Emlékmorzsák

A filmzene szimfonikusokkal ötvözve mindig egy nagyszerű és csodálatos zenei élményt jelent, így nem volt kérdés, hogy felkerüljön kulturális programjaink listájára a ma esti Hollywoodi Csillagok szimfonikus filmzenekoncert a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Olyannyira bebiztosítottuk részvételünket, hogy a jegyeket már január végén megvettük. Tettük mindezt abbéli meggondolásból is, hogy 1. a tavaly augusztusi Filmzene Fantázia ugyancsak szenzációs volt; 2. bíztunk benne, hogy semmi olyan nem jön közbe, ami miatt nem tudunk elmenni! :)

Apropó, nem tudunk elmenni! Nos, az időjárás igencsak kétségessé tette a program megtartását, ugyanis egész délelőtt zord idő uralkodott viharos széllel, és – kisebb-nagyobb megszakításokkal – szakadt az eső! :( Valamikor 14 óra után tűnt úgy, hogy talán abbahagyja, mert felszakadoztak a felhők, sőt, kisütött a nap is! 15 óra előtt felnéztem az esemény honlapjára, s ott már – legnagyobb örömünkre – azt olvastam, hogy a koncert megtartására készülnek! :)

A színházba rendben és kényelmesen megérkeztünk, s bár, egész kellemesre feltornázta magát a hőmérséklet, mindenképpen okos gondolatnak bizonyult, hogy vittünk magunkkal plédeket, mert félidőtájban jólesett a vállunkra terítve beleburkolózni. ;)

Ahogyan azt a program ismertetője is írta, ma este nemcsak a nyári éjszakai égboltban gyönyörködhettünk a Margitszigeten, hanem Hollywood legnagyobb csillagai is beragyogták a színpadot. A koncerten a mozifilmek mára már ikonikussá vált filmsztárjai – Tom Cruise, Russel Crowe, Tom Hanks, Harrison Ford, Mel Gibson és Johnny Depp - kaptak egy-egy blokkot, melyekben az érzéseinkre/érzelmeinkre ható élő zene tökéletes egészet alkotott a háttérben vetített filmrészletekkel, megmutatva a zene és a karakter erejével az adott filmszínész magával ragadó alakítását. Az előadásban olyan, világszerte népszerű közönségsiker vagy díjnyertes filmek zenéi csendültek fel, mint a Mission: Impossible, a Gladiátor, a Forrest Gump, az Indiana Jones, A Rettenthetetlen vagy a Karib-tenger kalózai.

Ezúttal is pompás zenei élményben volt részünk, és szívesen hallgattuk volna még tovább ezeket a csodálatos filmzenéket a Budapest Symphony Orchestra fantasztikus feldolgozásában/előadásában, de sajnos, egyszer minden jónak vége szakad… :( Nagyon örültünk, hogy az előadás idejére az időjárás kegyes volt hozzánk, igaz, a koncert vége felé már meglehetősen közelről és fenyegetően érkeztek a villámlások. :(

Valamikor 2018. ősz-tél tájékán olvastam hírlevélben, hogy 2019 nyarán koncertet ad Budapesten a Dead Can Dance. Nevükkel és különleges zenéjükkel az 1992-ben bemutatott Világok arca: Baraka című természetfilm kapcsán találkoztam először. Ron Fricke rendező e kísérleti dokumentumfilmjének csodálatos képeit tökéletesen egészítette ki az ausztrál, stílusilag nehezen besorolható Dead Can Dance zenéje. Különlegességüket az adja, hogy mediterrán, afrikai, kelta, középkori, és reneszánsz hatások egyaránt jelentős súllyal fedezhetőek fel alkotásaikban. Két állandó tagja Lisa Gerrard és Brendan Perry, akiket amúgy, több vendégzenész is segítette a koncerten.

Közülük meg is említem David Kuckhermann nevét, aki ütőhangszeres zenészként tevékenykedik a zenei életben, illetve működött közre a ma esti koncerten. Amikor beléptünk az aréna nézőterére, hogy a helyünket megkeresve várjuk a kezdést, nem értettük a sötétbe borult lelátókat, sőt, meglepve láttuk és hallottuk, hogy egy fiatalember különböző érdekes „hangokat kibocsátó” hangszeren zenél a színpadon?! Arra gondoltunk, milyen jófej, hogy a koncertkezdésig szórakoztatja a közönséget! Csakhogy nem erről volt szó… Később olvastam egy beszámolóban, hogy a szervezők úgy képzelték/tervezték, hogy a német zenész amolyan „előként” hangolja rá a közönséget az est fő fellépőire!? Mindezzel csak egyetlen apró probléma volt… a közönség nagy része minderről mit sem tudott. :(

Ez a kis bemelegítő/hangszerbemutató nagyon érdekes volt, ugyanakkor ez azt is eredményezte, hogy a koncert a meghirdetettől eltérően majd’ 3/4 órával később kezdődött. :(

Egy picit tartottam tőle, miként is fogjuk érezni magunkat a koncerten,  még ha a Baraka film kapcsán, illetve Feri san jóvoltából készített válogatás CD alapján volt is elképzelésünk a ránk váró zenei élményről… Nos, leírhatatlan az érzés, amely a DCD hangzás megszólalásának első pillanatától magával ragadta az embert, s nem is eresztette el egykönnyen! A közel 2 órás koncertnek a zene, a hangszerek és az emberi (ének)hang volt a főszereplője! :)

Nagyon örültem, hogy a 2013. évi HAVASI-koncert után, újra láttuk és hallottuk Lisa Gerrardot, de az igazat megvallva, eleinte nem is voltam biztos benne, hogy őt látom a színpadon… valahogy külsőleg nagyon megváltozott!?...

