Emlékmorzsák

Cilivel a megbeszéltek szerint a Corvin sétány metrómegállónál találkoztunk. Ő otthonról jött, én a munkából. Okos ötlet volt tőlem, hogy a Neten utánanéztem, hol is van pontosan a Katona József Színház "Kamrája", mert a Ferenciek terén olyan felfordulás van a felújítás miatt, hogy kész művészet lett volna a helyszínen megkeresni! A testi épségünkről már nem is beszélve, ugyanis minden tiszta hepehupa, így a gyalogos közlekedés igencsak komoly odafigyelést kívánt az októberi szürkületben!
No, de mint már említettem, a Neten ügyesen utánanéztem a pontos koordinátáknak, így az aluljáróból feljőve a felszínre, betájoltuk magunkat, majd átbukdácsolva a felújítási akadályokon, épségben megérkeztünk a Kamra bejáratához. Korán érkeztünk, így még nem engedtek be bennünket, de a kellemesen tavaszias időben beszélgetéssel múlattuk az időt. Épp nagy mesélésben voltam, amikor mindössze csak annyit érzékeltem a külvilágból, hogy egy fiatalember a kerékpárját tolva, szép komótosan elhalad mellettünk a színház irányába. Cili felderült tekintete lett azonnal gyanús számomra, s a másodperc töredéke alatt eszméltem, hogy meg kell fordulnom az imént elhaladt fiatalember után... Nos, ő nem volt más, mint a ma esti darab szereplői közül az egyik nagy kedvencünk, Nagy Ervin. Igazán követendő példa, hogy Ervin ilyen sportosan és környezet kímélően érkezett a munkába! :)
A jegyellenőrzést követően még egy kicsit várnunk kellett a terem bejárata előtt. Mindeközben nagyon fontos megállapítást tettem a téren, hogy a Kamra jellegében és hangulatában is hasonlít az "apaszínházra". :) Ekkor ismét ismerős hangra és arcra figyeltünk fel Lakatos Márk stylist személyében. :)
Elfoglaltuk helyünket a nézőtéren. Kis színházterem lévén, valamint a nézőtér lépcsőzetes elhelyezkedéséből adódóan, tökéletes rálátásunk volt a színpadra, ami a kis terem méreteihez képest, nekem nagynak tűnt...
Nagy Ervin mellett Tasnádi Bence (fő)szereplése késztetett bennünket a Marius von Mayenburg művéből színpadra állított Mártírok című előadás megtekintésére. Májusban még azt írtam, hogy témáját tekintve hangolódnunk kell erre a darabra, de örömmel mondhatom, hogy a darab komolysága ellenére nem volt olyan letargikus és depressziós, mint azt gondoltam, köszönhetően az olykor kínos és drámai helyzeteket oldó humoros reakcióknak, visszakérdezéseknek és beszólásoknak.
Marius von Mayenburg kortárs drámaíró. 1972-ben született Münchenben. Német irodalmat hallgatott a müncheni egyetemen, majd 1992-ben Berlinbe költözött, ahol a Művészeti Főiskolán drámaírást tanult. Darabjainak ősbemutatója többnyire saját színházában, gyakran saját rendezésében valósul meg, emellett azonban az egyik legtöbbet játszott német szerző világszerte.
