Emlékmorzsák

Örömmel olvastam a februári hírlevélben, hogy az IL DIVO 2025-ben visszatér Magyarországra. Egy villámgyors egyeztetés Cilivel, és már meg is vásároltuk a jegyeket – különösen, hogy a tavaly szeptemberi koncert sajnos elmaradt!

A június 17-ei átültetésről szóló e-mailen már nem is lepődtem meg, mely arról tájékoztatott, hogy nem a teljes MVM DOME kapacitás lesz használatban, így a második emeleti (202-211-es) szektorok lezárásra kerültek, ezért jegyeinket jobb elhelyezkedésű, első emeleti szektorba cserélték; mondván, innen még jobb rálátásunk lesz az előadásra… Őszintén? Nem bántuk.

A karbantartási munkák miatti vonatpótló autóbuszok közlekedése és a tomboló hőség ellenére épségben megérkeztünk az MVM Dome-ba. Átjutva a jegyellenőrzésen, hamar megtaláltuk (új) helyünket a lelátón, ahol helyet foglalva és élvezve a Dome hűs klímáját, türelmesen vártuk a kezdést.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a koncert első 25 percében a Virtuózok 10. jubileumi évadának három különdíjasa - Raphael Bleuse–16 éves hegedűművész (Franciaország), Amelie Jade Knapp–16 éves hárfaművész (Ausztria), Dylan Russell–12 éves csellista (Hawaii) - egy különleges nyitóelőadással alapozta meg az estét. A fellépést Kiss Márton korrepetitor, a Virtuózok egykori versenyzőjének zongorajátéka tette teljessé.

Ezután egy rövid technikai átállást követően végre színpadra lépett a várva várt IL DIVO.

A Simon Cowell által alapított formáció több mint 30 millió albumot adott el világszerte. Egyedi stílusukkal és rendkívüli vokális képességeikkel ötvözik az operát és a popzenét. Fennállásuk 20. évfordulóját ünnepelve a négy énekes – Urs Bühler (tenor, Svájc), Sébastien Izambard (tenor, Franciaország), David Miller (tenor, USA) és Steven LaBrie (bariton, USA – Carlos Marín halála után csatlakozott) – 2024-ben XX címmel jubileumi albumot adott ki. A koncerten elhangzottak jól ismert slágerek a két évtizedes életműből, valamint új dalok is a jubileumi albumról.

A koncertet az Unbreak my heart (Toni Braxton) című dallal nyitották meg.

Ezután kedvesen köszöntöttek bennünket, megosztották gondolataikat az elmúlt 20 év csodálatos, hihetetlen és érzelmekkel teli zenei utazásáról, és hálásan megköszönték, hogy eljöttünk.

A régebbi dalok közül a teljesség igénye nélkül – elhangzott a 2005-ben megjelent Ancora CD-ről a Ghost című film betétdala (Unchained Melody), az Isabel, az All By Myself; valamint a 2015-ben megjelent Amor & Pasión CD-ről a Quizas, Quizas, Quizas és a Besame Mucho. A 2024-ben megjelent XX albumról hallhattuk többek között a Crazy (Gnarls Barkley), a The Power of Love (Jennifer Rush) és a Despertar Sin Ti című dalokat.

A koncert vége felé egy különleges meglepetésben volt részünk. Bár a szervezők ezt már jelezték egy korábbi hírlevélben, nem voltam biztos benne, hogy valóban megtörténik. A kvartett egyik kedvenc dalát, az Adagio-t a svájci csellóművésszel, JODOKCELLO-val közösen adták elő. Őt azóta követem, amióta rátaláltam az Instagramon. (Egyébként 2025. november 23-án önálló koncertet ad a Budapesti Kongresszusi Központban – természetesen már meg is vettük a jegyeket!)

Az este gyorsan elszállt, és közeledett a búcsú. Az IL DIVO tagjai többször is kifejezték hálájukat, és megköszönték az elmúlt 20 év szeretetét és támogatását.

A fináléban felcsendült a My Way (Frank Sinatra) és az I Have Nothing (Whitney Houston) is.

Nagyon kedvesek voltak a fiúk, nem győzték hangsúlyozni, mennyire csodálatos közönség vagyunk. Bár a koncert gyorsan eltelt, szívesen fognak visszaemlékezni erre az estére. Remélik, hogy még sokszor visszatérhetnek Budapestre – a világ egyik legszebb városába. Ez az este ismét felejthetetlenné vált számukra.

A közönség dicsérete mellett külön tapsot kértek a zenészeknek, akik végig kísérték őket, valamint a színfalak mögött dolgozó technikai stábnak is, akik a hangzásért és a látványért feleltek.

A koncert vége felé megható pillanatként emlékeztek meg szeretett barátjukról és elhunyt testvérükről, Carlos Marínról. Húsz év együtt, ebből tizenhét Carlos-szal; az elmúlt két év pedig új barátjukkal és „kistestvérükkel”, Steven LaBrie-vel telt.

A koncertet stílusosan a Time to Say Goodbye zárta – és ez valóban az utolsó dal volt. Nem is lehetett volna más.

Az IL DIVO koncertje több volt, mint egy egyszerű zenei előadás – látványos színpadi elemek, monumentális hangszerelés és érzelmekkel teli produkciók tették felejthetetlenné az estét. Egy különleges élmény részesei lehettünk.

Amint tudomásunkra jutott Varnus Xaver & Rhoda Scott 2025. júniusi közös koncertje, nem volt kérdés, hogy megyünk-e, így már 2024 októberében megvettük a jegyeket.

A koncert helyszínére kissé korán, de rendben megérkeztünk. Letáboroztunk a bejárathoz közel, de hamar felfigyeltünk arra, hogy - talán a kinti magas hőmérsékletnek (is) köszönhetően - folyamatosan engedik be a koncertre érkezőket. Egy gyors (táska)ellenőrzésen átjutva át is léphettük a gyönyörű budapesti Dohány utcai Zsinagóga kapuját.

Némi segítséggel eljutottunk az ülőhelyünkig, amivel azonban nem kis probléma akadt, ugyanis az ülőhelyünk lábrészét elfoglalta egy reflektorokat tartó állvány, magyarán – némi túlzással – lábunkat a nyakunkba rakva kellett volna végigülni a koncertet?! Az ülőhelyünkre kísérő személy elmondta, hogy e problémával kapcsolatban a szervező cégnél tudunk panaszt tenni – e-mailben?! Amikor pedig észrevételeztem, hogy nem is oda szól a jegyünk, ahova odakísért, jelezte a segítő, hogy a szervező cég átszámozta az ülőhelyeket, és a mi 1.-2. székünk a 7.-8. széknek felel meg (lábunknál az állvánnyal). No, ezt én nem voltam hajlandó elfogadni, és hála a korai érkezésünknek, leültünk az adott sor (még üres) 1.-2. székére. Eleinte arra gondoltunk, hogy nem adták el azt a két helyet, de idővel megérkezett a 7-es és 8-as szék „gazdája” is. Természetesen, ők is hangot adtak felháborodásuknak, de a segítő személyzettől már nem értek el senkit. Megjegyzem, ebből az átszámozásból amúgy más sorokban is adódtak félreértések. A mi szempontunkból azonban az volt a lényeg, hogy a jegyünkön feltüntetett 1.-2. széken ülve néztük és hallgattuk végig a koncertet!