Kb. 2 héttel az esemény előtt döntöttük el, hogy elmegyünk a The Piano Guys formáció koncertjére, miután adódott egy kedvezményes jegyvásárlási lehetőség. Ahhoz képest, hogy „A zongoristák” közel 8 éve zenélnek sikerrel, mi semmiféle információval nem rendelkeztünk róluk, mindössze a YouTube-on fellelhető videók megnézése alapján gondoltuk úgy, hogy élőben is meghallgatjuk őket.

The Piano Guys alapvetően egy amerikai duó Jon Schmidt-tel és Steven Sharp Nelsonnal, de a formáció kiegészül még két alkotói taggal, Paul Andersonnal és Al van de Beekkel. Nevüket egy utahi zongoraüzlet neve után választották (The Piano Guys), amelynek tulajdonosa Paul Anderson. Paul a szokástól merőben más módon kívánta forgalmazni a zongoráit. Úgy tervezte, hogy a potenciális vásárlóit szórakoztató zenés videókkal vonzza be, amelyekben az üzletében kapható hangszerek szerepelnek. Ekkortájt sétált be az üzletbe Jon Schmidt, aki már szép kis karriert tudhatott magának szóló zongoristaként, és épp a környéken volt koncertje. Megkérdezte Paultól, hogy gyakorolhatna-e az üzlet egyik zongoráján az esti fellépése előtt. Paul kapva kapott a lehetőségen, és megkérdezte Jont, hajlandó lenne-e szerepelni a videóiban, ami mind az üzletet, mind Jont reklámozza. Jon később úgy gondolta, hogy fiatalkori jóbarátja, Steven Sharp Nelson is tökéletesen beleillene a zenei elképzelésekbe. Steven elsősorban csellista, de számos más hangszeren is játszik. Forradalmian új megközelítése a csellóhoz, valamint remek videós ötletei egyedi hangzást és látványt adnak a produkcióknak. Al van de Beek ugyanabban az utcában lakott, ahova Steven költözött. Amikor megtudta, hogy az új szomszéd zenész, áthívta magához, hogy megmutassa otthoni stúdióját. Zeneírás közben hamar megtalálták a közös hangot. Végül Al is besegített a zenék írásába, és azóta is az ő stúdiójában veszik fel az albumokat.

A formáció elsősorban saját YouTube-csatornájával vált híressé, ahol népszerű dalfeldolgozásokat, illetve saját szerzeményeket adtak ki egyedi stílusban és sajátos helyszíneken (csodálatos esőerdőkön, hegycsúcsokon, vagy éppen építészeti remekműveken) felvett videoklipek kíséretében. A zenei repertoár széles - az örök klasszikusoktól napjaink slágeréig több kedvelt zenemű, illetve zeneszám megtalálható. E koncerten sem volt ez másképp! A teljesség igénye nélkül

– ThePianoGuys-köntösbe öltöztetve hallottuk pl. a Coldplay – A Sky Full of Stars, a U2 – With or Without You, a One Direction – Story of My Life és Christina Perri - A Thousand Years című slágerét;

– szenzációs volt a klasszikusok remekművei által inspirált Steven-szerzemény, a The Cello Song (Bach is back with 7 more cellos), de magával ragadó volt a OneRepublic Secrets című dala, amely tökéletesen összeillett Beethoven 5.szimfóniájával (ez a produkció az egyik kedvencem);

– kellemes hangulatot adott Jon 17 éves korában írt Waterfall című szerzeménye;

– új értelmezést nyertek kedvenc filmzenéink is, mint pl. a Let it go (Frozen c. film) vegyítve Vivaldi Tél (Négy évszak) című tételével; a Kung Fu Piano: Cello Ascends remekmű a Kung Fu Panda c. film Oogway Ascends dallamára; A Million Dreams a The Greatest Showman című életrajzi ihletésű dráma-musicalfilmből; vagy éppen Ennio Morricone által írt The Mission című film zenéje ötvözve a How Great Thou Art c. svéd népdallal;

– érdekes/izgalmas elegyet képezett Rachel Platten & Dave Bassett Fight Song című dala megfűszerezve az Amazing Grace dallamaival.

Az első blokk vége felé Al van de Beek is színpadra lépett egy produkció erejéig. Cliff Richard (It’s Gonna Be) Okay című dalát énekelte el. Ma este ez a dal volt a másik kedvencem. Azon túl, hogy nagyon klassz volt a dal, meglepett, hogy Alnak mennyire jó hangja van! Szívesen hallanám őt még több (közös) dalt énekelni! :)

Mindent összevetve, nagyon kellemes zenei élményben volt részünk, és egyáltalán nem bántuk meg, hogy elmentünk a koncertre. Ami egy kicsit szokatlan volt számunkra, hogy Jon és Steven a megszokottnál talán, kissé több és hosszabb összekötő szöveget mondott az elhangzó zeneszámok között!? ;) Minden bizonnyal hézagos angoltudásom éreztette velem így, merthogy sajnos, az elhangzottak nagy részét nem értettük! :(