A történet két fő(bb)szereplője Benjamin tanuló (Tasnádi Bence) és Roth tanárnő (Ónodi Eszter) - előbbi mártírnak indul, utóbbi mártírrá lesz. Nem tudjuk meg mi okból, de Benjamin szenvedélye a Biblia. Az anyja azt gyanítja drogos, de Benjamin vallási fanatikussá vált. Ha az események alakulását nézzük, sok különbség nincs, hiszen, itt is rabja lesz valaminek, ami nem igazán viszi őt jó irányba. Egyre csak a Bibliát olvassa, és minden őt ért sérelemre és támadásra annak tanításaival válaszol - édesanyja, iskolatársai és tanárnője ellen fordítva azt. Tetszése szerint alkalmazza az írás szavait, melyet képtelen összefüggéseiben látni és értelmezni. Megtagadja az iskolai úszás oktatáson való részvételt a női nem bikinis látványa miatt; felháborítja a segédeszközökkel tartandó szexuális felvilágosítás, mely szerinte az kizárólag a testiség kéjcélú alkalmazását szolgálja; eltaszítja magától csinos iskolatársnőjét, Lydiát (Pálmai Anna), akinek bája és érintése erősen hat az érzelmeire; visszautasítja Menrath lelkész hittan tábori ajánlatát, mely szerinte, köszönő viszonyban sincs a Biblia tanaival... Benjamin egyáltalán nem mondható népszerű diáknak az iskolában, nincs is egyetlen barátja sem. Ugyanígy van ezzel a testi hibája miatt kirekesztett Georg (Dankó István) is, ezért sorstársra talál Benjaminban, aki elhiteti Georg-gal, ha elég erős a hite, megnőhet a lába akkorára, mint a másik. Idővel azonban, Benjamint egyre erősebben ragadja magával az örvény... Az események kontrollálhatatlanná válnak... Egyre ijesztőbben viselkedik, egyre vakmerőbb tettekre szánja el magát, amelyekre könnyen ráveszi Georgot is, aki szinte már isteníti őt... A történések során egyértelművé válik, hogy Benjaminnak pszichés segítségre lenne szüksége, de míg édesanya (Kiss Eszter) a tantestületre hárítja fia problémájának megoldását, Dörflinger tanárúr (Nagy Ervin) nemtörődöm, laza stílusával elvicceli a drámai helyzeteket, Baltzer igazgató (Takátsy Péter) konfliktuskerülő, aranyközépút választásával igyekszik kibújni a felelősség alól, Menrath lelkész (Elek Ferenc) isteni megértéssel kerüli el a véleménynyilvánítást. Egyedül Roth tanárnő próbálja meg a saját fegyverével legyőzni Benjamint, és veti bele magát a Biblia tanulmányozásába, hogy megértse a tizenhat éves fiú fájdalmát és keserűségét. Miközben minden tudásával azon van, hogy segítsen a fiún, Benjamin egy alkalommal az arcába vágja, hogy zsidó, majd amikor legnagyobb meglepetésére, nem elutasítást, hanem segíteni akarást kap viszonzásul, képtelen kezelni a helyzetet, és zaklatással vádolja meg a tanárnőt. Az addig segítőkész tanárnő elfordul Benjamintól, leveszi róla a kezét, de úgy tűnik, saját "józansága" megtartásának szempontjából már késő. Környezete elítéli a fiú által hazudott zaklatás miatt, s el akarják távolítani az iskolából. Roth tanárnő azonban erről hallani sem akar... Szöget és kalapácsot vesz elő, s hogy helyhez kötését eme eszközökkel biztosítsa, megteszi, amit érzése szerint tennie kell... Így válva mártírrá a darab utolsó jelenetében. :(
