Emlékmorzsák

Délelőtt 10 óra körül kitornáztam magam az ágyból, összekészülődtem, megreggeliztem, majd 11 óra körül elindultam a Madách Színházhoz. Kb. ½ óra alatt oda is értem, de némi csalódást ért, amikor csupa zárt ajtókat találtam! Ki volt írva az ajtóra, hogy 1 órakor nyit a pénztár, illetve ha van délelőtti előadás, akkor 10 órakor. Nos, ma nem volt délelőtti előadás, így 1,5 órás várakozás után jutottam csak be a színház pénztárához. Öröm az ürömben, hogy ezúttal abszolút első voltam a sorban, illetve az is pozitív momentum volt, hogy napsütésben tudtam várakozni, ami az állapotomra való tekintettel nem volt éppen hátrány! A nyitási idő felé közeledve egyszeriben többen is összejöttünk, de mint azt már említettem, dobogós helyezésemet senki nem vitatta tőlem, sőt… Még az egyik takarító néni is számon tartotta, hogy én voltam ma a legelső, mert jóváhagyóan nyugtázta elsőségemet, amikor megnyílt a színház pénztárának ajtaja… A pénztárnál már csak annyi izgalom várt rám, hogy tudok-e jegyet venni az esti Macskák előadásra. Nos, jelentem sikerült – méghozzá kettőt is! Annyi tudható még a Macskák-jegyekkel kapcsolatban, hogy ún. pótszék-jegy nem, de kedvezményes (azaz 900,Ft-os) jegy kapható rá… Egy szórólap is a kezembe került, amelyben Géza már fel sem volt tüntetve!?...

Nagy-nagy örömmel és jóleső érzéssel buszoztam hazafelé. Cilit is tájékoztattam a jó hírről, és megbeszéltük, hogy ½ 6 körül nálam találkozunk…

Miközben Cilire várakoztam, felnéztem a Netre, hátha újabb okosságokra bukkanok. Hát, hogy nem is kis okosságra bukkantam, csak később derült ki, de induláskor még bizakodtam/bizakodtunk Cilivel. A startlap fórumán ugyanis azt olvastam az egyik leányzótól, hogy „Nincs már 20 perc és Mester macskázni fog.”. Azonnal megnéztem hány órakor írta ezt a beírást, és döbbenten láttam, hogy 14:40-kor!? Újabb aggodalom fogott el! Lehet, hogy Géza a délután előadáson macskázott, és hiába a jól szervezett ügyintézés, Cilivel hoppon maradunk este?!... Újra megnéztem a színház honlapját, ahol változatlanul Géza volt szerep osztva estére!...

Rendben megérkeztünk a színházba, ahol a ruhatár és a mosdó intézése után beültünk a helyünkre. A színpad kisebbik hányadát valóban nem láttuk erről a helyről, de az előadás összességét tekintve nem volt élvezhetetlen. Miután egyikünk sem tudta, illetve nem is emlékeztünk a darab tartalmára, kíváncsian vártuk Old Csendbellen színre lépést…

Sajnos, csalódnunk kellett, mert nem Gézát véltük felfedezni a nagy szőrmók jelmez alatt – a hangról már nem is beszélve… Eleinte még halványan reménykedtünk, hogy csak egyszerűen nem ismerünk rá, de sem a termet, sem az arc, és legfőképpen a hang nem egyezett Gézáéval…

A szünetben minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy bármennyire is szeretnénk és készültünk rá, nem Gézát látjuk az idős macska szerepében, ugyanis a szereposztó táblán sem az ő neve volt olvasható!... Némi szomorúság töltött el, hiszen Géza lett volna a lényeg! Olyan ritkán és kevés darabban lép fel – legalábbis, amit módunkban van megnézni; pontosabban, tudunk még rá jegyet szerezni!... Azt azért mindketten el tudtuk képzelni – a hallottak alapján –, hogy Géza hangja Old Csendbellen szólójára tökéletes! Kedden talán alkalmam lesz meghallani!?...

Ciki, nem ciki, de maga a darab nem igazán jött be! Nem is értem ezt a Webbert; annyi sok jó zenét írt, ebben a Macskákban meg valahogy… Minden bizonnyal ezért sem emlékeztünk különösebben a zenére, kivéve azt a néhány ismert motívumot, ami azonban tényleg klassz és fülbemászó!...

Az előadás végén azért megállapítottuk: nem bántuk meg, hogy megnéztük! Lenyűgözők voltak a macskaszereplők! Hm, végül is tetszett a darab – Géza hiánya nagyon beárnyékolta józan ítélőképességem! Remélhetőleg kedden abszolút tisztán és reálisan tudom értékelni a darabot!... Géza, kedves, ugye nagyon vigyázol magadra, a hangodra, és nem mondod le a keddi szereplést!?...

Hazaérve csak nem nyugodott meg a lelkivilágom; háborgott a lelkem Géza hiányától. Rossz érzés volt a játéka nélkül nyugovóra térni! Talán, túlzásnak hangzik, de elárulva és megcsalva éreztem magam, amiért napok óta vele hirdették az esti előadást (legalábbis a színház honlapján), majd az előadás napján megváltoztatták!? Bosszantott, hogy a fórumon csevegők tudták, hogy Géza délután játszik, én pedig, hagyatkozva a színház „szavára” egyszerűen becsapva éreztem magam! Nem is álltam meg, hogy ne kérdezzek rá a pontos információkkal bíróknál, honnan is tudták ők, amit én nem!?...

Reggel az izgalomtól már 9 óra körül felkeltem – nagyon vártam a délutáni előadást!...

A színházba történő indulást megelőzően különösebben nem volt semmi programunk. Reggeli után összekészülődtünk, és el is indultunk a színházba, úgy tervezve, hogy korábban odaérjünk, megejtve néhány fotókészítést az előtérben elhelyezett gyönyörű bútorok és pazar csillárok között…

Tegnap este kiírtam a színház közelében lévő parkolóházakat a Netről – az elsőben sikerült is leparkolnunk.

Átsétáltunk a színházba, ahova szerencsére, már be is tudtunk menni. Épp a Vámpírok bálja-shop kínálatát ecseteltem a gyerekeknek, amikor Cili egyszer csak arról tájékoztatott, hogy Egyházi Géza neve van kiírva a szereposztó táblára! Nem akartam hinni a fülemnek, de a szememnek csak hinnem kellett! Tegnap este még viccelve mondtam Cilinek, hogy ’álom, álom, édes álom, de milyen nagyszerű és csodás lenne, ha Géza a kihagyott előadását ma délután bepótolná’, de hogy ez így is történjen!… Hihetetlen és fantasztikus! Melyik az a sors, amelyik ennyire a tenyerén hordott egész héten, és általa a menyekben érezhettem magam?!

Szívem azonnal a torkomban dobogott, melynek köszönhetően például, alkalmatlan voltam a fotókészítésre, amelyeket a színház előterében készítettünk a gyönyörű fotelek, lámpák és csillárok között!...