Egy januári hírlevélből értesültünk, hogy a legendás olasz zenei producer és dalszerző, Giorgio Moroder „The Celebration of the 80’s” című turnéja egyik állomásaként fellép Budapesten. A közel 80 éves slágergyárost többen a diszkó keresztapjaként, illetve az elektronikus tánczene megalapítójaként jegyzik, merthogy ő volt az első, aki a tánczenét ismétlődő ütőhangszeres ritmusokra helyezte, szakított a harmónia törvényeivel, és a szintetizátort helyezte zenéje középpontjába. Kissé tartottam attól, hogy az elektronikus (tánc)zene „atyjától” leginkább felvételről elhangzó alapokra történik majd a ráéneklés, de elfoglalva helyünket a nézőtéren, majd szemünket a színpadon felállított zenei hangszerekre, illetve kottaállványok mögé helyezett székekre vetve, jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy a playback-nél nagyobb élmény vár(hat) ránk. :)

Még mielőtt azonban folytatnám a beszámolót… A koncert előtti napon kaptam egy e-mailt, benne egy fontos információt, miszerint bizonyos szektorok lezárásra kerültek, ezért megkérik e szektorokba szóló jegyek tulajdonosait, hogy az átültetés miatt, fáradjanak a kihelyezett asztalokhoz, hogy jegyeiket átcseréljék. Az okokat nem tudtuk meg, de miután érintettek voltunk, ezért mi is kicseréltettük a jegyünket. Mindennek köszönhetően, sokkal jobb helyről élvezhettük végig a műsort!? :)

Nem tudom, hogy az átültetéssel összefüggésben volt-e, de a koncert - a közönség füttyel és tapssal kifejezett türelmetlenségét követően - bőven 20h után kezdődött el. Az igazat megvallva, Giorgio Moroder neve abszolút ismerős volt a ’80-’90-es évekből, de sok előadót nem tudtam volna fejből felsorolni, akikkel Moroder együtt dolgozott. Ahogy egymás után hangzottak el a slágerek, úgy kerültek nyugtázásra a fejemben, hogy „hmmm, hát ez is az ő dala”! Moroder, munkásságának legfényesebb gyöngyszemeit hozta el nekünk, amelyeket zenekara és vokalistái kíséretében adott elő egy igazán látványos és szemkápráztató színpadi show keretében. Fentebb írott aggodalmaim a felvételről játszott zenei alapokat illetően, hamar eloszlottak, ugyanis a művészúr billentyűjátékát egy gitáros, ütősök és vonósok egészítették ki, akikkel a hangzás igazi, élőzenés koncerthangulatot eredményezett. Természetesen, Moroder legismertebb számait (Love to Love You Baby, Bad Girls, On the Radio, Right Here, Right Now, I Feel Love, Last Dance, Hot Stuff, Call Me) nem az eredeti előadók énekelték el ma este, de a négy vokalista (három lány és egy fiú) igazán élvezhetően és az adott korszak feelingjét megidézően adták elő a dalokat. Moroder legnagyobb múzsája, Donna Summer (Mac Arthur Park), illetve David Bowie (Cat People) egy-egy dal erejéig a koncert részese is lett, ugyanis míg a zenekar élőben játszott a színpadon, a két énekes hangja felvételről ment. :) Bár, a Flashdance-ből ismert What a Feeling, a Top Gunból ismert Take My Breath Away című dal, a Midnight Express, vagy az oly kedvelt The NeverEnding Story című dal a Végtelen történet c. filmből, mind-mind jól ismert slágerek, mégis közel 30 év és ez a koncert kellett ahhoz, hogy megtudjam, Moroder nemcsak hogy filmzenéket is szerzett, hanem ráadásul olyanokat, amelyek még nála is ikonikusabb szimbólumaivá váltak a ’80-as éveknek! :) Az pedig végképp az újdonság erejével hatott rám, hogy a „szépkorú” zenész, nem csak letörölgette a port ezekről a fentebb említett nagyszerű dalokról, és maga köré toborozva néhány kiváló muzsikust útnak indult egy koncertturné keretében, hanem az alkotói és zenei kapcsolata igen aktív és gyümölcsöző a napjainkban is népszerű előadókkal és formációkkal (Sia, Charli XCX, Kylie Minogue, Britney Spears és Kelis). Nagy örömmel fogadtam és hallgattam eme együttműködés eredményeként megszületett, az általam is nagyon kedvelt Daft Punk formációval közös Giorgio by Moroder című számot.

Amint azt már említettem, a dalok önmagukban megidézték a ’80-as évek feelingjét, ám az énekesek élénk színű ruhája, valamint a színpadi fények - kiegészítve két (elmaradhatatlan) diszkó gömbbel - csak még inkább erősítették a diszkók világának miliőjét! :)

Kissé aggódtunk, hogy a Gyerekektől még tavaly karácsonykor szóban kapott ajándékjegyek az előadás napjára, azaz mára megérkeznek-e, de egy könnyed ráhatás és udvarias érdeklődést követően ez szerencsésen megtörtént. ;)

Este kb. 8 órára elsétáltunk a kőbányai Szent László téri templomhoz, hogy részesei legyünk Varnus Xaver gyertyafényes 55. születésnapi koncertjének! Megérkezésünkkor már kisebb sor alakult ki, amelynek beálltunk a végére, s kb. 10 perc múlva már a templom belsejében próbáltuk megközelíteni a jegy szerinti helyünket. Mindez a földszinten, az orgonával szemben volt megtalálható. Bár, a jegyen feltüntették, hogy „Helyfoglalás érkezési sorrendben, az ülőhely mindenki számára biztosított!”, ráadásul, amolyan VIP-féle jegyünk volt, mégis csak némi tanácstalanságot követően sikerült találnunk két szabad széket az akkorra már zsúfolásig megtelt templomban. :( Az pedig már csak apró mellékes, hogy egy benyúló oszlop miatt épphogy csak ráláttunk az orgonára… No, de elsősorban hallgatni kell egy orgonakoncertet, sok látnivaló ilyenkor úgysem akad! ;) A teljességhez az is hozzátartozik, hogy Xaver játékát tökéletesen nyomon tudtuk követni egy nagyképernyős LED TV segítségével. :)

