Emlékmorzsák

A munkaidő végének közeledtével újra felnéztem a BME Fesztivál oldalára, hátha újabb információkat tudok meg az esti Scooter koncerttel kapcsolatban. A helyszín pontos megközelíthetőségéről nem találtam semmit, ám a kezdési időpontokról annál inkább!...

Nem akartam hinni a szememnek! Miután életemben nem voltam BME rendezvényen, fogalmam sem volt róla, hogy is mennek a dolgok, de a 23:30-as kezdés kissé szíven ütött! Mi a túrót fogok én csinálni éjjel ½ 12-ig?! Persze, még jó, hogy figyelmes voltam, és megtaláltam ezt a nem mellékes információt; ugyanis én kis naiv, este 9 óránál, na, jó, max. 10 óránál későbbre nem vártam a koncert kezdését! Még jó, hogy nem mentem oda 19-21 óra körül, mert a majd’ 2-3 órás várakozás igencsak megviselt volna! 23:30!?!? Hát, idő kellett, amíg magamhoz tértem, és ekkor már nem tűnt olyan jó és kihagyhatatlan ötletnek ez a kis kiruccanás! Az igazat megvallva, ha ezt még a jegyvétel előtt megtudom, lehet (sőt, biztos), hogy nem vállalom be ezt az éjszaki partizást, hiába szeretem őket 15 éve, és jöttem izgalomba, amikor megtudtam, hogy kb. 5 év után újra ellátogatnak hozzánk! Szép, nem szép, ha nem 5.000,-Ft lett volna a jegy, lehet, hogy hagyom az egészet a csudába!... No, de nem nyafogok tovább…

Melóból hazafelé megbeszéltem magammal, hogy miután ki tudja, mikor jönnek újra, jönnek-e egyáltalán, este 10 órakor felkerekedek, azután lesz, ami lesz! A műsor beharangozója is ígéretesnek tűnt: …ez valóban nagy élmény lesz. Az együttes kiegészül több táncossal, igazi show fogadja majd a látogatókat. Hogy még teljesebb legyen a műsor, Németországból fogják hozni a pirotechnikai eszközöket. Az biztos, hogy a látványra nem lehet majd panasz! Egy szónak is száz a vége, nem mélyültem bele az éjszakai koncertezés negatívumainak részleteibe, hanem ½ 10 körül egyszerűen kiléptem a lakásajtón, és gondolkodás nélkül irány a Műegyetem rakpart…

Jó néhány éve, hogy aktív részese voltam az éjszakai életnek és a közlekedésnek, ezért igencsak meglepett a szinte nappali ember- és járműforgalom. A helyszínt végül is gond nélkül megtaláltam…elég volt csak figyelni a színes belépőszalagokat a csuklókon, amelyek tulajdonosai kimondatlanul is mutatták az utat. Ekkor már sokkal határozottabb léptekkel közeledtem az egyre erősebben hallható, majd szinte az egész testemet lüktető zene forrása felé. Örömmel nyugtáztam, hogy nem a szabad ég alatt kell majd tombolni, hanem hatalmas sátrak védelmező falai között. E tekintetben sem voltam járatos, így nem bízva a kellemes időjárásban + félve a szívből utált fázás eshetőségétől, alaposan felöltöztem. Később azonban kiderült, hogy nem kellett volna, sőt...

A megérkezésem időzítése azonban minden szempontból – időpont, helyszín – tökéletesnek volt mondható, ugyanis szinte az orrom előtt fordult be az autó HP-ékkel a kordonnal és biztonsági emberekkel elzárt parkolóba. Hallottam mindenféle skandálásokat és kiabálást, meg láttam, hogy egyre többen kapják elő képrögzítő készülékeiket, de akkor esett csak le a tantusz, amikor az autó bekanyarodott előttem! :) Hát, az már biztos, hogy itt vannak – gondoltam magamban, - talán, a fellépés sem hiúsul meg!?...

A következő dilemmát az ellenőrzési pontokon történő bejutás menete okozta számomra. Azt láttam, hogy csuklószalagokat mutogatnak a biztonsági embereknek a bejáratnál, de pici időbe telt, mire rájöttem melyik „konténer” előtt kígyózó sorba kell beállnom, hogy kiváltsam a szalagot a jegyemmel. Érthetően magyarul volt minden kiírva, nekem mégis sikerült rossz sorba beállnom, de még időben kapcsoltam, és tisztázva magamban a konténer falán olvasott fogalmakat, átperdültem a számomra megfelelő sorba! :)

Barna „VENDÉG”-szalaggal a csuklómon újfent határozott léptekkel indultam a lüktető hangforrás irányába. Belépve a sátorba, percek alatt felmértem, hogy kissé mintha túlöltöztem volna (hosszú ujjú póló, kapucnis felső és dzseki), mert nemhogy fázni nem fogok, de még nyári ruhában is melegem lenne. :( Feltérképezve a terepet, letáboroztam a hangkeverő placc mögé, ahol kényelmesen nekitámaszkodhattam az azt körülvevő kordonkorlátnak. Jó egy óra hossza volt még ekkor a koncertig, addig – a program szerint – DJ FLASH szórakoztatta a népet. Az idő közeledtével azonban egyre erőteljesebbé vált a Scooterért összegyűlt embertömeg hangja, s egyre követelőzőbben skandálták a nevüket, illetve a változatosság kedvéért, a Maria című dal „tüp-tüp-tüp, türürüp-tüp-tüp…” kedvelt dallamsorát.

