Emlékmorzsák

Este Cilivel újabb koncertre mentünk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, ahol is a ’80-as évek brit együttese, a Matt Bianco lépett színpadra. Igazán büszkék lehetünk rá, ugyanis a '90-es évek eleje óta óriási népszerűségnek örvendő brit csapat Budapestet szemelte ki világkörüli turnéjuk kezdő állomásának.
Várakozásokkal telve ültem be a lelátóra, mert nagyon kíváncsi voltam, ma is olyan hatással lesz-e rám a jazz és a latin pop ritmusait ötvöző, Yeh Yeh című számmal berobbant formáció?!

Mint azt így, közel két évtized távlatából megtudtam, az együttes neve kitalált név. Matt Bianco egy kémtörténet főhőse, akiről az alapító tagok azért nevezték el az együttest, mert rajongtak az izgalmas kémtörténetekért.
A koncerten legújabb Matt’s Mood című albumuk bemutatása mellett régebbi slágerek is elhangzottak, mint a Yeh Yeh, Get Out Of Your Lazy Bed, a More Than I Can Bear, Half a Minute, Sneaking Out The Back Door és a Whose Side Are You On.

Nos, mindent összevetve, picit csalódás volt számomra a műsor, mert már nem ugyanazt éreztem, mint kb. 20 évvel ezelőtt, de azért semmiképpen sem bántuk meg, hogy ott voltunk! :)

Robbie 2003-as koncertjéről lemaradtam, mert pár nap alatt elfogytak a jegyek, de örültem, hogy ezúttal szerencsésebb voltam. Igaz, mindez Cilinek köszönhetően, merthogy áprilisban megkértem, hogy érdeklődje meg nekem, mi újság Robbie Williams koncertjegy-ügyben, s miután akadt még egy-két elfogadható árú jegy, vett nekem egy ~13.000,-Ft-osat. :)
Abban nem kételkedtem, hogy Robbie színvonalas koncerttel készül, de az előzetes hírek még jobban felcsigáztak a ma estét illetően. Nos, hát, semmi túlzás nem volt az előzetes hírekben – a „brit fenegyerek” fergeteges koncertet produkált! :)
A monumentális színpad már önmagában látványos koncertshowt ígért! A helyem is kitűnő volt, mert mindent láttam, amit érdemes – igaz, minderről kitűnő minőségű hatalmas kivetítők is gondoskodtak! :)
A koncert meglepő módon csodás tűzijátékkal kezdődött, majd innen-onnan lángnyelvek törtek elő, miközben a Harmadik típusú találkozások film jellegzetes dallamsorának segítségével készültünk felvenni a kapcsolatot az egyik pirotechnikai látványosság kíséretében megjelenő Robbie-val! :)
A „nyitányt” követő Radio, Rock DJ és Tripping dalok után olyan érzésem volt, mintha kicsit rekedtes lenne a hangja, de Robbie azonnal „megválaszolta” a kérdésemet. Elmesélte, hogy reggel felébredve nem igazán érezte jól magát, ezért megvizsgálta őt egy orvos, aki nem javasolta neki az esti fellépés bevállalását. Robbie azonban ebbe nem nyugodott bele, aminek következményeként kapott egy szurit a hátsójába, s ím’ a hangján kívül más jel már nem is utalt a betegségére! S ha mindez így történt – és mi okunk lenne kételkedni Robbie szavaiban ;) –, akkor minden elismerés az övé, hogy 21h-23h-ig szinte folyamatosan nyomta a showt! :)
A Monsoon, Sin Sin Sin, Millennium és Make Me Pure után Robbie beinvitálta a színpadra gyerekkori nagy-nagy barátját, Jonathan Wilkes-t, akivel amolyan énekes-táncos komédiába kezdtek, ami számomra nem volt különösebben szórakoztató, vagy csak nem értettem a lényegét?! Nem így, az a capella stílusban előadott Stayin' Alive, amely már inkább érdekesebb volt, ahogyan az ezt követően elénekelt szvingek is.
Robbie a Strong-gal folytatta, majd a számomra kihagyhatatlan és elmaradhatatlan Take That-es évekből (volt, mi volt; történt, ami történt) előadta a Back For Good című slágert akusztikus gitárral kísérve, és persze, hogy mellé a pici paródia sem maradhatott el. :)
Az Advertising Space-szel folytatódott az Intensive Care című albumot bemutató koncert, melyet aCome Undone követett, majd a koncertet a hatalmas sikernek örvendő Feel zárta.
Naná, hogy a közönség kiharcolta a ráadást, és naná, hogy – amire fentebb is utaltam – Robbie maximálisan kiszolgálta a közönség igényét! Amilyen látványosan indult a koncert, olyan látványosan bukkant fel Robbie a húszméteres nyúlvány tetején hófehér Adidas-szerelésében, és egy kosárban leereszkedve a Let Me Entertain You-t énekelte. Miután az egyik vokalista lánynak (Sarah, ha jól értettem a nevét?!) épp születésnapja volt, Robbie a tiszteletére megénekeltetett bennünket, majd – talán, stílusosan – az Angels-szel zárta a műsort. Már-már úgy tűnt, ezzel valóban véget ért ez a fergeteges koncert, de a kitartóbb rajongóknak köszönhetően kaptunk még egy extra ráadást, egész pontosan (az amúgy Kylie Minogue-gal közös duett dalt) a Kids-t. :)
Nos, lehet, hogy ez a srác nem tökéletes (de hát, ki az, ugyebár?!), de a hangja fantasztikus! Tulajdonképpen el kellett telnie 3-4 évnek mire én erre rájöttem, de hát… jobb későn, mint soha! :)