Xaver, gyermekkora templomában, Budapest egyik legcsodálatosabb épületében, a Lechner Ödön által tervezett és Zsolnay-porcelánból épített kőbányai Szent László Műemléktemplomban játszott, ahol Antonio Vivaldi remekműve, A négy évszak mellett, felcsendült az elmaradhatatlan J.S.Bach d-moll toccata és fúga dallamai, sőt, extra desszertként Freddie Mercury-ra emlékezve meghallgattuk a The Show Must Go On című Queen-sláger feldolgozását. :)

Xaver a koncertet, Antalffy-Zsiross Dezső - orgonista és zeneszerző, Kodály és Bartók egykori évfolyamtársa, a Zeneakadémia első híres orgonatanára - Fantázia és fúga egy Bach-korálra című művével (Máté passió vezérkoráljának feldolgozásával) nyitotta meg.

Vivaldi: A négy évszak című művének (kissé rövidített verzióban történő) eljátszása előtt – Xaver a tőle megszokott és annyira szeretett módján - némi zenetörténettel szolgált, amely kapcsán megismertük, mi volt a „zenei kölcsönhatás” J.S.Bach és A.Vivaldi között. Bár, a két zeneszerző közel egy időben élt, személyesen sohasem találkoztak. Bach a weimari herceg udvarában kapott állást zenészként. A herceg sokat utazott Velencébe, ahol is halotta Vivaldit játszani, s nagyon megtetszettek neki az olasz zeneszerző művei. Hazaérve Weimarba megrendelte Vivaldi kottáit, majd megkérte Bachot, hogy rendszeresen játssza ezeket a darabokat. ­*** Vivaldit halála után tökéletesen elfelejtették, és csak Bach halála után „fedezték fel újra”, amikor is Bach pedánsan rendszerezett kottái között megtalálták Vivaldi concertóit.

Vivaldi a művéhez mellékelt szonetteket tökéletesen ültette át a zene nyelvére, amelyeket ma este – hogy e téren se legyen hiányérzetünk – Pécsi Bence, a budapesti jogi egyetem hallgatója, az ELTE retorikai versenyének győztese olvasta fel. :)

Xaver, a mű hosszára való tekintettel, két tétellel (ősz és tél mínusz egy-egy tétellel) kevesebbet játszott el, de felelőtlen kijelentése miatt még meglehet, hogy szaván fogjuk! Felajánlotta ugyanis, ha egyszer meglátogatjuk őt a Balaton felvidéki kis bagolyvárában, a most kihagyott tételeket annyiszor játssza el nekünk, ahányszor csak szeretnénk!? ;)

Xaver egy érdekes gondolatmenettel ívelt át a komolyzenét komponálóktól a könnyedebb műfajnak nevezett zeneszerzőkig. Szerinte, ha Vivaldi a XX. században született volna, bizonyára lett volna egy barátja, a harmónia és a ritmus szeretetét illetően mindenképpen, ő pedig Freddie Mercury. S valóban, Vivaldi műve után meghallgatva a Queen-dal orgonaváltozatát, az az érzésünk támad, hogy a két zeneszerző egy kávézással összekötött eszmecsere után az egyikük megírta a Tél című tételt, a másikuk pedig, megkomponálta a The Show Must Go On című remekművet… csak mindezt cca. 265 év különbséggel. ;)

J.S.Bach d-moll toccata és fúga dallamai után Xaver két népdal-improvizációval (Elindultam szép hazámból; Elmegyek, elmegyek???) búcsúzott. A dalválasztás sem volt véletlen, ugyanis Xaver úgy határozott, hogy május 21-én (30 év magyarországi tartózkodás után) visszaköltözik Kanadába. Több minden ok közül a leginkább döntést befolyásoló tényező az volt, hogy született egy unokája a világ másik felén! :)

Ráadásként pedig következett az elmaradhatatlan "búcsúdal" - Marc-Antoine Charpentier: Marche en Rondeau című szerzeménye, amelyben természetesen, mi, a közönség is közreműködtünk taps formájában az odaillő részeknél! ;)

Különleges hangulatú estben volt részünk, a csak itt-ott égő gyertyák nagyon meghitté és bensőségessé tették ezt a szülinapi koncertet! Köszönjük Xaver, ezt a csodálatos élményt! Ezúton is kívánunk nagyon sok boldogságot, örömteli koncerteket! Várunk mihamarabb és minél gyakrabban vissza! :)

Végül, de nem utolsó sorban egy izgalmasnak ígérkező érdekesség! Xaver 2020-ra meghívást kapott, az Atlantic City Organ Society művészeti igazgatójától, hogy a világ legnagyobb, 33 ezer sípos orgonáján adjon koncertet az Atlantic City Convention Hall-ban. (Összehasonlításként: a MÜPA orgonájában 6800 síp van!)

A remek MusicalPlusz után hazasétáltunk, megebédeltünk, szusszantunk egyet, majd indultunk a már kissé távolabb lévő MOM Sport-ba, ahol a német ENIGMA névre keresztelt zenei projekt adott koncertet. Amennyire visszaemlékszem, amikor kb. a ’90-es évektől a rádiók el kezdték játszani a projekt dalait – Sadeness, Mea Culpa, Return to Innocence stb. –, azonnal kedvencé vált ez a sejtelmes, gregorián énekkel vegyített, egyedi stílust megszólaltató zenei csapat, amelyet Michael Cretu (született Mihai Crețu) román-osztrák származású zeneszerző, előadóművész, producer álmodott meg, talált ki és alkotott meg.

