Ahhoz képest, hogy bőven volt időm összekészülődni, nem értem túl hamar a Tháliába. Ahhoz legalábbis nem elég korán, hogy nyugodtan elvégezzem folyóügyeimet. A jegyszedő hölgy meg is sürgetett, hogy siessünk, mert ajtózárás után már nem tud beengedni minket… No, a lényeg, hogy sikerült az „akció”, és ha még futva is, de kezdésre beestem a helyemre. Ugyan, az utolsó előtti sorba (13.) szólt a jegyem, de miután nem ültek előttem, így még jobban láttam a színpadot.
Arra már nem is emlékeztem, hogy Szilveszter hangja üdvözöl majd minket, ezért külön öröm volt őt újra hallani. Azt sem bántam volna, ha valami csoda folytán ezúttal ő is megjelenik a színpadon! :)
A színházba indulás előtt terveim között volt, hogy megnézem a szereposztást, és miután a fentebb említett okok miatt erre már a színházban sem jutott idő, apró meglepetésként ért, amikor Attila helyett Bálint Ádám jelent meg a színpadon. Kedvelem Ádámot, láttam őt az Elisabethben (Ferenc József császár) és az Abigélben (Kuncz Feri) – tetszett mindkét szerepben. Őt látva óhatatlanul eszembe jut a Megasztáros szereplése – vajon, azok a zsűritagok, akik nem sok fantáziát láttak benne, hitték volna, hogy ilyen sikeres szereplője lesz népszerűbbnél népszerűbb musicaleknek? Bizonyára nem, hisz azért szavazták ki, pontosabban nem juttatták tovább. No, de, aki meglátta benne a tehetséget, és egyik komolyabb szerepet bízza rá a másik után, azt gondolom, méltán lehet büszke rá. Ádám nemcsak hangilag, hanem színészileg is abszolút rendben van. Nyilván az elmúlt évek alatt beleszokott és megtanulta a csíziót, mégis azt gondolom, lehet valakinek tökéletes hangja, ha ugyanakkor csapnivaló színész… Szóval, Ádám tökéleteset alakított Matthew szerepében is – kiváló hang, szimpatikus színészi játék, kedves humor. A változás oka, amiért Attila helyett Ádám játszott, egyelőre nem ismert, de ezúttal nem bántam a cserét. Persze, Atuskát nagyon szeretem, de tudjuk, hogy ez a táncos, ugribugris műfaj nem egészen az ő asztala; Ádám pedig, tökéletesen és könnyedén hozta a figurákat. :)
Serbire kíváncsi voltam (júniusban cserélt Száraz Tomival, akkor nem láthattam), ugyanakkor voltak fenntartásaim az előadásmódjával kapcsolatban. Tartottam tőle, hogy „túlénekli a szerepét”, de az előadás után elégedetten álltam fel a székből. Megmutatta „milyen kincs van a torkában”, de a mérték abszolút megfelelő volt – se túl sok, se túl kevés. A hangját jó volt újra hallani a szeptemberi Józsefek utáni szünet után.
Árpi mozgásán nyoma sem látszódott a hetekkel ezelőtti bokaproblémának. Talán, mintha óvatosabban és jobban odafigyelve ugrált és szaladgált volna ide-oda a színpadon, de adta a jól ismert formáját, úgy, ahogyan szeretjük – viccesen, bohókásan és természetesen, szexisen! Helyes jelenet volt például, amikor Serbivel – véletlenül vagy tudatosan, nem tudom – egymás szájára (de mindenképpen ahhoz közel) adtak puszit! J Persze, hogy nagy ovációt váltott ki a közönségből! :)
Máté ugyancsak ügyes volt, helyes, kedves és aranyos. Újra és újra meg kell állapítanom, milyen jó hangja van a srácnak, hogy a mozgásáról és színészi játékáról már ne is beszéljek! J
Dávidot szintén kedvelem, örültem, hogy a Szentivánéji álomban is láthattam őt. Igazából nem tudom miért, de itt az Oltári srácokban mindig úgy érzem, hogy „kilóg a sorból”. Nem feltétlenül a szerep szerinti vallási hovatartozása miatt, vagy lehet, hogy mégiscsak ezért, és épp ezért jó is, hogy így érzem?! Hm, nem tudom, de elnézve az öt fiút, amíg négyen amolyan „egy húron pendülnek”, Dávid, azaz Abraham rendszerint más… Hát igen, a koncert vége felé is az derül ki, hogy ő volt az egyetlen közöttük, aki nem írta alá a szólólemez szerződést…
A múlt héten még lelkes voltam, hogy írok a fiúknak a „lélekládába” levelet, de az előadás közeledtével szép lassan elszállt a kedvem. Volt egy aranyos levélíró, aki azt írta, hogy mindezidáig reménykedett benne, hogy a srácok a koncert után hazakísérik őt, de innentől kezdve erre már nincs szükség, mert megtalálta élete párját, és így átengedi a reménykedést a fiatalabb lányoknak. J Volt még egy levél, amely elsősorban Árpinak (azaz Luke-nak) szólt, és nem kis ovációt váltott ki a nézőkből! Ugyebár, a csapatban mindenkinek megvan a maga feladata, csak azt nem tudja senki, hogy Luke-nak mi a dolga (azon túl, hogy a furgont vezeti) – nos, a levélíró szerint ő a „hang” a csapatban! Talán mondanom sem kell, Luke a büszkeségtől milyen gyorsan pattant fel a bárszékről, és söpörte be az elismerő tapsokat és huhogásokat! :)
A „lánykéréses” jelenethez Ádám egy helyes szőke lányt hívott fel a színpadra. Kicsit az volt az érzésem, hogy némelyikük (vagy netán mindegyikük) ismerhette őt, mert a nevét is jó előre kimondták, mint ahogy a lány megmondhatta volna, valamint sokkal közvetlenebbül viszonyultak hozzá. Amúgy aranyos volt a lány, nagyon jól fogadta, ahogy a fiúk felváltva „idétlenkedtek” körülötte. Árpi például, beleszagolt a hajába, majd a gyönyörűségtől „elájult”; ja, és szintén Árpi volt, akinek a gyűrű átnyújtásakor üres volt a doboza!? Persze, Árpit ez mit sem zavarta, addig helyezkedett, amíg a lány végre rá nem figyelt! :)
Élveztem az előadást, jól éreztem magam, tetszett, mégis valamiért nem fog bekerülni ez a darab az igazán kedvencek közé. Persze, félévente egyszer nagyszerű kikapcsolódás, mert a srácok igazán nagyon helyesek és aranyosak…de (számomra) ennyi… :)
Amúgy, bizonyára bérletes előadás lehetett a ma esti, mert feltűnően sok idős hölgy és úr ült a nézőtéren… Kíváncsi lennék a véleményükre… :)