Legnagyobb örömömre délelőtt kaptam egy e-mailt a Vámpírok bálja Fanclub-tag egyikétől, hogy amennyiben úgy gondolom, csatlakozzak hozzájuk, és ½ 2-kor várnak a kávézó előtt… :)
Nem sokkal később jött még egy e-mail (bizonyos) S-K. Anditól, hogy egyedül jön, ezért ő is szívesen csatlakozna…
Már a buszon ültem, amikor S-K. Andi felhívott, hogy picit késni fog, de megnyugtattam, hogy megvárom őt…
Befordulva a Nagymező utcába hamar megnyugodtam, amikor az Operettszínházzal átlósan szemben gyülekező embereket véltem felfedezni. Közeledve feléjük egyre biztosabbá vált, hogy jó irányba haladok, főleg, amikor a kávézó neve is kirajzolódott szemem előtt. Megkérdeztem az egyik 5-6 emberből álló kis csoportot, hogy nem várnak-e még valakit, de miután nemleges volt a válasz, ráadásul, el is zárkóztak az esetleges ismerkedéstől és nyitott viselkedéstől, odébb álltam és várakozási álláspontra helyezkedtem. Gondoltam, ha mással nem is, a ma bejelentkezett S-K. Andival csak sikerül összejönni, és már nem kell egyedül beülnöm. Már-már igencsak felsorakoztunk a bejárat előtt, de szigorúan kiváratták velünk a ¾ 2-t, amikor is megkezdték a beengedést. Kicsit tanácstalan voltam, mitévő is legyek, mert Andi ekkor még nem volt sehol, de szerencsére, nem siették el a regisztrálást, így ő is bőven megérkezett, mire sorra kerültünk. Mindkettőnk neve rendben szerepelt a listán, így az 1.500,-Ft-os beugró kicsengetése után a kávézó nemdohányzó részében (Andi sem dohányzik) foglaltunk helyet. Sikerült egy négyes asztalnál letelepedni – hamarosan két fanclub-tag is csatlakozott hozzánk. A kávézó hátsó részében lett felállítva a svédasztal, amelyet első körben egy-egy frissítőért (valamiféle piros!!! gyümölcslé) kerestünk fel. Nagyon ötletes és vicces volt, hogy a poharakat fekete papírdenevérrel díszítették! : ) A svédasztal kínálatában különböző hidegtálak (fasírtgolyók és pl. padlizsánkrém) és salátatálak szerepeltek. A beszélgetés megkezdése előtt én még belekóstoltam ebbe-abba – nagyon finom volt!...
Amíg mi, szerencsés fanclub-tagok szépen elhelyezkedtünk és ettünk-ittunk, a meghívott művészek (Egyházi Géza, Sánta Laci, Stróbel Dóra, Farkas Gábor Attila és Balogh Anna) is sorban megérkeztek. Gábriel és Anna kicsit késtek – Anna pl. egy próbáról jött a találkozóra…
E. Judit, mint műsorvezető köszöntötte a résztvevőket, majd különböző kérdéseket tett fel a művészeknek, akik hol komolyan, hol elviccelve válaszoltak, sőt, nem egyszer egymástól átvéve a szót, őrült sztorizásba kezdtek! Nagyon helyesek voltak mindannyian – jó érzés volt látni a nyíltságukat és az őszinteségüket, azt, hogy ők is ugyanolyan jól érzik magukat közöttünk, ahogyan mi, rajongók az ő társaságukban! Sok érdekességet és háttér-információt megtudtunk velük, illetve a darabbal kapcsolatban, amit szándékomban áll itt le is írni – reméljük, sok mindenre visszaemlékszem majd!