Kicsi kavarodás és keringés után rátaláltunk az épületre, s már be is mehettünk, sőt, helyünket is elfoglalhattuk a lelátón. Hát, oké, hogy ez egy sportcsarnokszerű hely volt, de a lelátó ülései tényleg csak egy ülés volt háttámla nélkül, ráadásul az ülőke is meglehetősen kicsi hátsóra lett méretezve, pedig, nem feltétlenül tartozom a nagy hátsóval rendelkezők táborába!? Szóval, nem volt kényelmes ez a hely, de a sorban többen is úgy oldottuk meg, hogy miután az utolsó sorban ültünk, a mögöttünk lévő falhoz felhúzódzkodtunk, és annak dőlve élveztük végig a koncertet. Ha a popsinknak nem is, de a szemünknek nagyon kényelmes volt minden, ugyanis tökéletes rálátásunk volt a színpadra. Igaz, kivetítőkkel nem készült a produkció, de minden lényeges momentumot láttunk, ami a színpadon történt. :)

A csapat nem váratta sokáig a közönséget - a f8-as kezdéshez képest kb. 10 perccel később kezdtek, és maximális tartalommal megtöltött 2,5 órás koncertet adtak! "Lekapcsolták a lámpákat, mélyeket lélegeztünk, relaxáltunk, és hagytuk, hogy a ritmus vezessen!" ;) Az ENIGMA zenéjét egy négytagú együttes és egy szimfonikus zenekar játszotta élőben. A színpadi felállás úgy nézett ki, hogy a szimfonikus zenekar helyezkedett el baloldalon, majd jobbra tőle egy különleges hangszeren játszó fekete férfi, kicsit hátrébb a dobos, és egy gitáros. Láttam a háttérben egy nyitott laptop előtt ülő emberkét, úgy gondolom, az effektek nagy részét (pl. gregorián zsolozsmázás, etnikus zsoltáréneklés, templomi harangozás, orgonazene stb.) ő „csalogatta elő” az elektronikus szerkezetből. Az eredeti ENIGMA hangok – a jamaicai Andru Donalds, a német Angel X és az énekes-dalszerző Fox Lima - hol felváltva, hol egyedül, hol együtt énekeltek a színpadon. Andru Donalds egy csodálatos koncertet és egy felejthetetlen utazást ígért a hangok és látványok lenyűgöző világába. :)

Végignézve a közönségen, a fiatalok mellett az idősebb korosztály is szép számmal képviseltette magát. Nos, olyan értelemben nagyon megkoptak az emlékek, hogy már csak egy-egy dalra emlékeztem az előadottakból, de természetesen, az ENIGMA-feeling megvolt az első pillanattól az utolsóig. Meglehet, hogy én csak az első három lemezig követtem nyomon a zenekar munkásságát, utána valahogy „elszakadtam tőlük”, talán, ez is oka annak, hogy a koncerten elhangzott dalok nagy része új volt számomra. Eleinte talán, kicsit nehezen is indult be a buli, de a jól ismert és összetéveszthetetlen hangzás hamar meghozta az érzést, és a kb. 2 és fél óra vége felé már nem is igazán akartuk elengedni őket. Jó érzés volt látni, hogy a zenekar is nehezen vett tőlünk búcsút – ennek következtében legalább 3 ráadással örvendeztettek meg bennünket. :)

A korai előrejelzésekkel ellentétben kellemes napsütéses, tavaszias idő volt ma, ami megalapozta a jó hangulatot a kora délutántól késő estig tervezett kulturális programjainkat illetően.

Legutóbb tavaly júniusban voltunk MP-on, s amikor eszembe jutott és megnéztem az oldalon, nagy-nagy örömmel láttam, hogy a 69. MusicalPlusz Férfikiadás(!!!) olyan kedvenceket „kínál”, mint Tóth Ati, Bot Gabi, Sándor Peti, Veréb Tomi! :) Azt gondolom, egyik művészt sem kell különösebben bemutatni a musical kedvelőknek. A fenti négy jól csengő név mellett fellépett Brasch Bence is, akit ugyan, még nem láttunk színpadon, de a 2009-es Csillag születik című tehetségkutató műsorban végigkísértük versenyzését a 3. középdöntőig. :) Derzsi György neve és személye ismeretlen volt számunkra. Eddigi munkásságáról – zanzásítva - megtudtuk, hogy a rockzene volt a mindene, majd megtetszett neki a Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera. Ezt követően egyre több musicalt megismert; elvégzett egy-két, a szakma műveléséhez szükséges iskolát; több színházban vendégművészként dolgoztam, de mostanság „saját gyártású” műsoraival járja az országot, a világot. :)

1.D.Gyuri: Eljött az óra (Jekyll & Hyde)

2.B.Bence-V.Tomi: Szállj, úgy ahogy a szél (Elfújta a szél)

3.T.Ati: A győzelmes zeneszó (Mozart!)