Xaver nyitotta meg a koncertet Bach magasztos hangulatú Esz-dúr prelúdium és fúgájával, amelyre Rhoda dzsesszimrovizációval válaszolt. A nyitó zenemű elhangzása után Xaver köszöntött bennünket, elmesélt egy-két érdekességet a Zsinagógáról, a zsinagóga orgonájáról, majd megosztott velünk néhány gondolatot Rhodához fűződő kapcsolatáról, illetve barátságukról.

A koncert alcímére, miszerint A két élő legenda zenei búcsúja, a koncertajánló is ad némi választ, de Xaver is elmondta: ő és a 87 esztendős Rhoda utoljára állnak közösen színpadra, hogy egy lenyűgöző és felejthetetlen koncerten könnyes zenei búcsút vegyenek egymástól Bach szellemében és muzsikája által.

Ennek értelmében a folytatásban még két Bach-mű hangzott el. Xaver orgonajátékára ezúttal is Rhoda imrovizációval válaszolt, amely mind dallamvilágban, mind hangulatában tökéletesen összhangban volt az eredeti művel. Elsőként Bach Arioso című művét hallgattuk meg (érdekesség, hogy a középrészben a zsinagóga hátsó falán lévő sípok is megszólaltak), majd a d-moll toccata és fúga lenyűgöző dallamai csendültek fel. Rhoda játékát egy nagyszerű dobos egészítette ki, még inkább megadva ezzel a dzsesszes hangulatot, sőt, a d-moll toccata és fúga válaszimprovizációjában egy pár perces nagyszerű, parádés dobszólóban is részünk lehetett.

A koncert végére Xaver hozott egy meglepetésműsort is. A két virtuóz, amolyan zenei párviadal keretében improvizált a Szól a kakas már című legismertebb magyar zsidó népdalra, beleszőve a Tavaszi szél című magyar népdal dallamait. A vége felé, adott jelzésre mi is bekapcsolódtunk a produkcióba a Tavaszi szél eléneklésével.

Még nem említettem, de Rhoda korát tekintve elképesztő micsoda energiával bírta a koncertet, még ha kissé el is fáradt egy-egy darab után! Hihetetlen virtuozitással játszott Hammond-orgonáján!

Ezt követően meghallgattuk, sőt, aktív részesei lettünk a Xaver által orgonára áthangszerelt Ravel Bolerójának, kiegészülve Herboly László dobon történő közreműködésével, amelynek a vége felé – szintén jelzésre – ütemes tapssal mi is bekapcsolódtunk.

Búcsúzóul Xaver arról tájékoztatott bennünket, hogy másfél évig egyáltalán nem ad koncertet, megvárja, amíg nyugalom és béke lesz. Pontosan értettük miről beszél, üdvözítő tapssal biztosítottuk és adtuk tudtára, hogy nagyon várjuk majd azt a pillanatot!

A végső búcsúdal ezúttal sem maradt el. Amint azt Xaver koncertjein megszokhattuk, Marc-Antoine Charpentier: Marche en Rondeau ritmusaival és közös tapssal vettünk búcsút egymástól.

Nehezen engedtük el Xavert… Visszaülve az orgonához, az Elindultam szép hazámból című magyar népdal dallamát kezdte játszani… halkan, szomorúan… Xaver, kedves, mihamarabb várunk vissza!!!

A hetvenes években Rhoda Scott volt „a nép orgonistája” Magyarországon. Tőle vette át harminc esztendeje ezt a szimbolikus stafétabotot Varnus Xaver, aki negyvenmilliós YouTube-nézettségével, és földkerekség szerte teltházas koncertjeivel ma a világ három legismertebb orgonaművésze közé tartozik. A két zenei ikon és egyben jóbarát, a most 60 esztendős Xaver és a 87 esztendős Rhoda utoljára állnak közösen színpadra 2025 nyarán, hogy egy lenyűgöző-felejthetetlen koncerten könnyes zenei búcsút vegyenek egymástól, Bach szellemében és muzsikája által. A Dohány utcai zsinagóga legendás, hatalmas sípos orgonájából, és a Hammond-orgona varázsából fakadó mágikus hangok utolsó alkalommal szólalnak meg együtt a két zseni által. Zenetörténeti esemény ez a javából, amelyhez aligha lehetett volna méltóbb helyszínt találni, mint a Dohány utcai zsinagógát, amely nem csak Magyarország egyik legszebb és legimpozánsabb temploma, de Európa legnagyobb zsinagógája is, a maga lenyűgöző szépségével és egzotikus hangulatával.

Varnus Xaver, akit a Mark Wigmore, a kanadai New Classical FM zenekritikusa “a XXI. század egyik legnagyobb hatású orgonaművészének” nevezett, a világ szinte összes jelentős orgonáján koncertezett már. Pályafutása során olyan ikonikus helyszíneken lépett fel, mint Bach lipcsei Tamás-temploma, a washingtoni és a Canterbury-i székesegyház, Párizs három főtemploma: a Notre-Dame, a St-Sulpice és a St-Eustache. De hangversenyezett már a világ második legnagyobb hangszerén, a híres philadelphiai Wanamaker orgonán is. Művészi pályája során a koncertezésen felül íróként és médiaszemélyiségként is rengeteget tett az orgonazene népszerűsítéséért. Több mint háromezerszer állt színpadra, és több mint hat millióan vettek jegyet a koncertjeire. 53 hanglemeze, hatvan koncertfilmje és öt könyve jelent meg, a SONY által kiadott, négyszeres platinalemezes „From Ravel to Vangelis” című albuma pedig a valaha legnagyobb példányszámban eladott orgonalemezzé lett. 40 milliós nézettségű YouTube-csatornájának ékköve 2013-as Bach-koncertje a Berlini Dómban, amely hivatalosan is minden idők legnézettebb orgonakoncert filmje lett a maga több mint 17 milliós megtekintésével. A magyar állam által adható két legmagasabb kitüntetésnek, a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjének és a Magyar Érdemrend Parancsnoki Keresztjének birtokosa. 58-dik születésnapján Arthur Joseph LeBlanc, II. Erzsébet angol királynő kanadai kormányzója pedig átadta neki az uralkodó hetvenedik koronázási évfordulója alkalmából alapított kitüntetést. Varnus Xaver néhány esztendeje az Atlanti-óceán kanadai partján megvásárolt egy XIX. századi, viktoriánus templomot, amelyet Varnus Hall néven koncertteremmé alakított, s megépíttette Kanada egyik legszebb hangú koncertorgonáját. Három esztendővel később megvásárolta a dunántúli Mezőlak elhagyatott, XIX. századi evangélikus templomát, elhunyt testvére emlékére koncertteremként nyitotta meg, és létrehozta benne a Bach és Shakespeare Fesztivált. Kanada nemzeti napilapja, a Globe and Mail neves kritikusa, Robert Everett-Green így fogalmazott: „Varnus elképesztő tehetség, minden részletében oly izgató és eredeti, mint Glenn Gould volt egykoron.”

