Emlékmorzsák

Rendben megérkeztünk a Madách Színházba, amikor el is foglaltuk helyünket az 5. sorban. Nagy-nagy izgalommal vártam az előadást – leginkább Victor színre lépését! :) József szerepében ezúttal Nagy Sanyit láttuk, Narrátorként pedig, Gallusz Nikit.Nagy Sanyi nagy-nagy meglepetéssel szolgált, ugyanis olyan erővel és energiával énekelte el a Börtöndalt, hogy az nagyon ütős volt. Szombat este hol volt ennek a srácnak a hangja? – kérdeztem magamtól, és csak lassan-lassan ocsúdtam fel. Kíváncsi voltam, vajon a második felvonás végén történő újbóli eléneklés során is ilyen hatással lesz rám, és hát, jelentem, így volt! Fantasztikus érzés volt hallgatni őt! No, azért Serbi az igazi, mert ahogyan ő énekli, azzal senki föl nem ér, de Sanyi, a tőle eddig megismert hangjához képest, lenyűgöző volt! :) A fináléban bemutatott táncmozgása ugyancsak figyelemre méltó volt – szívesen felperdültem volna melléje a színpadra! Hanem, egy aranyos jelenetet is sikerült elcsípnem a finálé alatt. Sanyi a közönségnek háttal, szembe vele pedig, Vajk táncolt – mosolyogtak egymásra, majd Sanyi egyszer csak rákacsintott Vajkra, Vajk pedig, vissza! :) Jó volt látni ezt, mert ebben a pár pillanatban benne volt, hogy jól érzik magukat a színpadon, jókedvűek, és szívből élvezik, amit csinálnak! :)Jaj, hát, Victor!... Nem találok szavakat az alakítására! Imádom ezt a srácot! Olyan tökéletességgel hozta a figurát, hogy azt elmondani, sem leírni nem lehet! Búgott a hangja, ahogyan Elvisnek, táncolt, ahogyan azt a Király is tette, no és azok az arcok!... Szeretném még őt sokszor látni ebben a szerepben (is)! :)

Hazaérve gyorsan megebédeltünk, majd indulnunk is kellett a Miskolci Egyetem aulájába, ahol is délután 5 órakor Adagio koncertben részesültünk. A késői érkezés már-már azt veszélyeztette, hogy egyáltalán le tudunk-e majd ülni, de az esélytelenek nyugalmával végül is nagyon klassz helyet találtunk! Igaz ugyan, hogy a színpaddal egy vonalban ültünk a karzaton, de kiváló rálátásunk volt a színpadra - sem emberfejek, sem oszlopok nem takarták a kilátást! :)
 
Az oldalülés miatt, amelynek következtében a hangszórók mögött ültünk, a hang kissé torz volt, de mint azt Adrika lecsekkolta, az aula akusztikája máshol is hibádzott. :(
 
Különösképpen sosem csigázott fel bennünket egy-egy Adagio koncert híre, de azért örültünk, hogy e közös program keretében most ennek is részesei lehetünk - már csak Nagy Sanyi miatt is, aki mint tudjuk, a Volt egyszer egy csapat Johnny-jával belopta magát a szívünkbe! :)
 
Az előadott - többé-kevésbé ismert - dalok különösebben nem érintettek meg - a feldolgozásuk nem annyira tetszett. A három fiú - Balczó Péter, Homonnay Zsolt, Nagy Sándor - közül, megállapításunk szerint a kevésbé ismert B. Péternek van a legjobb hangja! H. Zsolt valamiért nem igazán szimpatikus, a stílusában van valami, ami nem jön be nekem; N. Sanyit pedig, nem értem, miért és hogyan került a csapatba - egyrészről neki volt a leggyengébb hangja, másrészről ő maga is hangoztatja, hogy a zenés műfaj nem feltétlenül az erőssége, míg a próza annál inkább!? :)
 
A koncert után megteáztunk a Zöld Sárkányban, ahol ezúttal is nagyon finom teákat ittunk és kellemesen eltöltöttük az időt... :)