Miután kifotózgattuk magunkat, beültünk a helyünkre. Úgy állapítottam meg, hogy mindegyikünk tökéletesen fog látni mindent. Kíváncsian figyeltem, lesznek-e és hányan lépcsőhelyen ülők – nem csalódtam, ezúttal is szép számmal érkeztek a szerencsések!...

Az előadás változatlanul fantasztikus volt, Géza pedig, lenyűgöző – tökéletesen szólt a hangja! Elmondhatatlanul örültem, hogy vállalta a délutáni előadást (is), és ezt önző módon névnapi ajándéknak tekintettem! A gyerekek már a szünetben is el voltak bűvölve, de az előadás végén ők is teljesen rabjai lettek a darabnak, és annak is nagyon örülök, hogy Géza előadása által lettek azok – hiába, vele a legigazibb!!! :)))

Szereposztás (2008.01.13., vasárnap, 15:00)

Krolock:                 Egyházi Géza                      Magda:                 Balogh Anna

Sarah:                    Nádorfi Krisztina                   Rebecca:             Urbanovits Krisztina

Alfred:                    Sánta László                         Herbert:                 Posta Victor

Professzor:             Jegercsik Csaba                 Koukol:                  Farkas Gábor Attila

Chagal:                Bot Gábor                            Nightmare I:         Szentirmai Zsolt

                                                                              Nightmare II:         Hetei Bakó Szabolcs

Táncszólók:

Fekete vámpír:   Tihanyi Ákos         Nightmare:           Taródi Szilvia

Fehér vámpír:    Baranya Dávid     Rote Stiefel:           Rákász Dániel

Az előadás végén csak nem hagyta nyugodni gondolataimat Géza és az öltöző, ezért a kabátra történő várakozás közben elszaladtam megnézni, de sajnos, szinte senki sem volt az előtérben. :( Hiába, a színészek (leginkább) hallhatóan készültek az esti előadásra!...

Még az előadás hatása alatt fellelkesedtünk, hogy lépcsőjeggyel visszajövünk az esti előadásra, de sajnos, Cili olyan nagyon komolyan nem gondolta ezt a dolgot… :(

Ettől függetlenül, boldog voltam, hogy ez a nap is ilyen fantasztikusra sikeredett! Ahogy Cili mondta 3-án, az előadás után, hogy számára jól kezdődik az év, e hét történései után én mondom, hogy számomra is fantasztikusan kezdődik ez az év!...

Színház után a gyerekek elhoztak haza, majd utaztak vissza Miskolcra…

Cilivel vacsi után a Netet bújtuk Vámpírok bálja ügyben – megmutattam az összes érdekességet tartalmazó felvételt, fotót és hírt! Még a február 24-én tartandó MusicalPluszra is rendeltünk két jegyet, amelyre Cilinek azonnal volt kedve eljönni!

Napközben többször megnéztem a Vámpírok bálja honlapján a ma esti szereposztást, de nem láttam változást – azaz Egyházi Géza volt kiírva. Miután délután sem volt ez másként, megbeszéltem magammal, hogy elmegyek a színházba – ha mégis Géza lesz, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért…

Belépve a színház kapuján azonnal az esti szereposztást néztem meg, és megfogalmazhatatlan érzés fogott el, amikor Nagy Sándor nevét olvastam a táblán. Tehát, Géza valóban lemondta a szereplést. Nem pontosan tudom meghatározni, mit éreztem, de jó érzés volt, hogy tegnap este én már első kézből értesültem erről Gézától… Az persze, szomorúsággal töltött el, hogy Gézát és hangját nélkülöznöm kell…

Lépcsőjegy ügyben ugyanaz volt a helyzet, mint az elmúlt napokban, így hát, letáboroztam és türelmesen vártam. Szerencsére két leányzó fel is adta, amikor megtudták, hogy Géza helyett N. Sanyi fog játszani…

Már igencsak közeledett az előadás kezdetének időpontja, amikor újabb izgalmak következtek. Két jegyet nem vettek át, amelyek az erkély első sorának közepére szóltak, és miután a szabály úgy szól, hogy addig nem adhatnak ki lépcsőjegyet, amíg azok el nem kelnek, igencsak elszomorodtunk! A közelben volt Simon Edit producer, akit a pénztáros azonnal megkérdezett, hogy a történtek után mi légyen, de legnagyobb bánatunkra Edit is ragaszkodott a szabályhoz (mondván, különben veszteséges lesz az előadás!?), és nem engedélyezte a lépcsőjegyek kiadását. Próbált rávenni minket, hogy vegyük meg közösen a két normál jegyet (9.900,-Ft/db áron), de úgy tűnt, ez a megoldás egyikünket sem hatotta meg. Némileg furcsállottuk, hogy hatunk lépcsőjegy bevétele miért nem fedezte volna a két át nem vett jegy árát, de ekkor a sors ismét közbe lépett! Két ülőhelyet kétszer adtak el, aminek következtében a később érkezők nem tudtak leülni a helyükre. Ekkor Edit nagylelkű volt, és a két hölgyet leültette az át nem vett két ülőhelyre, így pedig már nem volt akadálya a lépcsőjegyek kiadásának…

A kabátomat már nem is próbáltam beadni ruhatárba, igaz, addigra már zárva is volt. Ezúttal is a baloldalra kaptam jegyet, de én már rutinosan a jobb oldal felé vettem az irányt. Már ment a bevezető szöveg, amikor a félhomályban felbotorkáltam a lépcsőn, ahol legnagyobb örömömre, a törzshelyem is szabad volt még!...

Az előadás ezúttal is csodás volt, de Géza személyével és hangjával senki sem tudja felvenni a versenyt, így N. Sanyi sem! Nagyon hiányzott Géza erőteljes, búgó férfias hangja… Az előadás után nem is néztem be az öltözőbe, inkább tűztem haza.

Az irodából ezúttal is időben el tudtunk jönni. Izgatottan utaztam a színház felé, vajon, ma milyen esélyekkel és eredménnyel zárul a nap? Megérkezve a színházba, érdeklődésemre semmi jóval nem kecsegtettek, miután már 38 lépcsőjegyet (a kiadható 30 darabból) lefoglaltak, és kb. 4-5 sorstárs várakozott előttem. :( Természetesen, ekkor sem adtam fel! Kicsit fájó szívvel figyeltem azon szerencséseket, akik a részükre lefoglalt jegyeket vették át. Akadt kivétel is, például a Jóban, rosszban sorozat Margitja (Brózik Klára) kissé kiakadva reagált a 3.000,-Ft-os szakmai jegyre, amit végül, nem is vett át!? Később jutott csak eszembe, hogy utána kellett volna menni és megkérni, hogy vegye meg részemre az egyik félretett jegyét!... Már-már azon járt az agyam ezerrel, hogyan tudnék fellógni az erkélyre, vagy netán, a szünetben „becsempészni” magam a színházba, de szerencsére az utolsó pillanatban csak sikerült bejutnom! Köszönet azoknak, akik, bár, félreteszik részükre a jegyeket, mégsem jönnek el!... Nagyon kellett sietnem, a kabátomat „teltház” miatt már nem is tudták bevenni a ruhatárba, de ez a későbbi történéseket illetően még jobb is volt! A jegyet ugyan a baloldalra kaptam, én automatikusan jobbra mentem – gond nem volt egy szál se! Ugyanoda tudtam ülni, ahova tegnap, igaz ezúttal osztozkodtam a helyen, de a lényeg, hogy szuperul láttam mindent! Ez alkalommal elvittem a színházi látcsövet, hogy még aprólékosabban, még közelebbről meg tudjam figyelni a részleteket… Az előadás nézése közben arra eszméltem, hogy teljesen belefeledkeztem a látottakba, a szereplőkbe, a zenébe és a táncba – abszolút megszűnt a külvilág körülöttem, és csak a Vámpírok bálja világa létezett, és léteztem én is e világban…

