Egész nap izgatott voltam az esti lépcsőjegy-akció miatt, ami az idő közeledtével csak egyre jobban fokozódott… Andreával időben eljöttünk az irodából, így 18 óra körül már a színházban voltam. Szerencsére, már be lehetett menni – néhányan már lézengtek is odabent! Valamiért úgy emlékeztem, hogy a jegypénztárhoz az épületen kívül kell sorba állni, de nem így volt, így fagyoskodnom sem kellett. Érdeklődésemre elmondták, hogy ½ 7-től osztják ki a lépcsőjegyeket, de már 28 darabot elvittek, ezért meglehetősen kevés az esély a bejutásra. Lefoglalni nem lehet, érkezési sorrendben adják ki, ezért a legtanácsosabb a pénztár előtti várakozás bizonyult…
Vártam, vártam és még mindig csak vártam… Az mindenképpen bíztató momentum volt, hogy én voltam az első - utánam még egy fiatal pár jött, de többekről nem tudok…
7 óra előtt 10 perccel egyszer csak elhangzott a bűvös mondat, miszerint ’lehet lépcsőjegyet venni’ - a mennyekben jártam, izgalmamban alig tudtam a pénzt előkotorni a táskámból. Betettem a kabátomat a ruhatárba, és irány az emelet jobb oldala (amúgy, szerencsére, a jegyem is ide szólt! A jegyellenőrzésnél azt mondták, hogy csak közvetlenül az előadás előtt fognak beengedni, de odaérve az erkélyi bejárathoz senki sem állta utamat, így hát, bementem, és kerestem egy jónak tűnő helyet!...
Ezúttal is lenyűgöző volt az előadás – von Krolock grófról és hangjáról már nem is beszélve! Mindent jól láttam az előadásból – még olyan momentumokat is láttam, amelyeket csütörtökön a földszintről nem. Például, hogy a kripta jelenetben valóban a sírokban fekszik von Krolock és Herbert – persze, nem maguk a színészek, hanem az élethű bábmásaik. A másik meglepetés az volt, hogy az első felvonás végi Finálé elején (a kastélynál) nem csak a fölszinten jelennek meg vámpírok, hanem az emeleten is, aminek köszönhetően épp előttem állt meg egy vámpír az adott jelenetnél. Másodjára nézve az előadást, még jobban oda tudtam figyelni a részletekre, mégis maradtak még kérdések, tehát holnap is meg kell próbálnom a lehetetlen (azaz lépcsőjeggyel bejutni az előadásra), ami így utólag nézve már nem is tűnt annyira lehetetlennek. Picit más volt a szereposztás a 3-iki előadáshoz képest – Sarah alakítója, Nádorfi Krisztina mintha jobb lett volna – erősebb volt a hangja, mint Andrádi Zsanetté; a professzor és Herbert megszemélyesítője nem annyira tetszett – Jegercsik Csaba (Professzor) és Posta Victor (Herbert) jobbak voltak…
Szereposztás (2008.01.09., szerda, 19:00)
Krolock: Egyházi Géza Magda: Kecskés Tímea
Sarah: Nádorfi Krisztina Rebecca: Dobos Judit
Alfred: Sánta László Herbert: Pirgel Dávid
Professzor: Sándor Dávid Koukol: Farkas Gábor Attila
Chagal: Pavletits Béla Nightmare I: Bot Gábor
Nightmare II: Hetei Bakó Szabolcs
Táncszólók:
Fekete vámpír: Tihanyi Ákos Nightmare: Taródi Szilvia
Fehér vámpír: Baranya Dávid Rote Stiefel: Rákász Dániel
A szünetben fültanúja voltam egy párbeszédnek apja és lánya között, ami meglehetősen felajzott és nem hagyott nyugodni. A kiscsaj próbált volna bemenni az öltözőbe a szünetben, de az apja érdeklődésére elmondta, hogy akadályozó tényezők voltak a „vezetőség” személyében (úgy, mint Simon Edit), ezért majd az előadás végén tesz újabb próbát…
Az előadás végén szememmel követtem őt, és figyeltem, milyen irányban tűnik el. Gondolkodás nélkül követtem volna, de Simon Edit producer és Póka Balázs művészeti vezető ezúttal is a közelben szobroztak – arra gondoltam, bizonyára azért, nehogy valaki behúzzon az öltözőbe!?... Egy ideig próbáltam úgy haladni és lavírozni a kiáradó embertömeg között, hogy esetleg látatlanul vissza tudjak menni, de nem jött össze – azt pedig, nem akartam, hogy „kitoloncoljanak”…
Miközben álltam sorban a kabátomért, csak nem hagyott nyugodni a kisördög! Visszalépcsőztem hát, az emeleti szintre, majd miután teljesen tiszta volt a terep, besurrantam azon a bizonyos ajtón! Totálisan jó helyen jártam, csak első pillanatban nem tudtam, a három lehetséges irány közül merre menjek. Miután jöttek még utánam néhányan, akik látszólag pontosan és határozottan tudták, merre is kell menni, fogtam magam, és utánuk mentem. Ebben a pillanatban azonban már én is megláttam grófomat teljes valójában és pompájában!...
A CD-t is minden bizonnyal dedikálta volna (megkérdeztem, igent mondott), de nem volt nálam ezüst toll. Ettől függetlenül próbáltam előkotorni a CD-t, de az izgalomtól egyszerűen nem bírtam kiszedni a táskámból! Ügyetlenkedtem össze-vissza, mire pár perc múlva Gézát kézen fogták és „elvitték”… Azzal vigasztaltam magam, hogy talán, holnap, vagy azután összejön a CD-dedikálás is?! Most már bátrabb, és főleg felkészültebb leszek! Az elkészült fotóval is olyan vágyam teljesült, amelyet álmomban sem mertem elhinni, hogy összejöhet és sikerülhet! Hihetetlenül boldog vagyok! Köszönöm Géza von Krolock!! : )
Nagyon klassz volt őt közvetlen közelről látni ebben a vámpírsminkben! Talán, túlzásnak hangzik, de teljesen megbabonázva figyeltem őt, és rajta minden részletet. Ilyen közelről egészen más volt, mint a nézőtérről nézve – még a fotó sem adja vissza, hogy tulajdonképpen az egész arca hamuszürkére van festve…
Géza valakit ismerhetett az előttem haladók közül, mert ismerősként üdvözölte az illetőt, majd ennek köszönhetően Géza mindegyikünkkel kezet fogott (szóval, velem is!!!!!!!!!), azt gondolván, hogy együtt vagyunk! A torkomban dobogott a szívem, de annyi lélekjelenlétem volt, hogy alkalmas pillanatban megszólítsam őt. Az izgatottságtól alig bírtam beszélni, de csak kipréseltem magamból a mondatot, hogy szeretnék vele egy közös fotót. Nagyon készségesen állt rendelkezésemre, ezért odanyomtam egy srác kezébe a fényképezőgépemet, és kértem, hogy fotózzon le minket. Sikerült!!! Igaz, Géza vámpíros fotóra készült, de miután én alig álltam a lábamon az izgalomtól, és csak mellé állva átkaroltam, így egy komoly és visszafogott kép született rólunk. Elmondhatatlanul boldog voltam, és nem akartam elhinni, hogy legáhítottabb vágyam teljesült eme fotóval!...