Azonnal megakadt a szemem a jegy.hu hírlevelében Peter Shaffer: Rövidzárlat (Black Comedy) című darabján a Veres 1 Színház bemutatásában. Elolvasva az ismertetőt, majd látva a szereplőket (leginkább Csonka Picire és Nagy Balura gondolva), no meg a rendezőre, Nagy Sanyira, úgy határoztunk Cilivel, hogy jegyet váltunk egy újabb online színházi szórakozásra. Tekintve a darab „könnyedségét”, este kb. n11 óra körül ültünk a képernyő elé…
A hazájában sikeres brit drámaírónak a Black Comedy (1965) hozta meg a világhírt. Amint azt az ismertetőben olvashattuk: váratlan fordulatok, tragikomikus, groteszk helyzetek építik fel a darabot, mely egy rövidzárlat okozta áramszünet alatt játszódik egy szobrász műtermében. Mi, nézők mindent láttunk, amit ők nem… A közvetítés kihívása, egyben a darab zseniális trükkje az volt, hogy míg a szereplők az első néhány percben a vaksötétben tapogatóznak, addig a közönség mindvégig „fényesen” mulat...
(Az előadás teljes sötétségben kezdődik.)
A fiatal szobrász, Brindsley Miller és menyasszonya, Carol Melkett drága régiségeket lopnak el a hétvégére elutazott szomszédjuktól, Harold Gorringe-tól, hogy lenyűgözzék Carol apját és egy gazdag műkereskedőt, George Bambergert. A vendégek megérkezése előtt azonban a pincében egy biztosíték rövidre zár és áramszünetet okoz…
(Ekkor a színpad kivilágosodik.)
Miközben Brindsley és Carol próbálják megtalálni az áramszünet okát, megcsörren a telefon. Brindsley egykori szeretője, Clea van a vonalban, aki most tért vissza Finnországból, és találkozni akar Brindsley-vel, aki azonban nem hajlandó találkozni Cleával…
Furnival kisasszony, az emeleti lakó a sötétségtől való félelmében Brindsley-éknél keres menedéket.
Felhívják a londoni áramszolgáltatót, de a villanyszerelő érkezése csak késő estére várható.
Időközben megérkezik Carol apja, Melkett ezredes. Szinte azonnal ellenszenvet érez Brindsley iránt, és Brindsley szobrai sem nyűgözik le.
Még tart az áramszünet, amikor Harold Gorringe váratlanul korábban tér vissza a hétvégéről. Brindsley azonnal beinvitálja Haroldot a lakásába, nehogy a sajátjába lépve felfedezze a tolvajlást, a sötétben pedig nem veszi észre, hogy a szoba tele van a saját dolgaival…
A zűrzavart fokozva, Clea váratlanul megjelenik. Brindsley-nek sikerül fellopóznia vele az emeleti szobába, de idővel Clea felfedi magát…
Végre megérkezik a villanyszerelő, Schuppanzigh, csakhogy összetévesztik a műgyűjtő Bambergerrel…
Amikor Harold felfedezi szobája állapotát, feldúltan tér vissza Brindsley lakásába…
Végül Georg Bamberger is megérkezik, de a sötétben ezúttal őt tévesztik össze a villanyszerelővel…
Amint azt a fenti mondatokból sejteni és következtetni lehet… egymás után érték a félreértésekből adódó viccesebbnél viccesebb helyzetek…
Szereposztás: Brindsley Miller - Nagy Balázs * Carol Melkett - Csáki Edina * Miss Furnival - Zorgel Enikő * Melkett ezredes - Kerekes József * Harold Gorringe - Csonka András * Clea - Molnár Gyöngyi * Schuppanzigh - Janik László * George Bamberger - Krajnik-Balogh Gábor
A végére pedig egy személyes észrevétel… Nem akarok álszent lenni - tény, hogy mérgemben, vagy ha felbosszantanak, én is megeresztek egy-két szaftos káromkodást, de azt is inkább csak úgy, hogy más ne nagyon hallja. Azt is elfogadom, hogy adott esetben – könyvben, mozifilmben, színházi darabban – „szükség van” egy-egy jólirányzott csúnya szóra, mondván, „ez kell, ez odaillik”. Megjegyzem, pl. a szuperhősös filmekben (THOR, Bosszúállók stb.) egyetlen káromkodás sem hangzik el, mégis érthető a történet és élvezhető a cselekmény is. Azt azonban nem értem, hogy egy könnyed, szórakoztató darab, amit könnyed-szórakoztató jellegénél fogva, akár 10 év körüli gyermek is nézhet, mi a jó fenének kell teletűzdelni válogatott káromkodásokkal?!?! Igen-igen, tudom, az író valószínűleg így írta meg a darabot! Na és… Amúgy is olyan „mocskos kötőszavakkal” fűszerezett párbeszédet hall az ember úton útfélen, a fiatalok cizellált társalgásáról már nem is beszélve! Miért kell egy szórakoztatónak ígérkező könnyed darabot is megfertőzni és elrontani ezzel!?!?