Az elmúlt években nagyon megszerettük a szimfonikus (film)zenei koncerteket, ezért nem is nagyon volt kérdés, hogy a ma esti előadáson képviseltessük-e magunkat. Egy nyári hírlevélből értesültem a programról, egyeztettem Cilivel, majd meg is vettem rá a jegyeket.
Közeledve a koncert napjához, egy reggeli rádióműsor műsorvezetője nem igazán volt jó véleménnyel az ilyen sportcsarnokbeli filmzenei koncertekről, mert szerinte, önmagában a (film)zene nem adja át azt a hatást és mondanivalót, amit a zeneszerző a film adott jeleneteinek aláfestéséhez komponált. Nos, nagyon nem értek vele egyet! Nem az első ilyen koncerten veszünk részt, és tekintettel arra, hogy ezeken a koncerteken közismert és közkedvelt filmzenék kerülnek műsorra, amelynek dallamai, ha megszólalnak, szinte részben vagy egészben, de azonnal eszünkbe jutnak a film jelenetei, szereplői, ikonikus képkockái. Amúgy pedig, a háttér kivetítőn, a film meghatározó jelenetiből összevágott videókkal színesítik e koncerteket, s így válnak kerek élménnyé a hallottak és a látottak.
Az ilyen jellegű műsorok általában a nagyon ismert és kedvelt filmzenékből tevődik össze, ahogyan alapvetően a ma esti is, ugyanakkor megismerhettünk kevésbé játszottakat is.
A Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor vezényletével, egy – első hallásra – nagyon ismert és kedvelt dallamú zenével indította a programot, amelyre többen rá is vágtuk, hogy ez a Star Wars zenéje… csakhogy nem az volt! ☹ Erich Wolfgang Korngold zeneszerző a Kings Row című filmhez írt zenéje csendült fel, amely pár taktus és dallam erejéig hasonlít csak a Star Wars zenéjéhez! Mint azt Hollerung Gábortól megtudtuk, George Lucas azzal mutatta meg ezt a zenét John Williamsnak, hogy „ilyet akarok, ilyen legyen a Star Wars zenéje”! Az már csak a sors iróniája, hogy olyan jól sikerült a „koppintás”, hogy ez a jellegzetes dallamsor a Star Wars zenéjeként ismertebb és híresebb lett, mint a King’s Road zenéjeként.
Ezt követően további két olyan zeneművet hallgattunk meg, amelyek nagy hatással voltak a filmekre – 1. Wagner: A walkűrök lovaglása Francis Ford Coppola: Apokalipszis most c. filmjében; 2. Bach: D-moll toccata és fúga zenekari áthangszereléssel az Aviator c. filmben.
Mediterrán (film)zeneszerzők művei következtek – 1. Zorba, a görög (Mikisz Theodorakisz); 2. A keresztapa (Nino Rota); 3. Volt egyszer egy vadnyugat/A jó, a rossz és a csúf (Ennio Morricone).
A népszerű(bb) darabok kategórián belül meghallgattuk - 1. John Williams: Indiana Jones c. filmhez komponált szerzeményét; 2. Alan Silvestri: Vissza a jövőbe c. film zenéjét (érdekesség volt, hogy a filmben szereplő autó hasonmása élőben is ott volt az aréna küzdőterén!); 3. A. L. Webber: Jézus Krisztus Szupersztár c. műve, amely ugyan musical, de készítettek belőle (musical)filmet + a félvilág imádja, így bekerülhetett a repertoárba! Igaz, apró technikai malőr miatt majdnem kimaradt (a karmesterúr egész egyszerűen megfeledkezett a darabról), de végül a főcímdal hangzott el.
A koncert első részének befejezéseként ismét egy klasszikus zenét feldolgozó film zenéje hangzott el, mégpedig a V mint vérbosszú c. film, amelynek egyik meghatározó jelenetéhez Csajkovszkij 1812 című művének nyitánya adja az aláfestést. Sőt, a műben elhangzó ágyúdörrenést egy, az arénában felállított valódi ágyú prezentálta!
- szünet -
A második részt az Olsen banda bosszúja c. film egyik fő jelenetének zenéje nyitotta. E jelenethez Friedrich Kuhlau, dán szerző Elverhøj c. operájának nyitányát dolgozták fel, amelyet a rendező ötleteihez (azaz a filmen látott jelenetekhez) igazítottak. A banda, Egon, a kottaolvasó rabló vezetésével akar ellopni valamit az Operaház egyik helyiségéből, ugyanis Egon pontosan tudja a kottából, mikor lehet fúrni, illetve dinamitot robbantani, hogy azt a nézőtéren ülők, illetve a színpadon játszók, mit sem vegyenek észre! A szerzemény vége ráadásul még a dán himnusszal is meg van fejelve!
Ezután egy igazi csemege következett - Ramin Djawadi: Trónok harca c. filmjéhez írt zenéje, amely bár, nem bonyolult kompozíció, mégis nagyon hatásos, és nagy kedvenc!
A James Bond-sorozat ez idáig egyetlen Oscar-díjas főcímzenéje, Adele szerzeménye, a Skyfall hangzott el Fellegi Anna előadásában, aki elsősorban amúgy a zenekar egyik hegedűse, de most énekesi tehetségét is megmutatta.
Magyar filmzene ritka az ilyen koncerteken, mondja Hollerung Gábor, merthogy a magyar filmzeneszerzők művei meglehetősen sajátosak, és nem is igazán alkalmasak zenekari, közönséget szórakoztató előadásra. Ritka kivétel azonban a Szabadság, szerelem c. film, amelynek igaz, nem magyar a zeneszerzője (Nick Glennie-Smith), mégis – s talán épp ezért is - nemes egyszerűséggel a magyar himnuszból használ fel motívumokat, s alkot egy, a film hangulatához és mondanivalójához passzoló, kifejezetten élvezhető szerzeményt.
A „hivatalos befejezés”-ig, mely jelzőt azonnal megértettük, ugyancsak közkedvelt zenék csendültek fel – 1. John Williams: Jurrasic Park c. filmhez írt zenéje; 2. James Horner gyönyörű dallamai a Titanic c. filmből, melyet a koncerten közreműködő Budapesti Akadémiai Kórustársaság énekkara adott elő; 3. Hans Zimmer, az afrikai népzenére alapozott szerzeménye A nap könnyei (Copano) c. filmből, amelyben Tóth Olivér szólista közreműködött az énekkar mellett; 4. Klaus Badelt: A Karib-tenger kalózai c. filmhez írt remekműve ugyancsak mindig jó érzéssel tölti el a hallgatót.
Ráadásként, és ezzel a koncert (vég)zárásaként a szintén elmaradhatatlan és kihagyhatatlan Star Wars dallamaival vettünk búcsút a ma esti kellemes (film)zenei élménytől.