Elérkezett az idő, lemezlovasunk szépen lecuccolt, s egyre erősebbé vált a gyanú, hogy percek kérdése, és HP-ék belecsapnak a lecsóba. Úgy tűnt, jól fogom látni a színpadot, de nem kellett aggódnom, mert a sátor két szélén hatalmas kivetítőt állítottak fel, ami abszolút közel hozta a színpadon történteket. No, hát, a koncert alatt a kivetítők megtették szolgálatukat, ugyanis az előttünk tornyosuló reflektor/fejgép mögé „kirendelt” kezelő ember totál belelógott a kilátásba, de így nem maradtunk le semmi fontos látnivalóról! :)

A fesztivál főszervezője mondott egy-két felvezető mondatot, majd bejelentette a Scootert! Ezt követően pedig kezdetét vette az „ereszd el a hajam”…vagy mégsem… Némileg kivonva magam az elvakult rajongók tömegéből, amúgy szolidan tombolva a korlát mellett, nem ragadott teljes mértékben magával az a jól ismert őrület, amelyben életem négy Scooter koncertje során részem volt! Persze, ehhez minden bizonnyal hozzájárult a fiúk iránti lecsillapodott rajongás, elkalandozás a zenés színház műfaja felé, és nem utolsó sorban a negyedik x-be lépett életkor! Nem tagadom, HP karizmatikus személye, vakító kék szeme és mély, dögös hangja változatlanul életveszélyes a számomra, másodpercek alatt a hatása alá kerülök, de ez a láz már közel sem olyan heves, mint anno! Élveztem a kivetítőn megjelenő közeli képeket róla – meg is állapítottam, hogy az idő mit sem fogott rajta! :)

Az elhangzott dalokat illetően pici csalódást éreztem, mert bár terítékre kerültek olyan kedvencek, mint az I,m Raving; a How much is the fish?; a Maria; a Weekend; a No fate, de kimaradtak olyan „klasszikusok”, mint az Endless summer; a Let me be your Valentine; a Back int he UK; a The age of love vagy a Fire, hogy a női szíveket megdobogtató Break it up-ot már ne is említsem! :(

A látvánnyal kapcsolatban is többre számítottam, de úgy tűnik, ennek is nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Voltak ugyan ügyes és helyes táncosok – fiúk és lányok is, volt pirotechnika – ilyen tűz és olyan láng is, de az igazat megvallva igencsak szolidra lett véve a figura!...

Végignézve a korosztályt, meglepett, hogy nem csak eljöttek ezek a fiatalok a koncertre, de a többségük kívülről tudta a számok szövegét – még a kevésbé ismert dalokét is! Jót mosolyogtam magamban, mert azt gondoltam, a közönség nagy részét a 30-as, 40-es korosztály képviseli majd, erre fel, jó, ha a résztvevők 10% tartozott ebbe a korosztályba! Az igazat megvallva, csodálkoztam, hogy egy egyetemi fesztivál fő durranása a 15 éve robogó Scooter legyen, de a még mindig tartó sikerük mellett meglepett, hogy az utánam következő korosztály is még vevő rájuk! Hihetetlen, hogy 1994 óta ilyen sikeres ez a csapat! :)

Az egyik Internetes oldalon megjelent beszámoló érdekes gondolatokat taglal a koncerttel, illetve az azt megelőző sajtótájékoztatóval kapcsolatban. Íme:

Vegyes érzések kavarognak bennem a tegnap esti Scooter-koncert után. A BME Fesztiválnak a keddi Scooter-koncert volt a legnagyobb dobása. HP-ék már négy éve nem jártak hazánkban, telt házas volt a buli. Így utólag nem tudom, mit vártam a Scootertől. De ha jobban belegondolok, siralmas volt látni, mennyien veszik komolyan 2009-ben a Scootert. A Scooter szerencsére önmagát nem annyira veszi komolyan. Ki gondolta volna például, hogy HP-nek van humorérzéke. Bevallotta, hogy zenéjét mára csak az autók motiválják: mármint az, hogy pénzt keressen, és tudjon belőle venni magának gyors kocsikat. Azt is elmondta, a szintetizátoraik már csak dísznek vannak, mert számítógépen írnak zenét, a koncerten meg kell valamibe kapaszkodni. A Scooter abból a szempontból is őszinte volt, hogy elmondták, nem akarnak semmit sem mondani. Ezt már a How much is the fish? [1] című számukkal kinyilvánították, aminek az értelme, hogy nincs semmi értelme. Vallják, hogy ha megvan a lüktetés, a többi szinte lényegtelen. A Scooter-rajongók azért különleges emberek, mert kívülről tudják az összes szöveget, amiknek ugye nincs semmi értelmük. A koncert előtt a Scooter-Scooter skandálás mellett több ezer ember egyszerre énekelte, hogy töttörörő-töröröröttő-töröröröttő, így, ahogy írom, csak nagyon sokszor egymás után. Ez a legújabb sláger, a J'adore Hardcore [2] refrénje. A közönség megdöbbentően lelkes volt, terhes kismamát is láttam szeletelni, és sok negyven körüli rajongót kikelni önmagából. Az idősebb Scooter-kedvelők kárára alig játszottak régi nagy himnuszokat.