Géza jelenléte, személye és hangja most is lenyűgözött, mégis volt valami, amit nem lehetett nem észrevenni – pláne, aki nem először hallja a dalokat. Az történt, hogy Géza hangja néhol nem volt tiszta, sőt, előfordult, hogy olyan szinten nem voltak helyén a hangok, hogy az már némi aggodalomra adott okot. Az első ilyen „kisiklás” hallatán azt gondoltam, bizonyára véletlen, ami még egy ilyen tökéletes hangú énekessel is előfordulhat!? Amikor azonban másodszor, sőt harmadszor is előfordult, nem tudtam elképzelni, mi lehet a gond!? Például a Piros csizmák dal végén Sarahnak kellett jobban „rányomnia” a hangjával, hogy ne hallatszódjon ki Géza meg nem talált hangmagassága és hangjának elvesztett ereje!?!?...

Szereposztás (2008.01.10., csütörtök, 19:00)

Krolock:                 Egyházi Géza                      Magda:                Kecskés Tímea

Sarah:                    Andrádi Zanett                    Rebecca:             Dobos Judit

Alfred:                    Sánta László                         Herbert:                 Posta Victor

Professzor:             Jegercsik Csaba                 Koukol:                  Farkas Gábor Attila

Chagal:                Pavletits Béla                        Nightmare I:         Szentirmai Zsolt

                                                                               Nightmare II:         Hetei Bakó Szabolcs

Táncszólók:

Fekete vámpír:   Tihanyi Ákos         Nightmare:           Taródi Szilvia

Fehér vámpír:    Baranya Dávid     Rote Stiefel:           Rákász Dániel

Az előadás végének közeledtével ismét úrrá lett rajtam az izgalom. Örültem, hogy a kabátomért már nem kellett sorba állni, mert az izgatottságtól és a türelmetlenségtől mindez csak idegtépés lett volna! Amíg a nézők tömege áradt kifelé a nézőtérről, elpakoltam a kukkollót és a szemüvegemet, majd egy óvatlan pillanatban eltűntem a függöny mögött a már jól ismert ajtón át az öltőző felé…

Átlépve a küszöböt azonnal megláttam egy Krolock-alakot. A szemüveg nélkül nem voltam benne biztos, hogy Géza az, de közelebb érve már efelől sem volt semmi kétség. Azonnal érzékelte, hogy hozzá és miatta jöttem, így felém fordulva várta a kéréseimet. Először a CD borítót kértem dedikálni, amelyre ezúttal is készségesen vállalkozott. Megelőztem őt az ezüst toll kérdésében, és örömmel mondtam neki, hogy hoztam ezüst tollat is! „Hm, milyen felkészült vagy!” - mondta erre ő. Miközben kotortam a CD borító és az ezüst toll után, megkérdezte, hogy most látom-e először a darabot. Némi büszkeséggel és jó érzéssel válaszoltam neki, hogy a maival együtt már háromszor láttam, de már függővé váltam! Végre előhalászva és a kezébe adva a CD borítót, megkérdeztem, kérhetem-e, hogy melyik képet írja alá? Azt mondta, persze, melyik legyen, mert van egy olyan, ahol karját kitárva áll?! Bár, én nem ezt néztem ki, de úgy gondoltam, az a kép biztosan tetszik neki, ezért hát, azt választottam…

Odament egy félreálló kisasztalféléhez, ahol megejtette a „procedúrát”. Miközben ő szorgosan alkotott, én kiélvezve minden hozzá közeli pillanatot, igyekeztem jelmezének is minden részletét megfigyelni – fantasztikus (rajta!!!) ez a fenséges vámpírgrófi ruhaköltemény! Bár, az ezüst toll kissé nehezen akarta az igazságot, de Géza kitartó és elszánt volt! Az eredmény lebilincselő lett – Géza gyönyörű mondatot írt nekem, íme:

Ezidáig is nagyon közvetlen ember benyomását keltette, de a dedikálást követően egyszer csak – mintha közeli ismerőse lennék – arról kezdett beszélni, hogy túlerőltette a hangját, nem bírja ezt a feszített tempót, már karácsonykor sem volt minden rendben, és lehet, hogy lemondja a holnapi esti szereplését (mindeközben bőszen tördelte le ujjairól a fekete műkörmöket). Én az izgatottságtól és a meglepettségtől, hogy ennyire közvetlen és nyílt velem, alig tudtam koncentrálni arra, amit mond! Számomra kissé zavartan is beszélt, és először úgy értettem őt, hogy kissé belefáradt az estéről estére történő éneklésbe + az egyéb irányokban történő megfelelésnek!? Minderre úgy reagáltam, hogy ez érthető is, amit bizonyára a család is megsínyli!? Egy pillanatra értetlenül nézett rám, majd azt mondta, hogy nem is igazán ez a probléma, „de nem hallottad?” – kérdezte, amitől végre leesett a tantusz, hogy mit próbált az imént elmondani nekem!...

Sem álszenteskedni nem akartam, sem megbántani őt, ezért megsimogatva a karját mondtam neki, hogy ’de igen, hallottam’, majd próbáltam azzal vigasztalni, hogy aki először látja a darabot, annak talán, fel sem tűnt a probléma, aki pedig, már többedszer élvezi az előadását (mint például, én is), pontosan tudja, milyen hangja is van igazán! Én már csak tudom, hisz először abba szerettem bele! Egyszerűen ma rossz napja volt, pontosabban, rossz napja volt a hangjának, amely a maga módján jelezte, hogy jó lesz odafigyelni, mert komolyabb gondok is lehetnek! Tudom, hogy ez cseppet sem vigasztalta őt, mégis óvtam attól, hogy az egészsége kárára feleljen meg az elvárásoknak! No persze, nem ennyire összeszedetten beszéltem hozzá, sőt, mindenféle hülyeséget mondhattam – az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy pontosan miket! Még annyira emlékszem, hogy azt is mondtam neki, hogy hamarosan következik egy kis „pihenő” (január 14-től)… Oké, akkor még fogalmam sem volt arról, hogy a Vámpírok bálja leállása után az élet nem fog megállni júniusig – mármint, hogy Géza azért szerepelni és énekelni fog itt és ott, ha nem is olyan intenzitással, mint az elmúlt két hétben!...

