Tornaóra után öltözködés közben Kriszti megkérdezte, hallottam-e, hogy ma délután 3 órakor Fenyő Miki dedikálja legújabb lemezét a Skálában?! Nem hallottam, de ettől a pillanattól fogva alig bírtam magammal!...
Suli után gyorsan összekészülődtünk Krisztivel, s mentünk a Skálába. Eredetileg úgy volt, hogy Kriszti tolltartót néz magának, én pedig, hogy megtudakoljam, hol lesz a dedikálás?! Mindebből persze, az lett, hogy ott ragadtunk! Pontosabban én beszéltem rá Krisztit, hogy ha már ott vagyunk, akkor várjuk meg, amíg Miki megérkezik. Lássuk legalább, milyen is így közelről! Kriszti először húzódozott, de végül beleegyezett, sőt, még Miki lemezét is megvette (a bátyjának karácsonyra)!
Már 3 óra is elmúlt, de Mikiék még sehol sem! Mindenki izgatottan várta őket, főleg én…
Egyszer csak azonban megjelentek az együttes tagjai… Közöttünk vonultak be a terembe… Ezután ismét várakozni kellett egy kicsit…
Leírom, hogy ameddig várakoztunk, mit láttam. Miki társaságában a két lány, Chips és Cherry, valamint eljött Miki kisfia, Dáci (Dávid) is. Az illendőség kedvéért az R-Go jelvényeimet levettem, s úgy gondolom, ez így volt rendben.
Hamarosan kinyílt az ajtó, és szép sorban besétáltunk a terembe. Miután az elsők között voltunk, hamar sorra kerültünk. A lemez ugyan nem volt nálam, s valamit mindenképpen alá szerettem volna íratni, így hát, a határidőnaplóm egyik oldalára esett a választás.
Én kerültem sorra…
Először Cherrytől és Chipstől kaptam autogramot. Nagyon kedvesek voltak – mindenkire mosolyogtak. A háttérben szólt a lemez, s néha a lemezzel együtt énekelték a dalokat.
A következő „művész” a kis Fenyő, azaz Dáci volt. Rendületlenül írta alá a dolgokat, amit elé raktak.
Ezután következett, akire annyira vártam… Fenyő Miki! Miközben aláírta a naplómat, gondoltam egy nagyot és megkérdeztem: - Ne haragudj, puszit nem lehet kérni? Egy-két másodpercre rám nézett, mintha nem értette volna kristálytisztán, mit is kérdezek, de végül így szólt: - Dehogynem! Persze! Megtörtént a puszi váltás, de még magam sem akartam elhinni, hogy ezt meg mertem csinálni!? A puszi után csak annyit mondtam: - Köszönöm! Mire ő azt mondta: - Én is köszönöm. Hallottam, hogy a közelemben mosolyogtak ezen az egészen, de engem ez egy cseppet sem érdekelt. Boldog voltam, és kész!
Kriszti is nem sokkal utánam kijött, s a bent történtekre csak annyit tudott mondani: - Hát, tudod… :)
Kiérve a Skálából, mentünk a buszmegálló felé. Közben találkoztunk Izával, aki az énekkari próbáról tartott hazafelé. Nem bírtam megállni, s elmeséltem neki, mire vetemedtem a dedikáláson. Mondta, hogy ezentúl nem is fogok mosakodni! Persze, csak hülyéskedett.
Nagyon siettem haza. Otthon felkaptam a lemezt, még az emlékkönyvemet is magamhoz vettem, s már indultam is vissza a Skálába. Viszonylag gyorsan visszaértem, felrohantam a 2. emeletre, és beálltam a sorba.
Hamar sorra kerültem. Chips és Cherry most is nagyon kedvesek voltak, Dáci azonban már igencsak unta a dolgot. Miki mintha megismert volna, de ezúttal megelégedtem az aláírásával. :) Két új taggal bővült az autogram osztogatok sora – az egyikük Miki kislánya, Dió (Diana)), a másikuk F. Mauzi. Ő is kedves volt, ezért megkérdeztem tőle, meg tudná-e mondani, hol lehet olyan Miki feliratú sálat kapni, amilyen a nyakában van? – A Pozsonyi úton. – válaszolta. Ekkor Miki odaszólt: - Egy. Elsőre nem értvén a dolgot, kicsit bambán néztem rá, de azután kapcsoltam: - Ja, Pozsonyi út 1.! – Igen, Pozsonyi út 1. Igazán nagyon örültem, hogy ezt megtudtam, mindenképpen el fogok nézni oda.
Kijövet a Skálából találkoztam a D. Krisztivel. Természetesen, neki is elmeséltem a délután történteket! :)