Rhoda Scott, a Hammond-orgona világszerte elismert királynője, az, akinek zenei világát a gospel, a jazz és a klasszikus zene elemei formálják. Rhoda magyar zene iránti rajongása mélyen gyökerezik a Kodály-módszerben és Bartók Béla népdalgyűjtéseinek hatásában. Ezen tanulmányok segítettek neki abban, hogy a magyar zene egyedülálló, népi gyökerekből táplálkozó dallamvilágát is magáévá tegye, és így nem csupán az amerikai, hanem a nemzetközi zenei világ szerves részévé váljon. Az évtizedek során Scott „Mezítlábas grófnő” néven vált ismertté, ami nem csupán egyedi stílusára utal, hanem arra is, hogy mindig mezítláb játszik a Hammond-orgonán, így még közvetlenebb kapcsolatot teremt a hangszerrel. Zenei karrierje folyamatosan a kísérletezésről, az új művészi kihívások kereséséről szólt. A szabad improvizáció mestere, aki a gospel zene egyik legautentikusabb képviselőjeként a spirituálé mély érzelmi tartalmait ötvözi a jazz szabadságával és dinamikájával. Pályafutása egy harlemi klubban indult, ahol először mutatta meg különleges tehetségét, amely azonnal felfigyeltette magára a jazz világ nagyságait. 1962-ben megalapította saját trióját, majd a Manhattani Zeneiskolában diplomázott zeneelméletből. Nem sokkal később Count Basie, a híres jazz zenész figyelt fel Scott tehetségére, és meghívta saját harlemi klubjába. Itt olyan legendákkal lépett fel, mint Louis Armstrong, Ella Fitzgerald és Ray Charles. Ezzel a lépéssel végérvényesen beírta magát a jazz történetébe, és hamarosan az egyik legnagyobb Hammond-orgona művészként tartották számon. Rhoda Scott zenei látásmódját és pályafutását jelentősen befolyásolta Nadia Boulanger, a legendás párizsi zenepedagógus, aki többek között olyan híres zenészek mestere volt, mint Quincy Jones, Astor Piazzolla és Michel Legrand. Különleges tehetsége és kifinomult zenei érzéke révén ma már a világ legnagyobb koncerttermeiben játszik, és generációk számára jelent inspirációt. Az évtizedek során Rhoda Scott művészi pályája töretlen sikert aratott, és továbbra is meghatározó alakja a nemzetközi zenei életnek. Egyedi hangzásvilága és virtuozitása továbbra is lenyűgözi a közönséget.

2025 januárjában figyeltem fel Szabó P. Szilveszter SzPSz 50+ című zenekaros koncertjére. Mivel nagyon kedveljük őt, hiszen számos ikonikus szerep kötődik a nevéhez az Operettszínház sikerdarabjaiból (Elisabeth, Rómeó és Júlia, Mozart, Szentivánéji álom, Elfújta a szél), és tudjuk róla, hogy színházi előadásokon kívül ritkán lép fel, örömmel váltottunk jegyet az eseményre. A 2008. decemberi zenés pódiumbeszélgetés is nagyon kellemes élmény volt, így bizakodva vártuk ezt az alkalmat.

Utólag, a koncertajánló elolvasása után szembesültem vele, hogy Szilveszter ezen az estén inkább a saját zenei ízlését mutatta be, olyan műveket előadva, amelyeket még nem, vagy csak nagyon ritkán hallhattunk tőle. A címben szereplő 50+ szám számomra félrevezető volt, mert azt gondoltam, hogy a koncert Szilveszter életútját mutatja be, és ennek keretében hallunk majd néhány emblematikus dalt a fent említett musicalekből. Bár néhány musicalsláger felcsendült (Elisabeth – Útvesztő minden út, Mozart – A győzedelmes zeneszó, Nyomorultak – Csillagok, Rebecca – Jégmosoly; Menyasszonytánc – Ég a tűz; Isten pénze – Marley dala az elhibázott életről; Abigél – Tiszta jellem), a műsor gerincét más előadók dalai alkották (Berki Tamás - Legyen egy dal; Sárosi Katalin – Különös éjszaka volt; Apostol – Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Akkor is fénylenek majd csillagok; Kovács Kati – Túl hamar; Zorán – Gyémánt és arany, Az ünnep; Kulka János – Ne menj el; Fonográf – Az első villamos; Korál – Ez a csönd éve volt; Kern András – Annyira mégse rossz; Cserháti Zsuzsa – Különös szilveszter).

A koncertajánló Szilveszter fanyar humorára is kitért, ami azonban számomra kevésbé volt szimpatikus – pedig korábbi benyomásaim alapján úgy él(t) bennem, mint kifejezetten jó humorú ember. A zenekar – zongora, gitár, ütős és fúvós hangszerek kíséretében – kedves és szimpatikus volt, Szilveszter többször is hangsúlyozta a velük való barátságot és a hatékony közös munkát, mégis olykor nyersnek és udvariatlannak hatott a zenészekkel való kommunikációja.

A háttérben a koncert során különböző előadásain készült fotókat láthattunk, amelyekhez szívesen hallottam volna néhány gondolatot vagy emlékezetes történetet – esetleg időrendi sorrendben bemutatva őket. Volt olyan rész, amit nem is értettünk, mert híján voltunk az információknak, és így nem tudtuk, mire utal Szilveszter. Számomra összeszedettebb lett volna az este, ha az elhangzó dalokat részletesebben felvezeti, és megosztja, miért esett a választása ezekre a művekre, hogyan kötődik hozzájuk.

Összességében Szabó P. Szilveszter SzPSz 50+ koncertje egy különleges és egyedi estét kínált, amelyben valóban egy új oldalát mutatta meg, és bár a műsor felépítése és hangulata eltért a várakozásaimtól, érdekes és ritkán hallott dalokkal gazdagodhattunk.

Ezúttal Cili volt szemfüles és vette észre David Garrett Fb-oldalán, hogy 2025-ben Millennium Symphony World Tour címmel turnéra indul, és az európai állomások között Budapest is a listára került! Hurrá! Amint megnyitották a jegyvásárlás lehetőségét (2024. októberben), bebiztosítottuk részvételünket a kihagyhatatlan eseményre!