Amikor úgy éreztem, „kibeszélte magából” a ma esti előadásának hangi problémáját, megkértem, hogy egy „vámpíros” fotó erejéig még álljon rendelkezésemre. Most is készségesen benne volt, de meg kellett kérnünk valakit, hogy fotózzon le minket. Erre a feladatra a közelben értekező két fiatalember bizonyult alkalmasnak, csak meg kellett várnunk értekezésük végét (tán fél perc sem volt), majd Gézával „letámadtuk” az egyiküket. Talán, a „szereposztás-egyeztető” lehetett ő, aki épp Herbertnek (Posta Victor) magyarázott valamit egy faliújság előtt! Posta Victor személye is igazából akkor tudatosult bennem, amikor a fotózáskor viccből odaállt mellém, hogy ’én is ideállhatok?’, majd abban a pillanatban el is akart menni, de mondtam neki, hogy maradjon! Szerintem, nagyon aranyos kép született!

Ekkor azt hittem rosszul hallok, de azonnal kaptam is az alkalmon, amikor Géza azt kérdezte (vagy tán, mondta?!), hogy ’most egy rendeset’, mire én, ’de egy mosolygósat, mert mindig olyan komoly vagy’! Furcsa érzés, de ott akkor ezekben a pillanatokban teljesen megszűnt létezni a külvilág körülöttem. Ahogy megpróbálom visszaidézni azokat a perceket, kizárólag Gézára és magamra emlékszem. Emlékszem, hogy amikor mondtam neki, hogy szeretném, ha mosolyogna a képen, ő éppen hátrafordult valakihez, de meghallván óhajomat, azonnal visszafordult és rám mosolygott!... Arra is tisztán emlékszem, hogy miután a lehető legközelebb kívántam állni hozzá, önkéntelenül félresimítottam előreomló vámpírhaját, (még csak az se válasszon el minket), aminek következtében megérezhettem, milyen kellemes és selymes tapintása van!... Szerintem, ez a fotó is nagyon aranyos lett – és Géza tényleg mosolyog a képen! :)

Utólag nézve a fotót, jó érzés tölt el, hogy nem csak én bújtam oda hozzá, mint egy kismacska a rá leselkedő veszély elől (amúgy, gondolom, ez abszolút érthető), hanem ő is odahajolt hozzám (ráadásul a hőn áhított mosolyával!)! :) Talán, hihetetlenül hangzik, de nem feltétlenül, mint egy pasihoz bújtam hozzá, hanem mert aranyos, szimpatikus és szeretnivaló. Egyszerűen a lehető legközelebb akartam őt érezni magamhoz!...

Amikor az első fotó elkészült és füleimmel hallani véltem, hogy Géza hajlandó egy „rendes” fotóra is, nekem már csak azon járt az agyam, hogy mosolyogjon a képen, és ezt vele is tudassam, és annyira gyorsan zajlottak körülöttem az események, hogy Victorról teljesen megfeledkeztem! :( Fogalmam sincs, hogy legalább egy köszönömöt odavakkantottam-e neki?! Nagyon bántott a dolog, mert neki is köszönhető, hogy ilyen klassz fotó sikeredett! Ezügyben mindenképpen tennem kell valamit!...

Kristálytisztán nem emlékszem a részletekre, de a fotózás után Géza megköszönte, hogy benéztem, én egy ’nagyon vigyázz magadra’ mondattal megpróbáltam önteni belé egy kis optimizmust, majd ekkor Kautzky Armand és felesége lépett oda Gézához. Kautzkyné is bemutatkozott, majd annyit tett még hozzá, hogy ’aki kezd féltékeny lenni Krolock grófra’ – ez nagyon helyes megnyilvánulás volt. :) Pár mondat után Géza neki is érintette egy-két mondatban, hogy nincs minden rendben a hangjával, a hangszálaival. Arra már nem emlékszem Kautzkyné mit mondott erre, de miután én még egyszerűen nem tudtam szabadulni grófom bűvköréből, egy idő után hozzám is intézte azon szavait, amit Gézának mondott. Én persze, úgy voltam vele, kihasználom minden pillanatát annak a csodának, hogy Géza közelében lehetek; no meg, neveletlen sem akartam lenni, hogy beszélnek hozzám, én meg csak úgy lelépek… :)

Egyszer azonban minden búcsú elkövetkezik, így ez is. Mondta Géza, hogy most már tényleg mennie kell (várta a sminkes, hogy „lemossa” őt), amit igyekeztem megértően fogadni. Ismét megköszönte, hogy benéztem, én pedig, arra kértem, vigyázzon magára. Mindeközben elindult felfelé a lépcsőn az emeletre, majd visszafordulva egy hatalmas puszit dobott felém, amit – legnagyobb örömömre – lélekjelenlétemnek köszönhetően, viszonoztam, és én is dobtam felé egy puszit, majd ki tudja hány centivel a föld felett repkedve, kiszállingóztam a színházból! Sőt, hazáig libegtem valami elmondhatatlan érzéssel a szívemben és a lelkemben…

Hihetetlenül csodás két estét tudok magam mögött, de ez a ma este egy álom volt! A sors kegyét élvezhettem, mert nem csak bejutottam a színházba a kezdeti reménytelenséget tekintve, hanem minden gond nélkül eljutottam az öltözőig és sikerült újra találkoznom Gézával! Pusztán némi prózai észrevétel és megjegyzés: ha netán sikerült volna beadnom a kabátomat a ruhatárba, majd az előadás végén sorba is állok érte, elképzelhető, hogy mire eljutottam volna az öltözőbe, Gézát már nem találtam volna ott, mert addigra már elment volna!?... Ha nem tudnám, hogy ez lehetetlen, még azt is gondolnám, hogy Géza ma este csak rám várt az öltözőnél, hiszen rajtam és a Kautzky házaspáron kívül más nem ment be hozzá!? Persze, ez csak jó volt nekem, mert így Géza csak az enyém lehetett, és csak rám koncentrálhatott! Az is nagyon fantasztikus érzés, hogy olyan nyílt és közvetlen volt velem, mint egy kedves ismerőssel, és úgy beszélt velem, mint egy baráttal! Minden allűröktől mentesen hajlandó volt a dedikálásra, a fotózásra, sőt, a másik fotó lehetőségét ő kezdeményezte!...

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!VÁMPIRISZTIKUS ESTE VOLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Az egyik legszebb, de mindenképpen legemlékezetesebb este, ami a közelgő név- vagy szülinapi ajándékként sem kutya!...

Egész nap izgatott voltam az esti lépcsőjegy-akció miatt, ami az idő közeledtével csak egyre jobban fokozódott… Andreával időben eljöttünk az irodából, így 18 óra körül már a színházban voltam. Szerencsére, már be lehetett menni – néhányan már lézengtek is odabent! Valamiért úgy emlékeztem, hogy a jegypénztárhoz az épületen kívül kell sorba állni, de nem így volt, így fagyoskodnom sem kellett. Érdeklődésemre elmondták, hogy ½ 7-től osztják ki a lépcsőjegyeket, de már 28 darabot elvittek, ezért meglehetősen kevés az esély a bejutásra. Lefoglalni nem lehet, érkezési sorrendben adják ki, ezért a legtanácsosabb a pénztár előtti várakozás bizonyult…

Vártam, vártam és még mindig csak vártam… Az mindenképpen bíztató momentum volt, hogy én voltam az első - utánam még egy fiatal pár jött, de többekről nem tudok…

7 óra előtt 10 perccel egyszer csak elhangzott a bűvös mondat, miszerint ’lehet lépcsőjegyet venni’ - a mennyekben jártam, izgalmamban alig tudtam a pénzt előkotorni a táskámból. Betettem a kabátomat a ruhatárba, és irány az emelet jobb oldala (amúgy, szerencsére, a jegyem is ide szólt! A jegyellenőrzésnél azt mondták, hogy csak közvetlenül az előadás előtt fognak beengedni, de odaérve az erkélyi bejárathoz senki sem állta utamat, így hát, bementem, és kerestem egy jónak tűnő helyet!...