Abszolút jó időben érkeztünk a színházba, megnyugodva olvastuk Géza nevét a szereposztó táblán, majd sorba álltam a jegyátvételhez. Ennek megtörténte után bebocsátást kértünk a "vámpírok szentélyébe". :) Amúgy a színház most is fel volt díszítve a gyönyörű vörös üvegkristály csillárokkal, a fekete üvegkristály gyertyatartókkal és persze, a vörös- és feketeszínű hatalmas fotelekkel! Kicsit hülye helyzet volt, mert több ismerős arcot is láttam, akikkel itt-ott már találkoztam, bizonyára az én arcom is ismerős volt nekik, mégis olyan bambán és rezzenéstelenül néztünk egymásra, mint akik sohasem találkoztak még!? Miután ők sem mutatták semmiféle jelét annak, hogy befogadók lennének az én köszönésemre, így én sem szorgalmaztam ezt a gesztust... Hm, ez van...

Pici izgalommal foglaltuk el helyünket, de azonnal meg is nyugodtunk, látva, hogy tökéletesen fogjuk majd látni a színpadot. Meglepetésemre, maradt néhány üres hely, ezért az sem volt meglepő, hogy a lépcsőre ezúttal nem ült senki...

Kezdetét vette az előadás, a nyári széria első Vámpírok bálja előadásunk! A korábbi általam/általunk látott előadásokhoz képest, Héger Tibor, Kecskés Tímea és Pirgel Dávid új szereplőként tűnt fel a színen (legalábbis, akikkel 1x vagy tán 1x sem láttuk még a darabot). Héger Tibi jól és aranyosan alakította Alfrédot, de Sánta Laci játékában sokkal több élet van; Kecskés Timi Magdája szintén rendben volt (Balogh Annát más színházi elfoglaltsága miatt mindvégig nélkülöznünk kell); Pirgel Dávid is korrektül megformálta Herbert figuráját, de Victor hangja, illetve a karakter "sajátságos" megjelenítése tőle sokkal hitelesebb és érzésekkel telibb! :)

A már jól ismert, és általunk igen-igen kedvelt szereplőket tekintve, Géza nem okozott csalódást, sőt... :), ám Jegercsik Csabával nem voltunk megelégedve! :( Például, a könyvtár jelenetnél volt egy rész, ahol mindkettőnk véleménye szerint, nem tudta a szöveget, és csak halandzsázott valamit! :S No, de Gázára visszatérve még egy gondolat erejéig - azt olvastam a fórumon, és ma este én is ezt tapasztaltam, hogy takarékosabban gazdálkodik a hangjával és annak erejével. Persze, még így is beleremegnek a színház falai, de az egész előadásra beosztja az energiáját, és például, az "El nem múló vágy"-nál ad csak ki magából (illetve a torkából) mindent!... :) Hallva a hangját, a beleborzongás ezúttal sem maradt el! :)

Ellenben mintha maga a darab nem taglózott volna le olyan erővel, mint legelső alkalommal januárban, illetve az azt követő alkalmakkor!? Tudom, ez Vámpírok bálja-hívőként szentségtörés, de azzal tudom magyarázni a dolgot, hogy az elmúlt hónapokban annyi klassz musicalt láttunk (némelyiket többször is), hogy most már nem hatott rám az újdonság erejével, mint akkor január 3-án!? Persze, a szereplők, a táncosok, a jelmezek, a sminkek és a díszlet, no és persze, a zene és a dalok - változatlanul csodálatosak és lenyűgözők! :))

Azért csak jó volt e hosszú szünet után kedves vámpírjainkkal bálozni, és csak várom már a 22-iki előadást is! :)

Nagyon szépen és kényelmesen 7 órakor már a pénztárban kiváltott jegyekkel a színház előterében vártam Andreát, aki pontosan nem tudom mikor, de megérkezett. Látogatást tettünk a mosdóban, majd elfoglaltuk helyünket a 3. sor kellős közepén! Mondanom sem kell, a színpadra történő „rálátás” pazarnak ígérkezett!...