4.B.Gabi: El nem múló vágy (Vámpírok bálja)

5.S.Peti: Egy rózsaszál szebben beszél (János Vitéz)

6.D.Gyuri: Szép vagy Erdélyország (Lehár Ferenc: Messze a nagyerdő c. dalának háború előtti szövegváltozata a Cigányszerelem c. operettből)

7.T.Ati-V.Tomi: Nincs más út, csak az Isten útja (István, a király)

8.B.Bence: Hair (Hair c. film)

9.B.Gabi-D.Gyuri: O sole mio

10.S.Peti: Hétköznapi hős (Rudolf)

11.T.Ati: Véres kardot hoztam (István, a király)

12.B.Bence: Csak a szerelem (Chicago)

13.B.Gabi: Férfiszív (Diótörő és Egérkirály)

14.V.Tomi-S.Peti: Az egyszerű út (Mozart!)

15.T-Ati: Róma égése (Sztárcsinálók)

1.S.Peti: Kell még egy szó (Honfoglalás)

2.V.Tomi: Ott lent - Quasimodo dala (A Notre Dame-i toronyőr)

3.B.Gabi: Jancsó dala (Mária főhadnagy c. operett)

4.D.Gyuri: Csillagok – Javert dala (Nyomorultak)

5.T.Ati: Gethsemane (JKSz)

6.V.Tomi-B.Gabi-B.Bence: Belle (Notre Dame de Paris)

7.S.Peti: Miért nem fogadsz el engem (Mozart!)

8.T.Ati: Árnyékdal (Mozart!)

9.D.Gyuri: Huncut karneval (Irigy Hónaljmirigy)

10.D.Gyuri: Lady N (Korda György)

11.B.Bence: Szevasz! (Amerikai komédia c. szvingjáték)

12.V.Tomi: Come Home (One Republic)

13.B.Gabi: Nélküled (Ismerős Arcok)

14.T.Ati: Szeretlek valamiért (Mester Tamás)

15.B.Bence-S.Peti-V.Tomi: Lehetsz király (Rómeó és Júlia)

16.Finálé: Azért vannak a jó barátok (Máté Péter)

Gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy nálam Tóth Ati vitte a prímet. Nagyon jó dalokat hozott – lendületesek voltak és pörgősek, kellőképpen meg tudta mutatni, milyen erő van a torkában! :) A Róma égése pazar volt! Tomi meg is jegyezte, hogy Ati vajon tudja-e majd mindezt überelni?! Hát, jelentem, tudta – a Gethsemane mindent vitt! Nekem az Árnyékdal metálváltozata is nagyon tetszett, szerintem, szuper volt! :)

Sándor Peti is nagyon szép dalokat hozott, illetve nagyon jó dalokban énekelt duettet vagy tercettet. Eleinte rezzenéstelen arccal fogadta a tapsokat, egyetlen mosolyka sem hagyta el a száját. Ám, valaki a nézők soraiból jelezhetett neki valamit ez ügyben, mire ő erre visszagesztikulált, s onnantól kezdve nemcsak hogy mosolyt lehetett felfedezni az arcán, de néhány dalban még a humoros énjét is megmutatta! Nem értem, annyira jól áll neki a mosoly, s ha jó a humora, azt miért titkolja előlünk!? ;)

Bot Gabi gyönyörűen énekelte az El nem múló vágyat! Meglepő volt, hogy a Diótörő és Egérkirály Férfiszíve eléneklése komoly feladatot és felkészülést jelentett számára?! Minden gonoszság nélkül, ha Nagy Sanyi (becsszó, nagyon szeretjük őt!) el tudta énekelni, akkor hogyhogy Gabinak nehézséget okozott?! No, lehet, hogy Gabinak meg kellett vele dolgoznia, de tökéletes lett az eredmény! :) Hatalmas tapssal biztosítottuk őt arról, hogy a Mária főhadnagy Jancsó dalával igencsak esélyes lehet valamelyik szerep elnyerésére az Operettszínház által meghirdetett meghallgatáson.

Veréb Tomi hangi teljesítményét már jól ismertük, sőt, a Sztárban Sztár c. műsorban az átalakulási/átváltozási képességeit is megismerhettük (ugyebár, meg is nyerte ezt a „másbőrébebújó” énekversenyt)! Ma délután azzal lepett meg bennünket, hogy a pop-rock blokkban egy dal előadása során saját magát kísérte zongorán. Voltak e téren némi aggodalmai, hogy miként is fog sikerülni, merthogy még soha nem énekelte el ezt a dalt nyilvánosan, és ez idáig csak otthon kísérte magát zongorán. Én egy pillanatig sem gondoltam, hogy egy ilyen tehetséges fiatalembernek sok oka lenne aggodalomra! Szuper volt, ráadásul egyik nagy kedvencem, a One Republic Come Home című dalát énekelte el – jó értelemben bele is borzongtam, merthogy néhol Tomi hangszíne kísértetiesen hasonlított Ryan Tedder hangjára. :) Amúgy, ezt a dalt drága nagyijának ajánlotta, aki ott ült a nézők soraiban, és aki természetesen, nagyon büszke rá! :)

