Türelmetlenül és kíváncsian vártam Adam legújabb albumát (Trespassing), ami háromévi munka után, 2012. május 15-én végre napvilágot látott. :)
Az első meghallgatás után némi csalódottság töltött el... :( No, de inkább menjünk szépen sorjában…
A bevezető Trespassing c. dal hangulata és dallama azonnal magával ragadott, melyhez idővel a még jobban megismert (és megértett) szöveg is, s nem mellékesen Adam „útmutatója” is nagyban hozzájárult. Első hallásra kedvencemmé vált a dal! Már előre csettintettem a további hasonlóan jónak ígérkező remekművekre. Csak arra tudtam gondolni, hogy megérte a hosszú várakozás (elvégre jó munkához idő kell :) ), s ha ilyen szenzációs dalokkal folytatódik a sor, akkor Adam könnyedén lepipálja az előző albumának (For Your Entertainment) sikerét. :)
A sorban következő Cuckoo c. dal hallgatása közben picit alábbhagyott a kezdeti lelkesedésem, mert meglepett a dal kissé furcsa hangzása. No de, semmi gond, majd megbarátkozunk vele! :)
A Shady c. dal elnyerte a tetszésem, bár, a kezdeti ütemek a FYE album Fever c. dalára emlékeztettek, de miután azt is imádtam, ezzel a dallal sem lesz semmi probléma. :)
A Never Close Our Eyes dallamai ismerősen csengtek, hiszen, ez volt a második kislemezes dal az albumról, ami kb. két hónapja hallható itt-ott. Annak ellenére, hogy már mennyiszer meghallgattam, még most sem érzem igazán Adamének… Hiába hallom az ő hangján énekelni, Bruno Mars stílusa kellőképpen rátette a bélyegét. A jó kis ritmusos dallama és az üzenete miatt alapvetően tetszik, de ez nem Adam. Egy jól sikerült videoklip talán (ismét) átlendít ezen az érzésen!? :)
Már-már kezdtem felkészülni Adam új zenei elképzeléseire, amikor a Kickin’ In c. dalnál ijedten pillantottam a lejátszóra, hogy még mindig őt hallgatom-e? Nos, nagyon úgy tűnt, hogy igen, ezért hát, próbáltam még befogadóbb lenni e (finoman fogalmazva is) érdekes hangzású dal iránt, ami többedszeri hallgatás után is csak azt érte el nálam, hogy most már végig tudom hallgatni, s nem érzek kényszert a továbbléptetésre. Nem tudom, valaha is meg tudom-e kedvelni a dalt, amely érzésen egyelőre a fellépéseken készült élő felvételek (ahol kissé fülbarátabban szól) sem tudtak segíteni. :( (Amúgy, ez a dal Justin Timberlake-et juttatta eszembe.)
S ha már hasonítgatni kezdtem… A következő három dal (szintén sokadszori hallgatás után) olyan előadókat juttatott eszembe, mint Kate Perry (Naked Love), Britney Spears (Pop That Lock) és a Backstreet Boys (Better Than I Know Myself). Adam elmondta, hogy az album tervezése és készítése előtt feltérképezte, kik a menő előadók, melyek a kedvelt stílusok, mik a zenei trendek, ami egy sikeresnek szánt albumnál érthető is, de azzal nem tudok mit kezdeni, hogy Adam Lambert Perry-, Spears-, vagy BSB-szerű dalokat énekeljen! Már úgy értem, hogy amelyek ennyire emlékeztetnek ezekre az énekesekre?! Hol szerepel ezekben a dalokban Adam Lambert egyéni stílusa és sajátos énekművészete? Igaz, a dalszövegek minden kétséget kizáróan rá jellemző mondatokat tartalmaznak, de a dallamot hallva a fenti sztárok jutnak az eszembe. Amúgy, e három dal (további) szerzői kapcsolatba hozhatók az említett előadókkal, természetszerűleg, ezért is nagy a hasonlóság. Félreértés ne essék, mindhárom dal elnyerte a tetszésemet, sőt, kifejezetten szeretem őket a lemezről, csak éppen nem éreztem bennük igazán Adam jelenlétét... Mármint a hangján kívül. A Better Than I Know Myself dallamai ugyancsak ismerősen csengtek már, hiszen ez volt az első dal az albumról, amivel Adam előrukkolt. Számomra azonban igazán akkor vált eggyé vele, amikor a videoklip is elkészült… zseniálisan jeleníti meg a dal mondanivalóját. :)
A Broken English egy kedves, szerelmes dal, amelybe (ha már amúgy is a hasonlóságoknál tartok) Jacko stílusát éreztem bele, míg a dal második felében hallható énekmentes rész a Voodoo dallamira emlékeztetett. Nem is értem Adamet, ugyanis, még ha a nyelvi nehézségek adott esetben bábeli zűrzavart is okoznak, s főleg, ha a dalt inspiráló személyre gondolok, akkor inkább illett volna ide valamiféle finn dallam-jellegzetesség, nem?! :)
Az Underneath mély szomorúsága és végtelen őszintesége a szárnyaira vett és a szívemig hatolt. Ebben a dalban maximálisan éreztem Adam jelenlétét – a dallamban, a szövegben, a hangban és a hangulatban. Gyönyörűen fájó ez a dal – mind zeneileg, mind a szövegét tekintve. Alapvetően ki nem állhatom, ha egy férfi látványosan (vagyis inkább hallhatóan) szenved egy érzelmes dal éneklése közben, és fájdalmasan vonyít össze-vissza… egyszerűen férfiatlannak és kiábrándítónak tartom. Mégis, a férfi énekesek közül ez idáig egyedül Adam hangja és előadásmódja volt képes arra, hogy a szenvedős és sírós éneklés ellenére is azonnal beleszeressek. Imádom Adamnek ezt az érzelmes zenei énjét! :)
