Igaz, kb. két hónap késéssel, de végre sikerült megnéznünk az Alkonyat–Napfogyatkozás (The Twilight Saga: Eclipse) című filmet! :)
A könyvet kb. 1,5 éve olvastam, ezért e rész cselekménye már nem volt meg pontosan, de a képkockák pergése során kezdtem szépen visszaemlékezni a történésekre. Arra azonban csak később figyeltem fel, amikor átlapoztam a könyvet, hogy a filmben néhol változtattak a cselekmény sorrendiségén, míg a legtöbb párbeszéd hűen követi a könyvet! :) Ezzel együtt az a meglátásom (és hallottam is ilyen véleményeket), hogy aki nem olvasta a könyvet és az előző részek megtekintésekor sem figyelt oda pontosan, annak nem éppen egyértelmű és kristálytiszta minden. Sohasem könnyű könyvet filmre vinni, rendszerint nem is sikerül tökéletesen – például ha a forgatókönyvíró és a rendező szinte egy új történetet álmodik a filmvászonra (OFF: bár, épp egy olyan vámpíros könyvet olvasok, amelyből a készült TV-sorozat messze-messze többet hozott ki… no, de ez egy másik poszt témája :)), vagy éppen az idő miatt lerövidítve/leegyszerűsítve vagy egyáltalán nem kerülnek bele a filmbe bizonyos jelenetek. Én például kicsit bővebb kifejtést vártam volna Leah „pokróc” viselkedésének miértjéről, mert Jacob két-három sejtetni engedő mondatából nem derült ki minden egyértelműen. :( Rosalie és Jasper vámpírráválásának történetéből is csak annyi került bele a filmbe, amennyi az érthetőség kedvéért kijárt, de én megelégedtem ennyivel, hisz’ a lényeget tartalmazta. Értékeltem, hogy a Quileute-k hagyományőrző esti törzsi összejövetele a tábortűz körül szintén lényegre törő volt, mert a könyvben olvasva a történetüket, bizony, a végére már totálisan elvesztettem a fonalat! :)
A férfirendezői (David Slade) hatás számomra ezúttal is érezhető volt, mert még ha arányát tekintve kiegyenlített is volt az akció és a romantika, az akciójelenetek inkább véresre, keményre és erőszakosra sikeredtek… Persze, erre szükség is volt, hogy még inkább érzékeljük a fenyegetettséget, a veszélyt és a feszültséget! Azt ugyan nem értettem, hogy az előző részekhez képest most miért szobrokként törtek össze a vámpírok, de végül is, miért ne? Elvégre „keményfából faragták” őket! :) Mind Victoria üldözése, mind Jasper „harci kiképzése”, mind a vámpír-vérfarkas szövetség összecsapása az újonc vámpírokkal látványosra sikeredett, én mégis jobban kihasználtam volna a technika adta lehetőségeket, persze, még a „hihetőség és a természetesség” határán belül maradva. S, ha már a technikánál tartunk – a farkasok megjelenítése nekem változatlanul tetszett, nem éreztem, hogy számítógép segítségével készültek. Nagyon kedves és aranyos jelenet a filmben, amikor Cullenék harci bemutatója után Jake farkasként odahajtja fejét Bellához, miután a lány aggódását fejezi ki iránta. :)
A történet romantikus vonalát tekintve, ahogyan a könyv is, úgy a film is jól visszaadta, hogy Bella számára Jacob „barátságának” megtartása annál is fontosabb, mintsem végiggondolja, hogy ezzel adott esetben megbántja Edwardot. Szerintem, Bella és Edward közös jelenetei ezért is voltak jóval visszafogottabbak a könyvhöz képest, mert ott azért hol egyikük bújik oda a másikhoz, hol a másikuk súg valamit az egyik fülébe!? Ettől függetlenül úgy éreztem Bella viselkedésén és egyes reakcióin, hogy talán Jacobot mégiscsak jobban szereti, és akinek fél az elvesztésétől, mert a szíve legmélyén tudja, hogy vele minden szempontból "emberibb" élete lenne, mégis Edward az, akit élete értelmének gondol!? Jacob mindent el is követ, hogy ráébressze a lányt a (szerinte) helyes választásra, ezzel szemben Edward igyekszik tiszteletben tartani Bella Jacob iránti érzéseit – még ha