Este Cili időben megérkezett, de az öltözék terén akadt egy kis nézeteltérés. Én sokkal elegánsabban gondoltam felöltözni, de miután Cili egyszerűbb ruhát vett fel, így én is némileg átöltöztem. Megérkezve azonban az Arénába megnyugodva láttam, hogy a legkülönfélébb ruhákban jelentek meg a koncertre jövők. Cilivel betankoltunk egy kis perecet és kólát, majd megkeresve a helyünket, türelmesen vártuk a kezdést.
Nyolc órakor meg is jelent a színpadon egy fiatal hölgy, Katie Melua személyében, aki elénekelt nekünk néhány dalt, de sajnos, többet nem sikerült róla megtudnunk.
Őt követően, pici technikai szünet után következtek a fiúk! A színpadkép igen sokat sejtető volt, ugyanis a középen felállított lépcsősor jobb oldalán a komolyzene (vonósok, fuvolások), bal oldalán pedig, a rockzene képviselői (basszusgitár, szólógitár, zongora, dob) vonultak fel – azaz, a dalok egytől-egyig abszolút élőben szóltak!... Nagyon kedvesek és helyesek voltak a fiúk; élvezet volt hallgatni őket. A ráadás során azt is megengedték a biztonsági őrök, hogy az ajándékot hozó rajongok a színpad előtt át(fel)adják souvenirjeiket. Ez azonnal el is indította a lavinát, minekutána megindult a tömeg a színpad irányában. Cilike nem forszírozta a dolgot, így mi a helyünkön maradtunk, de picit irigykedett a puszit kapó hölgyekre!...

Picit aggódtam ugyan, de előzetes terveim szerint, sikerült 4 órakor eljönnöm az irodából, hogy itthon nyugodtan és kényelmesen összekészülődjek az esti Fool Moon koncertre. Nos, ezzel minden rendben is volt, csakhogy Cili ½ 6-os vonata késett egy kicsit. Én már lementem a ház elé, mert már nagyon ideje volt elindulni. :(
Nehezítette a dolgunkat, hogy egyikünk sem tudta pontosan, hogyan is a legokosabb megközelíteni a Stefánia Palotát, azaz a koncert helyszínét. Szerencsénk volt, mert bár, épphogy csak odaértünk időben, de a koncertkezdésig még az egyéb ügyek elintézése is belefért. :)
Szuper helyünk volt a 3. sor közepén(!!!), ahonnan szemtől szemben, nagyon jól láthattuk a fiúkat! A koncert szuper volt, hihetetlenül aranyosak voltak a fiúk, a sztárvendégek (Zséda, Bon-Bon) nem különben! :)

Este Cilivel Edvin Marton koncertre mentünk a Thália Színházba. Cili volt ezúttal a jegybeszerző, és nagyon tuti helyen ültünk (7. sor közepe), prímán láttunk mindent. Edvin Best of koncertet adott, így a legtöbb sikerszámát hallhattuk. A vendég ezúttal is a Fool Moon acapella formáció volt – most is nagy sikert arattak! : )))

Eredetileg augusztus 23-án estére volt jegyünk Edvin Marton koncertjére, de a délelőtti nagy mennyiségű eső teljesen eláztatta a színpadot, így aznap a koncert elmaradt. :(
 
Az esőnapon, 25-én azonban már igazán szép idő volt, így fel sem merült az eső gondolata.
 
