Végre-végre elérkezett a várva várt NAGY NAP!
Megérkezve a helyszínre –, amelyet nagyon ügyesen és gyorsan megtaláltam -, azt hittem rosszul látok, amikor megláttam a kígyózó sort az épület előtt! Ekkor volt ¾ 9, és 9-kor volt kapunyitás. Az első ember vajon hány órakor érkezett a bejárathoz?! Bár, Évivel azt beszéltük meg, hogy rögtön a híd után találkozunk, de én, meglátván ezt a sort, elfogott a félelem, hogy nem fogok még csak bejutni sem, nemhogy az első sorokban állni! Tehát, szépen elbaktattam a sor végére és reménykedtem!…
Viszonylag hamar bejutottunk (mármint mi, a tömeg) az épületbe, de a legmegnyugtatóbb az volt, hogy bőven befértünk. Némi téblábolás után egyszer csak odalép hozzám egy lány, hogy „nem egymást keressük-e véletlenül?” – persze, hogy igen! Ő volt Évi és vele (szimplán)barátja, Barnabás (nem mellesleg nagyon helyes srác, és mint kiderült, szabad ember! – persze, ezt csak úgy mellékesen jegyeztem meg).
Elrendeztük magunkat, majd többek rosszalló tekintetét állva befurakodtunk a tömegbe, igyekezve természetesen minél előbbre jutni a színpadhoz. Egy idő után nem volt tovább, oly szorosan álltak az emberek, hogy képtelenség volt túlélve előbbre menni!
Kb. 10 órakor kezdetét vette a buli. Kezdetben Náksi vs. Brunner, majd a Skyland párosa próbálta felpörgetni a közönséget. Előbbinek még csak-csak sikerült, de szereplésük oly mértékben sikeredett hosszúra, hogy a tömeg már igencsak Scooteréket szerette volna látni a színpadon, így Skyland-éknak nagyon „ott kellett lenniük”, hogy a közönség „le ne lője” őket a színpadról. Szegények, hogy valamelyest mentsék még, ami menthető, már szinte magukat teljesen megtagadva, ők is a Scootert éltették és skandálták a számaikban. Nem voltak irigylésre méltóak, a közönség ugyanis szemmel láthatóan, egyértelműen juttatta kifejezésre, hogy Scooter koncertre jött és nem másra azzal, hogy szinte némán állva, meg sem mozdulva várta a színpadon próbálkozó előadók távozását.
Skyland távozott is éjfél előtt, amikor azt az értesülést kaptuk, hogy következik a Scooter, de legyünk türelemmel és megértéssel, mert H.P. súlyos autóbaleset szenvedett (?!) két nappal ezelőtt, és bár, nem egyszerű az együttes dolga, itt vannak és fellépnek, és ez a lényeg! Természetesen türelemmel voltunk – egy ideig, merthogy csak nem akartak jönni és már igencsak ½ 1 felé közeledett az idő!!!
No, de ½ 1-kor végre elindult az őrület!!! Sajnos, nem sok mindent láttam H.P.-ékből, de egy alkalmas pillanatban valamelyest javítottam a helyzeten, ugyanis egy srác ráhatására 3-4 sorral előbbre kerültem! Két okból is nagyon helyesen cselekedtem: 1. Korábbi helyemen állva csupa „higgadt vérű” rajongó állta el előlem a kilátást; 2. Olyan helyre sikerült ledekkolnom, ahol abszolút tombolhattam végig a koncertet!!! Fantasztikus érzés volt!!! Minden héten mozgás gyanánt meg kéne ismételni ezt – természetesen velük személyesen!!! Az elhangzott számok a teljesség igénye nélkül: Posse (ezzel kezdtek), We bring the noise!, I shot the dj, FasterHarderScooter, I’m raving, Call me mañana, Fuck the millenium, No fate, How much is the fish?, We are the greatest, Move your ass!, Ramp!, Hyper, hyper, Endless summer (ezzel zártak).
A koncertet egy platinalemez-átadás zárta, amit H.P.-ék legutóbbi Push the beat for this jam című dupla albumukért kapták. Szívből gratulálok!!! Millió-millió puszi!!!
Mint azt megtudtuk, H. P. két bordatöréssel csinálta végig a koncertet! Minden elismerés az övé!
Azt azonban nem sikerült megértenem, hogy miért kellett ennyi ideig várnunk a színpadra történő kijövetelükre. Egyetlen elfogadható magyarázatot tudnék csak erre, az pedig H.P. fájdalmai, amit csillapítani kellett, hogy végig tudja csinálni a koncertet.
Az 1 órás koncert ½ óra ráadással (okok ismertek és érthetőek!) 2-kor ért végett. Évivel és Barnabással már nem sikerült találkoznom, így egyedül indultam útnak. Persze, az 1-es éjszakai járat megállójában már jó néhányan gyülekeztek, tehát onnantól már nem voltam egyedül. Sajnos, azonban rossz megállóban álltunk, így a ½ 3-as éjszakai járat, annak rendje és módja szerint otthagyott minket. Előre sétálva az Árpád-hídon a helyes megállóba, újabb várakozás után megérkezett a 3 órakor induló járat. Kb. 3.20-ra megérkeztünk a Kőbányai úthoz, ahol a 30-kor induló 28-as éjszakaira 40-kor sikerült felszállni, így kb. 50 körül már a lakásban voltam. Végre!
Az igazat megvallva, alig vártam már, hogy itthon legyek! A hátam és a szemem szinte már nem éreztem. Főztem gyorsan egy fincsi teát, valamint kamillával borogattam a szemem, majd szép lassan elaludtam…
Természetesen nem álmomban találtam rá a most következő információkra, de mindenképpen magyarázatot ad több dologra:
„… a kiadó (és egyben szervező) dolgozói azon izgultak, hogy H.P. képes lesz-e egyáltalán színpadra lépni. Ugyanis percekkel korábban derült ki, hogy egy-két nappal azelőtti autóbalesetben elrepedt két bordája. * Az orvos szigorúan megtiltotta az énekesnek, hogy színpadra álljon, de ő ragaszkodott hozzá, hogy megtartsák a magyarországi koncertet. * A hatalmas fájdalmakkal küzdő énekes erős fájdalomcsillapítókat kapott, melynek következtében leesett a vérnyomása. * Minél nehezebben indult, annál jobban sikerült a hétvégi hajógyári-szigeti koncert. Pár rajongót még a színpadra is felengedtek tombolni, pedig erre hosszú évek óta nem volt példa."