Nem is tudom, hol és hogyan kezdjem a beszámolót?! Ilyen közelségből talán, még színesebb, még vidámabb és még látványosabb volt! Kentaur nagyon ügyesen és ötletesen kitalálta, hogy valami spéci tükrökkel egyrészt megnagyobbítja a teret, másrészt olyan jeleneteket mutat meg vele (gondolok itt Putifárné ágyjelenetére, amikor Józsefet készül elcsábítani), amely például, a földszinti nézőtérről nem teljesen látható!

A gyerekkórus nagyon helyes – van köztük egy-két tündéri aranyos (főleg) kisfiú! :)

Be kellett látnom, hogy Polyák Lilla, mint Narrátor, valóban tökéletes, ebből következően az általam nagyon kedvelt Gallusz Nikinél is jobb, akinek a hangja a fórumozók szerint hagy kívánnivalót maga után e szerepben, és amit én is tapasztaltam múlt szombaton…

Barát Attilára ma már egész más szemmel néztem! Eddig is kedveltem őt, de miután olvastam, hogy 1,5 nap próba után olyan fergeteges Fáraót alakított kedden, hogy csak na, szerettem volna minden arckifejezésemmel tudtára adni, hogy örülök a sikerének és le a kalappal előtte! :) Többen látnák őt szívese(bbe)n Fáraó szerepében (is), amit én is csak szorgalmazni tudok! :)

Ma esti Fáraónk, Gesztesi Károly, még ha hangyányival jobb is volt, mint a bemutatón, sajnos, még mindig nagyon gyenge ahhoz, és ég-föld távolságban van attól az alakítástól, amit Victor produkált – Victor egyszerűen tökéletes! :)

A színpadi közelség arra is rádöbbentett, hogy a testvéreket alakító színészek-táncosok mi melót visznek véghez az egész előadás alatt – hihetetlen koreográfiák sorát táncolják folyamatosan, és villámgyors jelmezváltások történnek akár egyetlen jeleneten belül! :)

És a végére hagytam a legkisebbet, a legkedvesebbet, a legaranyosabbat, aki most már kitörölhetetlenül helyet kapott a szívemben! Az áprilisi MusicalPlusz-on még csak megnyílt előtte szívem kapuja, amelyen május 31-én a Börtöndal csodálatos előadásával bebocsátást is nyert, majd szombaton ismét látva és hallva őt saját „csücsköt” kapott benne, és ma este… …a legszívesebben bezárnám őt a szívem azon csücskébe, hogy egyfolytában csak nekem énekeljen! Persze, ilyen gonosz nem vagyok, ezért néha-néha el kell engednem őt, hogy más is részesüljön ebből a tehetségből, de jóleső érzés arra gondolni, hogy csak be kell ülni a színházba, és máris miénk lehet az élmény! : ) A hangján kívül a kedvessége és az aranyos mosolya azonnal magával ragadja az embert, amiből, még ha esetleg csak én láttam és érzem úgy, de részesültem! Általában a színészek kerülik a szemkontaktust a nézőkkel a darab során, illetve, ha a néző úgy érzi, hogy a színész ránéz, bele a szemébe, az nem feltétlenül biztos, hogy valóban úgy is van, merthogy elképzelhető, hogy a színész néz, de nem lát. Nos, nekem most volt egy eset, amikor Serbi a dal eléneklésének végeztével kedvesen rám pillantott (én így láttam és éreztem), majd amikor önkéntelenül rámosolyogtam, továbbra is rám nézve visszamosolygott (ezt szintén így láttam és éreztem)! :) Végül is, miért ne hihetném, hogy mindez valóban így történt (bár, szerintem, most tényleg megtörtént!!!); ki tiltja meg, és venné el tőlem ezt a jóleső érzést!? Serbi, kedves, teljes szívemből köszönöm Neked ezt az estét! :))) 

Nagyon szépen és kényelmesen 7 órakor már a pénztárban kiváltott jegyekkel a színház előterében vártam Andreát, aki pontosan nem tudom mikor, de megérkezett. Látogatást tettünk a mosdóban, majd elfoglaltuk helyünket a 3. sor kellős közepén! Mondanom sem kell, a színpadra történő „rálátás” pazarnak ígérkezett!...