Nem kívánom mélyen szántó gondolatokkal kielemezni ezt a darabot, de mindenképpen megtekintésre ajánlom - elgondolkodtató és tanulságos. Egyesek önérzetét esetleg sértheti egy-egy megnyilvánulás, vélemény vagy beszólás, de azt gondolom, aki ezen túl meglátja és megérti a darab mondanivalóját, az nem veszi magára, és nem távozik vérig sértve, netán, felháborodással a lelkében. Miután a darab által terítékre kerülő kérdésekben nem vagyok érintett, ezért inkább a kívülálló szemével és gondolkodásával néztem végig az előadást, de ha már Lakatos Márk ott ült a nézők soraiban, kíváncsi lennék, ő például, milyen érzésekkel nyugtázta az elhangzottakat?! Látva őt az előadás után, úgy gondolom, semmiféle trauma nem érte őt! :)
Ahogyan azt már említettem, az itt-ott elhangzó ironikus humor tompított az előadás komolyságán és drámaiságán. Ettől talán, kevésbé nehezedtek ránk és nyomasztották lelkünket a látottak, de engem maximálisan magával ragadott az előadás! Szívesen néztem volna még tovább! Igaz, nem erre a befejezésre számítottam - bíztam benne, hogy Benjamin - a Bibliával vagy anélkül, de - megtalálja a maga útját, és helyére kerülnek a dolgok.
Nagyon tetszett Kálmán Eszter végtelenül egyszerű, mégis ötletes és a helyszíneket (nappali, tanterem, iroda, iskolafolyosó) abszolút kifejező díszlete. Nagyon-nagyon tetszett a színészek játéka, tökéletesen hozták a figurák sajátos jellemzőit! Dömötör András rendező választásai telitalálatnak bizonyultak.
Tasnádi Bence, aki miatt megnéztük ezt a darabot, nem okozott csalódást - elképesztően tehetséges színésznek gondolom és látom. Élmény és élvezet volt őt (most is) nézni és hallgatni. Épp ezért is lepődtem meg, amikor egy vele készült interjúban azt olvastam, hogy nem akart mindenáron színész lenni: "Nem ragaszkodtam ehhez a pályához. * ...16 évesen beleírtam a naplómba egy félmondatban, hogy „lehet, hogy színész leszek”. * Ha nem vesznek fel elsőre, szinte biztos, hogy nem próbálkozom többet. * Ha nem kerülök be, akkor most valószínűleg szociológiát tanulok. * Ha alkalmatlannak és tehetségtelennek találnak idővel, igyekszem nem megsértődni, kiszállok." Nos, én végtelenül örülök, hogy Bencéből színész lett, mégpedig tehetséges színész, és remélem, még sok-sok évig láthatjuk őt színpadon játszani! Maximálisan kiérződik a játékából, hogy szereti és élvezi, amit csinál. Tehetségét nem is bizonyítja jobban, minthogy idén a Színikritikusok Díján ő kapta az elismerést a legígéretesebb pályakezdő kategóriában. (E kapcsán válaszolt néhány kérdésre a Mokka műsorában.) Stuber Andrea szavai, melyeket a Fidelio különszámában írt Bencéről, szívemből szóltak: "Fölényes eleganciája a Musik-előadás trükkös revüszámában. Gyilkos dühű tekintete a Mártírok vallási fanatizmusba eső diákjaként. A Nyaralás másba és máshová vágyódó, szerelmes pincérjének elvarázsolt etűdjei. Részeg dülöngélése és elhajlása (a padló felé) a Farsangban. Tasnádi Bence magas, szép, jól énekel és igazi mozgásvirtuóz. Színészi tehetsége olyan ragyogó, mint a nap. Imádni fogjuk! (Már aki nem imádja máris.)"