olykor a szíve szakad is belé. Ilyen jelenet például a hegytetőn, amikor Bella Jacob után akar menni, de Edward visszahúzza őt, mire Bella ridegen és elutasítóan odaveti, hogy „eressz” – mintha a kést döfték volna Edwardba, ráadásul ezután még hallania is kell Jacob Bella iránt érzett gondolatait!... Amúgy, Bella érzelmi vívódásának kiteljesedése, amikor meglátogatja Jacobot a sebesülése után, jóval visszafogottabban jelenik meg a filmben a könyvhöz képest, engem mégis elbizonytalanított az érzés, és Jacob már-már meg is győzött, hogy inkább őt kellene választani... :)
Ahhoz pedig, hogy így érezzek, nem kis szerepe volt/van Taylor Lautnernek, aki szerintem, (ezúttal is) tökéleteset alakított! Az első két részben is aranyos volt és szeretnivaló, de a színészi játéka számomra most mutatta meg a tehetségét. Ugyebár, a szerepe szerint rámenősebbnek kellett lennie riválisánál, de amíg ez a nyomulás az első részben kicsit (be)zavaró volt, addig most kifejezetten jó érzés volt „vele lenni a vásznon”! Maximálisan meggyőzött az érzelmeiről, és hiteles volt minden szava, mondata és gesztusa! Nem tudom szó nélkül hagyni gyönyörűen kidolgozott felsőtestét sem, amelyet már az Újholdban megcsodálhattunk! :) Azzal az észrevétellel azonban én is egyetértek, hogy a hegyen játszódó havas jelenetben tényleg túlzás volt őt félmeztelenül szerepeltetni, már csak azért is, mert a könyvben is ekkor (kivételesen) vastag kabátot visel! :(
A két fiú – azaz a vérfarkas és a vámpír – közös jeleneteinek mindegyike éreztette, hogy egyikük sem adja fel, s a végsőkig harcolnak Belláért. Már a könyv olvasásakor is nagyon tetszett a sátorban lezajlott beszélgetés kettejük között, az annyira őszinte és „baráti” volt, s örültem, hogy ez az érzés megvolt a film nézésekor is. Persze, ez szintén a színészek érdeme, Tayloré és Roberté! :) Ezzel együtt mégis azt gondolom, hogy Robert alakítása ezúttal kissé halványabb lett – főleg az első részhez képest. Nem éreztem olyan hatásoson az érzelmi harcainak és belső vívódásainak jelenlétét, mint ahogyan az átsüt a könyv sorain. Az volt az érzésem, hogy az általa megformált Edward már túlontúl türelmes és visszafogott, s csak ritkán sikerült elveszítenie azt a bizonyos kőkemény önkontrollt. Miután azonban a Remember me (Emlékezz rám) című filmben nyújtott játékával abszolút meggyőzött, határozottan állíthatom, hogy tehetsége jóval túlmutat a porcelánarcú vámpírfiú figura megformálásán. :)
Kristennel továbbra sem sikerült megbarátkoznom. Abszolút nem érzem nála azt a tehetséget, amelyet mások látnak benne. Mintha mindenfajta érzelmet ugyanazzal az arccal fejezett volna ki, nem volt semmi szín a játékában. :( Pozitívumként mindössze annyit tudnék vele kapcsolatban elmondani az előző részekhez képest, hogy néha-néha már egész helyesnek, mi több, szépnek láttam őt a vásznon. Az öltözködését illetően is kissé javított volna a helyzeten, ha a könyvet követve hagyták volna Alice stylist-tehetségét kibontakozni! :)
Cullenék akciójelenetei kivétel nélkül mind tetszettek. Egyedül talán Emmett volt egy kissé vicces Victoria üldözésekor, amikor is az előrenyújtott karja erősen Superman elfogási technikájára emlékeztetett; ahogyan murisra sikeredett fújtatós arckifejezése, miután „összeakadt” az egyik vérfarkassal, amelyből majdnem vérfürdő lett! :)
Amúgy Jasper kiképzős jelenete hihetetlenül bejött (zenével együtt – Unkle-With you in my head), talán a kedvenc részeim egyike – nem beszélve arról, hogy az őt alakító Jackson Rathbone-nak ezúttal nem csak egy-egy mondata volt, hanem egy egész jelenetsora! Nagyon bírtam, ahogyan fölényes, ugyanakkor magabiztos, mégis megnyerő modorával bemutatót tart a Cullen famíliával a vérfarkasoknak. Tetszett, amikor Edward vélt győzelmét nyugtázva feláll, majd amikor Carlisle egy szempillantás alatt visszavág, Jasper lekezelő arckifejezéssel az arcán csak annyit mond Edwardnak: „soha ne fordíts hátat az ellenségednek”! :)