Nem is tudom, hol és hogyan kezdjem a beszámolót?! Ilyen közelségből talán, még színesebb, még vidámabb és még látványosabb volt! Kentaur nagyon ügyesen és ötletesen kitalálta, hogy valami spéci tükrökkel egyrészt megnagyobbítja a teret, másrészt olyan jeleneteket mutat meg vele (gondolok itt Putifárné ágyjelenetére, amikor Józsefet készül elcsábítani), amely például, a földszinti nézőtérről nem teljesen látható!

A gyerekkórus nagyon helyes – van köztük egy-két tündéri aranyos (főleg) kisfiú! :)

Be kellett látnom, hogy Polyák Lilla, mint Narrátor, valóban tökéletes, ebből következően az általam nagyon kedvelt Gallusz Nikinél is jobb, akinek a hangja a fórumozók szerint hagy kívánnivalót maga után e szerepben, és amit én is tapasztaltam múlt szombaton…

Barát Attilára ma már egész más szemmel néztem! Eddig is kedveltem őt, de miután olvastam, hogy 1,5 nap próba után olyan fergeteges Fáraót alakított kedden, hogy csak na, szerettem volna minden arckifejezésemmel tudtára adni, hogy örülök a sikerének és le a kalappal előtte! :) Többen látnák őt szívese(bbe)n Fáraó szerepében (is), amit én is csak szorgalmazni tudok! :)

Ma esti Fáraónk, Gesztesi Károly, még ha hangyányival jobb is volt, mint a bemutatón, sajnos, még mindig nagyon gyenge ahhoz, és ég-föld távolságban van attól az alakítástól, amit Victor produkált – Victor egyszerűen tökéletes! :)

A színpadi közelség arra is rádöbbentett, hogy a testvéreket alakító színészek-táncosok mi melót visznek véghez az egész előadás alatt – hihetetlen koreográfiák sorát táncolják folyamatosan, és villámgyors jelmezváltások történnek akár egyetlen jeleneten belül! :)

És a végére hagytam a legkisebbet, a legkedvesebbet, a legaranyosabbat, aki most már kitörölhetetlenül helyet kapott a szívemben! Az áprilisi MusicalPlusz-on még csak megnyílt előtte szívem kapuja, amelyen május 31-én a Börtöndal csodálatos előadásával bebocsátást is nyert, majd szombaton ismét látva és hallva őt saját „csücsköt” kapott benne, és ma este… …a legszívesebben bezárnám őt a szívem azon csücskébe, hogy egyfolytában csak nekem énekeljen! Persze, ilyen gonosz nem vagyok, ezért néha-néha el kell engednem őt, hogy más is részesüljön ebből a tehetségből, de jóleső érzés arra gondolni, hogy csak be kell ülni a színházba, és máris miénk lehet az élmény! : ) A hangján kívül a kedvessége és az aranyos mosolya azonnal magával ragadja az embert, amiből, még ha esetleg csak én láttam és érzem úgy, de részesültem! Általában a színészek kerülik a szemkontaktust a nézőkkel a darab során, illetve, ha a néző úgy érzi, hogy a színész ránéz, bele a szemébe, az nem feltétlenül biztos, hogy valóban úgy is van, merthogy elképzelhető, hogy a színész néz, de nem lát. Nos, nekem most volt egy eset, amikor Serbi a dal eléneklésének végeztével kedvesen rám pillantott (én így láttam és éreztem), majd amikor önkéntelenül rámosolyogtam, továbbra is rám nézve visszamosolygott (ezt szintén így láttam és éreztem)! :) Végül is, miért ne hihetném, hogy mindez valóban így történt (bár, szerintem, most tényleg megtörtént!!!); ki tiltja meg, és venné el tőlem ezt a jóleső érzést!? Serbi, kedves, teljes szívemből köszönöm Neked ezt az estét! :)))