Bencéről még azt is érdemes tudni, hogy van egy zenekara (Ed Is On), amiben basszusgitározik és énekel. Elmondása szerint, a színészi elfoglaltságok miatt kicsit hanyagolta eme projektet, de - ahogyan az a fenti beszélgetésben is elmondta - ismét előtérbe helyezi a közös zenekari munkákat. Meghallgattam egy-két dalt a repertoárból... A dalok szövege zseniális, igaz, néhol merész és bizarr (ugyancsak Bence érdeme), ugyanakkor ez az általa "alternatív mulatósnak" nevezett zenei stílus számomra kicsit érdekes. Szóval, egyelőre a színész Tasnádi Bence nekem jobban bejön, mint a zenész! :)

11 óra körül útnak indultunk, hogy a régóta tervezett Parlamenti látogatást megejtsük. Ma is napsütéses, kellemes időben volt részünk, így még az sem okozott problémát, hogy a Kossuth tér felújítási munkálatai miatt bukdácsolnunk kellett a felállított fémpallók útvesztőiben. A Néprajzi Múzeumot is megtaláltuk, ahol sikerült jegyet vennünk a 12:30-as magyar nyelvű Parlamenti bemutatóra. A Múzeumtól hasonló útvesztő vezetett egy sátortetővel fedett területre, ahol várakoznunk kellett a fenti időpontig, s ahol ugyan, felállítottak egy kávé- és egy üdítő automatát, ellenben mindössze két pad szolgált arra, hogy a várakozók le tudjanak ülni.
Az idő elérkeztével kiskatona jelezte a magyar nyelvű csoport indulását, így hát, kíséretében megközelítettük az Országházat, amelynek a tér felőli bejáratánál későbbi idegenvezetőnk fogadott bennünket. Üdvözlő szavai után sorban egymás után léphettünk be a gyönyörű épületbe. Akár a reptéren, szigorú ellenőrzésen estünk át - a táskánkat átröntgenezték, nekünk pedig, detektoros ajtón kellett átmennünk. Előttünk egy idős házaspár férfi tagjától elkérték a bicskáját (a látogatás után visszakapta), de az én körömvágó ollómat, vagy nem mutatta ki a röntgen, vagy az ellenőr nem vette észre, mert a bicskás úrral foglalkozott.
Míg az ellenőrzés zajlott, olyan információkat hallottunk, hogy jövő év március 15-re készülnek el a Kossuth tér és környékének felújítási munkálataival.
A Parlament főlépcsőjének közvetlen közelében van elhelyezve az Országház makettje, amelyhez állítólag 6 250 456 db gyufát használtak fel.

Parlamenti kísérőnk e makett előtt mondott el néhány fontos és érdekes adatot Steindl Imre neogótikus épülettervéről. A parlamenti séta során megnéztük az épület díszlépcsőjét,

a delegációs bejáratot,

a kupolatermet a Szent Koronával és a többi koronázási ékszerrel (a koronázási palást kivételével, amely a Nemzeti Múzeumban  látható),

a képviselői társalgót, ahol a képviselők interjúkat adnak a TV-csatornáknak,

a képviselői üléstermet, ahol a tisztelt képviselők vitatkoznak és szavaznak az ország sorsáról,

s mindeközben megismerkedtünk a Ház történetével, építészetével és a benne található műalkotásokkal (Róth Miksa által készített üvegfestésekkel és üvegmozaikokkal, magyar festők alkotásaival, illetve mesterségeket, tudást és műveltséget megjelenítő pirogránit szobraival).

E képekkel színesített bejegyzésemmel elsősorban kedvet szeretnék csinálni azon érdeklődőknek, akik úgy gondolják, hogy életünk során legalább egyszer látnunk kell Országunk Házát belülről is.
A kb. 40-45 perces bemutató élvezetes volt, de kicsit kevés – a halandó ember lánya szeretett volna még több ideig barangolni ebben a lenyűgöző épületben, és még több helyiséget megnézni. Politikusaink többsége – tisztelet a kivételnek - meg sem érdemli, hogy ilyen gyönyörű falak közt dolgozhasson! :(

... ¾8 körül foglalhattuk el helyünket a nézőtéren. Kicsit tartottam tőle, hogy nem éppen lesz nyerő a helyünk az ún. Bal Erkély 3. sorából, de tökéletes rálátásunk volt a színpadra. A koncert kezdetéig volt időnk megcsodálni az amúgy nemrég felújított Szabadtéri Színpadot – igazán látványosra sikeredett. Amint lement a nap, hűvösebbre fordult az idő, ezért mindenképpen kiváló és okos ötletnek bizonyult, hogy vittünk magunkkal takarókat. Körbeburkolóztunk velük, amely jól melegített bennünket a koncert ideje alatt. :)
Edvin Marton koncerten legutóbb 2004-ben voltunk... ugyanúgy itt, a Margitszigeten. Azóta nem sokat hallottunk róla, de mint megtudtuk Európa és Ázsia meghódítása után jelenleg amerikai karrierjét építi a hegedűvirtuóz. Néhányan meglehetősen erős kritikával illetik őt egyedi stílusa miatt, míg nekem épp azért tetszik, mert kiválóan ötvözi a klasszikus és a modern popzenei alapokra épülő dallamvilágot. Örömömre szolgált, hogy a koncerten elhangzott a világ és olimpiai bajnok műkorcsolyázó, Evgeny Plushenko részére írt zene, sőt, a kivetítőn néhány kockát is láttunk Plushi korcsolyázásából. A 3 millió dolláros hegedű címet viselő koncerten Edvin egy 1697-ből származó eredeti Antonio Stradivari hegedűn játszott, kezdve a klasszikus daraboktól, a hollywoodi zenéken át, egészen a díjnyertes zeneműveiig.