Géza például, kicsit még részletesebben elmesélte a darabba történő bekerülésének előzményeit. Azt már más hírforrásból tudtuk, hogy egy táncos kolleganője rábeszélésére ’megkésve bár, de törve nem’, elküldte a jelentkezését a válogatásra, amelyre (szerencsénkre!!!) hamarosan behívták. Hogy Géza ne tagadja meg önmagát és az optimizmusát, a válogatásra is későn ért oda (igaz, elfogadható indokkal, ugyanis egy erdélyi fellépésről jött éppen haza), de az előadott dal (Fantom-ária) és hang kárpótolta a castingoló stábot; de legalábbis megcsillant a szemükben a remény, hogy egy „vérbeli” Krolock grófot már sikerült találniuk Géza személyében (még ha kissé zabolátlan is)! No, ezt a mentalitást Géza az elkövetkezendő napokban, hetekben sem vetkőzte le magáról – a próbák alatt rendszeresen megkérdőjelezte a külföldi alkotói stáb kérését, döntését. Gábriel itt közbevágott, hogy pl. amikor Cornelius Baltus (rendező) azt kérte Gézától, hogy előkelően vonuljon át a színpad bal oldaláról a jobb oldalra, Géza vonakodva, és nem nagy lelkesedéssel annyit reagált, hogy ’rendben, én átvonulhatok, de nem hinném, hogy jó lenne’. Géza folytatván a sztorit elmesélte, hogy a sorozatos renitenskedése miatt egy alkalommal elkapta őt Cornelius a színház folyosóján, hogy ’mondja már meg, miért nem tanulja meg rendesen a dalokat’, mire Géza majdhogynem kikérve magának próbálta elmagyarázni Corneliusnak, hogy ’ez Magyarország, itt a színészek nem tanulnak meg csak úgy egy-egy dalocskát! Majd, ha aláírt szerződése lesz, hogy tutira övé a szerep, akkor majd megtanulja rendesen a dalokat!’… Volt még egy helyes történet Gézával kapcsolatban, amikor is Cornelius kérte tőle, hogy próbálja meg úgy elénekelni a dalt, mintha a közönség is itt lenne. Géza, a drága tündérbogár, mit reagál erre – „Örülök, hogy nincs itt senki, nemhogy még ideképzeljem a közönséget!”. Hát, nem szeretnivaló! :) Imádom! :)
Gábriel elmesélte, hogy ő egy félreértésnek „köszönhetően” kapta meg Koukol szerepét. A jelentkezési lapon – rosszul – a táncos-énekes megjelölést ikszelte be az énekes-táncos helyett, aminek megfelelően elsőként, mint táncos nézték őt meg. Rövid időn belül ő bizonyult a legalkalmasabb Koukol-nak, de természetesen, megvolt a lehetősége arra is, hogy énekesként is megmutassa magát. Ekkor az alkotók igencsak nehéz helyzetbe kerültek, mert kiderült Gábrielről, hogy nem akárhogy tud énekelni! Amit pedig már tudunk, hogy kitűnő hangjával a takarásban segít be a kórusnak!... Amit még Gábriellel kapcsolatban megtudtunk – és ezt az információt elsősorban Géza forszírozta –, hogy a szerepkor használt fogprotézis valami olyan anyagot enged ki magából, hogy Gábriel egy-egy jelenet után öklendezve rohan ki a mosdóba... A kezére felhúzott gumiszerű anyagból készült kézprotézis is próbára teszi őt, mert az előadások során befülled, kimosni vagy kiszellőztetni nem igazán lehet, és ebből adódóan meglehetősen kellemetlen szagot áraszt magából… Szegény, nem elég, hogy neki van a legkevesebb szerepe és szövege, még azért a kevésért is meg kell szenvednie, de legalábbis megbirkóznia az iménti kellemetlenségekkel…
Sánta Lacival és Pirgel Dáviddal kapcsolatban nem sok hasonló részletet tudtunk meg, de pl. Sánta Laci annál inkább hangot adott azon észrevételének, miszerint a szervezők nagyobb helyszínt is kereshettek volna a találkozónak, ahova minden érdeklődő eljöhetett volna, és nem sorsolással kellett volna kiválasztani a szerencséseket! :) Abban minden művész messzemenően egyetértett, hogy ahogyan számunkra, úgy számukra is nagy jelentőséggel bírnak az ilyen találkozók, illetve a rajongókkal történő kapcsolattartás. Azt is többen elmondták – Annával, Gábriellel és Lacival az élen –, hogy a rajongóktól kapott apró (vagy éppen nem apró) ajándéktárgyakat kiemelt helyen tartják pl. az öltözőjükben!...
A kérdések megválaszolás után megnézhettük a beígért „Teljes a sötét” videóklip munkaverzióját – nagyon jól sikerült!