Ezúttal is lenyűgöző volt az előadás – von Krolock grófról és hangjáról már nem is beszélve! Mindent jól láttam az előadásból – még olyan momentumokat is láttam, amelyeket csütörtökön a földszintről nem. Például, hogy a kripta jelenetben valóban a sírokban fekszik von Krolock és Herbert – persze, nem maguk a színészek, hanem az élethű bábmásaik. A másik meglepetés az volt, hogy az első felvonás végi Finálé elején (a kastélynál) nem csak a fölszinten jelennek meg vámpírok, hanem az emeleten is, aminek köszönhetően épp előttem állt meg egy vámpír az adott jelenetnél. Másodjára nézve az előadást, még jobban oda tudtam figyelni a részletekre, mégis maradtak még kérdések, tehát holnap is meg kell próbálnom a lehetetlen (azaz lépcsőjeggyel bejutni az előadásra), ami így utólag nézve már nem is tűnt annyira lehetetlennek. Picit más volt a szereposztás a 3-iki előadáshoz képest – Sarah alakítója, Nádorfi Krisztina mintha jobb lett volna – erősebb volt a hangja, mint Andrádi Zsanetté; a professzor és Herbert megszemélyesítője nem annyira tetszett – Jegercsik Csaba (Professzor) és Posta Victor (Herbert) jobbak voltak…

Szereposztás (2008.01.09., szerda, 19:00)

Krolock:                 Egyházi Géza                      Magda:                 Kecskés Tímea

Sarah:                    Nádorfi Krisztina                   Rebecca:             Dobos Judit

Alfred:                    Sánta László                         Herbert:                 Pirgel Dávid

Professzor:             Sándor Dávid                       Koukol:                  Farkas Gábor Attila

Chagal:                Pavletits Béla                        Nightmare I:         Bot Gábor

                                                                                Nightmare II:         Hetei Bakó Szabolcs

Táncszólók:

Fekete vámpír:   Tihanyi Ákos         Nightmare:           Taródi Szilvia

Fehér vámpír:    Baranya Dávid     Rote Stiefel:           Rákász Dániel

A szünetben fültanúja voltam egy párbeszédnek apja és lánya között, ami meglehetősen felajzott és nem hagyott nyugodni. A kiscsaj próbált volna bemenni az öltözőbe a szünetben, de az apja érdeklődésére elmondta, hogy akadályozó tényezők voltak a „vezetőség” személyében (úgy, mint Simon Edit), ezért majd az előadás végén tesz újabb próbát…

Az előadás végén szememmel követtem őt, és figyeltem, milyen irányban tűnik el. Gondolkodás nélkül követtem volna, de Simon Edit producer és Póka Balázs művészeti vezető ezúttal is a közelben szobroztak – arra gondoltam, bizonyára azért, nehogy valaki behúzzon az öltözőbe!?... Egy ideig próbáltam úgy haladni és lavírozni a kiáradó embertömeg között, hogy esetleg látatlanul vissza tudjak menni, de nem jött össze – azt pedig, nem akartam, hogy „kitoloncoljanak”…

Miközben álltam sorban a kabátomért, csak nem hagyott nyugodni a kisördög! Visszalépcsőztem hát, az emeleti szintre, majd miután teljesen tiszta volt a terep, besurrantam azon a bizonyos ajtón! Totálisan jó helyen jártam, csak első pillanatban nem tudtam, a három lehetséges irány közül merre menjek. Miután jöttek még utánam néhányan, akik látszólag pontosan és határozottan tudták, merre is kell menni, fogtam magam, és utánuk mentem. Ebben a pillanatban azonban már én is megláttam grófomat teljes valójában és pompájában!...

A CD-t is minden bizonnyal dedikálta volna (megkérdeztem, igent mondott), de nem volt nálam ezüst toll. Ettől függetlenül próbáltam előkotorni a CD-t, de az izgalomtól egyszerűen nem bírtam kiszedni a táskámból! Ügyetlenkedtem össze-vissza, mire pár perc múlva Gézát kézen fogták és „elvitték”… Azzal vigasztaltam magam, hogy talán, holnap, vagy azután összejön a CD-dedikálás is?! Most már bátrabb, és főleg felkészültebb leszek! Az elkészült fotóval is olyan vágyam teljesült, amelyet álmomban sem mertem elhinni, hogy összejöhet és sikerülhet! Hihetetlenül boldog vagyok! Köszönöm Géza von Krolock!! : )

Nagyon klassz volt őt közvetlen közelről látni ebben a vámpírsminkben! Talán, túlzásnak hangzik, de teljesen megbabonázva figyeltem őt, és rajta minden részletet. Ilyen közelről egészen más volt, mint a nézőtérről nézve – még a fotó sem adja vissza, hogy tulajdonképpen az egész arca hamuszürkére van festve…

Géza valakit ismerhetett az előttem haladók közül, mert ismerősként üdvözölte az illetőt, majd ennek köszönhetően Géza mindegyikünkkel kezet fogott (szóval, velem is!!!!!!!!!), azt gondolván, hogy együtt vagyunk! A torkomban dobogott a szívem, de annyi lélekjelenlétem volt, hogy alkalmas pillanatban megszólítsam őt. Az izgatottságtól alig bírtam beszélni, de csak kipréseltem magamból a mondatot, hogy szeretnék vele egy közös fotót. Nagyon készségesen állt rendelkezésemre, ezért odanyomtam egy srác kezébe a fényképezőgépemet, és kértem, hogy fotózzon le minket. Sikerült!!! Igaz, Géza vámpíros fotóra készült, de miután én alig álltam a lábamon az izgalomtól, és csak mellé állva átkaroltam, így egy komoly és visszafogott kép született rólunk. Elmondhatatlanul boldog voltam, és nem akartam elhinni, hogy legáhítottabb vágyam teljesült eme fotóval!...