Délután 5 óra körül útnak indultunk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. A Szabadtéri Színpadon megrendezett Edvin Marton koncert ugyan, este 8 órakor kezdődik, kihasználtuk azt a lehetőséget, hogy az előadásra szóló jeggyel ingyen meg lehet nézni a Szabadtéri Színpad területén álló Margitszigeti Víztornyot.
Leszállva a Sziget bejárójánál, gyalog sétáltunk be a Szabadtéri Színházig. Útközben megcsodáltuk a szökőkutat, és a séta közben élveztük az őszi napsütés kellemes melegét. :)
A jeggyel valóban megnézhettük az eredeti színeiben megújult Margitszigeti Víztornyot. A maga 102 évével az ország legöregebb és legnagyobb víztornya, amelynek megcsodálását fentről kezdtük. Felgyalogoltunk a torony 5. szintjére, amelynek erkélyeiről körbecsodálhattuk Buda és Pest körpanorámáját, illetve amolyan aperitifként belenéztünk és belehallgattunk Edvin Marton próbájába. Már ekkor lehetett sejteni, hogy egy élményekkel teli estének nézünk elébe...

Amint híre ment, hogy Alföldi Róbert újra színpadra viszi Szörényi Levente és Bródy János 30 évvel ezelőtt hatalmas sikerrel bemutatott István, a király című rockoperáját, szinte magától értetődő volt, hogy ezt meg kell néznünk. Több okból is erre az elhatározásra jutottunk. Az elsődleges, Alföldi Robert rendezése, akinek "eltávolítása" a Nemzeti Színház éléről megér egy misét -, de ebbe most nem mennék bele -, ellenben úgy voltunk vele, ha már a rendszeres halogatásunknak "köszönhetően" egyetlen rendezését sem néztük meg a Nemzeti Színházban, amíg ő volt az igazgató, legalább ezt a produkciót ne hagyjuk ki! Mindezt megerősíteni látszott az a tény, hogy az előadás a Budapest Sportarénában került megrendezésre, ráadásul, az eredetileg egy estére tervezett előadáson túl másnapra is kellett szervezni egyet a hatalmas érdeklődésre való tekintettel. Érdeklődésünket tovább fokozta Feke Pali főszereplése, aki pár évvel ezelőtt szintén sikeresen alakította István szerepét, amikor is egy szereposztó showműsor (A Társulat) keretein belül megnyerte ennek a rockoperának a főszerepét. S végül, de nem utolsó sorban, kíváncsiak voltunk, hogy ezúttal is olyan hatással lesz-e ránk ez a produkció, mint 30 évvel ezelőtt. Meglepetésemre az egyik TV-csatorna augusztus 20-án közvetítette az előadást a Szegedi Szabadtéri Játékokról, de úgy voltam vele, hogy nem nézem meg, mert egyrészt, TV-n keresztül teljesen más hatások érvényesülnek (ha érvényesülnek egyáltalán); másrészt, úgy akartam végigülni a ma esti előadást, hogy az újdonság erejével hasson rám. Persze, teljes egészében nem tudtam elkerülni, hogy az előzetes vélemények ne érjenek el, ennek köszönhetően pedig, ambivalens érzésekkel ültem be az Arénába. Az olcsóbb kategóriájú helyre váltottunk jegyet, de az Aréna méreteihez képest egész jó volt a rálátásunk a színpadra, ha pedig közelebbi részletekre voltunk kíváncsiak, a nagy kivetítők a segítségünkre voltak. A megosztó kritikákat tekintve, én azok közé sorolom magamat, akiknek tetszett az előadás. Igen, valóban teljesen más értelmezést kapott a történet Alföldi Robi rendezésében, de nem ő a rendező, ha mindez nem így történik. Azon a téren osztom a véleményeket, hogy az amúgy kiváló színészek/színésznők némelyikének - pl. Udvaros Dorottya, László Zsolt - a hangi adottságai hagytak kívánnivalót maguk után. Radnay Csilla, Tompos Kátya és Szemenyei János énekhangja és színészi játéka kiváló volt, ám Feke Paliban, Stohl Buciban és Novák Petiben picit csalódtam. Színpadi jelenlétüktől és énekhangjuktól valamivel nagyobb lehengerlést vártam. A díszlet, azaz a hatalmas korona, igazán ötletes volt, míg a ruhák, az öltözékek maisága, hát, igen, meglepőek és érdekesek voltak. Összességében nem akarom az előadást a 30 évvel ezelőttihez hasonlítani, mert – ahogyan azt többen is megfogalmazták – az egyszeri és megismételhetetlen volt. Én úgy tekintek erre az előadásra, mint egy teljesen új produkció, amelynek alapja egy 30 évvel ezelőtti nagyon kedvelt és sikeres darab, amelyet egy tehetséges és kreatív ember/művész újragondolt és értelmezett, majd a saját meglátása szerint színpadra vitt. Semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy Alföldi Róbert a bő ezer évvel ezelőtti történelmi helyzetet, problémát azzal tett kétségkívül maivá, és adott áthallásokra okot, hogy a szereplőket napjainkban viselt ruházatba öltöztette, illetve jelenkori használati tárgyakat adott a kezükbe. Tette mindezt ráadásul úgy, hogy azzal a szerzők is egyetértettek és kiálltak e rendezés mellett.