A koncert – a számunkra még teljesen ismeretlen – MVM Dome-ban került megrendezésre. Kissé meglepődtünk, amikor 2 nappal a koncert előtt átültetésről szóló e-mailt kaptunk a következő szöveggel: Ahogy egyre közeledik a koncert, úgy kerültek pontosításra a különböző produkciós részletek, a hangzással kapcsolatos felszerelések pontos helyzete. Az ezt követő minőségellenőrzési eljárás során úgy találtuk, hogy a hely, amelyre a jegye eredetileg kiállításra került, nem feltétlenül nyújtja azt az élményt, amelyet Ön a vásárláskor elvárt. Annak érdekében, hogy a belépőjegye maximálisan tükrözze azt a minőséget, amelyet a választott árkategóriája nyújt, a Rendezvényszervező kérésére új belépőjegyet állítottunk ki Önnek olyan helyre, amely az adott kategórián belül a legmagasabb látogatói élményt nyújtja. Nem volt mit tennünk, hiába váltottunk jegyet a választott szektor általunk preferált utolsó sorába, oda ültünk, ahova (át)szólt a jegyünk.

2018-ban voltunk már David Garrett koncerten, így nagy várakozással voltunk e koncert iránt is. Az MVM Dome-hoz nagyon ügyesen eljutottunk, a bejutás is megtörtént egy rövid várakozást követően, és a helyünket is pillanatok alatt megtaláltuk. Kicsit előre szaladva az időben, kiderült, hogy az új helyről, valóban „magas látogatói élmény”-ben volt részünk, de erről majd kicsit később.

A koncert időben elkezdődött. A bevezető dal elhangzása után David köszöntötte a közönséget. Elmondta, hogy számára a Millennium Symphony több mint egy koncert: egy szenvedélyes projekt, melynek során az elmúlt 25 év legemlékezetesebb dalait egy kis klasszikus hangszereléssel újraalkothatta őket. Külön öröm volt számára, hogy újra Budapesten lehetett, és őszinte hálával köszöntött bennünket.

A koncert közben elárulta, hogy egy kicsit beteg, de mindent megtett, hogy mi ebből mit se vegyünk észre, és csak remélte, hogy jól érezzük magunkat.

David Garrett magyar rajongói oldalán megjelent a koncert dallistája. David az elhangzó dalokat felvezette néhány mondattal. Sajnos, nem mindent értettem pontosan, de talán, nem írok majd nagyon vad dolgokat:

1. Seven Nation Army (The White Stripes átirat) - A koncert a Seven Nation Army energikus átiratával kezdődött, ami már az első percektől elmélyítette a közönség figyelmét a rendkívüli zenei látványra.
2. Naughty Girl (Beyoncé átirat) – a Naughty Girl-ben az orientális hangzásvilág került előtérbe. Egy olyan élményt élhettünk át, mintha egy ismeretlen, de mégis vonzó zenei univerzumba csöppentünk volna.
3. Moves Like Jagger (Maroon 5 átirat) - A Moves Like Jagger lendületes ritmusai felpezsdítették a levegőt.
4. Señorita (Shawn Mendes & Camila Cabello átirat) - A Señorita kapcsán David megosztotta a New York-i Juilliard School of Music legendás oktatójának, Ichák Perlmannak a bölcsességét, miszerint a dinamika nem csupán a játékban, hanem a műsor kialakításában is kulcsfontosságú.
5. As It Was (Harry Styles átirat) - Az As It Was darabban a visszatérő motívumok és a rondószerű alakzatok emlékeztették Davidet a klasszikus mester, Mozart stílusára, mégis megőrizve Harry Styles modern lendületét. Ez az elegáns összefonódás egyszerre volt tisztelgés a múlt előtt és új utakat nyitó kísérlet a jelenben.
6. Dance Monkey (Tones and I átirat) - A Dance Monkey átirata kapcsán David megismertetett bennünket a programzene fogalmával, amely azt jelenti, hogy zenével újraalkotnak egy érzelmet vagy akár egy helyzetet. A fogalommal a klasszikus zenei világban találkozhatunk, mindenki által ismert példák: Vivalditól A Négy Évszak, A hattyúk tava Csajkovszkijtól, vagy Az Állatok farsangja Camille Saint-Saëns-tól...
7. Take Me to Church (Hozier átirat) - A Take Me to Church elképesztő előadása során a templomi orgona mély, szinte misztikus hangjai vették körül a hegedűt, így egy igazi érzelmi katedrálist hozott létre a színpadon.
8. Wake Me Up (Avicii átirat) - A klasszikus zenei világ túl korán vesztette el Mozartot, a pop-rock zene Prince-t, Amy Winehouse-t, Jimi Hendrixet. Néha nagy nyomás nehezedik a művészekre, és nehéz művésznek lenni, mert a sikerhez mindig a legjobbat kell kihozniuk magukból.
9. The Joker and the Queen (Ed Sheeran átirat) – David óriási rajongója az orosz zeneszerzőnek, Szergej Rahmanyinovnak. Számára Rahmanyinov zenéje melegséget áraszt. Rahmanyinov világát idézve akarta újraalkotni ezt a gyönyörű darabot.
10. Despacito (Luis Fonsi átirat) – David szerint, ezt a könnyedebb hangulatú folklorisztikus darabot Paganini nagyon élvezte volna átírni hegedűre, ugyanis Paganini nemcsak egy fenomenális hegedűművész volt, hanem nagyszerű klasszikus gitáros is.
11. Mein Herz brennt (Rammstein átirat) - A klasszikus zenei világban, ha tragikus és drámai zenéről van szó, egyetlen nagyszerű zeneszerző jut eszünkbe: Ludwig van Beethoven. A Mein Herz brennt átirata a tragikus, drámai hangzás az egykori Beethoven ihlette változatokkal keveredve teremtett egy igazi érzelmi hullámvasutat, amikor a „csöndből brutális fortissimóba” vált.
12. Shape of You (Ed Sheeran átirat) – A Shape of You átirata hozta el a modern technológia és a kreatív kísérletezés csúcspontját, merthogy most lett szerepe annak a bizonyos B színpadnak, amely a szektorunk előtt lett felállítva. David a B színpad felé irányította a közönség figyelmét, majd egy kicsit beavatott minket, mi is fog történni ezen a bizonyos B színpadon. Egy looper segítségével felvett néhány loopot, létrehozva ezzel az átirathoz szükséges zenei háttérsávot, amelyhez a színpadon tőle jobbra elhelyezett lábdobbal adta az ütemet, így ötvözve a hegedű klasszikus hangzását a kortárs zenei innovációval.

