Emlékmorzsák

Április 10-én egy váratlan e-mail érkezett a Magyar Színháztól: meghívtak egy különleges, nyilvános kulisszaeseményre — a WONDERLAND musical sajtótájékoztatójára. A levél szerint elsőként pillanthatok be a készülő produkció világába, mindössze egy rövid űrlapon kellett jeleznem a részvételi szándékomat. A meghívás felkeltette a kíváncsiságomat, így aznap este elküldtem a regisztrációmat.

Április 13-án megérkezett a visszaigazolás, hogy szeretettel várnak. Másnap délelőtt fél tízre — a kapunyitásra — értem a színházhoz; a 73-as troli szinte háztól házig vitt. A névellenőrzést követően már több érdeklődővel együtt vártam, hogy elkezdődjön az esemény.

Valamivel 10 óra után beülhettünk a nézőtérre, és miután megláttam a színpadon felsorakozó színművészeket és alkotókat, még kíváncsibb lettem, milyen világot ígér a Frank Wildhorn zenéjére épülő, modern Csodaország.

Elsőként Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház igazgatója beszélt arról, milyen nagy öröm számukra, hogy a két színház közös, nagyszabású produkciót hoz létre. Kiemelte, hogy a WONDERLAND kortárs musicalként a mai fiatalok világát tükrözi, miközben megőrzi a mesélés varázsát.

Ezután Nagy Viktor, a Magyar Színház igazgatója és az előadás rendezője vette át a szót. Elmondta, hogy a választás azért esett erre a műre, mert különleges zenei világa és aktuális története egyszerre szól fiatalokhoz és felnőttekhez. A történet modern feldolgozásban, New York high-tech közegében játszódik, ahol a szereplőknek két énje jelenik meg: a hétköznapi karakterek mesebeli figurákká alakulnak át.

Kentaur a darab díszlet- és jelmeztervezője mesélt a koncepcióról, a látványvilágról és arról, hogyan helyezik át a klasszikus történetet egy mai, vizuálisan gazdag színpadi univerzumba. A bemutatott koncepciótervek alapján valóban egy különleges, futurisztikus-mesebeli világ jelenik meg majd a színpadon, ahogyan a szereplők jelmezei is lenyűgözőek lesznek.

Az alkotók részletesen beszéltek a cselekményről is: a főhős Alice Cornwinkle, egy túlterhelt videójáték-fejlesztő, aki egy kimerítő éjszakán elszundít a laptopja felett, és aki saját játékának világába csöppen. A történet üzenete pedig annyi, hogy bár rohanó életet élünk, néha szembe kell néznünk saját magunkkal, mert fontos a belső világunk, hiszen a legnagyobb csoda talán bennünk rejlik.

A sajtótájékoztató „legbeszédesebb” része azonban az volt, amikor a szereplők élőben adtak elő részleteket a musicalből. Felcsendültek többek között:

• Hernyó dala (Szemenyei János)
• Sodródni kell (El Gato) (Mészáros Árpád Zsolt & Szaszák Zsolt)
• Fehér lovag (Fülöp Kristóf)
• Az Őrült kalapos (Vágó Zsuzsi)
• Csodaország bennünk van (Jenes Kitti + mindenki)

Ahogyan az alkotók mondandójából, úgy a művészek előadásából is érződött a darab iránti lelkesedés, hatalmas energiával énekeltek, maximálisan átjött az energiájuk. Mégis számomra a WONDERLAND musical modern története és zenei világa - legalábbis a látottak és hallottak alapján - kissé nehezen befogadhatónak tűnt. Nem rossz értelemben - inkább úgy, mint amikor egy új ízt kóstol az ember, és még nem tudja eldönteni, ízlik-e neki.

A produkcióban olyan nevek szerepelnek, akik önmagukban is garanciát jelentenek a minőségre:

• Jenes Kitti
• Sándor Péter
• Janza Kata
• Vágó Zsuzsi
• Sári Évi
• Szemenyei János
• Mészáros Árpád Zsolt

A sajtótájékoztató alapján a WONDERLAND egy nagyívű, vizuálisan erős, energikus musical lesz, amely sokak számára biztosan azonnal magával ragadó élményt nyújt majd. Én viszont úgy érzem, e musical világa egyelőre nem talált meg igazán, ez a modern Csodaország talán nem teljesen az én világom.

Marytől január közepe táján érkezett a hírlevél a soron következő MP111-ről. Meglátva a fellépők névsorát, egyértelmű volt, hogy ott a helyünk. E-mail fordultával le is foglaltam a jegyeket.

Március vége lévén nem éppen tavaszias volt az időjárás, sőt… ráadásul még az óraátállítás is rátett egy lapáttal. A jövő heti szabi miatt nem én mentem ki a hétvégére Pakonyba, hanem Cili vonatozott be, szerencsére, minden gond nélkül.

Kényelmesen átsétáltunk a Kőrösibe, és a jegyek átvétele után az aulában helyet foglalva vártuk, hogy elfoglalhassuk helyünket a nézőtéren.

A fellépők között Zsaki volt egyedüli hölgy a négy fantasztikus hanggal megáldott férfiénekes mellett. Zsaki nagyon csinos volt, amit Serbi jogosan meg is állapított. Miután már rég láttuk őt, meglepett, hogy rövidre vágatta vörös fürtjeit, de valóban remekül állt neki. Miközben írtam a beszámolót, rátaláltam egy podcastra a Neten, amelyet meghallgatva nagyon meglepődtem, hogy Zsaki mennyire cserfes, egy egészen más oldaláról ismertem meg.

Bot Gabit a tavaly novemberi MP-on láttuk legutóbb, és bár, az opera műfajában ezúttal Tibor csillogtatta meg magát, Gabi is csodás dalokat hozott nekünk.