A Budai Parkszínpad nézőterének jobbszélső oldal 3. sorában volt az ülőhelyünk, ahonnan meglehetősen korlátozott volt a „kilátás”. Miután a koncert kezdéséig nem érkeztek meg és foglalták el a mellettünk (beljebb) lévő székeket, ezért átültünk oda, ahonnan máris remekebb rálátásunk volt a színpadra. :)
 
A koncert most is látványos volt és hangulatos. Edvin ez alkalommal is hívott vendégeket – a 2001-ben alakult Fool Moon nevű acappella (hangszeres kíséret nélküli ének) együttest. Műsorukkal pillanatok alatt elnyerték a közönség kegyét – nagyon helyesek és kedvesek voltak. Egyikük, Rácz Gergő, a 1997-es Eurovíziós Dalfesztiválra is kijutott V.I.P. együttes tagja volt. Remélem, hallunk még a fiúk felől! :)

Reggel a sporthírekben már szó volt a Manchesterről. Tegnap megérkeztek, itt vannak, de sajnos, sem ők, sem a Debrecen nem tudott edzeni a Puskás Ferenc Stadion gyepén, mert az teljesen felázott a tegnapi esőben. Helyette a szomszédos KSI pályán tartották meg az edzést. (Nem) mellesleg több dolgot nem értek; 1. miért nem lehetett óvintézkedéseket tenni a pályát illetően (letakarni, felkészülni szivattyúkkal stb.), amikor ismert volt, hogy mérkőzés lesz, és tudott volt, hogy nagy eső lesz? 2. hogy van az, hogy az egyik stadion gyepe használhatatlanná válik egy kiadós zuhi után, míg a másik nem? Miután semmiféle hangot nem adtak annak az eshetőségnek, hogy a találkozó elmarad, ezért nagyon-nagyon bízom benne, hogy minden a legjobbak szerint alakul majd! Ja igen, még egy nagyon fontos (ha nem a legfontosabb) információ: Sir Alex Ferguson a legjobb összeállításban küldi pályára csapatát, és bár pl. Roy Keane nem jött el az „ördögökkel”, a kezdőben ott lesz Alan Smith és Gabriel Heinze! Természetesen itt van Cristiano Ronaldo, Rio Ferdinand és Ruud van Nistelrooy, hogy a számomra kedvesebbeket említsem!...

Este a Híradó és a Fókusz után indultam el a meccsre. E két műsorból kicsit többet lehetett megtudni Alex Ferguson csapatának tegnapi és mai programjáról (természetesen, videóra is felvettem a híreket).
Kicsit aggódtam, hogy a késői indulás miatt (½ 8) lemaradok valami fontosról, de még így is időben érkeztem – a csapatok épp a pályán melegítettek. A helyem az elképzelések szerint közelebb bár, de kijjebb volt, mint a Real Madridon. Miután a Manchester a pálya másik felében melegített, ezért még fotókat sem volt érdemes készíteni, habár elvittem a fényképezőgépet. Inkább igyekeztem szemmel és memóriával elraktározni a látottakat. Fantasztikus érzés volt újra sztárokat látni élőben a Puskás Ferenc Stadion gyepén, a kedvencekről pedig, már nem is beszélve!...

A kellő és az alkalomhoz méltó hangulatot abszolút biztosították a Debrecen szurkolói. „Síppal, dobbal, nádi hegedűvel” készültek – egyszóval a buzdításon nem fog múlni a DVSC győzelme!