- szünet -

13. Blinding Lights (The Weeknd átirat) – A zene már elindult a színpadon, amikor David a csarnok szemközti felében tűnt fel hegedűjével és sétált el a színpadig. Amúgy ez a dal nekem nagy kedvencem.
14. Russian Roulette (Rihanna átirat) – Rihanna orosz rulettjének egy nagyon drámai változatával folytatódott a koncert, a misztikum és dráma világába kalauzolt el bennünket.
15. Survivor (Destiny's Child átirat) – David úgy véli, sok-sok gyakorlással elérhető, hogy a színpadon minden könnyednek és játékosnak tűnjön, függetlenül attól, hogy mennyire nehéz. Vannak könnyű darabok, és vannak kihívást jelentők. Ez a dal például egy nagy kihívás volt számára.
16. The Loneliest (Måneskin átirat) – David szerint, a hegedű tökéletes kiegészítője a zongora. A zongora és a hegedű duettje adott egy bensőséges, lírai hangulatot a Måneskin átiratnak. A két hangszer tökéletes összhangba került, egyaránt kiemelve a hegedű érzelmi mélységét és a zongora melegségét, létrehozva így egy intim, személyes zenei beszélgetést a színpadon. És hamar előkerültek a telefonok is, több ezer fény(ecske) ringott a dallamokra.
17. Medley: Nirvana - Smells Like Teen Spirit / Aerosmith - Walk This Way / Michael Jackson - Smooth Criminal / Beethoven - The 5th / Klaus Badelt/Hans Zimmer - He's a Pirate - A Karib-tenger kalózai – Ez a medley volt az est egyik leglátványosabb pillanata. A rock és pop klasszikusok összeolvadása dinamikus, gyors váltásokkal és improvizatív szólókkal tette lehetővé, hogy a zenekar minden tagja „szóhoz” jusson. Sőt, nem csak a dalok és a dinamikus előadások keltették életre az est varázsát, hanem David privát archívumából válogatott videók is, melyek kedves pillanatokkal szolgáltak.
18. Flowers (Miley Cyrus átirat) - A „Flowers” átirata lágy, érzelmes hangulatával egy pillanatra megállította a tempót, mintha egy virágzó kert rejtett szépsége nyílt volna ki. David finom játéka érzelmi árnyalatokkal ruházta fel a dallamot, így az előadás egyszerre volt frissítő és elgondolkodtató.
19. Titanium (David Guetta, Sia átirat) - A Titanium előadása közben lement a nézők közé, meglátott egy kislányt, és pár másodpercig csak neki hegedült, néha pedig megállt egy közös szelfire.
20. Shake It Off (Taylor Swift átirat) - Az este végére a könnyedség került előtérbe a Taylor Swift slágerének lendületes, játékos átiratában. A Shake It Off felszabadult ritmusa és a hegedű virtuóz, energikus játékstílusa egy olyan sejtelmes táncos örömvilágot teremtett, ahol minden gondot el lehetett mosni a zene hullámain. E szám közben is meglátogatta a közönséget, egy-egy szelfi ezúttal is belefért.

- ráadás –

21. Welcome to the Black Parade (My Chemical Romance átirat) – David egyik kedvenceként vezette fel ezt a darabot, ami egészen a New York-i Juilliard School of Music-ig nyúlik vissza, de nem untatott bennünket a hosszú történettel.
22. Viva La Vida (Coldplay átirat) - Az est záróakkordjaként, a számomra is nagy-nagy kedvenc, a Viva La Vida hangzott el, amely méltóképpen tette kerekké ezt a fantasztikus estét. 

Itt jegyzem meg azt is, hogy a symphony jelzőt olvasva a koncert címében, eleinte hiányoltam a szimfonikus zenekart a színpadról, később azonban észrevettem, hogy a háttérben a LED-falra vannak (csak) kivetítve. Hm… Persze, ettől még nagyszerű koncertben volt részünk! David a mosolyával, a jókedvével és a játékával mindent megtett, hogy élményteli estét szerezzen nekünk (totálisan elfeledtette velünk, hogy nincs teljesen jól)! Az élő zenekar is nagyon szuper volt, aranyosak voltak, és úgy érzékeltem, ők is nagyon jól érezték magukat!

David egy későbbi posztjából az derült ki, hogy ő is jól érezte magát nálunk!

… kényelmesen átértünk a Madách Színházból a Kispesti Evangélikus Templomba Rákász Gergely Lords of the Organ IX. orgonakoncertjére.

Ezúttal Cili hívta fel a figyelmem Gergely ma esti koncertjére. Természetesen, nem volt kérdés, hogy ott a helyünk.

Korai érkezésünknek köszönhetően elsők között ülhettünk be a templom padsoraiba, így a legjobb helyek egyikéből élvezhettük végig az esti történéseket.

A koncertet megelőzően Deák László esperes mesélt egy történetet, amely az életünkbe egyedül békességet hozni képes Jézusról szólt, befejezésül pedig, mondott egy imát a koncertért. Gergő szerint rá is fért az imádság, no, nem azért, mert nem tanulta volna meg az eljátszandó darabokat, hanem mert az első koncertet adta ezzel a műsorral.

Az első kis összeállításban Georges Bizet Carmen című operájából hangzott el három ikonikus dallam: a Nyitány, a Habanera (Carmen áriája) és a Torreádor-dal. Bizet életének utolsó alkotása volt a Carmen, amelytől valódi sikert remélt, ám ez életében nem adatott meg számára. Halála után azonban a későbbi előadások hatalmas sikert arattak, a darab pedig közönség kedvenccé vált, és máig az egyik legismertebb, leggyakrabban játszott opera.

A következő zenemű Johann Pachelbel Ünnepi (D-dúr) kánonja volt. Pachelbelt gyakran nevezik a popzene „nem hivatalos keresztapjának”. Kánonjának nyolc hangból álló basszusmenete különösen népszerű, és a popzenészek előszeretettel „kölcsönzik” saját szerzeményeikhez.

A folytatásban Gergely az operák világába kalauzolt el bennünket, előtte azonban megosztotta velünk egy személyes, magánéleti tapasztalását. Tekintve, hogy otthon a klasszikus zene mellett tragikus operákat hallgatva nőtt fel, így fiatalkorában nehezen értette meg, hogy az éppen aktuális hölgy, akinek udvarolt, miért tekinti a legnagyobb tragédiának, hogy nem hívta fel őt időben. Ebből kiindulva, a „női szamárság” jegyében Vincenzo Bellini olasz zeneszerző Norma című operájából hangzott el Norma áriája, a Casta diva. Ám, hogy a „férfi szamárság” se maradjon ki, eljátszotta Richard Wagner Tannhäuser című operájából Wolfram áriáját, a Dal az Esthajnalcsillaghoz. Ez utóbbit, a korábbi koncertekről már jól ismert Dénes Dorottya csellóművésszel (a Rákász Gergely Alapítvány tehetségével) közösen szólaltatták meg.

A következő zenemű ugyan nem szerepel Gergely Classic Love on the Organ című legújabb lemezén, de azóta szerette volna eljátszani, hogy 1995-ben először meghallotta a Változások kora című film nézése során. Ez nem volt más, mint a La Folia. Ez a zenei téma egy akkordfűzés, amely a legősibb feljegyzett európai zene és évszázadok óta a kultúránk része.  A portugál reneszánszkori színházban jelent meg először, és azóta több mint 150 zeneszerző (Vivaldi, Händel, Bach, Liszt, Beethoven) dolgozta fel, ahogyan napjaink ismert és kedvelt (pop/rock)zenészei is. Gergely ma este Nagy Gábor orgonaművész átiratát adta elő, összegyűjtve a legjobb variációkat. Belekerült a Britney Spears-féle Oops I did it again verzió is, amelynek játszása közben Gergely önfeledt orgonálásba merült. Az ezzel előidézett vicces jelenetnek Dorottya vetett véget, amikor is csellójának vonójával –figyelmeztetésképpen- Gergelyt finoman oldalba bökte.

