen közelében játszanak a színpadon, sőt olykor-olykor a nézők között is, ahogyan ezúttal is történt. Mi, nézők érkezési sorrendben foglalhattuk el helyünket, vagyis, mindenki kedve szerint megválaszthatta, hova szeretne ülni. Jobb oldalt a harmadik sor első két széke üresen várakozott, így Cilivel mi ott foglaltunk helyet.
No, miután a Madách Stúdió koordinátáit kellő részletességgel közzé tettem, áttérnék a zenés est beszámolójára. Ahogyan az a színház ismertetőjében is olvasható, ezen L'élek keretében egy koncertfantázia részesei voltunk, amelyben Victor - történetté formálva - kedvelt előadók híres dalainak segítségével énekelte és zongorázta el nekünk a felnőtté válást, megküzdve az emberi kapcsolatok, a művészlét, a hit, és a kitartás útvesztőivel. Amint azt Victor egy vele készült interjúban elmondta, az előadás úgy általában a Férfiról szól, de miután belőle építkezik az est, belőle íródott a darab, így elsősorban mégiscsak magát Posta Victort ismerhetjük meg - az Embert, a Művészt, a Lelket. S ha már adott egy férfi, akkor szükségeltetik mellé egy nő is, aki mindennek a megtapasztalásnak ugyancsak részese. Victor, ezen Nő megformálására, a hozzá hasonló gondolkodású és habitusú kolléganőjét, Gallusz Nikit kérte fel, akinek különlegesen szép hangszíne tökéletesen harmonizált Victor bársonyos baritonjával. Az est harmadik fontos főszereplőjét, nevezetesen a Zongorát, nem is említeném meg, ha számunkra, mint rajongók számára, ez a hangszer nem bírna olyan különös jelentőséggel, ha azon Victor játszik. Ezért is olvastam örömmel, hogy Victornak is régi vágya volt, hogy a színészetet és a zongorázást összefonja, és az így született produkció egy önálló előadás keretében látható legyen. A már említett interjúból az is kiderült, hogy az elhangzott dalok elsősorban Victor elképzelésein és ötletein alapult, de az est végleges dramaturgiájának kialakításában Pesty-Nagy Katalin volt segítségére, aki egyben az est rendezője is. A történetet három tehetséges táncos - Tatos Linda, Vaszilenko Eugenia és Kovács Péter - tette teljessé, akiket Molnár Ferenc koreografált meg kifejezően. Az előadás bevezetéseként, illetve lezárásaként Csikós Attila és Valla Attila versei hangzottak el felvételről Miller Zoltán, Pusztaszeri Kornél, Crespo Rodrigo és Lippai László előadásában. Valla Attila munkássága nem volt ismeretlen a számomra, de Csikós Attila alkotásaihoz még nem volt szerencsém. Victor zongorajátékát négy vonós hangszeren játszó zenész egészítette ki, illetve két fiatal hölgy vokálozott a dalok alatt. Amikor Victor a zongoránál ülve belekezdett az első dalba, kicsit megijedtem, hogy az est, amolyan magasröptű, elvontan művészi megközelítése lesz a L'élek bemutatásának, de a kétórás koncert mindvégig élvezetes volt. Persze, leginkább a virtuozitást megcsillogtató pergős zongorajátékok tetszettek a legjobban... ekkor látszott csak igazán Victor arcán, milyen tökéletes összhangban van ezzel a csodás hangszerrel! Elnézve Victort ezen lendületes zenék zongorázása közben, Havasi Balázs szenvedélyességét juttatta eszembe, és újfent eljátszottam a gondolattal, milyen szenzációs hangulatú zenei koncert jöhetne létre, ha a maguk hangszerén fantasztikusan játszó művészek - Varnus Xaver-orgona, Havasi Balázs-zongora, Lajkó Felix-hegedű, Edvin Marton-hegedű, St Martin-szaxofon, Illényi Katica-hegedű, Horgas Eszter-fuvola, Szabó Ádám-tangóharmonika és Posta Victor-zongora - egy közös koncerten lépnének fel. Persze, arról semmiféle elképzelésem nincs, hogy a felsorolt művészek hogyan is viszonyulnak egymáshoz, mennyire ismerik el egymás munkásságát, de tegyük fel, hogy jól kijönnek egymással... azt gondolom, nem mindennapi élményben lenne részünk együtt hallgatva őket! :)
No de visszatérve Victor zenés estjére... Élveztem az előadás minden pillanatát! Örültem, hogy emberi közelségből láthattam és hallhattam Victor hangját, színészi és zongorajátékát ezen a kivételes estén. Nagyon tetszik az est címe is, amely azzal a kis aposztróffal többféle értelmezést is enged és sejtet.