Elérkezett a kezdőrúgás ideje, majd izgulhatott mindenki a maga favoritjának. Az én szívem megosztott volt e téren, de kifelé természetesen, a debreceni szimpátiámat mutattam. Nem úgy, mint az egyik lány a szektorunkban! Teljesen nyíltan éltette a „vörös ördögök”-et, amiért a meccs vége felé majdnem meg is lincselték…
Mindkét csapat hihetetlen erővel és dinamizmussal dolgozott. Supka Attila, a DVS vezetőedzőjének csapatát nem ismerem jól, de Alex Ferguson a legjobbakat játszatta ellenük, ami azért jelent valamit. Egyedül talán Wayne Rooney volt az, aki az előzetesen kiadott kezdőcsapatból kimaradt (nem is lépett pályára), helyette Ruud van Nistelrooy „ijesztgette” a debreceni védőket.

Cilitől a ½ 5-ös vonattal jöttem haza; hazaérve pedig azonnal készülődni kezdtem. Kicsit elfogott a pánik, amikor ¾ 7 körül Szujó Zoltán sportriporter azzal jelentkezett be élőben a Híradóban, hogy a Real Madrid sztárjai kb. 20 perc múlva kifutnak a pályára melegíteni – merthogy ekkor én még javában készülődtem, úgyhogy rá kellett kapcsolnom...
Természetesen, kilépve a kapun, a busz épp az orrom előtt ment el, ami újabb 10 perc várakozást jelentett. Némileg akkor nyugodtam csak meg, amikor láttam, hogy mások is velem egyidőben indultak neki. Megérkezve a stadionhoz az összes aggodalmam eloszlott a tekintetben, hogy bármiről is lekésnék; amiatt azonban paráztam, hogy a fényképezőgépet miként fogom átjuttatni az ellenőrzésen, de abszolút sima volt az ügy! Helyet foglalva a nézőtéren egyre bizonyosabbá vált, hogy a fotókészítési „alkalmatosság” nem volt „kizáró oka” a bejutásnak…
Szóval, rendben átmentem az ellenőrzésen, majd nekiindultam megkeresni a helyemet. Azt gondolom, a legjobbkor érkeztem, mert a hangulatfelelős (Hevesi Tamás) épp akkor kezdte felsorolni és bemutatni a majdan pályára lépő madridi játékosokat. Leültem a helyemre, azonnal elő a fényképezőgéppel és már fotózgattam is Zidane-t és Beckham-et, amint előttem melegítettek, majd bűvölték (vagy inkább szelídítették) a labdát (mindezt amúgy az edzéseken használatos kék mezben tették). Szerintem, teljesen felesleges ecsetelgetnem azt a hihetetlen, örömmel és boldogsággal teli érzést, ami azonnal átjárt, ahogy megláttam kedvenceimet élőben a Puskás Ferenc Stadion gyepén. Fantasztikus érzés! Leírhatatlan!

Mindent egybevetve, egész jó helyen ültem – valahol a félpálya közepével szemben. Sajnos, ahhoz egy kicsit messze voltak a fiúk, hogy a fényképezőgép egész közel hozza őket, de annyira viszont közel ültem, hogy a mezszámukat simán el tudtam olvasni, még annak is, aki adott esetben a túloldalon sertepertélt. Szóval, bőszen nyomogattam a gombot, még ha a képek csak nekem fognak sokat jelenteni!...
Kb. ¾ óra bemelegítés után visszavonultak a csapatok az öltözőkbe, hogy néhány perc múlva hadrendben felsorakozva a játékos-kijáróban hivatalosan és ünnepélyesen ismét kivonuljanak a pályára – ezúttal komolyabban is focizni egyet. A Real Madrid gárdája a már jól ismert fehér mezben, míg a PF-válogatott az erre az alkalomra készített sárga-fekete szerelésben. A hangulatfelelős ismét bemutatta név szerint a kezdő játékosokat, majd mialatt azok elfoglalták helyüket a pályán, Puskás Ferencről emlékeztek meg számunkra szavakban és képekben. A stadion közönsége felállva tapsolt – így köszöntve az egészségével küszködő élő futball-legendát, aki csak a tv-képernyőjén keresztül nézhette végig a találkozót…

Bár, valóban tele volt a stadion, mégsem volt teltház. Akadt itt-ott egy-egy folt, ahol üresen maradtak a székek (és nem feltétlenül rossz helyek). Azt is meg merem kockáztatni, hogy a lelátói hangulat, igencsak alul maradt az általam vártnál. Az biztos, hogy a tavalyi brazilok elleni mérkőzésen nagyobb lelkesedéstől és buzdítástól voltak hangosabbak a lelátók! Maga azonban a tény, hogy a galaktikusok eljöttek Budapestre, és focijukkal csodálatos estét szereztek, minden RealMadrid-szurkolót a mennybe repített – engem biztosan! Mondom ezt még így is, hogy – legyünk őszinték – Raúlék nem adtak ki magukból mindent! Azt gondolom, a közönség – ahogyan én is – szívesen viszont látott volna egy-egy tanítanivaló mozdulatot, például amelyeket eddig csak a képernyőn keresztül láthattunk! Természetesen, tisztában vagyok vele, hogy ezen játékosok tudása nem egy cirkuszi mutatvány, amit estéről estére kell bemutatniuk; látványos akcióik sorát nagyban meghatározza és befolyásolja az aktuális mérkőzés hangulata és pillanata, de ahogyan tavaly Ronaldinho lázba hozta a közönséget a reklámból már jól ismert cselsorozatával, úgy bizonyára sokat lendített volna a szurkolók lelkesedésén több RobertoCarlos-bombalövés, Raúl-Ronaldo-cselsor, Zidane-tánclépés, vagy Beckham-szabadrúgás. Persze, egyet-egyet ma este is láthattunk, de legszívesebben ezeket néztük volna szünet nélkül! Lehet, hogy egy kicsit telhetetlen vagyok? Oké, elismerem, de talán, ez érthető! Nem tudom, mennyire volt ez csak az én meglátásom, de néha úgy láttam a madridi játékosok arcán, hogy inkább a klub hírneve kötelezte őket erre a budapesti vendégszereplésre, de szívük legmélyén már alig várták, hogy végre Madridban lehessenek, és kiélvezhessék jól megérdemelt évi nyári szabadságukat (augusztus utolsó két hetében), amikor a focira még csak gondolniuk sem kell! Ne felejtsük el, hogy a júliust Ázsiában focizták végig, hogy még inkább népszerűsítsék ezt a sportot azon a földrészen. (Szeptemberben pedig, újra kezdődik a szezon, és minden mi vele jár!) Ha így nézzük a „világválogatott” teljesítményét, semmi oku(n)k nem lehet panaszra, hiszen 1 – 3 arányban megnyerték a találkozót. Három klasszistól három szép gólt láthattunk: Zidane (11-esből), Ronaldo, Owen. A kritikusabb szurkolók, akik figyelemmel kísérik a csapat meccseit a sportcsatornákon, bizonyára azt is megemlítenék, hogy alapvetően nem játszott jól a csapat. Meglepően sok volt a pontatlan passz, a figyelmetlen, elhibázott akció, hogy Zizou kihagyott büntetőjéről már ne is beszéljünk (igaz, nem sokkal később helyére tette a dolgokat)…

No de, ne tegyünk úgy, mintha a focit csak egy csapat játszaná! Ma este a híres Real Madrid ellenfele a Puskás Ferenc Válogatott volt, akiket Lothar Matthäus a saját elgondolása szerint hívott és válogatott össze. Szomorú, de ezekről a srácokról szinte semmit sem tudok, a nevét is csak egy-némelyiknek ismerem; az azonban minden elismerést megérdemel, ahogyan ezek a fiúk a „nagyok” ellen játszottak! Semmiféle alárendelt szerep nem volt érezhető a magyar játékosokon; teljesítményben, hozzáállásban abszolút kiegyenlített volt a mérkőzés! Persze, a rosszmájúak ezt azzal is magyarázhatják, hogy mindez azért lehetett így, mert a Real nem adta ki magából a 100%-ot. Nos, ahhoz valóban nem fér kétség, hogy Raúlék tudnak többet is, ha akarnak; mégis, szeretném azt hinni és gondolni, hogy a pályára lépő magyar srácokban volt ennyi erő és akarat, hogy megmutassák (végre): mi, magyarok is tudunk focizni! Bízom benne, hogy ennek a találkozónak a feelingje oly’ mélyen megérintette a magyar játékosokat, ami elég motiváló erőt adott ahhoz, hogy a bennük szunnyadó parázs lángra kapjon, és még jobb teljesítménnyel, még nagyobb önbizalommal megmutassák, igenis van keresnivalónk a jók között! Reméljük, az argentinok ellen hasonló (vagy még jobb) produktumot fog mutatni a csapat! Az a mérkőzés sokkal komolyabb elbírálás alá esik majd, mert, bár barátságos mérkőzés keretében zajlik le, sok tekintetben egyfajta mutatója lesz a magyar válogatott világbajnokságra történő felkészülésének.