Ezután Claude Debussy Suite bergamasque című zongoraszvitjének a harmadik és talán legismertebb tételét, a Holdfényt (Clair de lune) hallgattuk meg, amelyet egy beteljesületlen szerelem ihletett.

Bach g-moll fantázia és fúga című művét nem véletlenül illetik a „nagy” jelzővel, azon túl, hogy megkülönböztesse a korábbi, rövidebb g-moll kis fúgától. Bach e műnek a terjedelmével és szerkezetével megerősítette hírnevét. A fantázia teljesen szabad improvizációként indul. Az ezt követő virtuóz fúga témája egy vidám holland dalból, az „Ik ben gegroet van”-ból származik, amely az Oude en Nieuwe Hollantse Boeren Lieties gyűjteményből származik. A darab által megkövetelt fürge lábmunka a pedálokon pedig, komoly kihívás a művet eljátszó orgonaművésznek. (E Bach-mű hallgatása közben azon gondolkodtam el, hogy Bach 20 nemzett gyermekéből ugyan csak 9-10 érte meg a felnőtt kort, de én nem hallottam olyan leszármazottról, aki örökölte volna ezt a tehetséget. Utánanézve az interneten rábukkantam Kálmán Gábor márciusi cikkére, amelyből kiderült, hogy hat fia közül csak egy nem lett hivatásos zenész - ki több, ki kevesebb sikerrel büszkélkedhetett. Igaz, nem vagyok egy nagy „zenetudós”, de ezidáig egyik leszármazott szerzeményével sem volt szerencsém találkozni.)

Közeledve a koncert végéhez, két „táncot” hallgattunk meg. Az egyiket Bach komponálta, a másik tánc zeneszerzője úgy vélekedett munkásságáról, hogy „csupán egyetlen mesterművet alkottam, sajnos ebben nincs zene”. Nos, ez volt Maurice Ravel francia zeneszerző Bolero című mesterműve. (Ravel megbízást kapott egy táncjáték megírására. A megrendelő Ida Rubinstein, a sokoldalú, művelt táncművésznő volt. A darab pedig Ravel legnépszerűbb műve lett.)

Amiért nagyon szépen és lelkesen visszatapsoltuk Gergelyt a koncert végén, ráadásként egy közös tapsolással kiegészülve Marc-Antoine Charpentier: Marche en Rondeau ritmusaival vettünk búcsút egymástól. (Amúgy jellemzően Xaver koncertjein is ezzel köszönünk el egymástól.)

Gergely lenyűgöző orgonajátékát ezúttal is Papp Norbert festőművész és grafikus alkotásai illusztrálták, így téve azt teljesebbé és még élményszerűbbé.

Ahogyan általában, ezúttal is Hírlevélnek köszönhetően esett a választás a mai Jézus Krisztus Szupersztár előadásra, egész pontosan Tóth Attila és Száraz Tamás párosa miatt. (Jó)pár évvel ezelőtt (2011-ben) úgy volt, hogy a főszerepben e kettőssel nézzük meg az előadást, de sajnos betegség miatt akkor nem tudtunk elmenni.

Amikor a Madách Színház áprilisi értesítőjében megláttam, hogy újra műsorra került a Jézus Krisztus Szupersztár, először csak arra voltam kíváncsi, hogy Tóth Attila – a 2019-es stroke-ja után – még mindig játszik-e a darabban. Örömmel láttam, hogy igen, ráadásul inspiráló jelnek tekintettem, hogy a ma délutáni előadáson Száraz Tomi alakítja Júdást. Izgatottságom egyre fokozódott, és reméltem, hogy Cilinek sem lesz túl sok a programokból, mert este f8-ra már egy másik esemény volt betervezve. Miután egyeztettem vele, ő is örömmel csatlakozott, és mintha csak nekünk tartották volna fenn a helyeket, a színpaddal szemközti emeleti sorokban pont két üres hely várt ránk.

Az előadás napjáig már csak azon aggódtam, nehogy a színház vagy a színészek részéről bármi közbejöjjön, és végül más szereposztás legyen, de belépve a Madách Színház előcsarnokába, rápillantva a szereposztásra, megnyugtató örömmel láttam e két nevet a táblán! Így ezt az előadást az én utó-Húsvéti ajándékomnak tekintettem!

Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világhírű rockoperája, a Jézus Krisztus Szupersztár ősbemutatóját 1971-ben tartották a New York-i Mark Hellinger Theater-ben, a Madách Színházban 2009-ben került bemutatásra. A rockopera Jézus utolsó hét napjának történetét dolgozza fel, még pontosabban, Jézus és híveinek jeruzsálemi bevonulásától a keresztre feszítésig.

Tóth Attila színészi játéka és énekhangja magával ragadó volt. Érezhető volt, de a kisfilmben is elmondja, hogy a vele történt események mélyen áthatják a színpadon elhangzó szavait. Azok, akik (jól)ismerték Attila énekhangját még a betegségét megelőző időkből, talán egyetértenek abban, hogy volt/van hajszálnyi különbség, de alig érzékelhető. Rendkívüli öröm számomra, hogy kitartásának köszönhetően teljesen felépült, és hálás vagyok a döntéshozóknak, amiért lehetőséget kapott arra, hogy visszatérjen a színpadra. Biztos vagyok benne, hogy ez a visszatérés nagyban hozzájárult a gyógyulásához.

Júdás szerepében Száraz Tamás tökéletes volt. Nem csupán eljátszotta a karaktert, hanem teljes lényével átérezte és megélte azt. A szerep és ő szinte eggyé váltak – mintha Júdás lelke ott lakozott volna benne, és minden egyes gesztusával és hangsúlyával átélhetővé tette a karakter összetettségét és tragikumát.

Gallusz Nikolett is kitűnő választás, akinek nemcsak a zenei teljesítménye érdemel figyelmet, mert nemcsak énekel, hanem a teljes lényével mesél és hatással van a közönségre.

Sasvári Sándor igazán erőteljesen és hitelesen hozta Pilátus szerepét a színpadra. Tekintélyt parancsoló jelenléte és kifinomult színészi játéka árnyaltan mutatta be a karakter belső vívódását, így minden gesztusában érezhető volt a döntés súlya.

Ekanem Bálint igazán kellemes meglepetés volt. Heródes király szerepében ugyan csak egyetlen dala van a darabban, de az rendkívül ütős, és ő ezt magabiztosan, könnyed eleganciával, felszabadult mozgással és karakteres énekhanggal adta elő. Nemcsak az éneklésben brillírozott, hanem a színpadi jelenléte és kisugárzása is magával ragadta a nézőket. Igazi élményt nyújtott, egy szórakoztató és emlékezetes pillanatot teremtve.