Cilivel kimentünk a kőbányai piacra, hogy a gyerekeknek vegyünk ágynemű-garnitúrát a nagy paplanjukra – olyannyira sikerrel jártunk, hogy 2 garnitúrát + 1 lepedőt is vettünk…

A nézelődésben megláttam egy gyönyörű vérpiros selyemblúzt. Eleinte lebeszéltem magam róla, mondván, hogy itt úgysem tudom nyugodtan felpróbálni, de csak vissza-visszatértek hozzá a gondolataim. Elképzeltem, milyen szépen mutatnék benne + felvéve hozzá a szintén vérpiros rózsás nyakéket és fülbevalót! Még akár kedvenc grófunk lélegzetét is elállítanám a 22-i előadáson :);  már ha ennek annyi aprócska akadálya nem lenne, hogy miután fent ülünk az erkély 2. sorában, nem biztos, hogy von Krolock fellát odáig és észrevesz majd!? :(

Hazaérve pihiztünk egy keveset, majd elindultunk az évad uccsó Mozart! előadásra! :)

A színházajtón belépve azonnal a szereposztó táblára pillantottam és jóleső érzéssel olvastam rajta MÁZS nevét!... Beültünk a helyünkre, ahol újfent megállapítottuk, hogy az olcsó(bb) jegyár ellenére ezúttal is kitűnően fogunk látni… Ez így is volt – leszámítva egy-két apróságot, amit hellyel-közzel orvosoltunk!...

Maga az előadás élvezetes és megunhatatlan volt – kár is lenne jól ismert jelzőket felsorolva minősíteni; a színházban kapott élményt szavakkal leírni és visszaadni úgysem lehet…

MÁZS-ról…nos, róla is elmondtam és leírtam már minden pozitívumot a korábbi előadások alkalmával! Fantasztikus ez a srác, és én még mindig azon döbbenek meg magammal kapcsolatban, hogy volt idő, amikor nem sok jót gondoltam róla, sőt, kimondottan ellenszenves volt számomra! No, de mostanság!... :) Mit nem adnék „egy szaváért, mosolyáért”! :)

Reggel 9-kor ébresztettem magam a telefonnal, és 11 óra után el is indultam „szerencsét próbálni” a színházhoz…

Hát, 6-7 leányzó már várakozott előttem, ami pici aggodalomra adott okot, de azért reménykedtem…

1 órakor nyitott a pénztár, és legnagyobb örömömre pár perc múlva jeggyel a kezemben készülhettem a délutáni József előadásra! Hazajöttem megebédelni (mégiscsak teljen hasznosan az idő!), majd 3 órára visszamentem a Madáchba. Bőven volt még időm pillantást vetni a szereposztásra – örömmel nyugtáztam, hogy kívánt kedvenceim lépnek színre…

Végignézve a darabot kiderült, hogy a bemutatón látott előadás semmiben sem volt más a ma délutáninál – szinte minden pontosan ugyanúgy zajlott, mint akkor: mind az első, mind a második felvonás végén kaptunk egy kis pluszt a darabban elhangzott dalokból; ezúttal is kihúzták a nézőtér felett a színes széles vásznat; és volt tűzijáték és konfetti szórás, ahogyan az a bemutatón is! :)

Serbi ezúttal is lehengerlően énekelte József dalait, de a bemutatón ért (pozitív) sokk után ezt vártam tőle, és nem is ért csalódás! :))

No és hát, az előadás fénypontja nem volt más, mint Victor! Amikor a második felvonás elején megjelent a piramis lépcsőjének tetején szétnyíló kapuban, alig akartam ráismerni – picit meg is ijedtem, hogy talán, a kiírás ellenére mégsem ő játszik! :) No, de ő volt, és hát…hát…hát…fantasztikus, tökéletes és imádnivaló volt! : ) Gyönyörű, férfias mély hang; hihetetlen mozgás és Elvis-imitálás; egyáltalán nem túljátszó ripacskodás – egyszerűen csúcsszuper alakítás! :)))