A Sziget Fesztiválköztársaság talán leglátványosabb elemét, a tavalyinál is nagyobb, 65 méter magas óriáskereket, a Sziget Eye-t idén nem csak a fesztiválon, de Budapest belvárosában is megcsodálhatják és kipróbálhatják az érdeklődők. Június 7-től július 22-ig forog az óriáskerék az V. kerületi Erzsébet téren.
A már számos nagyvárost - Párizstól, Brüsszelen át Milánóig - megjárt látványosságot most Budapesten állították fel. Az építmény a hasonló, ideiglenesen telepíthető eszközök közül a legnagyobb hozzáférhető eszköz egész Európában; 65 méter magas, összesen 41 darab, 8 fős, légkondicionált, zárt kabinnal és egy 4 fős VIP kabinnal működik. Maximális kapacitása 332 fő és a menetidő minimum 10 perc. Működése - elektromágneses rendszerének köszönhetően - tökéletesen zajmentes és biztonságos.
Bár, a közel 10 perces "kerekezés" ára kissé borsos, de azért kedvcsinálónak következzék néhány fotó, melyeket a magasból készítettem! :)

Egy több éve tervezett programot teljesítettünk ma - nevezetesen, elkirándultunk a Veresegyházi Medveotthonba. A program érdekességét és látványát tekintve, felvetettük BB-kének, hogy Kingával jöjjenek el, aminek nem volt semmi akadálya.
A Nyugati pu. pénztárainál beszéltünk meg találkozót. Apró akadályok és problémák ellenére, mindannyian időben megérkeztünk. Megvettem a jegyeket, majd felszálltunk a 3-as vágányról induló Vác-Veresegyház vonatra.
Megérkezve Ivacs állomásra (ez Veresegyház előtti megálló), ahol le kellett szállni a Medveotthonhoz, azonnal megláttuk az irányt mutató táblát. Bár, a honlapon írták, hogy a vonatállomástól 1,6 km sétára van az Otthon, tűző napsütésben, szinte fák nélküli úton haladva, minket, felnőtteket is próbára tett, nemhogy Nórit, aki az utolsó métereken már bizony, nyufikázott. Ráadásul, kicsit nehezen akartunk rábukkani a medvékre, mert bár, a tábla jelezte, hogy már a medvék jönnek, lovakon és szürke marhákon kívül nem igazán láttunk más állatot!?
No de, nem adtuk fel, ha kicsit nyűgösen is, de rátaláltunk a pénztárra, majd onnan pár lépést továbbhaladva, a Medveotthon bejáratára. Rögtön a bejárat után egy szép nagy játszótér fogadta a gyerekeket - Nóri érdeklődését azonnal fel is keltette, s elindult a hinták és csúszdák irányába. A játszótérrel szemben már a medvék is meg-megmutatkoztak, de igencsak lehangolt minket a látvány, ahogyan a hőségben, elsősorban mézért kuncsorogva leültek a macik a kerítés mögé, és várták, hogy a látogatók megetessék őket. Az etetésnek ezen módja nagyon helyes és aranyosan van kitalálva, ugyanis bizonyos távolságokra, hosszú fakanalakkal teli