Csórics Balázs mély, erőteljes énekhangja lenyűgöző hatással volt Kajafás szerepében, tökéletesen illeszkedve a karakter tekintélyt sugárzó jelenlétéhez. Hangja nemcsak erőt és méltóságot közvetített, hanem árnyalta a főpap belső világát is. Jelmezével együtt még inkább kiemelte Kajafás királyi méltóságát, hozzájárulva ahhoz, hogy a karakter egyszerre tiszteletet parancsoló és emlékezetes maradjon.

Sánta László Simonja magával ragadó és energikus volt, teljes beleéléssel hozta a karaktert. Azok, akik régóta ismerik, pontosan tudják, hogy ez nem véletlen – Laci mindig is lenyűgöző énekhanggal és dinamikus mozgással tette emlékezetessé alakításait. Ezúttal sem volt másként: a színpadon magabiztosan uralta a teret, minden gesztusa és hangja tökéletes összhangban volt a szerep érzelmi intenzitásával.

Kedves ismerősként említeném meg Barát Attilát (Péter) és Mező Zoltánt (Annás). Attilát több sikeres Madách-produkcióban láttunk már, Zoltánt pedig a Rocktenors formációból ismerjük. Mindketten magabiztos hanggal és színészi játékkal erősítették a fenti csapatot.

Az alkotók közül külön kiemelném a díszlettervezőt, jelmeztervezőt és koreográfust, akik egyedülálló látványvilágot és dinamikát adtak a produkciónak. Rózsa István díszletei bár végtelenül egyszerűek, éppen ebben rejlik zsenialitásuk – ötletességükkel és beszédes vizuális elemeikkel tökéletesen támogatják a történet atmoszféráját. Rományi Nóra csodálatos jelmezeket alkotott, melyek nemcsak esztétikai szempontból lenyűgözőek, hanem a karakterek személyiségét és érzelmi mélységeit is tükrözik. Tihanyi Ákos koreográfiája mesterien követi a történet ritmusát és érzelmi ívét, amelyet a táncosok magával ragadó energiával és kivételes technikai tudással keltenek életre.

Kiváló helyünk volt, tökéletes rálátással a színpadra, és nagyszerű előadásban volt részünk.

Az előadás után átmetróztunk/villamosoztunk a Kispesti Evangélikus Templomba Rákász Gergely esti orgonakoncertjére…

Amikor a 2024. július havi hírlevélben olvastam az AVATAR, Az Utolsó Léghajlító (The Last Airbender) produkcióról, nem voltam teljesen tisztában, mire is számíthatunk ezen a koncerten, de bevállaltuk, és megváltottuk az idei márciusi koncertre a jegyeket. Február közepén kaptunk egy e-mailt a jegyirodától, hogy (amúgy nem tudni, mi okból), de a korábban megvásárolt jegyeinket módosították és az e-mail csatolmányaként küldték meg az új, érvényes jegyeinket. Furcsálltuk a dolgot, de miután sikeresen bejutottunk és elfoglaltuk helyünket az Arénában, eloszlottak kétségeink, sőt, az eredeti ülőhelyhez képest még jobb helyre „ültettek át” minket.

Amint azt a produkcióról írt ismertetőből megtudtuk: Az előadás - az anime kultúrán belül - az Avatar: The Last Airbender sorozat kultuszához kapcsolódik. Ezt a látványos koncertet Jeremy Zuckerman, a műsor eredeti zenéjének ötletgazdája komponálta és hangszerelte. A koncerten egy speciálisan összeállított 14 tagú zenekar „kelti életre” a show ikonikus partitúráját, tökéletes összhangban a sorozat legfeledhetetlenebb pillanataival. A Nickelodeon kultikus produkciója, az Avatar: The Last Airbender In Concert egyedülálló lehetőséget kínál a rajongóknak és a zenerajongóknak, hogy teljesen elmerüljenek Aang, Katara, Toph, Sokka, Zuko és még sok más hős elbűvölő világában.

A koncert – szünettel – kb. két és fél órán át tartott (az első rész 1 óra 25 perc, majd a szünet után egy 45 perces második rész következett). Ahogy az fentebb olvasható volt, élő zenekari együttes játszotta a zenét, miközben a sorozat válogatott felvételei egy nagy képernyőn voltak láthatók. A szokásos nyugati zenekari hangszereken kívül hallottunk taiko dobokat és az erhu-t (középkori eredetű távol-keleti kéthúros vonós hangszer), hogy tükrözze a sorozat ázsiai ihletésű zenei elemeit, valamint a képernyőn megjelenő konkrét pillanatokhoz szinkronizált fényeffektusokat.

A zenekart David Lynn vezényelte, aki a koncert megkezdése előtt „Good evening, Budapest!” felkiáltással köszöntött bennünket. Minderre a közönség tapssal és némileg visszafogott ovációval reagált. Ám, amikor a karmester úr mindezt tört magyarsággal („Jo estet, Budapest!”) tette, az Aréna közönsége tapsorkánba és hatalmas ovációba tört ki! Ez a reakció már inkább tetszett Lynn úrnak, és bíztatott bennünket, hogy „olyan hangosak lehetünk, amennyire csak tudunk, szurkolhatunk, kiabálhatunk, sikíthatunk, nevethetünk, sőt sírhatunk is, amikor a kedvenc karaktereink felbukkannak a vásznon – egyszóval: (a színpadon lévő zenészek) hallani akarják, hogy jól érezzük magunkat”.

Nos, miután a sorozatot nem láttuk (az igazat megvallva, ezidáig nem is hallottunk róla), a produkciót, mint zenerajongók hallgattuk (és néztük) végig. A történetből nem sokat értettünk, és ebben a bejátszott videórészletek sem segítettek. Az egyes karakterekről sem tudtunk semmit, de alapvetően jól éreztük magunkat, hiszen, valóban jó zenét hallgattunk kiváló zenészek tolmácsolásában.

Bár, nem az én korom zenéje, de amint egy júliusi hírlevélben olvastam a The Bootleg BEATLES formáció koncertjéről, benne a szervezők ajánlóját, konzultáltam Cilivel és a jegyvásárlás mellett döntöttünk.

Meggyőző volt George Martin, a BEATLES producerének véleménye, aki egész egyszerűen lenyűgözőnek („the terrific show”) nevezte a produkciót. A neves Daily Telegraph magazin egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a BEATLES reinkarnálódott! Az együttes az angol királynő jubileumi születésnapján is fellépett, ahol maga Paul McCartney is jelen volt és közölte, hogy Ő biztosan elmegy egy koncertjükre!

