Emlékmorzsák

A színházba rendben megérkeztünk. Belépve a Thália kapuján el is foglalhattuk helyünket az emelet baloldali 2-es páholyában. Miközben várakoztunk az előadás kezdetére, figyelgettük az érkező vendégeket. Ahogyan így nézelődtünk, egyszer csak ismerős arcokat véltem felfedezni a szembe oldali erkélypáholyból – nos, Feke Pali és Serbi gondolta úgy, hogy ők is megnézik ezt a darabot! :-)
Anthony Shaffer krimije, az Ördöglakat nem igazán volt ismerős a számomra. A Neten olvastam, hogy film is készült belőle, legutóbb (1997-ben) például, Michael Caine és Jude Law főszereplésével.
A bűnügyi játék története szerint az angliai Wiltshire kastélyának különc ura, Andrew Wyke (Gálvölgyi János) népszerű krimi szerző. Otthona pontosan tükrözi egyéniségét: minden a valóság határait feszegeti, minden a játékról, a szerepjátszás iránti rajongásáról szól. Ide csalja el feleségének csábítóját, a fiatal és jóképű Milo Tindle-t (Nagy Sándor), és minden jel arra vall, hogy csupán jó tanácsokkal akarja ellátni – afféle használati utasítást adni az új szeretőnek az asszonyhoz. Wyke azonban meglepő ajánlattal él: ha Milo belemegy egy kockázatos játékba, ő nem áll a szerelmesek útjába, sőt, biztosítja az induló tőkét a majdani boldogsághoz. Milo rááll a merész ajánlatra, és olyan események láncolata indul el, amelyek során már lehetetlen megmondani, hol ér véget a valóság, és hol szippantja be a gyanútlant Wyke képzeletének baljós örvénye.
A cselekmény részleteibe vétek lenne belemenni, s bármit írni róla, hiszen akkor „lelőnénk a poént”, de legalábbis megfosztanánk azon nézőket az izgalmaktól, akik még nem ismerik az ördöglakat titkát. Amúgy is titoktartásra kértek minket, amely kérést kifelé menet olvastuk a bejárati ajtó felett! :-)
A színpadi díszlet kellőképpen hozzájárult a történet rejtélyességéhez és titokzatosságához. Miután a cselekmény egyetlen helyszínen, Andrew Wyke kastélyának nappalijában játszódik, Menczel Róbert díszlettervező kitűnő munkát végzett, ugyanis a színpad adta térlehetőséget maximálisan kihasználta. Maga a színpad volt az alapszint, ahonnan lefelé is és felfelé is lépcsőkkel nagyította és bővítette ki a teret. Érdemes néhány percet a darab nézéséből elcsenni a berendezési és kelléktárgyak megfigyelésére (sajnos, máskor nincs lehetőség, mert előadás előtt és a szünetben is függönnyel takarják el a színpadot :-(), mert minden részletében érdekes és izgalmas dolgokat fedezhetünk fel! :-)
Amint az a történet rövid leírásából is kiderül, kétszemélyes darabról van szó. Úgy gondolom, a legtöbb esetben szakmai kihívást jelent egy színész számára, ha az előadás idejének többé-kevésbé a felét az ő alakítása teszi ki.
Színházi pályafutásunk alatt láttunk már kétszemélyes darabot – Vári Éva és Nagy Ervin szereplésével a Csókol Anyád! című komédiát –, ahol is nem kis feladat ébren tartani a néző figyelmét úgy, hogy közben sok se legyen az adott
színész szereplése. Zöldi Gergely szövegkönyve és Szirtes Tamás rendezése megtalálta azt az egyensúlyt, hogy egy pillanatig se lankadjon a figyelmünk, s az elhangzott információk segítségével, mi is részesei leszünk a cselekményszál felgöngyölítésének!
Gálvölgyi János megjelenésében és gesztusaiban kiválóan alakította a sznob háziurat. Behízelgő, ám ugyanakkor semmitől sem visszariadó, szókimondó modorával hamar meggyőzi és jobb (azaz inkább rossz :-)) belátásra bírja az ifjú olasz szeretőt. Kedvelem Gálvölgyi Jánost, mint ember, elismerem a színészi képességeit, de sajnos, ez alkalommal többször előfordult, hogy a szöveg hadarása miatt nem értettem, mit mond. Az előadás élvezetét ugyan nem befolyásolta, de néhol nagyon artikulálatlanul mondta (vagy inkább hadarta) a szöveget. :-(
Nagy Sanyi játéka minden tekintetben fergeteges volt! Egyfelől nem lepett meg szenzációs alakítása, mert biztos voltam benne, hogy nagyon jó lesz, másfelől elámultam, vajon, színészileg mi rejtőzik még ebben a fiatalemberben! Tökéletesen hozta az öltözködésére kényesen adó, szerelmét mindenfajta sértéstől megvédő, ám a mesés vagyon reményében elveit feladó és elcsábuló fiatal hősszerelmes figuráját! Elképesztő ügyességgel és tehetséggel bújt bele egy, a történet szerinti saját játéka által „szerződtetett” magánnyomozó bőrébe, hogy kissé ráijesszen és megleckéztesse a kastély urát! :-)
Nem bántuk meg, hogy megnéztük a darabot, sőt… azonban mindketten azon a véleményen voltunk, hogy ez egy egyszer nézhető darab, de azt mindenkinek jó szívvel ajánlom. :-)