ládák vannak kihelyezve, amelynek segítségével a vásárolt vagy hozott mézzel lehet megetetni a medvéket, akik örömmel és élvezettel nyalogatják le a mézet a fakanálról! :) Visszatérve azonban a tűző napsütésen ülő macikra... később megnyugodva láttuk, hogy ez a macik saját döntése, mert felfrissülésre bármikor csobbanhatnak a területükön kialakított mesterséges tóban, illetve kedvük szerint besétálhatnak hűsölni a közeli (kis)erdőbe, sőt, mint azt az Otthon szórólapján olvastam, még kárászokat is telepítettek a tavakba, hogy kedvükre halászhassanak is. :)

Látva a macik falatozását, mi is kedvet kaptunk az evéshez. Hiába, a reggeli már régen volt, és hát, bizony, 1/2 3 felé járt már az idő! Leültünk hát, a játszótér padjaira, s beburkoltunk egy-egy szendvicset. A 6 db szendvics kevésnek bizonyult ötünknek, ezért célszerűbbnek láttuk, ha beülünk az étterembe.
Mindannyian alaposan belakmároztunk a Fatálas Étterem kínálatából. Jóllakott állapotban, egész más színben látva a világot, érdeklődésünket újra az Otthon lakói felé irányítottuk. A felnőtt medvék területe mellett három bocsnak adott helyet egy elkerített rész. Nagyon helyesek voltak a kismacik, mert ketten éppen nagyon szerették egymást, amelyhez később a harmadik is csatlakozott.

Továbbsétálva elérkeztünk a farkasok területéhez, ahol szebbnél szebb példányokat volt szerencsénk látni.

A medvék és a farkasok területének a végében ormányos medvék és mosómedvék laknak - természetesen, külön elkerített részen

 A fenti állatokon túl még két jól megtermett strucc-cal is találkoztunk, akik jóízűen falatoztak a fűből.

Ezzel bejártuk a Medveotthon teljes területét. Így a végére érve már nem is volt annyira riasztó, ahogyan az állatokat tartják, sőt...
Nem mondom, hogy Nórinak egy életre szóló élményt szereztünk vele, de úgy gondolom, mindannyian jól éreztük magunkat! :)

Március végén még nagyon távolinak tűnt június 21., a Madách Színház legújabb musicalprodukciójának, a Mary Poppinsnak a megtekintése. Terveztük megnézni Cilivel, de az igazi ráhatás Andreától jött.
No hát, elérkezett a mai nap. Cilivel délután 1/2 6-kor taliztunk a pakonyi vonaton, ami szerencsére, időben jött. Andreával a színház felé vezető zebrán találkoztunk össze, ugyanis a Wesselényi utca azon részén meglátott egy teázót, és javasolta, hogy üljünk be beszélgetni egy kicsit. A Darjeeling Teahouse & Cafe nagyon kellemes helynek bizonyult. A nagy hőségben sem forró teát, sem kávét nem kívántunk, de egy csábító-hűsítő jeges Mentás lime ital annál jobban esett! Egészségünkre! Ezúton is köszi Andika a meghívást! :)

