Előzmény (április 5.): Cili felvetette, hogy szórakozhatunk kettesben (Feri san Mamuciéknál maradt) a tavaszi szünetben, s így például, szóba jött az április 8-i R-Go koncert. Cili elé mentem a munkahelyére, s miután végzett a munkával elmentünk a Corvin moziba jegyet venni a koncertre. Odabent a moziban kacskaringózott a sor, így hát, mi is beálltunk. Nem telt bele sok idő, Cili kételkedett benne, hogy ez a sok ember mind R-Go koncertre akar jegyet venni. Előre ment hát, a pénztárhoz megtudakolni, mi a helyzet? Pár perc múlva jött is vissza, kezében két darab koncertjeggyel. Mint azt Cili elmondta, még egy köteg jegy volt a koncertre. A pénztáros belemarkolt és a 9. sorba adott jegyet. Cili szerint jó helyünk lesz, majd hozzátette, hogy lehet, hogy csak ketten leszünk a nézőtéren!? No, én ezt azért erősen kétlem, sőt, eldöntöttem, hogy ha mások is odamennek a színpad elé, akkor én is oda fogok menni! :)
A Corvin moziba kicsit késve (¾ 9) érkeztünk, de megnyugodtunk, mert még mindenki az előtérben várakozott. Mint kiderült, meg kellett várnunk a filmvetítés végét.
Közeledve a jegyünk szerinti helyünkre, láttuk, hogy azokat mások elfoglalták. Cili azonnal a tettek mezejére lépett, s a helyfoglalók szépen távoztak.
A koncert végül ½ 10-kor kezdődött – addig kihozták és felállították a hangszereket, beállították a mikrofonokat és az erősítőket, végül pedig, behangolták a hangszereket és a színes reflektorfényeket. Innentől kezdve a türelem nem tartott sokáig a közönség részéről. Az élénkebbek felváltva kiabálták: Akárhogy is fáj, Robi itt a sztár! Akárhogy is fáj, R-Go itt a sztár! Robi, Robi, Szikora Robi! Robi, gyerünk!
Egyszer csak elsötétült minden. Az oldalt kiszűrődő fényben fel lehetett ismerni Robi alakját a furcsa kalappal a fején. A színpadon kigyulladtak a fények, és az R-Go indulóval kezdetét vette a koncert. Dobpergés, masírozásra hívó füttyszó hallatszott, majd a "ceremóniamester" rákezdte: Hé, srác! Figyeld a számot, és ha nézel jó erősen, akkor majd meglátod! Nézz rám, ez az új szerkó! Más a music, más a szöveg, más a név is! Ez az R-Go!
Ezután jöttek sorban egymás után a jobbnál jobb számok, amelyek címét egyelőre még nem tudom, azt azonban igen, hogy a színpadon összesen 12 zenész volt jelen. Ebből 5 fő az együttes oszlopos tagja: Szikora Róbert – ének, Környei Attila – basszusgitár, Kozma Tibor – szólógitár, Holló József – billentyűk, Barile Pasquale – dob. Kiegészítő zenészek: Jáki Attila – gitár, tangóharmonika stb., Kocsis Gábor – ütőhangszer. A további 5 tag – 3 harmonikás férfi (szerepeltek a Pulzus című műsorban) és 2 (idézem) bomba csinos, karcsú táncos lány (egyikük valahonnan Ázsiából jött).
A nézőtér jobb oldalán volt (szintén idézek) három – finoman fogalmazva – testes lány, akik szakavatott mozdulatokkal fehér zászlókat húzott fel a magasba, hogy mindenki lássa a három betűt: R-Go. Őket csak azért említem meg, mert legalább olyan feltűnőek voltak, mint maga a zenekar. A dalokat valószínűleg már ismerhették, mert együtt énekelték Robival. Az egyik szám közben meg is kapták tőle az elismerést, miszerint: Van itt, kérem, közönség! Ugyanakkor majd’ minden dal után elhangzott a zenekar felé egy felszólítás, amit Robi látszólag nem a legszívesebben fogadott. Ez a mondat így hangzott: Marinát akarunk! Valószínűleg Robinak ez nem esett jól, ugyanis igyekezett mindezt figyelmen kívül hagyni. A közönség azonban idővel sem engedett a 48-ból, és Robi elénekelte a hungáriás Ciao, Marinát! :)
