A ma délutáni koncertre nem kis utánajárással sikerült jegyet venni, de sikerült, és ez a lényeg!
Mamuciéknál töltött ebéd után összekészülődtem, majd útnak indultam. Krisztivel a 7-es busz megállójában találkoztunk, ahonnan elmentünk a Dózsa György útig. Ott leszállva a buszról arra indultunk el, amerre a tömeg ment. Később ismerős kiabálásokat hallottunk, így már biztos volt, hogy jó irányba haladunk. A csarnok kapuján még csak bejutottunk, de a helyünket már nem találtuk meg. Erre már időnk se lett volna, ugyanis, ahogy beléptünk a csarnokba, elkezdődött a koncert. Nem volt mit tenni, amennyire csak tudtunk, előrehúzódtunk a tömegben a színpad elé.
A koncert egy köszöntővel indult, amelyet nem tudom, ki mondott, de arról szólt, hogy ma volt az R-Go együttes egy éves születésnapja; Szikora Robi is a napokban ünnepelte a szülinapját; s az együttes természetesen tortában is részesül majd!
A köszöntő után kezdetét vette a koncert. Elsőként természetesen, az Ergo: létezem című dal hangzott el. Ezt követte – nem feltétlenül ebben a sorrendben – a Júlia, Eszkimó, szambázz!, Kriszti című dalok. Ezután a szám után, Robi megkérte Pacit (Barile Pasquale), hogy Rocco Granatatól énekelje el a Marina című dalt, majd amikor elérkezett a számnak ahhoz a részéhez, hogy Marina, Marina, Marina… Robi egyszer csak megszólalt: Kriszti, Kriszti, ó-ó-ó Kriszti! ;) Elhangzott a Bombázó és a Szeráj című dal is. Ez utóbbi nagyon szépen indult. A lámpafények kialudtak, csak egy-kettő pislákolt. A színpadot füstfelleg borította el, s a füstködben egyetlen hangulatlámpa fénye volt látható. Mindeközben egy sivatagi jelenetet láthattunk, amint a zenekar egyik tagja a sivatagban hánykolódik, s csak annyit bír mondani az arabnak öltözött Pacinak: - Vizet! A jelenet alatt szól a keleties zene. A látvány szinte magával ragadt, mintha mi is a sivatag közepén lettünk volna. Ekkor megjelent Robi, kezében egy tál vízzel, s valami olyasmi szöveggel, hogy akit csak egy csepp is ér a vízből, az életben legyen mindig boldog, a közönség felé locsolta a tál tartalmát. Hozzám is eljutott egy csepp a vízből… Robiék előadták a Titkos szerelem című dalt, amelynek a történetét is megtudtuk. Az, hogy ez így igaz, vagy sem, nem tudjuk, de nem is firtattuk. Szóval… Robi nagyon szerette gimnáziumi osztályfőnöknőjét, aki egy nap a következőket mondta neki: - Idefigyelj, Szikora! Te olyan sötét vagy, de adok még egy lehetőséget! És íratott Robival egy nagydolgozatot. A tanárnő Robiék házával szemben lakott. Egyik nap Robi fogta a távcsövét, és mit látott… No, hogy mit látott, kiderül a dalból! ;) No, de hallottuk még a Mert Ő…, a Zanzibár, és az Egy alacsony férfi dilemmái a szerelem körül című dalokat is. Nagy meglepetésemre, mindenfajta bíztatás nélkül, Robi teljesen vidáman elénekelte a Ciao, Marina-t! Ezt álmomban sem mertem volna gondolni, emlékezzünk csak vissza az 1983.04.08.-i koncertre! :)
Nagyon aranyos volt, amikor koncert közben Robinak eszébe jutott egy vicc, és amit el is mondott nekünk. Címe: Arisztid és Tasziló a sivatagban (stílusos, nem!?) Arisztid és Tasziló kezdetben együtt vágtattak tevéikkel a sivatagban. Tasziló tevéje azonban nagyon hamar kifáradt, nem bírta tovább. Ezzel szemben, Arisztid tevéje, mint a szélvész, elhúzott kb. 150-nel Tasziló mellett. Tasziló két-három nap múlva utolérte Arisztidet, aki épp pihengetett. Odament hozzá és megkérdezte: - Mondd, Arisztid, hogy lehet az, hogy ennyire gyorsan tudj menni a tevéddel ebben a hőségben? Erre Arisztid: - Ahogy látom, Tasziló, te nem nagyon tanultál fizikát, ugyanis akkor tudnád, hogy minél gyorsabban vágtatunk, annál hűvösebb van! Tasziló eltűnődött ezen, majd elhatározta, hogy ezt másnap kipróbálja. Másnap felszállt Tasziló a tevéjére, s nagyon rándított a kantáron. A teve őrült gyorsasággal száguldani kezdett, de egyszer csak összeesett. Hamarosan megérkezett Arisztid. Leszállt a tevéjéről, odament a földön elterülő állathoz, el kezdte rugdosni, majd így szólt: - Na, mi van, barátom, megfagytál?! :)
Elérkezett az első visszahívás ideje, de előtte még annyit, hogy a Két Gida, Clavier Charlotte és Varga Éva nagyon-nagyon jól táncoltak, és természetesen, ők is nagyon aranyosak voltak! :)
Az utolsó dal a Summa volt, amit Robi nagyon szépen énekelt, s amit a TV is felvett.
Ezt követte az ünnepélyes aranylemez átadás. Az öröm és a boldogság mámorát az a pezsgő is fokozta, amelyet közösen „ittunk meg” az R-Go együttessel. Persze, ki így, ki úgy. Robi az üvegből, a többiek pohárból, a közönség locsolva! :) Természetesen az ünnepi beszéd sem maradt el, de miután azt felidézni nem tudom, következzenek az én köszöntő soraim: Boldog születésnapot, R-Go! Boldog születésnapot, Robi! Kívánom, hogy nagyon-nagyon boldogok és vidámak legyetek! Sose legyen szomorúság, se bánat a munkátok során! Örökké éljen ez a három betű: R-GO! Senki se felejtsen el Titeket, s nagyon sokan szeressenek! Drága, Robi, a csiki-dam stílus szülőatyja! Kívánom, hogy nagy sikeretek legyen az egész országban! Robi, örökké élni fogsz! Nagyon-nagyon boldog születésnapot! (Egy lány a sok ezerből)
A „ceremónia” után Robi ismét énekelt, mégpedig a Karácsony éjjel című számot! Hogy milyen jó ez a dal is! :)
A koncert vége felé szórólapokat dobáltak a lányok. Nekem is sikerült szereznem egyet! Kifelé menet a csarnokból, találkoztunk Holló Józsival, akit néhányan megrohantunk aláírásért! :)