Szóval, Cili időben megérkezett, így szép nyugodtan ½ 6 körül elindultunk a színházba. Miután zavartalanul közlekedett minden, így kb. ¼ 7 körül már át is léptük a Magyar Színház „küszöbét”. Azt gondoltuk, túl korán fogunk érkezni, de meglepetésünkre az előtérben nem kis tömeg gyűlt már össze, hogy kabátját letéve a ruhatárban, átadja magát a ma estére tervezett jóleső borzongásnak. A bebocsátásra történő várakozás közepette túlságosan közel voltunk a „tűzhöz” (ez esetben a Vámpírok bálja ereklyéket kínáló shophoz), ami azt eredményezte, hogy egyelőre még látatlanban, ám a Neten hallott betétdalok tetszéséből adódóan megvettem a darab zenei anyagát CD-n (6.500,-Ft/dupla lemez). A további várakozást a kifüggesztett szereposztás böngészésével tölthettünk, amelyet ezúttal én is közre adok:

Szereposztás (2008.01.03, csütörtök, 19:00)

Krolock: Egyházi Géza

Sarah: Andrádi Zsanett                 

Alfred: Sánta László                        

Professzor: Jegercsik Csaba             

Chagal: Pavletits Béla

Magda: Kecskés Tímea

Rebecca: Dobos Judit

Herbert: Posta Victor

Koukol: Farkas Gábor Attila

Nightmare I: Szentirmai Zsolt

Nightmare II: Hetei Bakó Szabolcs

Táncszólók:

Fekete vámpír:   Tihanyi Ákos         Nightmare:           Taródi Szilvia

Fehér vámpír:    Baranya Dávid     Rote Stiefel:           Rákász Dániel

Énekes ensemble: Nyári Darinka, Nádorfi Krisztina, Stróbel Dóra, Köves Dóra, Szegő Adrienn, Szentirmai Zsolt, Hetei Bakó Szabolcs, Héger Tibor, Balog János, Mikecz Kornél

Táncos ensemble: Taródi Szilvia, Tonhaizer Tünde, Lopusny Anna, Horváth Henriett, Demeter Nóra, Baranya Dávid, Tihanyi Ákos, Rákász Dániel, Kiss Ernő Zsolt, Ködmen Krisztián

Már a színházba érkezéskor olyan felvezetést kaptunk, amely segített ráhangolódni a vámpír sztorira: a teátrum előtti kicsiny placcon mécsesek fénye lobogott, az aulába lépve pedig, vörös fénybe borulva csalogatott a vámpír fészekké alakított Magyar Színház. Fekete és vörös gyertyatartók, csillárok, és a nézőtéri bejárat előtt két óriási ezüstkeretes, vérvörös karosszék avatja autentikussá a hangulatot.

Az előadás egy vámpíros bejelentéssel kezdődött: a sírlakók gyenge idegrendszerére tekintettel kérik a mobiltelefonok elhallgattatását. Természetesen a függöny is vörösben pompázik, de csak addig, amíg el nem kezdődik a darab: ekkor ugyanis bámulatos látványvilág, egy valóságos díszletorgia első etűdje kápráztatja a musicalrajongókat. Átlátszó tüllfüggönyön bíbor, majd vörös fények villódznak, mintha északi fényt látnánk, amelyen aztán a már ismert vámpírfogak tűnnek föl. Az első jelenetben a tüll még marad, csak immár belülről világítják meg, láthatóvá téve a rajta kirajzolódó jégvirágokat, egy ötletes trükkel pedig, hóesést imitálnak a drapériára.

A gyűrt selyem függöny – naná, hogy vörös – föllebbenése után a cselekmény a 19. század végén játszódik a vadregényes, havas Erdélyben. Abronsius professzor a rettenthetetlen vámpírvadász fiatal asszisztensével, Alfréddal követi a vámpírok nyomát. Megérkeznek Chagal fogadójába, ahol mindenütt füzérekben lógnak a vámpírriasztó fokhagymák. A falu lakói közül senki sem ismeri el, hogy a közeli kastélyban vámpírok élnek, bár az ellenszer, a fokhagyma iránti vonzalmuk már a megszállottság határát súrolja. A romantikus és érzelmes Alfréd szerelmes lesz a fogadós lányába, aki hasonló érzéseket táplál iránta. A lány ártatlanul igéző énekére megjelenik a vámpírgróf Krolock és meghívja Sarah-t a közeli baljóslatú, sötét XIII. századi kastélyában tartandó bálba. Sarah-ban vágyakozás ébred a gróf és a vámpírok halhatatlan világa iránt. Ez az olthatatlan vonzalom még sok izgalmas bonyodalmat okoz, melyet a vámpírok különös világában csetlő-botló vámpírvadászok humoros kalandjai fűszereznek.

A nem mindennapi tehetségét már számtalanszor bizonyító Kentaur később is szemkápráztató világot varázsol elénk. Egyszersmind olyan alapot épít a darab alá, amely biztosan tartja vállán az előadást, akárcsak a gyönyörű jelmezek, merthogy azokat is Kentaur jegyzi.

A lélegzetelállító, monumentális és borzongatóan szép várkastélydíszletei nem a valódi, középkori erőd mintáját követik. A rokokósan csipkézett gótika, forgószínpadán a labirintus ódon termeivel hajdani luxust feltételez, ami Kentaur több stíluskorszakot megidéző báli jelmezeiben is megjelenik – amelyekbe egykor a vámpírok holttestét temették. Fejedelmi pompa és pusztulás elegye kavarog a homályba merülő, kísérteties színpadon.

Kentaur úgy varázsol egymásból egymásba kocsma külsőt és -belsőt, kastély külsőt és -belsőt, báltermet, hálótermet, alagsort, templomot, gót perspektívát, függönyt, lépcsőt, oszlopcsarnokot, hogy még! És akkor nem említettem a függőlegesből vízszintesbe (és vissza) hangtalanul átforduló teljes sírkertet, amelyből vámpírhullák támadnak föl csodásan látványos toalettben és maszkban, majd sanzsan (színváltó) fénykáprázat zuhatagában paradox táncot - úgy értem: virtuózan nehézkes-könnyedet - lejtenek.

Ahogyan az előbbiekben Kentaurt dicsérő mondatok voltak olvashatók, úgy most következzék néhány Egyházi Géza (rajongói körökben csak Géza von Krolock) alakítását méltón megillető sorok:

A színészek számára kőkemény küzdelem volt a casting. Nem számított, hogy ki, hol, mit tett le eddig az asztalra: Cornelius Baltust csak az előtte megcsinált feladat kötötte le.

Egyházi Géza –, aki a vendéglátás mellett az Operaház melletti kis vendéglőben énekelt, a Nagymező utcában – azonnal levette őt a lábáról különleges hangjával és megjelenésével. Ő lesz Krolock gróf, a vámpír főúr. Egész termet betöltő hangereje, messzire vivő, lírai tenorja vérmes reményeket ébreszt, kivált egy operaházi karrierre.

Von Krolock, a karizmatikus vámpírgróf megszemélyesítője első szereposztásban Egyházi Géza. Ő a produkció igazi nagy „találmánya”. Szinte a teljes ismeretlenségből sikerült rátalálni a tökéletes főszereplőre. A harminchét éves énekes két éve még pincérként dolgozott, akkor kezdett el professzionálisan foglalkozni énekléssel, ez az első igazán jelentős főszerepe kőszínházainkban. Azt kell mondanunk, egyenesen telitalálat. Magas, jó kiállású, erőteljes, baritonjától szinte rászakad a nézőre a plafon. Hipnotikus jelenség, hipnotikus hanggal. A dalokat mintha rá írták volna, ha kiereszti a hangját, az betölti a teret, zsongító és mámorító egyszerre.