Gesztesi Károly sehol sincs hozzá képest, és bár, nekem semmi bajom vele, de Victor alakítását látva, el nem tudom képzelni, kinek, hogyan és miért jutott eszébe Gesztesi?!?!…

Újabb klassz élményekkel mentem haza a színházból! Köszönöm Victor és Serbi! :)))

Délután Cilivel a már jól megszokott helyen találkoztam ½ 7-kor. A színházba lépve átvettük a jegyünket, majd lassan be is ülhettünk a helyünkre…

A szélen ülve beláttunk a baloldali takarásba, ahol egymás után szaladtak be a srácok a helyükre, majd 7 óra után valamivel el is kezdődött a musical koncert!...

A közelség szempontjából jó helyen ültünk, de néha-néha egyik szereplő takarta a másikat, így annak arcát és gesztusait nem láttuk, ellenben előfordult, hogy megtörtént a szemkontaktus egy-egy szereplővel! Persze, az is lehet, hogy mindebből a srácok (főleg MÁZS és Dávid) semmit sem érzékeltek, mert csak „néztek a szemükkel, de nem láttak”, mégis jó érzés volt (relatív) közvetlen közelről a szemükbe nézni!...

A legnagyobb izgalmam, a színpadra történő felhívást illetően „megúsztam”, és egy arra érdemesebb, nagyon aranyos, helyes (kis)lányt választott ki magának Attila – nagyon ideges volt a leányzó, alaposan zavarban is volt, de hát, ez érthető – ennyi jó pasival körülvéve!...

MÁZS olyan volt, amilyennek ismerjük és szeretjük - huncut, vicces és szexi! : ))) Hanem azonban, aki ha lehet, még nagyobb hatással volt ránk, az Száraz Tamás! Hihetetlen hangja van a srácnak – nem is értem, miért nem figyeltünk fel rá jóval előbb, mint ahogy!? Ugyebár, első alkalommal az Elisabeth Luigi Luchenijeként, majd másnap a Rómeó és Júlia Rómeójaként láthattuk őt színpadon. Már első alkalommal érdemes volt nevét és személyét feljegyeznünk a kedvenc hangúak közé, Rómeóként alaposan meg is erősítette ezt a véleményünket, de a mai este után mindketten úgy éreztük Cilivel, hogy alaposan figyelemmel kell kísérnünk ennek a srácnak a munkásságát! : )))

Ami a darab összességét illeti, úgy gondolom, nem lesz a „többször megnézendők” közé sorolva, de talán, egyszer még Serbivel megnézzük majd…

Kényelmesen, ¼ 8 körül megérkeztünk a színházba. Közeledve az épület felé szép kis tömeg gyűlt már össze odakint. Jó érzés töltött el, hogy részesei lehetünk a bemutató előadások egyikének! : )

A színházba lépve kellemes időjárás fogadott, és lassan, de biztosan elfoglaltuk helyünket az emeleten. Ezúttal is úgy ítéltük meg, hogy a lehetőségekhez mérten jól fogunk látni mindent! Két ismert arcot fedeztünk fel a nézőközönség között – Kárász Dani táncost és Pachman Péter műsorvezetőt.

½ 8 után pár perccel végre kezdetét vette az előadás!...

Első momentumként a zenekar amolyan egyveleget adott elő a darabban felcsendülő dalokból, majd megjelent a színpadon egy gyermekkórus-csapat, akik mintha történelemórán lennének, el kezdték hallgatni Polyák Lilla narrátor elmesélésében József történetét, amely idővel képekben és jelenetekben is megjelent a színpadon.

A szereplőkre történő áttérés előtt a díszletről és a jelmezekről írnék. Kentaur elképzeléseit a díszletekben, Rományi Nóra ötleteit a jelmezekben csodálhattuk meg – fantasztikusat alkottak, és azt gondolom, a lehető legtöbbet hozták ki a lehetőségek tárházából!...