A Chokehold folytatja a szomorú és sötét vonulatot, de nagyszerű dallamával és mondanivalóval bíró szövegével könnyen lehetne a rádiók kedvence, mert nekem azonnal az lett. :)
Az Outlaws of Love üzenetét igazán az érti meg, aki valamelyest ismeri Adamet, és tud róla egy s mást. Természetesen, azonosulni bárki tud a dallal, aki a mondatokban magára ismer, legyen mögötte bármiféle ok vagy magyarázat. Lassú dalról van szó, érzelmesről, amelyben Adam hangi adottságait ismét élmény hallgatni! :)
Bónuszként három dal került fel a lemezre. A Runnin’(1) –ot meghallva megállt bennem az ütőér, libabőrös lett mindenem, s egy pillanat alatt rabja lettem. A baljóslatúan induló, lüktető ritmusú zenétől elállt a lélegzetem, amelyet Adam iszonyúan mély és hűvös hangja csak még tovább fokozott, majd a kissé gyorsuló tempó egyszer csak magával ragadott, s elnyelt, mint egy örvény. A dal hangulata, Adam hangja és a szöveg olyan elemi erővel hatott rám, hogy nem is tudtam egykönnyen szabadulni tőle… újra és újra meg kellett hallgatnom, hogy az a bizonyos örvény valamelyest (el)engedjen. A dalszöveget Adam életében megtörtént események ihlették. :) A Take Back(2) fülbemászó dallamú, slágergyanús dal, amelynek még magasabb értéket szintén a mondanivalóval bíró dalszöveg ad, ami ezúttal is Adam saját, partnerével megélt élményeiből merítkezik. A Nirvana(3), annak ellenére, hogy egy lágy dallamú, szívhez szóló szerelmes dal, különösebben nem hatott rám, még ha Adam hangja gyönyörű, megnyugtató és lelket simogató ebben a dalban is. Mindhárom dalt egybevetve… Ha már, Adam elmondása szerint, ezen album dalain keresztül sokkal nyitottabban és valóságosabban mutatja meg magát nekünk, és e dalok segítségével, sokkal többet kapunk a személyéből és életének mindennapjaiból, érthetetlen számomra, miért „csak” bónuszként szerepelnek a lemezen, amikor mindhárom teljes valójában tükrözi őt. Tudom én, hogy a neves szerzők előtt tisztelegni illik, és az általuk írt dalokat a fődalok közé tenni. Meg persze, azt is értem én, hogy hatalmas elismerés és nagyszó ezekkel a művészekkel együtt dolgozni és az ő dalukat előadni. Sőt, azt a marketing koncepciót is érteni vélem, hogy e dalok, szerzőik révén (azaz a már jól és biztosan csengő név) némiképpen kitaposott úton juthatnának el a rádióállomásokhoz és egyéb – zeneileg is elismert – fórumokhoz. Mégis… ama bizonyos fentebb említett három dalt gond nélkül lecserélném eme három dallal. :)
Amit még észrevettem, és igazából nem tudom mivel magyarázni (talán a hozzá nem értésem :)), hogy némely dalnál olyan érzetem van, mintha Adam hangi képességei inkább csak bele lennének „kényszerítve” a dalba, minthogy azt valójában oda írták volna!? Van úgy, hogy kifejezetten erőltetettnek érzem… mintha Adam csak azért játszik és frazírozik a hangjával, hogy megmutassa, mire is képes, de a dallamvezetés igazából nem kívánná meg!? Persze, ez bizonyára butaság… no de, ha egyszer így érzem! :(
A dalszövegek ezúttal is elképesztően jók! Laikusként meg merem kockáztatni, hogy még a zenei anyagot is messze túlszárnyalják! Bennük van Adam teljes valója, veleje, sava-borsa, maximális jelenléte…
Befejezve az irományom elején megkezdett gondolatot, miszerint némi csalódottság kerített hatalmába a lemez első meghallgatása után… a többedszeri hallgatás ugyan sokat segített, de még mindig úgy éreztem (persze, némi túlzással), hogy nem azt az Adam Lambertet kaptam a lemezzel, akit vártam. Adam örült, hogy bőven volt ideje a zenei anyag kidolgozására, ennek köszönhetően pedig, a dalok a legkiforrottabb állapotban kerültek fel a CD-re, nem úgy, mint a FYE albumnál, ahol producerei által sürgetve érezte magát, hogy a 2009-es American Idolban szerzett ismertsége és népszerűsége nehogy megfakuljon és elfelejtsék őt. Nos, én mégis valamiért úgy érzem, hogy a FYE album (amelyet első hallás után imádtam), sokkal „Adam-közelibb” lett, mint a Trespassing, amit még inkább annak szántak. :( Persze, megint butaság így gondolkodni, hiszen egy művésznek időről időre meg kell újulnia, s művészetének színpadán olykor egy lépéssel a kollegák előtt kell járnia. Engem talán egy kicsit megzavart az elektromos, dance-es irányzat, s hiányzott a FYE rockos vonulata?
Amúgy elkötelezett Glambertnek vallom magam, maximálisan elismerem Adam tehetségét – lenyűgöz a hangjával, és tiszta szívből kedvelem és szeretem (sajnos, egyelőre csak távolról ismert, de annál inkább) lehengerlő személyiségét, így pedig akár, sutba is dobhatom a fentebb írottakat, merthogy rongyosra fogom hallgatni a CD-t, az biztos! :)
I don't need no sympathy
I won't cry and whine
Life's my light and liberty
and I'll shine when I wanna shine
(Trespassing)