A vámpírgróf Egyházi Géza robusztus figura impozáns hanggal, szerelmi harapásra kész elkárhozott lélekkel, amit romantizál és ironizál is egyszerre.

A fővámpírt alakító Egyházi Géza nem ember, vámpír. Megjelenése olyan hiteles, hogy fel sem merül emberi mivolta. Egyházi énekének érthetősége még vámpírfogakkal a szájban is tökéletes: minden szava kristályként csillan.

1970. április 8-án született Pomázon. Vendéglátó-ipari iskolát végzett. 12 évig volt oszlopos tagja a Belcanto étteremnek, majd a hűvösvölgyi Caramel étterem üzletvezetője lett. 2005. februárjában szinte teljes egészében felszámolta vendéglátós életét és az éneklésnek adta magát. Úgy 7 évvel ezelőtt, egy zongorista fedezte fel a hangját, azóta tanul énekelni. Eleinte inkább operett, opera vonalon indult el. Színpadi "dobbantója" Parisz szerepe volt, nagy kiugrása pedig, a Vámpírok bálja musical egyik főszerepe (Von Krolock) lesz!

Bizonyára nem véletlen Géza von Krolock gróf sikere, hisz’ ő maga is úgy érzi, ez a szerep a „vérére” talált:

- Megkaptad a főszerepet, most már játszod is egy ideje, mennyire érzed magadénak?

- Nagyon. Magam is így érzem, de a környezetemből is sokan mondják, hogy rám van szabva, szakmabeliek, és közönség felől is. Annál jobb kritikára nem is vágyom, mint amit olvastam már pár helyen, hogy nem megformálom Krolockot, hanem én magam vagyok. Nyilván persze megoszlanak erről a vélemények, nem is szeretnék fellengzősnek hangzani, de úgy érzem, ez a szerep abszolút telibe talált.

¾ 7 körül elindultam a Puskás Ferenc Stadionba. Akadálytalanul elhömpölyögtem a tömeggel a stadion főbejáratáig, ahol azonban a fokozott ellenőrzés miatt kissé lelassultunk. Ellenőrizték a jegy valódiságát, valamint a (főleg) hölgyeknél lévő kistáskába is előszeretettel pillantottak bele a biztonsági őrök. Szilva kérdezte, hogy viszek-e fényképezőgépet, de nem mertem kockáztatni, hogy esetleg elveszik…
¼ 8 körül elfoglaltam helyemet a küzdőtéren, a hatalmas színpad közepével szemben. Nem törekedtem, hogy minél közelebb álljak a színpadhoz, sőt, inkább minél hátrább igyekeztem letáborozni…
½ 8 körül az elő-zenekarként felkért Club 54 nevű formáció adott egy félórás koncertet. Meg kell mondjam, igazán jó hangja van a csapat énekesnőjének, Gallusz Nikinek! Előadtak egy-két híres külföldi slágert, majd bemutattak néhány saját nótát is. A közönség jól fogadta őket, amiért hálásak is voltak. Gondolom, azért is örültek a kedvező fogadtatásnak, mert mindössze előző nap kérték fel őket erre a nem mindennapi fellépésre, ami bizonyára, nem szerzett felhőtlen éjszakát számukra…
A Club 54 levonulása után az illetékesek leszerelték a színpadot (ez apró kis szelete volt a George Michael számára épített színpadnak!). A várakozás közepette nem volt más dolgom, mint az embereket nézegetni, hátha valamiféle csoda folytán ismerős (netán ismerősök) bukkan(nak) fel. Hát, ha közvetlen ismerősök nem is, de amolyan magyar hírességek annál inkább. Legelőször az Irigy Hónaljmirigy csapatából jelent meg három tag, majd Tóth Verát fedeztem fel egy-két méterrel magam előtt, később pedig, a Jóban Rosszban sorozat Dávidjával akadt össze a tekintetünk. Tovább nem is kételkedtem abban, hogy jó helyen álltam-e meg, hisz ha ők is ott táboroztak le, akkor bizonyára, én is jól döntöttem. A színpadon dolgozó műszaki emberek, valamint a színpaddal szemközti két állványon dolgozó kamerások elhelyezkedése után, egész pontosan 20 óra 50 perckor George Michael megkezdte 25LIVE című koncertműsorát. Az amúgy is monumentális méretekkel bíró színpad két oldalán elhelyezett, ugyancsak nagy méretekkel rendelkező kivetítő csodás közelségbe hozta számunkra George-ot. Az előttem hullámzó tömegben a legtöbben hamar megtalálták a helyüket, így bizonyos pillanatokban, élőben is láthattam őt a színpadon. George hangja kristálytiszta, a színpad közepén felállított (mondanom sem kell, hogy hatalmas) LED-fal pedig, lenyűgöző volt! Hihetetlen hatással és élményfokozással bírt ez a csodálatos színekkel, ábrákkal és képekkel háttért adó szerkezet! A program során lassú és gyors számok váltogatták egymást. A teljes profizmust a fantasztikus hangzás is bizonyította. Szavakkal képtelenség visszaadni a koncert hangulatát! Az mindenképpen nagy hatással volt rám, hogy egy-egy lassú dal éneklése közben George arcát annyira közel hozták a kivetítők, hogy azon minden rezdülés látható volt; már-már olyan érzésem volt (persze némi túlzással), mintha csak nekem énekelt volna. Némi meglepetést okozott, amikor 21 óra körül váratlanul megjelent a LED-falon, hogy 20 perc szünet következik!?... Pár másodperc döbbenet után felocsúdtunk, és más megoldás nem lévén, türelmesen vártuk a folytatást… George a koncertet kb. 23 óra körül fejezte be, ezt két ráadás követett, de azután könyörtelenül véget ért ez a fantasztikus est. George közeli képein azt is nagyon jó érzés volt látni, hogy ő ugyanúgy örül, és már majdhogynem el sem hiszi, hogy a közönség valóban ennyire szereti őt és a zenéjét. Jópofa megoldás volt, hogy George színpadról történő lemenetele után egyszer csak megjelent a stáblista a LED-falon (akár egy film végén), a zenekar aláfestő zenéjével! A legvégén a zenekar is megköszönte a közönségnek a fantasztikus közreműködést! Azt gondolom, nagyon bántam volna, ha nem jövök el erre a koncertre! Nagy élmény volt! Végül pedig, íme a koncerten elhangzott dalok sorrendje:

• Waiting (Reprise)
• Flawless
• Fast Love
• Precious Box
• Father Figure
• Everything She Wants
• Ticking
• Praying For Time
• Too Funky
• Star People
• Shoot The Dog

• Faith
• Spinning The Wheel
• Easier Affair
• Jesus To A Child
• Amazing
• I'm Your Man
• Outside
• Careless Whisper