Január közepén érkezett a hírlevél az AVATAR DISCOVER PANDORA kiállításról, s a film iránti szeretettünk és elfogultságunk szinte magától értetődővé tette, hogy megnézzük a kiállítást.
A kiállításnak helyet, még pontosabban teret adó Andrássy Élményközpont az immár neoreneszánsz-szecessziós jegyeket elegyítő  Párisi Nagy Áruház, korábban Divatcsarnok épületében talált otthonra az Andrássy úton. Az Élményközpontot megálmodó és megvalósító TulipánTündér Produkció, akinek nevéhez fűződik - az általunk is megnézett - az izgalmas és kalandos űrutazást a kezdetektől napjainkig bemutató Gateway to Space kiállítás is –, elhozta Magyarországra James Cameron világsikerű filmje alapján készült új, interaktív kiállítást, amely úgy mutatja be a Na’vi-k csodavilágának lélegzetelállító környezetét, inspiráló kultúráját és különleges teremtményeit, mintha az egy valóban létező világ lenne.
A belépő jegyünk mellé kaptunk egy vonalkóddal ellátott „Belépésre jogosult” kártyát, amelyet a varázslatosnak ígérkező utazás megkezdése előtt egy arra alkalmas készüléken aktiválunk kellett nevünkkel és e-mail címünkkel, valamint meg kellett válaszolnunk három kérdést a ránk váró kutatással és felfedezéssel kapcsolatban. A kiállítás első állomásaként levetítettek egy rövid videót, amelyhez az ismertető információkat alig lehetett érteni a videó túl hangos hangja miatt, de ezt követően végre beléphettünk Pandora lenyűgöző világába. E pillanattól kezdve csak szabadjára kellett engednünk a képzeletünket és azonnal részesei lehettünk mindannak, amit az RDA Avatar programjának tudósai fedeztek fel. Több mint 6 éve hagyták el Pandorát, hogy megtegyék hosszú útjukat, megérkezzenek a Földre és megismertessék velünk Pandora teremtményeit és tárgyait.

Határtalan képzeletünk segítségével

• Tanultunk a Na’vik életéről és kultúrájáról!

• Hagytuk, hogy Pandora fantasztikus természeti környezete elbűvöljön!
• Kapcsolatba léptünk az Avatar teremtményeivel!

• Alámerültünk a gyémánt-ragyogású Biolumin esszenciájában!
• Mesterei lettünk az AMP-nek!
• Lefényképeztük magunkat Na’vi-ként! (Ezt inkább nem teszem közzé... ;) )
  
• Megcsodáltuk és átéltük a lélegzetelállító Lelkek Fája energiáját!

A kiállítás remek volt és lenyűgöző! Nagyszerű élményben volt részünk e különleges világ felfedezésében, amelynek aktív részesei lehettünk! Amit csak lehetett, kipróbáltunk! Mi minden percét élveztük, s valóban Pandorán éreztük magunkat! Kellemesen szórakoztunk! Köszönet a kiállítás megálmodóinak! :)

Akinek tetszett az AVATAR film, és vágyott vagy vágyik Pandorára, annak mindenképpen ajánlom, de aki csak egyszerűen kíváncsi a Na'vik világára, annak is kellemes percekben, netán órákban lehet része! :)

Egyetlen csalódás ért bennünket, ami lehet, hogy a mi hibánk miatt volt, de a kiállításon készült projektjeink nem mentődtek el a vonalkódos kártyánkra, így később azokat nem értük el az Avatar-hálózaton?! :( A vonalkódos kártya aktiválását követően ugyanis, kapunk egy e-mailt, amelyben lehetőségünk lenne a kiállításon készült projektjeink – 1. Milyen lények lennénk Pandorán?; 2. Mennyire beszéljük jól a Na’vi nyelvet?; 3. Milyen színes ikrant terveztünk?; 4. Hogy festenénk Na'vi-ként?

A Queenről a ’80-as évek elején az akkori általános iskolai legjobb barátnőmtől/osztálytársnőmtől hallottam először, aki a kedvencének mondta az angol zenekart. A ’86-os budapesti fellépésükkor már szinte nem akadt olyan ember az országban, aki ne hallott volna róluk. Legendás Népstadionbeli koncertjükről film is készült (QUEEN - Live in Budapest), melynek feledhetetlen pillanata volt, amikor Mercury elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt magyarul! ;)

A 2018-as Queen-filmről innen-onnan már hallottam, de közvetlen információkat inkább kolléganőmtől, Timitől kaptam, aki kizárólag szuperlatívuszokban beszélt a filmről… megnézte szinkronizált és eredeti nyelvű változatban is, s csak mellékesen jegyezte meg, hogy bárhol, bármikor újra és újra meg tudná nézni a filmet, annyira tetszett neki. :)

Rendszeres érdeklődése, miszerint, „megnéztem-e már a filmet, és ha nem, akkor mikor nézem meg”, olyan nyomással nehezedett rám, hogy kifejezett lelkiismeret-furdalásom volt, hogy a filmnézést az elmúlt év végéig nem sikerült abszolválnom. Szinte felszabadultan éreztem magam, amikor január elején lefoglaltam a jegyeket, és január 11-én végre a filmet megnézettek táborához tartoztam! ;)

Az előzetes infók alapján azzal tisztában voltam, hogy egy ún. életrajzi filmet fogok látni, de tekintettel arra, hogy nem voltam/vagyok Queen-rajongó, még ha a dalaikat kedvel(t)em is, a zenekarról, illetve Freddie Mercury-ról csak minimális ismeretekkel rendelkeztem. A Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) a rockegyüttes történetéről szól, középpontban a frontember Freddie Mercury életével. A film végigköveti az együttes felemelkedését, Mercury szólókarrierjének indulását, és azt az időszakot, amikor az énekesnél diagnosztizálták az AIDS betegséget.

A film mindvégig magával tartott, egy pillanatra sem engedett el, amely hol a cselekménynek, hol a szereplők szenzációs játékának, hol a fantasztikus daloknak, vagy éppen mindezek összességének volt köszönhető. Olvastam, hogy sok kritika érte a filmet a történések valósághűségét illetően… Nos, ezt nem tudom megítélni… Azt azonban igen, ha Freddie valóban ilyen lazán és könnyedén vette az életet, a szerelmet és a zenélést (még ha néha/többször látszólag is), akkor méltán lett ez a dal a film címe is! Ez a dal fejezi ki leginkább Freddie életfilozófiáját – önmagát, a magánéleti kapcsolatait, illetve a zenésztársakkal és a szakmával való kapcsolatát.

