Miközben a szeptemberi Il Divo koncertre néztünk jegyeket (e koncert időközben rejtélyes okok miatt elmaradt?!), bukkantunk rá eme előadásra, amelyet a korábbi sikerekről hallva semmiféleképpen nem hagyhattunk ki.
Amint azt az ismertetőben is olvashattuk: Az Attraction Látványszínházat Szűcs Zoltán, a Hip Hop Boyz együttes korábbi tagja hozta létre 2004-ben. A csapat a Csillag születik című műsorban mutatkozott be, de a valódi népszerűséget és elismerést az angol tehetségkutató, a Britain's Got Talent 2013-as megnyerése hozta el számukra. Ezzel a győzelemmel történelmet írtak, hiszen ők voltak az első olyan produkció, aki külföldiként meg tudta nyerni ezt a világversenyt. 2016-ban mutatták be első egészestés műsorukat a London Palladium Színházban fergeteges sikert aratva, ezt turnészereplések követték világszerte. A Pekingi Operaház például repertoárba vette produkciójukat. 2018-ban közönségszavazat alapján a Britain’s Got Talent történetének legsikeresebb produkciójának választották meg őket, és ugyanebben az évben beválasztották őket a világ összes GOT TALENT produkciói közül a legjobb 15 előadó közé, így az America’s Got Talent The Champions műsorban is hatalmas sikerrel szerepeltek.
Sikerük azóta is töretlen, az emberek testéből alkotott árnyékképekkel elmesélt, az érzelmek széles skálájára ható történeteikkel felléptek uralkodó családok, elnökök, hírességek legfontosabb eseményein, bejárták az egész világot és idén ősszel, most először a magyar közönséget is ámulatban ejtik produkciójukkal.
A társulatot a táncműfaj széles skáláját művelő előadóművészek alkotják. A fizika törvényszerűségeit semmibe véve lebegnek a levegőben, tárgyakat, jeleneteket keltenek életre. Az előadás, az emberi szem számára láthatatlan és látható táncművészek összehangolt csapatmunkája révén alkotott képi világ, ahol a látvány és a zenei hangzás teljes összhangban vannak.
A non-verbális, határokon átívelő, fantasztikus látványú és koreográfiájú, show-elemekben gazdag táncszínházi előadás egy egyedi, különleges világba repíti a közönséget, mely egy szórakoztató, vadonatúj színházi, zenei és vizuális élményt nyújt számos meglepetést és izgalmas jelenetet tartogatva. Az Attraction egy egyedi és varázslatos produkció, amit nem érdemes kihagyni!
Az est egy pár perces videóval indult, amelyből megismerhettük Szűcs Zoltán karrierjének főbb állomásait, illetve az általa létrehozott, és ebben az évben már 20 éves(!!!) Attraction sikerútját.
Ezt követően bemutatkozott az Attraction Juniors is Szűcs Zoltán fia, Szűcs Márton vezetésével és Az álmok tényleg valóra válnak című jelenetük Taylor Swift The Lucky One című dalára készített koreográfiájukkal.
Ami pedig a főszereplő, Attraction Látványszínház előadását illeti - lenyűgöző, magával ragadó, érzelmekkel teli, ahol a megkomponált mozdulatok tökéletes összhangban és harmóniában vannak a tökéletesen kiválasztott aláfestő zenével.
A fenti sorokban tulajdonképpen minden benne van, amit szavakkal le lehet írni erről a produkcióról. Örülhetünk, és azok, akik ott voltunk, szerencséseknek érezhetjük magunkat, hogy az Attraction igazán sűrű programjai közepette sikerült találni végre egy napot, és bemutatni ezt az elképesztő csodalátvány előadást!
Szűcs Zoli csapata záró akkordként a Tavaszi szél (Havasi Balázs általi verzió) dallamaira egy különleges, csupa magyar jelképekből álló összeállítással koronázta meg számunkra ezt a fantasztikus estét!