Alice-szel történő közös „összecsapásuk”-ban nagyon helyesek voltak. Huncut mosolyukban ugyanúgy benne volt az egymás iránt érzett szerelmük, ahogyan Jasper könnybe lábadt szemében is, amikor elmeséli Bellának, Alice miként és hogyan talált rá. :) Mindketten édesek, aranyosak és szeretnivalók – imádom őket együtt! :) Milyen érdekes, hogy párperces jeleneteik ellenére, kettejük mindörökre szóló kapcsolatát jóval impulzívabbnak éreztem, mint a fő szerelmespár, Bella és Edward inkább csak szóban hangoztatott örökre szóló együtt maradását! :(
Charlie, azaz Billy Burke jelenléte ezúttal is üde színvolt volt. Bár sajnos, nem sok jelenetet kapott, én mindegyiket élveztem. Kedvencem, amikor kimegy Edward és Jacob „acsarkodására”, mire Jacob magyarázatképpen elmondja Bella kéztörésének az okát – hát, amilyen arcot akkor Charlie vág, imádnivaló a pasi! :)
Az iskolatársak közül Mike-ot emelném ki… Az idő tette vagy a frizura, nem tudom, de Michael Welch most még helyesebb, mint az előző részekben volt! :)
S, ha már a külsőségeknél tartunk… Alice és Rosalie külsején változtattak egy cseppet, de most is nagyon szép volt mindkettő – Alice különösen a kedvencem! :)
Esme-re és Renée-re alig ismertem rá – igaz, előbbi alig volt látható a filmben, az utóbbi pedig, meglehetősen rosszul nézett ki. :(
Jasper jobban tetszett az előző részekben látott rendezettebb hajával, de elismerem, hogy a „sokatmegéltkiképzőtiszt” image-hez jobban illettek a vagány és rakoncátlan hosszú hajfürtök. :)
Az új szereplőket tekintve… Engem meggyőzött a Riley-t alakító Xavier Samuel – mind külsejében, mind a színészi alakításában. Elhittem neki, hogy minden erejével és tudásával azon van, hogy Victoria kéréseinek és elvárásainak eleget tegyen. Oly mértékben hitt és bízott „a vörös”-ben, hogy még Edward sem volt képes hatni rá és meggyőzni őt.
Bár, fel voltam rá készülve, mégis furcsa volt egy új arcot látni Victoria szerepében. Alakítását tekintve, nekem tetszett Bryce Dallas Howard, mégis kicsit nehéz volt elhinni, hogy ez a nagyon babaarc ilyen gonoszságra készül!? Azt ugyan az Alkonyat óta tudjuk, hogy a vámpírok porcelánszépségűek, mégis Rachelle Lefevre vadócabb külseje inkább passzolt volna a bosszúálló Victoria karakteréhez! :)
Beszámolóm vége felé még egy kis kötözködés… Forks-ban is mintha érzékelhető jelei lennének a globális felmelegedésnek, ugyanis a film időtartama alatt alig esett az eső – talán, csak a film elején, amikor Riley-t megtámadják!? :)
Befejezésül pedig egy talán kissé rosszindulatú valóságra ráébresztő írás arról, hogy mi tinik/nők/asszonyok, miért is tartózkodjunk az ilyen és hasonló képtelen szerelmi történetektől!? Hölgyeim, Edwardról mondjanak le! Mindezt csak azért biggyesztettem ide, hogy akinek esetleg kétségei támadnának, hogy ezekre a történetekre nincs szüksége, az ne álljon ellen a kísértésnek! (Amúgy is tudjuk, az Alkonyat úgyis leszáll! :)) A cikk fő üzenete („Se vámpírok, se ilyen úriemberek nem léteznek.”) minden bizonnyal igaz, de miért kell ezt az arcunkba vágni!? A cikkíró szavaiból árad szürke és unalmas világának keserűsége, de a saját nyomorúsága miatt ne akarja megfosztani a könyvben olvasott, vagy filmen látott „hősöktől” azokat, akik akár vámpírok és/vagy vérfarkasok társaságában érzik jól magukat – ha már a valóság amúgy is siralmas, legalább a képzelet világában adassék meg nekünk ez a lehetőség! :( :)