Elsősorban persze, külsőleg, de amennyire meg tudtam ítélni: a Brian May gitárost alakító Gwilym Lee tökéletes választás volt; a Roger Taylor dobost játszó Ben Hardy nagyon aranyosan hozta a figurát; és végül, de nem utolsó sorban, az énekes frontembert megformáló Rami Malek egyszerűen elképesztő színészi játékkal idézte meg a vásznon Freddie Mercury alakját, gesztusait és mimikáját, amelyhez minden bizonnyal hozzájárult Mark Coulier és Jan Sewell sminkmesterek nagyszerű munkája is. ;)

Az is nagyon érdekelt, hogy a filmben tulajdonképpen ki énekelt, merthogy az elhangzott dalok Freddie hangján szólaltak meg – legalábbis én így hallottam. Gondoltam, Rami Malek csak tátogott, és erre „varázsolták rá” Freddie hangját?! Nos, kicsit utána olvasva kiderült a nem kis ámulatot okozó turpisság. ;) Ugyan Malek maga is énekel a filmben, a producerek felhasználták a Queen-dalok éneksávjait, valamint Marc Martel is vett fel részleteket a filmhez, a kanadai énekes hangja ugyanis rendkívüli módon hasonlít Mercuryéhoz. Az ének részét tulajdonképpen Malek saját hangjából, Mercury felvételeiből és Martel hangjából gyúrták össze.

Érdemes belehallgatni!… ;)

Ebben a videóban pedig kulisszatitkokba pillanthatunk bele a film egy-két jelenetének kíséretében! :)

Valamikor november végén - december elején a (nagy) Gyerekek vetették fel, hogy lenne-e kedvünk csatlakozni és megnézni velük a Diótörőt a Bábszínházban?! Elsőre furcsa volt a gondolat, de végül is, miért ne?!

Az előadás napján már dél körül útnak indultunk, mert a (kis és nagy) Gyerekek szerettek volna egy kicsit nézelődni és sétálgatni valamelyik szabadtéri karácsonyi vásárban. A Szent István Bazilika előtt, a Szent István téren felállított karácsonyi forgatagra esett a választásunk, ahonnan – az összes árus alapos megszemlélését, illetve némi kürtöskalács beburkolását követően – könnyen eljutottunk kisföldalattival a Budapest Bábszínházba.

A színház előterében további családtagok (gyerekek és felnőttek) csatlakoztak a társasághoz, s így 10 fővel képviseltetve magunkat, elfoglaltuk helyünket a nézőtéren. Mi, felnőttek (5 fő) erősen próbáltunk visszaemlékezni fiatalabb éveinkre, hogy mikor is voltunk utoljára bábszínházban, voltunk-e egyáltalán, s ha igen, mit is láttunk, de eredményre csak több-kevesebb sikerrel jutottunk. ;)

Amint egy kedves gyerekhang figyelmeztetett bennünket a mobiltelefonok kikapcsolására, majd kialudtak a fények, úrrá lett rajtam az izgatottság, és kíváncsian vártam az előadást! :)

Bevallom, a történet csak halványan derengett... E. T. A. Hoffmann Diótörő és az egérkirály című karácsonyi meséjére épülő történet Szenteste játszódik Stahlbaum tanácsos házában. Érkeznek a vendégek a közös ünneplésre, köztük Drosselmeyer nagybácsi, aki egy diótörő babát hoz ajándékba. Az érdekes figura nagyon megtetszik Marikának, a Stahlbaum család kislányának, aki nagy örömmel öleli magához, és játszik vele elalvásig. Álmában a fából faragott diótörő bábú daliás herceggé változik, akinek meg kell küzdenie a gonosz Egérkirállyal. Diótörő, a bátorságának és jó szívének köszönhetően legyőzi az Egérkirályt, majd Marikát csodálatos utazásra viszi a játékok és a bűvös képzelet világába, Cukorországba... mindezt pedig, Csajkovszkij varázslatos muzsikája kíséretében. :)

Magam sem hittem volna, de teljesen belefeledkeztem a cselekménybe, és együtt éltem a szereplőkkel. Az is teljesen magával ragadott, hogy mostanság egy bábelőadáson már nem csak a hagyományos kézfejre húzott bábokkal játsszák el a történetet, hanem pl. pálcás bábokkal vagy éppen bebújós maszkokkal, amelyet a színészek a színpadon előttünk öltenek fel magukra, sőt, ezeken túl árnyjátékos színészek és mozgatható díszletek is színesítik és teszik még izgalmasabbá a látványt. :)

Teljesen kikapcsoltak a látottak, és elfeledtette a színházba menet bennünket ért balesetet, amikor is a Bazilikához közeli utcában, egy 3. emeleti keskeny ablakpárkányról ránk zuhant két műanyag vödör, amelynek tejföltartalma nemcsak beterített néhányunkat, de az eltört műanyag vödör darabjai vérző fejsérülést is okoztak, amelyet a karácsonyi vásár területére kirendelt orvosi ügyeletnek kellett ellátnia. :( Szerencsére, komolyabb beavatkozást igénylő sérülés nem történt, a seb ellátását, illetve ruháink letisztítását követően saját lábunkon tudtunk elmenni a színházba. :)