Délelőtt felhívott Cilike, és sajnos, azzal a nem jó hírrel fogadott, amire számítottam, miszerint a náthája, ha lehet, még olyanabb, és sajnos, nem tud jönni velem este a színházba. :(
A fentiekből következően egymagam indultam útnak, a színházba pedig rendben megérkeztem. A darabról semmit sem tudtam, de miután korán megérkeztem a színházba, az ott szerzett szórólapon olvasott információktól már kissé okosabb lettem. Ray Cooney akár már a Madách Színház házi szerzője is lehetne, hiszen a Páratlan páros 1-2. és a Ne most, Drágám! darabok után a magyar alkotók színpadra vitték az 1x3 néha 4 avagy egyszerháromnéhanégy (One for the Pot) című prózai vígjátékot. A történetről röviden annyit, hogy egy fiatalember, Billy Hickory Wood (Nagy Sándor) érkezik a vidéki angol házba, ahol (mellesleg) a tulajdonos lánya, Cynthia (Balla Eszter) a születésnapját készül ünnepelni. Billy azonban nem a mulatságra jött (bár, bőven lesz benne része :)), hanem, hogy átvegye szép summájú örökségét. A dúsgazdag üzletember, Jonathan Hardcastle (Székhelyi József) ugyanis tízezer fontot (igaz, a darabban százezer font hangzik el, no, de "kicsire" nem adunk :)) szándékozik ajándékozni a fiatalembernek, amit azonban csak akkor kaphat meg, ha minden kétséget kizáróan ő az egyetlen örökös. Amint azt már írtam, egy vígjátékról van szó, tehát előre borítékolhatjuk, hogy nem ő lesz az egyetlen örökös. Épp ezért (+ no meg némi haszon reményében) Billy álügyvédje, Charlie, aki amúgy "civilben" szobafestő (Szerednyey Béla) és a ház inasa, Jugg, aki villámsebesen "kifüleli" a turpisságot (Magyar Attila), összeszövetkezve minden lehetséges eszközzel megpróbálják azt a látszatot kelteni, hogy igenis Billy az egyetlen örökös. Sejthetjük, hogy ezzel megindul a félreértések sorozata, tele áthallásokkal, amelyek viccesebbnél viccesebb helyzetet és szituációt teremtenek. No, nem is folytatom tovább a tartalmi leírást, hiszen sem a poénokat, sem a vége csattanót nem szeretném lelőni! Ezen információk begyűjtése végett szívből ajánlom az előadás megtekintését - garantáltan minden másodpercéért megéri! :)
A szereplők mindegyike nagyon helyes volt, ám Nagy Sanyi alakítása egyszerűen fergeteges - úgy fizikailag, mint színészileg! Igen, igen, fizikailag... és itt nem Sanyi kondiját akarom firtatni, bár, köztünk legyen szólva, e mozgásmennyiséghez bizonyára kellett edzenie! No, szóval, arról van szó, hogy színész tán nem jött-ment annyit a színpadon, bújt el szinte a lehető összes színpadi díszlet és kellék mögé, öltözött át a gondolat idejének töredéke alatt, mint ő! Színészileg pedig, az általa alakított figurát, illetve figurákat... öööhhh... szóval, elképesztő tehetséggel játssza el, s az ő szerepe lesz némiképpen megoldás a darab címének képletére. No, de nem is írok többet... egyszerűen látni kell őt! Prózai (színész)oldalának a Volt egyszer egy csapat megnézése óta vagyok szerelmese, amely érzést a Csoportterápia és az Ördöglakat előadás csak még jobban fokozott! :)
Szerednyey Bélát amióta ismerem, kedvelem, ahogyan a humorát is, legalábbis az általam eddig látott szerepei alapján. Kedvelem, mert mindig megtalálja azt a határt, amikor még kellemesen és szerethetően vicces az adott karakterben. Nem volt ez most se másként. Különösen aranyos jelenet a darabban, amikor a cél érdekében Amyről, Mr. Hardcastle húgáról portrét festenek együtt Billyvel! Már ezért az egy-két percért is érdemes megnézni az előadást! :)
Magyar Attilát is kedvelem, bár, legjobb emlékezetem szerint, színpadon még nem volt alkalmam látni őt. Benne is az tetszik, hogy ha kellőképpen is viccesnek kell lennie, mégsem lesz sok a szerepében. Szerednyey Bélával igazán tökéletesen teszik kerekké a kettős jeleneteiket! :)
Oroszlán Szonja igencsak szokatlan, de nagyon jópofa volt Winnie, azaz Billy feleségének szerepében. Édesen nyávogta és visítozta végig e végtelenül egyszerű vidéki lány figuráját. :)
Sándor Dávidnak kisebb, ám annál mókásabb szerepe volt. Igazán cukin alakította Cynthia udvarlóját, Cliftont - szenzációs mozdulatai, gesztusai és beszédstílusa egyedi és utánozhatatlan volt. Igaz, a történet szerint egy komoly, határozott és mindenre elszánt udvarló, ám e mozdulatok és mimika láttán és hallatán minden más(!) hihető lett volna róla, csak a belevaló férfi jelző nem! :)
A darab rendezőjeként - meglepetésemre - a színészként, társzerzőként és műsorvezetőként már ismert, kedvelt és szeretett Szente Vajk nevét jegyezhetjük. A meglepetésem a következő pillanatban már el is múlt, hiszen, aki valamennyire ismeri Vajk munkásságát, az tudja róla, hogy hihetetlenül sokoldalú művész! Ő az az ember, aki ha belefog valamibe, abból csak siker lehet, mégis... amennyire könnyed nézni egy vígjátékot, olyannyira nehéz lehet megrendezni takra pontosan ezt a műfajt... azaz pontos mozdulatokra, gesztusokra és poénokra! Vajknak ez maximálisan sikerült, amit a közönség folyamatos reakciója hivatott bizonyítani, hol önfeledt nevetés, hol közbe taps, hol mindkettő formájában. :) A történetet kellőképpen segítették az ötletes díszletek és kellékek - pl. az ajtónyílások, amelyek érdekes titkokat rejtenek; az íróasztal fiókja, amely (varázs)ütésre kinyílik; vagy éppen Mr. Hardcastle kerekesszéke, amelynek szinte minden alkatrészéből brandy folyik! :) A szövegfordítás is briliánsra sikeredett, mert nagyon-nagyon helyükön voltak a frappánsan fordított poénok. Az előbbi Horesnyi Balázs, míg az utóbbi Hamvai Kornél munkáját dicséri. :)
Nagyon-nagyon jól szórakoztam, s az előadás minden percét élveztem. Egy pillanatra sem lankadt a figyelmem, vagy kalandoztak el a gondolataim. Köszönet az önfeledt vidámságért és nevetésért az alkotóknak és a szereplőknek! Szívből ajánlom mindenkinek a szürke hétköznapokon hangulatjavító és jobb kedvre derítő hatása miatt! A hatása pedig garantáltan sokáig tart, mert a darab (alapos) megnézése után elég csak felidézni magunkban egy-egy jelenetet, poént vagy mimikát, s máris mosolyra görbül a szánk! :)