A stadionból kicsit döcögősen, de rendben kijutottam. Az utolsó buszt már biztos volt, hogy lekéstem, de úgy gondoltam, hogy az 1-es villamossal még esélyem lehet. Többen reménykedve álldogáltak a megállóban, de a kiírás semmi jóval nem kecsegtetett. Ezért inkább azokhoz csatlakoztam, akik gyalog indultak neki. Így hát, a Kőbányai útig a vállalkozó szelleműekkel haladtam együtt, de onnantól egyedül kellett folytatnom utamat. Néhányan álldogáltak a 9-es busz megállójában, de ott is áttanulmányozva a menetrendtáblázatot, újfent a gyaloglás mellett döntöttem. Így kissé kalandosra sikeredett a hazamenetel, de szerencsésen hazaértem, és még az éjszakai busz megérkezése előtt a lakásban voltam…

A tervek szerint kimentem Pakonyba a 11 órási vonattal – egy cseppet álmos voltam…
Délután ½ 4 körül elindultunk az esti jótékonysági koncertre. Miután napközben nem igazán volt rá idő, hogy Cilit elő- illetve felkészítsük a karácsonyi ajándéknak szánt kétnapos bécsi útra, az autóban mondtuk el neki a 3 hét múlva ráváró „megpróbáltatásokat”. Természetesen, meglepte a dolog, de a körülményekhez képest egészen jól fogadta! :)

Az autót letettük a Práter utcában, majd metróval mentünk tovább. A Deák tértől elsétáltunk a Zsinagógáig, ahol már kígyózott a sor, de korrektül ½ 5-kor kinyitották a kapukat. Kezdett beáramlani a tömeg a templomba, a tömeggel együtt mi is, és egész ügyesen sikerült jó helyet találnunk. :)

Már igencsak elmúlt 6 óra, de a koncert csak nem akart elkezdődni, sőt, még mindig szállingóztak be az emberek. A türelmetlenség egyre inkább érződött a közönségen, ezért Xaver gondolt egyet és hogy oldja a feszültséget, eljátszott egy-két zeneművet az orgonán, így válva saját koncertjének előzenekarává. Ennek értelmében megkésve, majd’ 7 órakor kezdődött el a koncert.

Mindenekelőtt Pege Aladárra emlékezve meghallgattunk, illetve megnéztünk egy rövidke filmet, amelyen ő és zenekara játszott. Ezután Dés László és zenekara, majd Gerendás Péter, végül pedig, Varnus Xaver előadását élvezhettük. Jó, hogy Xaver játszott egy-két művet az elején is, mert a végén már igencsak kevés idő jutott neki. Olyannyira, hogy miután kiderült, hogy vége a koncertnek, többen felpattantak a helyükről és megindultak hazafelé. Ráadás – ennek értelmében – nem nagyon volt várható, ezért szép lassan mi is elindultunk…

Cili jött rendben ½ 8-ra, amikor el is indultunk Edvin Marton koncertjére, de miután minden nagyon lassan közlekedett, ráadásul rossz cím lett megadva a jegyen, jócskán késtünk a lemezbemutató koncertnek helyszínt adó Jégszínházból. Már elkezdődött a koncert, amikor beestünk. A helyünkre sem tudtunk beülni, pontosabban, túlságosan zavaró lett volna azoknak, akik már átadták magukat a koncert élvezetének, ezért leültünk oda, ahol helyet találtunk. (A koncert végén azért megnéztük, hol ültünk volna, s megállapítottuk, hogy az eredeti helyünk sokkal jobb lett volna, de azért így is jól láttuk a színpadot.)

Lemezbemutató koncert lévén a legtöbb dal a Stradivarius című új albumról hangzott el. Mint ahogyan az előző két lemez zenei világa (Strings'n'beats - 2003., Virtuoso - 2004.), úgy a legújabb is a popzene és a klasszikus zene ötvözetének jegyében készült. A klasszikusok - Vivaldi, Bach, Puccini, Liszt és Albinoni - mellett saját szerzemények is színesítették a műsort. :)

Legnagyobb örömünkre hallhattuk azt a Tosca Fantasy című szerzeményt is, amelyre Evgeni Plushenko korcsolyázta záró kűrjét a 2006-os Torinoi Téli Olimpián, bezsebelve ezzel az aranyérmet, majd a Gálán közösen elő is adták - ki hegedűn, ki korcsolyán. ;)

Cilivel a Stadionoknál beszéltünk meg találkozót. Közeledve a helyszín (Syma Sport- és Rendezvénycsarnok) felé hosszú tömött sorral találtuk szembe magunkat. Beállva a sor végére, majd hamarosan megindulva a tömeg után, nem sok jót reméltünk ülőhely tekintetében, de végül, egész jó helyet sikerült találnunk.
Kicsit kicsinek találtuk a jégpályát, de reméltük, hogy a műkorcsolya szupersztárjának produkcióját, ez mit sem fogja befolyásolni! A nézők késői beengedéséből adódóan 7 órakor nem tudták elkezdeni a műsort, így a várakozás ideje alatt – legnagyobb örömünkre – Rácz Gergő szórakoztatott minket, aki előadott két számot legújabb önálló lemezéről!
A program fő gerincét Edvin Marton számai tették ki, amelyek egyikére-másikára az EURO Ice jégtáncosai korcsolyáztak. Az est másik nagy-nagy sztárja – természetesen – Evgeni Plushenko volt, aki hihetetlen kedvességével sok-sok szívet (és nem csak női szívet) megdobogtatott. Nagyon-nagyon aranyos volt! :) Mindkét olimpiai programját - Tosca, illetve a Keresztapa filmzenéjére készült kürt - előadta.

A koncert után dedikáltatni lehetett volna a helyszínen megvásárolható Edvin Marton legújabb CD-jét Plushival egyetemben, de hatalmas tömeg rohamozta meg a két sztárt! Nem vártuk ki a sorunkat, inkább eljöttünk, és sajnos, még megpillantani sem sikerült a fiúkat!...

Jevgenyij Pljuscsenko varázslata a csarnokavatón
A Budapesti Olimpiai Központ területén adták át pénteken ünnepélyes keretek között azt a sportkomplexumot, melyben egy nagyobb csarnok mellett két kisebb is helyet kapott.
A Syma Sport- és Rendezvényközpont nagycsarnokában 4500 néző foglalhat helyet, ám a befogadóképesség akár tízezresre is bővíthető.
A szalagátvágást impozáns jégrevü követte, amelynek sztárvendége az orosz Jevgenyij Pljuscsenko volt. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó már korábban is Edvin Marton hegedűművész zenéjére korcsolyázott, és úgy tűnik, kapcsolatuk a jövőben is gyümölcsöző lehet. Mindkét fél számára.
Pljuscsenko jégre lépése előtt elmondta, hogy örömmel tett eleget a meghívásnak: „Még soha nem jártam ilyen csarnokavatón. Edvin Martonnal nagyon szeretek együtt dolgozni, most is két olyan programot futok a jégen, amelynek zenéjét együtt alkottuk meg.”
A világ jelenleg legjobb férfi műkorcsolyázója nem marad sokáig Magyarországon, már szombaton hazautazik Pétervárra, de előtte még Edvin Marton legújabb számának klipforgatásán vesz részt. Így nem kell újabb világversenyre várnunk, hogy megcsodáljuk Pljuscsenko szenzációs ugrásait.