Nos, hát, mi is elmentünk az Erkel Színházba szervezett koncertre, amit egyáltalán nem bántunk meg, mert nagyon jó hangulatú estében volt részünk. Bár, az információk szerint a The Bootleg BEATLES számtalan díjjal, elismeréssel és világhírrel büszkélkedhet, mi előtte nem hallottunk róluk, pedig 1980 óta létezik ez az angol tribute banda (10 évre rá alakultak, hogy 1970-ben feloszlott a The Beatles).

A koncert felépítése kronológia szerint történt. A különböző időszakokban íródott dalokat korabeli felvételek vetítésével fűszerezte a zenekar. Két felvonás volt, közte szünet. Az első részben számomra több volt az általam is ismert dalok száma, mint a második részben. A négy fő tag zenei játékát kiegészítette egy billentyűs, fúvós, vonós és ütőhangszerekből álló zenekar is. Amellett, hogy hangilag tökéletesen hozták a Beatles-feelinget, a megtévesztésig „levették” az eredeti tagok gesztusait, mimikáját és mozdulatait is. Szenzációsak voltak a fiúk!

Annak ellenére, hogy a színház nézőteréből adódóan ült a közönség, majd’ minden dal előtt próbáltak rávenni bennünket, ha ismerjük a dal szövegét, csatlakozzunk és énekeljünk velük. Eleinte kicsit bátortalanok voltunk, de végül szerintem, nagyon jól belejöttünk, igazán meg lehettek velünk elégedve, pláne, amikor folyamatos tapssal is hozzájárultunk a hangulathoz. A csúcs az volt, amikor invitálásukra, táncra is perdültünk.

Az is nagyon közvetlenné tette a hangulatot, hogy több magyar szót/mondatot megtanultak (Jó estét! Köszönöm! Tapsoljatok! Táncoljatok!). Ez igazán kedves gesztus volt tőlük! Nem tudom, mennyi idejük volt városnézésre, de természetesen, gyönyörű helynek tartják Budapestet!

A koncert végén további kedves mondatokkal búcsúztak tőlünk: Nagyon örülünk, hogy Budapestre jöhettünk és lehetőségünk volt fellépni. Nagyon szépen köszönjük. Nagyon jól éreztük magunkat. Jó éjszakát! Szeretünk benneteket!

Jelenlegi tagok

• Paul Canning (John Lennon) – gitár, ének, billentyűs hangszerek, szájharmonika (2024-től napjainkig)
• Steve White (Paul McCartney) – basszusgitár, ének, billentyűs hangszerek (2012-től napjainkig)
• Stephen Hill (George Harrison) – gitár, ének (2014-től napjainkig)
• Gordon Elsmore (Ringo Starr) – dob, ütőhangszerek, ének (2016-tól napjainkig)

Zenekar és más zenészek

• Max Langley – billentyűs hangszerek, ütőhangszerek
• Matt Grocutt – trombita, piccolo trombita, ütőhangszerek
• Vanessa King – kürt, fuvola, ének, ütőhangszerek
• Harriet Baker – fuvola, szaxofon
• Chris Cole – harsona
• Tom Bott – hegedű, swarmandal
• Sarah Chapman – brácsa
• Sheila Holdsworth – brácsa
• Robert Woollard – cselló, tűzoltóharang

Rákász Gergely hírleveléből értesültünk a ma késő délután kezdődő BUDAPEST – TÉL címet viselő koncertről, amely ezúttal is a Pozsonyi úti Református templomban került megrendezésre. Bár a jegyek vásárlásának időpontjában már tudtuk, hogy előző nap este is koncertre megyünk, úgy voltunk vele, halmozzuk az élvezeteket!

A helyszín már ismerős volt, az elsők között érkeztünk meg, így még bőven válogathattunk, hova is szeretnénk ülni. A pontos érkezés egyben a művész úr kérése is volt, Gergely is pontosan 17 órakor kezdte a koncertet, tekintettel arra, hogy a délutáni koncertet, követte egy esti is, és így volt kényelmesen biztosított a „helycserés támadás”.

A koncert egy űrutazással indult, pontosabban a 150 éve született angol szerző Gustav Holst Bolygók szvit című zenéjével, amely a Csillagok háborúja és a Gladiátor zenéjét is ihlette. Holst naprendszerének bolygói közül megszólalt a római főisten, az égi férfi és vezérlő csillagunk, Jupiter, illetve a szerelem és szépség istennője, az égi nő, Vénusz dallamai. Kettősük a teremtett világ két arcát mutatja, amely mindannyiunkban jelen van.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy a zene közben, valahonnan hátulról megszólalt egy mobiltelefon, amelyet Gergely diszkréten szóvá is tett a művek elhangzása után, sőt, elmesélte, hogy emiatt az egyik koncertjéről hazaküldött valakit.)

A bolygók közti kirándulást a közelgő karácsonyi ünnep csillogása váltotta fel, amelynek fényeit Johann Pachelbel: Ünnepi (D-dúr) kánonjának (ez a mű, nem mellesleg, három évszázaddal később is az egyik legnépszerűbb esküvői bevonulási zene), Bach: Pásztorjátékának, majd a 147. kantáta betétdalának, Jézus marad az én örömöm koráljának dallamai gyújtották meg lelkünkben.

Amint azt már Gergely koncertjein megszokhattuk, egy-egy műsorszám erejéig bemutatja alapítványa egy-egy mentoráltját (az áprilisi koncerten mi már találkoztunk velük) – Szigeti Bence (akusztikus gitár) és Dénes Dorottya (cselló) lépett színpadra. Elsőként Franz Schubert (1797-1828) osztrák zeneszerző 1826-ban íródott Szerenád című művét adták elő, majd - miután nagy sikernek örvendtek a fiatal tehetségek - eljátszottak egy kis részletet P. I. Csajkovszkij (1840-1893) orosz zeneszerző egyik legismertebb darabjából, A hattyúk tavából.

Gergely a koncert zárásaként eljátszotta a koncert „címadó” művét, Vivaldi A Négy Évszak  művének Tél tételét. Amint azt a műsorismertetőben olvashattuk: Vivaldinál minden több rétegben értelmezhető. A Négy Évszak TÉL koncertjében gyönyörűen sziporkázó hófödte táj felszíne alatt ott húzódik az emberi időskor metaforikus mélyrétege, amely a kandalló mellől derűsen mosolyog ránk, időtlen tanácsaival 300 év távlatából. A zene is, az üzenet is kibomlik a koncerten, és felemeli a hallgatót – mindez Gergely nagyszerű orgonajátékának, és Papp Norbert festőművész, grafikus csodás képi megjelenítésének köszönhetően.

Befejezés ráadásként a Szentséges éj című karácsonyi dalt hallgathattuk meg, amellyel Gergely békés ünnepeket kívánt mindannyiunknak. Az O Holy Night (franciául Cantique de Noël) zenéjét Adolphe Adam francia romantikus zeneszerző szerezte 1847-ben a Minuit, chrétiens című francia vers megzenésítéseként. A verset Placide Cappeau francia költő írta egy pap kérésére.

Nagyon kellemes koncertben volt részünk! Köszönjük Gergely!