Nem sokkal 7 óra előtt átsétáltunk a színházba. Az egészségügyi percek után beültünk a helyünkre.
Mary Poppins valahogy kimaradt a gyerekkoromból - a szigorú, ám igazságos, de legfőképpen mágikus erejű nevelőnő történetével inkább már csak felnőtt koromban találkoztam, de akkor is film formájában, mint könnyed, vasárnap délutáni szórakozás. A musicallel sem volt másként.
A történet szerint a Banks család Cseresznyefa utcai otthonában a kis Michael és Jane nagyon elhagyatottnak érzi magát, mivel szüleik nagyon kevés időt töltenek velük. Hat dada szökött meg a két gyerek mellől. Egy nap - a legnagyobb zűrzavar közepette - a keleti széllel megérkezik Mary Poppins, a legújabb nevelőnő. Táskája azonnal lenyűgözi a gyerekeket, hiszen szinte feneketlen, annyi varázslat lapul benne. Mary Poppins igazán tudja, hogy kell szorgalomra nevelni és vidámabbá tenni a gyerekek életét.
A sok varázslatos kaland után azonban, amilyen rejtélyes módon érkezett a keleti széllel, olyan titokzatosan vett búcsút a Banks gyerekektől. Jane és Michael azonban soha nem hitték, hogy örökre távozott. S igazuk lett. Egy nap Mary Poppins visszatért, s vele visszatért minden, ami személyét körülveszi. A Cseresznyefa utcai ház újból titokzatos események színhelye lett, és a gyerekek hétköznapjai ismét megteltek a tündérmesék varázslatával. S ez így tartott volna mindaddig, míg Mary Poppins nyaklánca el nem szakad. Akkor - ahogy megjósolta - távoznia kell.
Nagyon örültem a szereposztásnak - legfőképpen Oroszlán Szonjának, Csonka Andrásnak, Szervét Tibornak és Koós Rékának.
Oroszlán Szonja (Mary Poppins) hangi adottságairól volt fogalmam, de musicalban még nem láttam, nem hallottam. Színészi játékát mindig is szerettem - legyen szó filmről, vagy színházi darabról. Kifejezetten jól állt neki, és hiteles volt a szigorú nevelőnői szerepben! Nagyon tetszett! :)

Csonka András (Berti) tehetségéről már volt alkalmam megbizonyosodni, mégis elképesztő, hogy milyen ügyességgel és könnyedséggel énekelte és táncolta végig a darabot! Nagyon élveztem a játékát! :)

Szervét Tibort (George Banks) most láttam először színpadon, pedig a Valami Amerika óta nagyon kedvelem őt. Bár, mogorva és szigorú a kizárólag csak a munkájának élő, mindenféle érzelmességet kerülő családfő szerepe, Mary Poppins számára is szolgál tanulsággal. Koós Rékát, amióta a MP-oknak köszönhetően közelebbről is megismerhettem, mindig nagyon szívesen látom és hallgatom őt - tökéletesen alakította az aggodó édesanya, a szerető feleség szerepét. :)

Ami azonban még a történetnél és a szereplőknél is jobban lenyűgözött, az a díszlet. Rózsa István elképesztően ötletes megoldásokkal csinált egyiket a másikból, illetve másikat az egyikből. Szó szerint meseszerű volt a látvány. Mintha egy csodás színekkel festett mesekönyvben lapozgattunk volna. Láthattuk a Cseresznyefa utcában álló házat teljes nagyságában kívülről és belülről (a nappalit, a gyerekszobát és a konyhát), majd a következő pillanatban már a házak tetején sétálgattunk a kémények között. Emellett megjelent egy park a benne "élő" különleges szobrokkal és érdekes emberekkel, valamint pár perc erejéig bepillanthatunk a bank komor és zord világába is.
Amint azt már a szösszenetem elején írtam, ez a darab gyermekkort idéző, felhőtlen esti szórakozást nyújtott a kedves, helyes és aranyos történetével és szereplőivel. :)
Andreától a villamosmegállóban búcsúztunk el - ő ment Buda felé, mi pedig, a Nyugati pu. felé. Nagyon szerencsések voltunk, mert elértük a 22:18-as vonatot, így "pikk-pakk" :) otthon voltunk! :)