Lenyűgöző az a kreativitás, ahogyan Kentaur megálmodta a végtelen homoksivatagot, az abban el-elhaladó tevekaravánt, magát a tevéket és a „beszélő” kígyót! Ötletesen megoldotta a külső és belső jelenetek váltakozását, és hatásosan jelenítette meg az egyiptomi fáraó, illetve annak főemberének (Putifar) aranyban „fürdő” gazdagságát!...

Rományi Nóra jelmezkölteményei – legfőképpen az egyiptomi jelenetekben – csodálatosak, ahogyan a Fáraó Elvis-ruhája is!

A legnagyobb kreativitás abban a jelenetben mutatkozott meg, amelyben a testvérek a Fáraó elé járulnak, hogy eltűnt testvérük ügyében segítséget kérjenek (ezt igazából nem sikerült eldöntenünk, hogy Kentaur vagy R. Nóra munkáját dicséri)!

A szereplők közül Gesztesi Károly, Szente Vajk és Serbán Attila nevét említeném meg. Gesztesi Károly szimpatikusan hozta a Fáraó szerepét, bár, volt, hogy hangilag úgy éreztem, nem biztos, hogy az ő szereplését erőltetni kellett volna, de összességében jó volt!

Szente Vajk szereplésének nagyon örültem – nagyon hiányzott volna a testvérek közül; szóval, maximálisan hozta a formáját! :)

Serbán Attila előadása, de leginkább énekhangja a székbe szögezett! Valami olyan csodálatosan énekelte el a börtöndalt, hogy azt szavakkal és jelzőkkel illetni nem lehet… Kristálytiszta hangja érzelmekkel és mondanivalóval volt átitatva – hihetetlen érzés volt hallgatni őt! :)

Mind az első, mind a második felvonás végén részesültünk ráadásban, amit nem tudtunk, hogy a bemutatónak szól, avagy a későbbi előadásokon is számíthatunk-e rá!? A finálé végén kihúztak egy színes szélesvásznat a nézőtér felett, gondolom, ezzel jelképezve azt, hogy mindenki részese egy ilyen álomkabátnak; sőt, ezüst konfetti eső hullott a színpadra, megadva ezzel a fényét ennek az estnek!

Kimondhatatlanul vártam a mai előadást – Mozart!-ot és MÁZS-t! Cilivel korán megérkeztünk a színházba, de miután új „területre” szólt a jegyünk (az emeletre), körbejártuk és megnézegettük a kifüggesztett képeket, amelyek a színház nagyjait mutatta be!...

Megnyugodva láttuk, hogy az emeleti oldalülésekből is kitűnő rálátásunk lesz a színpadra! Igaz, néha-néha a nyakunkat kissé nyújtogatni kellett, illetve a színpad nagyon szélén lévő történéseit nem láttuk, de összességében, abszolút bevállalhatók ezek a helyek, és élvezhető az előadás is!...

Ami pedig magát az előadást illeti – úgy hiszem, nehéz szavakat találni, és talán, nem is lehet, arra a parádés és fantasztikus estére, amit átéltünk! Tökéletes volt, ami így önmagában semmitmondó és üres, mégis, ez a legpontosabb kifejezés! A színészektől kezdve, a táncosokon át, egészen a technikáig – óramű pontossággal történt minden! MÁZS hihetetlen erővel és energiával adta bele magát Mozart szerepébe – úgy színészileg, mint hangilag! Most minden rendben volt – a hangok a helyükön, a kitartások kifulladásig szóltak! Most is közelről meg tudtam figyelni a gesztusait, a mimikáját, a mozdulatait – lenyűgöz, elvarázsol, és rabul ejt! : ) Sorolhatnám tovább a még hangzatosabb jelzőket (bár, kétlem, hogy lennének), áradozhatnék több soron keresztül, és szuperlatívuszokban írhatnék MÁZS személyéről, játékáról és jelenlétéről a színpadon, akkor sem tudnám visszaadni azt a felemelő és eufórikus katarzis élményt, amelyben általa részünk volt!... Csodálatos ember!...