Zárásképpen, a találkozó utolsó órájában következhetett a dedikálások és a közös fotókészítések sora. Miután Gézának este 7-kor fellépése volt Kalocsán, és oda még le is kellett utaznia, először mindenki őt rohanta meg, hogy a kérések teljesítését követően nyugodtan útra kelhessen. Örültem, hogy számomra minden kívánatos ereklye már korábban megadatott (CD-dedikálás, közös vámpír- és civilfotó), így én nem is támadtam le grófunkat újabb kérésekkel…
S-K. Andi nagy vágya az volt, hogy S. Lacival aláírassa a Vámpírok bálja műsorfüzetet, ezért elsősorban ennek összehozására fektettünk nagy hangsúlyt. Szerencsénk volt, mert Laci épp a szomszédos asztalhoz telepedett le, így csak ki kellett várnunk a sorunkat. Én a CD-borítót dedikáltattam vele, majd egy közös fotó is készült rólunk. A dedikáció után megérintettem a karját, miközben további sok sikert kívántam, mire Laci nagyon aranyosan reagált, mert amellett, hogy megköszönte, két puszit is adott! :))
A következő „áldozat” Pirgel Dávid volt. Én csak egy közös fotót kértem tőle, Andi azonban vele is dedikáltatta a műsorfüzetet.
Szerettem volna Gábriellel is egy közös fotót, de vagy dohányzott (némi túlzással, egyiket a másik után!?!?), vagy evett-ivott, vagy éppen valaki más foglalta őt le, így vele és Annával sem fotózkodtam le…
A találkozó végén – kb. 17 óra felé – szép lassan mindenki elindult hazafelé. Andival történő friss ismeretségünk bonusza az volt, hogy kiderült, Kőbányán egymással szemközti oldalon lakunk! :) Ennek értelmében hazáig együtt mentünk, és megbeszéltük, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot!... :)
A színház előterében minden probléma nélkül megkaptam a jegyeket a visszaigazolás ellenében. Kicsit várnunk kellett, majd ½ 3 körül elfoglalhattuk a helyünket. Valamikor voltunk már ebben a színházban – a Fool Moon koncertjére határozottan emlékszem, mégis – mind a Madáchoz, mind az Operettszínházhoz képest – olyan kicsinek tűnt ez a színház!? A 7. sor kitűnő helynek bizonyult, és még az előttünk ülők sem takarták el teljesen a kilátást!...
Estére Cilivel a Deák téri kisföldalatti megállójánál beszéltünk meg találkozót. Én már 6 óra előtt odaértem, de Cili csak ½ 7 körül futott be. Már a földalattin utaztunk, amikor rám telefonált Ági – az ő közreműködésével vásároltam meg a keddi Mozart! jegyeket!...
Cilivel nagy-nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel mentünk el Bereczki Zoltán születésnapi klubjába. A „buli” előtt találkoztam azzal az Erikával a Deák téri templom előtt, akitől szerencsésen átvettem a jövő szombati Abigél jegyeket. Igaz, miután nem tudták még odaadni a kinyomtatott jegyeket, ezért én csak az e-mailes visszaigazolást kaptam meg tőle. Megbízható lánynak tűnt, előtte fel is hívott, hogy így is átveszem-e tőle a jegyeket, de miután nem hinném, hogy át akarna verni, természetesen, így is igényt tartottam a jegyekre…
Eljött a 13. Musical Plusz napja is, amely ezúttal is a Pataky Művelődési Központban lett megrendezve. A fellépő művészek ismét remek hangulatot varázsoltak nekünk a színpadra. A műsorvezetést Kecskés Tímea és Serbán Attila követték el. Ám, mielőtt következne az elhangzott dalok sora, álljon itt néhány mondat a fellépő művészekről:
Ma ismét sikerült egy lelket próbáló estét „összehozni” Gézával! Persze, ne legyek csak olyan szigorú és elhamarkodott, mert az igazat megvallva, nekem ugyanannyi esélyem lett volna a lépésre, sőt… Azt is mondhatnám, hogy a Sors tálcán kínálta a lehetőséget a kontaktusteremtésre, csakhogy én elbénáskodtam, és nem éltem a helyzettel! Mindehhez képest, Cili abszolút topon volt, és nagyon jól feltalálta magát, mert meglátva Gézát, majdnem felsikított örömében, de még időben egy üdvözlő „Jó estét!”-tel illette, majd levezetésképpen megtoldotta egy „Hajrá!” felkiáltással… Hiába, ezen irányú gátlásaimat, zavartságomat még nem tudom kezelni – Gázát meglátván azt sem tudom hirtelen, fiú vagyok-e vagy lány?!... No, de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk sorjában a történteket: