Emlékmorzsák

Összekészülődtem, majd 6 órakor elindultam a helyszínre. Bosszantott, mert sehogyan sem bírtam felidézni magamban, hogyan is mentem 3 évvel ezelőtt ugyanoda! Bár, megnéztem az Interneten a pontos útvonalat, de sem abban nem bíztam, sem abban, hogy az Events Hall-t a Hajógyári sziget Pepsi-sziget bejáratától kell megközelíteni. Miután már ¾ 7-kor megérkeztem, körülnéztem a szigeten, de miután az is nagyon gyanús volt, hogy egyetlen Scooter-rajongót sem látok a koncertre igyekezni, felhívtam Évát tisztázni a helyzetet. Nos, jól gondoltam – mármint, hogy rossz helyen járok; ugyanis egy híddal arrébb volt a bejárat. Hm, így lesznek elsőkből utolsók – azt gondoltam, korai érkezésemmel elérhetjük, hogy a sorban még előrébb tudjunk állni, erre Éva volt az, aki mindezt megtette – merthogy már szépen kanyarodott a sor a bejárat előtt. Bár, ami azt illeti, Scooter koncertre nem lehet elég korán érkezni, állítólag a legelöl állók kb. 16 óra körül érkeztek…
Felkészültünk rá, hogy majd’ másfél órát kell ácsorognunk kapunyitásig (21^h), de 20 órakor egyszer csak megindult a sor, és elkezdték beengedni az embereket… Nem egész fél óra leforgása után már az épületen belül találtuk magunkat. Kabátunkat gyorsan beadtuk a ruhatárba, kipisiltük magunkat, majd irány a „tomboló”!… Azaz mégsem… Éva ugyanis a kapuban álló egyik biztonsági őrtől kérdezett valamit, aki odahívott magához egy rendezőt, aki újabb információcsere után „kézen fogott” minket, majd odakísért a VIP szektorhoz (naná, hogy a már szorosan álló tömegen keresztül – elképzelhető a szemekből felénk érkező szikrázó pillantások ölő hatása). A mp töredékrésze alatt megtudtam Évától, hogy 3.000,-Ft ráfizetéssel (csinos zöld színű karszalaggal a csuklónkon) szabad bejárást kapunk a VIP részlegbe, amelynek köszönhetően a színpad előtti sorokban tombolhattuk végig a bulit. :)
A koncert 22 óra után nem sokkal elkezdődött a Maria című számmal. A fiúkon kívül két táncos lány „díszítette” a színpadot, illetve pirotechnika minden mennyiségben. H.P. baromi jól nézett ki; hófehér póló ezüst Frenetic felirattal, kék farmer, szegecses öv + csuklóöv… A további elhangzott számok (a teljesség igénye nélkül): Call Me Mañana, Faster Harder Scooter, Fire, How Much Is The Fish?, I’m Raving, Jigga Jigga!, Nessaja, No Fate, One, Posse, Ramp!, Shake That!
H.P.-ék kb. 11 óráig nyomták megállás nélkül a számokat, majd a visszatapsolás után – a Fire-rel indítva – kb. még fél óráig szórakoztattak minket! A Fire-nél volt csak igazi tűzijáték, merthogy a színpadi lángok mellett –természetesen – a gitár is kellőképpen szikrázott!… Szuper volt!…

A koncert végén a lemezkiadó képviseletében egy személy átadta H.P.-éknek az aranylemezt legutóbbi Mind The Gap című albumukért! Millió puszi és gratula!!! Állítólag a platinalemezhez sem hiányzik sok!…
Mindezek után tudomásul kellett vennünk, hogy a bulinak vége, és a fiúk már nem jönnek vissza a színpadra! Némi csalódás ült ki az arcokra, mert a legtöbben igencsak rövidnek találtuk a koncertet, hisz’ mindössze másfél óra volt az egész!… No, de annál klasszabb! Szuper volt elöl végig tombolni a koncertet! Csurgott a ruhámból és a hajamból a víz – nem volt semmi!… Ja, a jegy hátoldalára odaírták, hogy a rendezvényen nagyteljesítményű hangtechnika működik, mely maradandó egészségkárosodást okozhat, amelyért nem vállalják a felelősséget… Hát, amikor elkezdődött a koncert, azonnal megéreztem, miről is beszélnek! Azt hittem, kiugrik a tüdőm a helyéről, olyan erővel hatottak rá a megawattok! Eleinte szinte csak dübörgést hallottam zene helyett, de néhány perc után már minden rendben volt – úgy üvöltöttem H.P.-vel együtt a szöveget, ahogy csak a torkomon kifért!… Mit mondjak, ezúttal sokkal többet is láttam a koncertből, mint 2002-ben! Még néhány csepp víz is elért a palackból, amit H.P. felénk locsolt!… Az általa eldobott fehér törölközőt már nem sikerült elkapnom, de alkalmam volt megérinteni, ugyanis az a fiatal pár kapta el, akikkel a koncert előtt Éva sikeresen összeismerkedett…
A koncert rövidsége miatt ért csalódásunkból felocsúdva jutott el a tudatunkig, hogy a fiúk a szomszédos DOKK Clubban folytatják a bulizást. Miután tiszta „csatakos” voltam, nem szorgalmaztam túlságosan az ötletet, ugyanakkor csak piszkálta a fantáziámat, hogy láthassam H.P.-t „élőben” is, ne csak a színpadon. Végül is, hagytam magam rábeszélni… A mosdóban valamennyire rendbe szedtem magam, majd Évával átsétáltunk a DOKK-ba. Útközben még ingyen kólát is kaptunk (bizonyára a Coca-Cola /is/ szponzorálta a koncertet), amit én azonnal benyakaltam (iszonyú szomjas voltam!), Éva azonban „mellékszerekre” történő gyanakvás miatt ezt nem tette meg… Felesleges volt az aggodalma, nekem speciel kutyabajom sem lett tőle…
A DOKK-ban újabb költségekbe kellett vernünk magunkat, ugyanis 1.000,-Ft volt a belépő. Felderítve a terepet arra jutottunk, hogy valaminek mindenképpen kell történnie, mert a galéria egyik fele teljesen le volt zárva… Idővel meg is érkeztek olyan VIP vendégek, akik egyértelmű, hogy a koncertről jöttek át; így bizakodtunk benne, hogy szerencsénk lesz, és valóban láthatjuk még a fiúkat!…
Kb. éjjel 1 óráig várakoztunk mindhiába, ugyanis az egyre növekvő tömegen kívül H.P.-ék csak nem akartak feltűnni a színen. Éva le is beszélte barátjával, hogy értünk jön, mi meg szép lassan elindultunk a kijárat felé. Még egy kicsit bambulásztunk, amikor egyszer csak Éva odaszólt, hogy ’nézd, ott jönnek’!… És tényleg, H.P.-ék karnyújtásnyira haladtak el előttünk, egyenesen a galériára. Fentről H.P. még egy visszafogott integetéssel is válaszolt Éva intenzív integetésére, amitől persze, mindketten odavoltunk! A fiúkkal egyik fotó készült a másik után, miközben Évával arra lettünk figyelmesek, hogy H.P. meglehetősen intim mozdulatokkal viseltet a mellette álló szőke hölgy iránt… Csak arra tudtunk gondolni, hogy a szerencsés csaj, esetleg a barátnője?… Azt azonban némi szomorúsággal konstatáltam, hogy H.P. erős dohányos lehet, mert egyik cigaretta után gyújtott rá a másikra… Hm… Hm…
Egy darabig még figyeltük a fiúkat, de ezzel némileg ki is elégítve kíváncsiságunkat, a távozás mezejére léptünk… Éva és barátja, Gyuri, nagyon kedvesek és aranyosak voltak, mert elvittek hazáig, aminek azért csak örültem! Nem okoztam nagy kitérőt nekik, mert mint megtudtam, a Stadionnál laknak…

Amikor Cilivel elhatároztuk, hogy elmegyünk Bikini koncertre, kitűnő ötletnek bizonyult. Még akkor sem estünk kétségbe, amikor az eredetileg megjelölt Kisstadion felé közeledve egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy e téren valami változás történt. Szerencsére, segítőkész, kedves emberektől azonnal informálódtunk, hogy állítólag nem fogytak el kellő számban a jegyek, ezért a koncertet "átszervezték" a kisebb befogadóképességű Körcsarnokba…

Oké, átballagtunk a másik helyszínre - no problemo, hiszen a Körcsarnok ott van a Kisstadion mellett! ;) Mindezzel nem is lett volna semmi probléma, ha a jegyünk értékének megfelelő (ülő)helyet biztosítanak! E helyett mindössze csak azt tudták biztosítani, hogy leülhessünk - azt már sajnos nem, hogy a színpadon történtekből lássunk is valamit!? Ennek oka az volt, hogy a felállított kivetítő eltakarta a színpad nagy részét, de még így is örülhettünk, hogy az 5.500,-Ft-os jegyünkért legalább azon láthattunk valamit! Hát, mondanom sem kell, ez némileg visszavetette jókedvünket! Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy mind ruhailag, mind takaróilag alaposan fel voltunk szerelve, így a Körcsarnok kakasülőjén meggyulladtunk a hőségtől és fulladoztunk a levegőtlenségtől! :(

A koncert "hangulatmeghozója" SID volt, aki elmondása szerint angolszász popzenét játszik - a U2-n nőtt fel és a példaképe is a zenekar.
SID után jött az Ős-Bikini Nagy Feróval, aki show-jával tovább szította a SID által már megalapozott hangulatot.
Kb. 10-15 perces technikai szünet után végre színpadra lépett az általunk kedvelt BIKINI D. Nagy Lajossal az élen! :)

Mindent összevetve, végül is, jól alakult minden! Lojziék a legjobb BIKINI számokat adták elő nekünk. A koncert végén mindössze csak egy (közkedvelt és híres) számot tudtunk felidézni, ami nem hangzott el…

A mai nap "döcögését" tekintve olyan mérhetetlen feszültség lett úrrá rajtam, hogy csak idő kérdése volt, mikor robban ki rajtam…
Az ominózus pillanat akkor következett el, amikor a számítógépem többszöri próbálkozás után is lefagyott (megjegyzem az utóbbi időben egyre gyakrabban)… Pár perc ideges sírás következett, amit az esti Xaver-koncertre történő indulás miatt tanácsos volt minél előbb abbahagyni…
 
Útban a Zeneakadémia felé igyekeztem lehiggadni és megnyugodni…
Már az épületben ballagtunk a jegy szerinti helyünk felé, amikor szembetalálkoztunk Xavérral, aki épp akkor érkezhetett meg, és igyekezett átöltözni + talán, egy kicsit „bemelegíteni”… ;)

A koncert ezúttal is színes volt és élményteli. Xaver az Ewald Rézfúvós Quintett-tel és a Tomkins Énekegyüttessel adta elő Bach / Mozart / Orff zeneműveit a legnagyobb siker és ováció kíséretében! :)
A közel 3 órás koncert csupa élmény volt! :) A szünetben meg is vásároltuk legújabb cd-jét „The legendary 2002 concert” címmel! :)

A ma este sorra kerülő  koncert – kivárva a 10 perces protokolláris türelmi időt – pontosan 20 órakor elkezdődött. Andrea Bocelli nagyon szép koncertet adott, bár, Cili meglátása szerint (aki mégis csak jobban ismeri a dalait), előadhatott volna ismertebb számokat a lemezeiről, illetve szebb dalokat választhatott volna az egyes operákból. Félreértés ne essék, csodálatos volt  a koncert; egy percig sem bántuk meg, hogy ott voltunk!…
Íme, az est műsorfüzete, amely tartalmaz egy rövid ismertetőt, illetve az est programját:

Este a szükséges időben összekészülődtünk, majd gyalogosan (nem autóval) elindultunk a színházba. Egy busszal percek alatt ott voltunk. Kabátunkat betettük a ruhatárba, majd elfoglaltuk helyünket a nézőtéren. A 7.sorban ültünk a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában, amely pont annyira volt közel a színpadhoz, hogy a színészek arcmimikáját is kitűnően láthattuk. A megnézett darab: Neil Simon – Furcsa pár című művének „női változata”. A darabról a következőt lehet tudni:

 
Neil Simon: FURCSA PÁR (női változat) * komédia két részben

Neil Simon, az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb vígjátékírója legnagyobb világsikerének megírta a női változatát.
Ebben a verzióban is egy elromlott házasság körül forog a történet: Florence barátnőjéhez menekül, a régóta egyedül élő, elvált Olive-hoz. A két nő - Florence és Olive - a tűz és a víz. Semmiben sem egyeznek, mindenen
összekapnak, mégis egymásra vannak utalva: igazi barátnők.
Ahogyan Felix és Oscar, úgy Florence és Olive is megpróbál kilépni az elfuserálódott élet mindennapos szürkeségéből: a két nő a házban lakó, vacsorameghívásuknak eleget tevő, jóképű spanyol testvérpárral
vigasztalódik.
„A nők életében a negyvenes éveik tájékán lesz központi kérdés a boldogság. A férfiaknál valamivel később, az ötvenes elején jelentkezik ez a téma. Előtte jövünk-megyünk, tesszük a dolgunkat, sodródunk a helyzetekkel, aztán egyszer csak föltesszük magunknak a kérdést: mi hiányzik a boldogságunkhoz?! Általában akkor találjuk magunkat szembe ezzel a kérdéssel, amikor már sem erőnk, sem lehetőségünk nincs arra, hogy változtassunk az életünkön. Vagy vállaljuk a kompromisszumokat, vagy szembe kell néznünk az olykor hideg és szeles szabadság bizonytalanságaival. .
Neil Simon végletesen ellentétes karakterekkel mutatja meg, hogy adott esetben milyen nehéz lehet az együttélés. Időnként még az is próbára teheti az embert, ha túlzott pontosságot, segítőkészséget, a látszólagos jó szándékot kell elviselnünk. És hol van még mindezeken túl a szórakozottság, a rendetlenség, az udvariatlanság vagy a gonoszság?! No ezért is érdekel engem ez a történet." - mondja Szervét Tibor rendező a Színházi Esték 56.számában

Olive MÜLLER JÚLIA
Florence SERES ILDIKÓ
Mickey KEREKES VALÉRIA
Renee VÁRKONYI SZILVIA
Sylvie SZIRBIK BERNADETT
Vera MOLNÁR ANNA
Manolo MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS
Jesus LUKÁCS GÁBOR
Rendező: SZERVÉT TIBOR Jászai – díjas

A felsorolt színészek talán többeknek semmit sem mond, ahogyan nekem sem – mindaddig, amíg ezt az előadást meg nem néztem. A darab után biztos, hogy akár Müller Júlia (aki /nem/ mellesleg Müller Péter Sziámi húga), akár Lukács Gábor (hogy csak a számomra legszimpatikusabbakat említsem) neve a megjegyzettek közé fog tartozni! A rendező, Szervét Tibor neve olvasatán látatlanul megvolt bennem a bizalom az előadás iránt, miszerint, hogy csak nagyon jó lehet! És ez így volt! Jobbnál jobb poénok, nagyszerű színészekkel. Nagyon tetszett nekünk a darab – nagyon bántuk volna, ha kihagyjuk!…

Cilivel este kicsit korán érkeztünk meg a Budapest Arénába, mert csak néhány percnyi várakozás után engedtek be bennünket, ugyanakkor viszonylag hamar megtaláltuk a helyünket. Kicsit messze ültünk a színpadtól, de mint azt az előadás után megállapítottuk, ez nem volt olyan nagy tragédia, merthogy a műsor nagy része nem okozott meglepetést számunkra. Az egyik tv csatorna ugyanis leadta egy-két héttel ezelőtt David Copperfield egy régebbi show műsorát, amely előadás trükkjeinek többségét ma este szintén láthattuk. Már-már azt is mondhatnánk, hogy pici csalódás volt a ma esti program, de talán, ha nem nézzük meg a tv műsort, akkor nagyobb hatással lett volna ránk ez az este!? Az mindenesetre furcsa volt és meglepő, hogy a színpad előtt közvetlenül ülő közönség David Copperfield első elköszönése után felállt és a távozás mezejére lépett. Egyszóval, semmi tiszteletét nem adták annak, hogy ott ülhettek a mágus közelében, a borsós jegyárról már nem is beszélve. Lehet, hogy amúgy őket sem varázsolta el az illuzionista?!…

A show fő részei voltak:

Egyesítés - Nagy találkozás
Egy, a közönségből kiválasztott ember, utazást tett eddigi életében, és találkozott egy rég látott, a szívének kedves személlyel. Az illető egy daru karján állt Daviddel, felfüggesztve a közönség fölé, majd egyszer csak eltűnt, és csak pillanatokkal később jelent meg újra álmainak egy szabadon választott helyszínén.

Gyilkos
David egy halálos marású fekete-afrikai skorpióval adta elő a mutatványát, amelyet nem ajánlatos utánozni.

Prés
David, a közel két méter magas illuzionista egy cipős doboz méretű helyre préselte be magát.

A lottó
David nagyapjának beteljesületlen álma ihlette ezt a részt. David megosztotta a közönséggel a nyerő számok előrejelzésének titkos technikáját. (Ha később valakinek mégsem sikerült öttalálatost elérnie, ismerje be: a hiba a saját készülékében volt...)

Ember kontra acél
David egyszer már keresztülsétált a kínai nagy falon. Ezúttal is hasonló mutatványra vállalkozott, csak éppen sétálás helyett átfolyt egy tömör acél falon.

13
David eltüntetett tizenhárom, a közönségből teljesen véletlenszerűen kiválasztott személyt. Az aggódó hozzátartozók egyszer csak tejes dobozokon vélik újra felfedezni szeretteiket. Félelmük csillapult, amikor mind a tizenhárman újra megjelentek különböző meglepő helyeken.

Feri san reggel kb. 7 óra körül jelzett, és kb. 20 perc múlva Zsuzsival és Gabival meg is érkeztek. A nagy indulás előtt beugrottunk a közértbe egy kis csokifélét venni a gyerkőcöknek, de azután irány Salzburg. Az első állomás Hegyeshalom volt, ide kb. ¼ 11 körül érkeztünk meg. Nem lehetett okunk panaszra, sem az időjárásra, sem a forgalomra. A nap szikrázóan sütött, az utakon pedig elfogadható mennyiségű autó volt. A határon is szinte percek alatt átértünk, ez kb. ½ 11 körül történt meg. Bécset kb. 12 – ½ 1 körül érintettük, majd Linz után kb. 3 óra körül érkeztünk meg Salzburgba. :)
A panziót is viszonylag könnyen megtaláltuk. A recepción egy kedves lány fogadott bennünket; még az is kiderült, hogy ő is megy este a koncertre (megkérdezve tőle ugyanis az utat derült ki mindez). :)
A panzió nagyon díszes volt, kicsit a régi kor hangulatát idézte, de nekem tetszett. A költségmegtakarítás végett mind a négyen egy szobában szálltunk meg. Egyetlen problémánk volt, ami nyomban kiderült, ahogy beléptünk a szobába… ment a fűtés, mégis meglehetősen hideg volt. A további programot illetően, bár, nagyon szépen sütött a nap és sétálásra hívogatott az idő, szervezetünk kívánalmainak eleget téve inkább ejtőztünk két-három órácskát. :)
Pihi után szépen összekészülődtünk, majd ½ 8 körül elindultunk az Salzburgarena-ba. A lányok nagyon dilemmáztak azon, hogy hozzanak-e fényképezőgépet, de miután a jegyre rá volt írva ennek megtiltása, valamint azt sem szerették volna, ha visznek, és a bejáratnál elveszik tőlük, így úgy döntöttek, hogy a gép nem jön a koncertre. A recepciós lány is épp akkor indult, így úgy terveztük, hogy követjük őt, de miután számunkra más irányba indult el, ezért maradtunk a saját elképzelésünk és a korábban tőle kapott instrukciók mellett. Először rossz utcácskán fordultunk be, de megjárva valamiféle kertészetet, végül hamar ráakadtunk a helyes irányra. Valóban néhány perc alatt a helyszínre érkeztünk. Leraktuk az autót a parkolóba, majd igyekeztünk mihamarabb bejutni az Arénába.
A bejáratnál az ég-világon nem ellenőriztek semmit, már úgy értem, a jegyen kívül. Gabi és Zsuzsi bosszankodtak egy cseppet, hogy nem hozták a masinákat, de hát... jobb félni, mint megijedni! Megkerestük a helyünket, majd szépen leültünk (Feri san, Zsuzsi, én, Gabi). Az első benyomások igen kedvezőek voltak a helyet illetően, és miután a többiek is pozitív véleményen voltak, így teljesen megnyugodhattam, hogy sikerült jó helyre venni a jegyeket. Se nem túl alacsony, se nem túl magas! Az aréna mellesleg nagyon hasonló a miénkhez képest, csak ez talán a fele, ha nem a harmada a budapestinek.
A program pontban 8 órakor elkezdődött, mégpedig egy jazz-féle stílust játszó amerikai zenekarral. Kb. 35-40 percet zenéltek (egész élvezhető volt), majd kb. 20 perc technikai szünet következett, ami után kb. 9-kor Sting elkezdte koncertjét. :)
Élveztem a műsort, de arra nem vállalkoztam, hogy lemenjek a küzdőtérre a tömegbe. Én inkább a helyemen ülve hallgattam és néztem végig a koncertet, ellenben a többiek a koncert közepén – nem bírva tovább magukkal – lemerészkedtem az „arénába”. Mint az a koncert végén kiderült, ők is nagyon jól érezték ott magukat. A koncert – az alapos ráadásokkal együtt – kb. 11 óráig tartott. Nem bántam meg, hogy eljöttem, de nem is fájt volna a szívem, ha kihagyom. Hiába, Sting nem igazán az én zenei világom. :(

A parkolóból kijutni kicsit hosszabb ideig tartott, mint bejutni, de azután már csak percek kérdése volt és visszaérkeztünk a szállásunkra. Azt már említettem, hogy hideg volt, de a nagyobb probléma az volt, hogy a fűtés ezúttal szinte egyáltalán nem ment, amiből következően még hidegebb volt. Feri sannak sem kellett ötletért a szomszédba menni, miután a recepció már zárva volt, a mi épületünk alagsorában nézett körül használható, meleget adó eszközök után kutatva. Talált is egy rozoga hősugárzót, ami még működött is! Gyertyákat is talált, csak éppen tűz csiholására alkalmas eszközt nem, így a hangulatvilágítás elmaradt, ellenben kezdett bemelegedni a szoba! :)

Ma esti programunk helyszíne a Margitszigeti Szabadtéri Színpad volt, ahol a NOX és a Naplegenda közös koncertjét hallgattuk és néztük meg. A helyszín megközelítése ezúttal sem történt simán, de a műsor kezdetére már a helyünkön ültünk. :)

Bemutatkozó előzenekar kezdte a műsort. Az Ízisz nevű lányduó (hegedű – ének) megjelenő albumáról adott elő néhány számot. A stílusuk Ofra Haza énekesnőére emlékeztetett (az énekesnő viszonylag fiatalon betegségben halt meg), ami kissé távol állt tőlünk, de jólnevelt napközisek módjára fegyelmezetten végignéztük a produkciót. :)

A lányduó után megkezdődött az est fő műsora, a NOX és a Naplegenda koncertje. A program két részből állt - az első részben a NOX adta elő számait a Naplegenda produkció táncosainak közreműködésével, majd a második részben a Naplegenda műsorában lépett fel/vállalt szerepet Szilvi és Tomi, azaz a NOX énekesnője és frontembere. A két formációnak ugyan más a műfaja, de a népzenei alapok összekötik őket. Mindkét produkció nagyon-nagyon látványos volt! Nagyon jól éreztük magunkat, és örültünk, hogy ezt sem hagytuk ki! :)

A hazajutás ezúttal talán, gördülékenyebben ment, de így is éjjel ¾ 1 felé járt már az idő…