Rajta kívül a többi szereplő is a maximumon (ha nem jóval a fölött) teljesített! Szilveszter egyre szimpatikusabb, akár már a nagy kedvencek közé is sorolhatnám – miért is nem tettem eddig?!... Egyszerűn, mert nem ismertem őt, illetve nem láttam még egy darabban sem! A múltkor (május 9-én) Tybaltként a R&J-ban, majd 13-án és most Colloredo, salzburgi hercegérsekként a Mozart!-ban abszolút meggyőzött arról, hogy figyelemmel kell kísérni őt és a pályafutását!... :)

BeZo önmagában egy szeretetre méltó ember – el sem tudom képzelni, hogy lenne, aki nem szimpatizálna vele!? Földes Tamás megnyugtató hangját mindig jó érzés hallgatni – legyen Lőrinc pap a R&J-ban, Vitay tábornok az Abigélben, vagy Leopold a Mozart!-ban! Náray Erikával ugyanígy vagyok – kristálytiszta, csilingelő hangja számomra összeforrt Waldstätten bárónő (Mozart!) szerepével!... :)

Egyre nagyobb izgalommal vártam az esti Mozart! előadást! Nagyon vágytam rá, hogy MÁZS-t végre lássam és hallhassam, ugyanakkor tartottam tőle, hogy valamiért ismét szereposztás-változással szembesülök majd... Bár, óránként pillantást vetettem az Operettszínház honlapján lévő szereposztásra, de már tudjuk, mennyire megbízható az oldal – szóval, ezzel nem voltam nagyon kisegítve!...

Cilivel ½ 7 körül ugyanúgy a Deák téri kisföldalatti megállójánál találkoztunk…

A színházba lépve elsőként a színlapot tekintettem meg, majd szinte hallható volt, ahogyan a szívemet és lelkemet sújtó iszonyú nehéz kövek legördülnek, amikor MÁZS nevét olvastam legfelül!

Elfoglaltuk helyünket az 5. sor közepén, a nézőtéren, amelyet a pénteki R&J-n már kifigyeltünk, hogy milyen klassz helyen van! Felgördült a függöny, megkezdődött az előadás, és mi élveztük a színészek közelségét, gesztusaikat, arcuk mimikáját!...

Hamarosan MÁZS is megjelent a színpadon – nagyon-nagyon jó volt (végre) újra látni és hallani őt! Történt azonban egy aprócska technikai malőr, amikor az egyik jelenetnél MÁZS-nak elmozdult a microport a homlokán, és nem jól lehetett hallani őt. Ezt profi módon megpróbálta helyreállítani, de miután nem járt sikerrel, a takarásból kezébe nyomtak egy mikrofont, és így folytatta az éneklést! Ráadásul ez a zűr pont a „A zene, az vagyok én” című, igencsak jelentős dal előadásakor kavart be, amit tudvalevő, hogy a dal vége felé MÁZS a színpad előterében lévő „emelvényen” énekelve ad elő!... Pontosan leolvasható volt az arcáról, mennyire bosszantja, ami történt, de bámulatos volt, ahogy egy nagy levegővétellel túllépett a krízisen, és mintha mi sem történt volna, elénekelte a dalt!...

Azt nem tudom, hogy a technika ördöge eme csínytevésének hatása okozta, de MÁZS hangja mintha nem lett volna ereje teljében?!... Néhol az adott hang magassága, néhol az adott hang kitartása nem úgy jött össze, ahogy az amúgy lenni szokott! Ellenben, amit színészileg művelt – hát, az valami fantasztikus volt! Imádnivaló ez a pasi!... Nem is értem, hogy ítélhettem meg őt negatív személyiségként ismeretlenül, semmit sem tudva róla!... Mindezt nagyon bánom, és remélem, többszörösen tehetem majd jóvá azzal, hogy megnézem őt, amennyiszer csak lehet és tudom! :)