Óriási dilemma előtt álltam a mai nap programját illetően. Mint azt már korábban hírül adták, a Real Madrid ma (13.30-kor) érkezett meg Budapestre. El kellett tehát döntenem, hogy a reptérre megyek ki – kockáztatva ezzel, hogy egyáltalán látom-e majd a játékosokat –, vagy inkább a szállodához megyek (Corinthia Grand Hotel Royal), ahol esetleg több esélyem van!?...
Végül, a szálloda mellett döntöttem, csakhogy éppen, akkor értem oda (kb. 14.45), amikorra az utolsó játékost is „elnyelte” a szálloda hallja. Belehallgatva a körülöttem állók beszélgetésébe, kiderült, hogy Raúlék szinte körül sem nézve szálltak le a buszról, és meglehetősen egykedvű (már-már mogorva) ábrázattal igyekeztek mihamarabb eltűnni az őket fogadó szurkolók, rajongók szeme elől. Ebből következően egyikük sem adott autogramot. Legtöbben a döbbent meglepettségtől mozdulni sem tudtak, igaz, nem is nagyon akartak. Gondolták, hátha csak lepakolják a sztárok a csomagjaikat, és úgy jönnek vissza aláírásokat osztogatni; de amikor a biztonsági őrök arról tájékoztattak, hogy a csapat visszavonult pihenni, és az esti edzés előtt már nem jönnek ki, szétszéledésre ítéltetett az addigra már szépen összegyűlt tömeg. :( Néhányan – köztük én is – megálltunk egy-egy kordonnál, valamiféle csodára várva. A csoda persze elmaradt, mert a galaktikusok közül egy sem villant fel a szálloda bejáratánál. Több mint egy óra elteltével azon kezdtem tűnődni, hogy menjek el enni valamit, vagy az esti edzésre történő elindulásig a szálloda előtt dekkoljak? Miután nem igazán voltam éhes, ugyanakkor tartottam tőle, hogy netán lemaradok valamiről, vagy a jó helyemet „elveszítem”, úgy döntöttem, maradok és várok…
Fél 5 felé ismét gyülekezni kezdett a tömeg, és innentől kezdve egyre izgalmasabb percek következtek, tele szurkolói várakozásokkal! A felkészültebbek fotókkal, pólókkal, tollakkal, fényképezőgépekkel a kezükben érkeztek. Kb. 3,5 óra várakozás után úgy tűnt, ½ 7 körül nekiindul a királyi gárda az esti edzésre. Ki reménykedve, ki bizakodva, ki izgalommal leste, mikor tűnik fel szeretett játékosa a szálloda ajtajában, hogy egy aláírást kapjon tőle, vagy egy jól sikerült fotót készítsen róla, vagy csak végre egyszer élőben is lássa őt! Nem ragozom nagyon a történteket; tény, hogy ezúttal is csalódnunk kellett! Nem elég, hogy a fiúk szinte a szálloda bejáratából ugrottak be a buszba, az állítólagos pihenés után sem voltak sokkal mosolygósabb hangulatban! Talán csak David Beckham és Roberto Carlos voltak azok, akik nem gömbvillámként suhantak el előttünk, nem úgy Zinedine Zidane, aki talán már a szállodai szobájából indítva sprintelt be a buszba! Davidet és Roby Carlost én is lefotóztam a hagyományos gépemmel – valami majd csak látható lesz a képen! Szóval, ezúttal sem volt autogramosztás, pedig én még a kulcstartómból is kiszedtem Zizou és David képét – hátha… :(
A csapatra történő várakozás közben megtudtam egy leányzótól, hogy az edzésre egy 4.000,-Ft-ért megvásárolt (emlék)pólóval lehet bemenni. Részben emiatt, részben a 7 órás kezdés miatt úgy határoztam, hogy ezt ma kihagyom. Remélem, a holnapi mérkőzés látványa kárpótol majd, és felejthetetlen élményt tartogat számomra! :)