Nemes Tibor ismeretlen volt számunkra, de már az első dal előadásával belépőt szerzett kedvenceink közé, az operadallal pedig végleg belopta magát a szívünkbe. A marosvásárhelyi születésű színész, énekes, dalszerző, fiatal kora ellenére, már most gazdag és színes pályafutással büszkélkedhet. Nagybőgő szakon érettségizett, elvégezte az Etűd Jazz Konzervatórium jazz-ének szakát, egy éven át a Budapesti Operettszínház musical stúdiójában tanult, zenés-színművész diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Munkásságát a hazai színházak mellett a világ különböző színpadain is megmutatta. Gabi fel is hívta rá a figyelmünket, hogy Zalaegerszegen (is) színpadra viszik az István, a király rockoperát, amelyben Tibor alakítja és énekli a címszerepet. (Hogy Gabi kit alakít a darabban, sajnos, nem derült ki.)

Örömünkre Sándor Petit gyakrabban láttuk az elmúlt hónapokban, igaz, több színházi darabban és más zenés műsorban is látható mostanság. A Notre Dame-i toronyőrben Quasimodót alakítja, illetve pár nappal ezelőtt volt a Dankó Pista című új operett bemutatója Pejtsik Péter hangszerelésével + szimfonikusokkal, amelyben Peti a cigányprímás-dalszerző bőrébe bújva nyújt betekintést a magyar nóta királyának regényes életébe. Bár, még semmit nem mondhatott róla, lehet, hogy fogja játszani a gróf szerepét a Marica grófnőben?! Azt azonban sajnálattal hallottuk, hogy a jövő évadban nem lesz Jekyll & Hyde, mert állítólag nem tudják eladni rá a jegyeket?!?! Nos, biztos vagyok benne, hogy Peti főszereplésével pillanatok alatt elfogy(ná)nak a jegyek, sőt, szerintem még a pótszékeket is elkapkodnák… Annak viszont nagyon örültünk, hogy az ÚTON zenés önéletrajz folytatódik, a szünetben még sikerült jegyet vennünk április 26-ra!

Serbivel is több éve már, hogy nem találkoztunk. Jó volt látni, hogy szinte semmit sem változott: ugyanúgy jól néz ki, sőt – saját szavaival élve – „olyan jól tartja magát, hogy egy fél évet le is tagadhatna”. Ha-ha-ha! Zsaki elárulta, hogy a színpadra lépést megelőzően Serbi már alaposan megnevetette őket, és folyamatosan „karbantartotta” a rekeszizmaikat, amiből bőven jutott nekünk is! A hangja sem veszített fényéből, sem erejéből; öröm volt őt újra hallani.

Végül pedig az elhangzott dalok listája: 

1. Serbán Attila: Száguld az élet (Monte Cristo grófja)
2. Bot Gábor: Hol a lány? (A Vörös Pimpernel)
3. Sándor Péter-Andrádi Zsanett: Értem születtél (Rudolf)
4. Nemes Tibor: Csak szállj (Rudolf)
5. Serbán Attila: Börtöndal (József)
6. Andrádi Zsanett-Bot Gábor: Özvegy (Toldi)
7. Nemes Tibor: Non ti scordar di me - A Ne felejts el engem című dal Ernesto De Curtis zenéje és Domenico Furnò dalszövege alapján íródott az 1935-ben bemutatott azonos című olasz zenés filmhez (zenés vígjáték/melodráma), amely egy tenorról szól, aki hangjának és ennek a dalnak köszönhetően nyeri vissza szerelmét.
8. Sándor Péter: Útvesztő minden út (Elisabeth)
9. Serbán Attila-Andrádi Zsanett: I want to spend my lifetime loving you (Marc Anthony & Tina Arena)
10. Bot Gábor–Nemes Tibor: Vágyom egy nő után (A mosoly országa)
11. Sándor Péter: Hej cigány (Marica grófnő)
12. Serbán Attila: A bál (Bűbáj)

                             -szünet-

1. Serbán Attila: Júdás dala (JKSz)
2. Andrádi Zsanett-Nemes Tibor: Nézz rám Istenem (The prayer)
3. Sándor Péter: Eljött az óra (Jekyll & Hyde)
4. Bot Gábor: Miért van (Valahol Európában)
5. Serbán Attila-Andrádi Zsanett: Szeret mind, ki ismer (Mozart!)
6. Nemes Tibor-Sándor Péter: Így leszek csak én (Rudolf)
7. Bot Gábor: Míg hangod újra fel nem zeng (Love Never Dies – Az Operaház Fantomja 2)
8. Andrádi Zsanett: Talán-Éva dala (Valahol Európában)
9. Sándor Péter: Fényév távolság (A padlás)
10. Bot Gábor: Fent vigyázol rám (Josh Groban)
11. Nemes Tibor: Hallelujah
12. Serbán Attila: Somebody to love (Queen)
13. Finálé: Szállj fel szabad madár/ Koppány vezér dala (István, a király)

Meglehet, hogy a ma délután fellépő művészek finálédal-választását semmi más nem vezérelte, csak a dal, a zene és a mű iránti szeretet. Mi mégis különösen jó érzéssel fogadtuk és hallgattuk ezt a dalt – mintha egy apró üzenet bújt volna meg benne. Hogy mi lehetett ez az üzenet, azt mindenkinek a képzeletére bízom.

Ismét nagyszerű délutánt tölthettünk el együtt: csodálatos művészekkel, jó zenékkel, és azzal a bizonyos „együtt vagyunk, és jól érezzük magunkat” hangulattal, amiért újra és újra visszatérünk.

Mészáros Árpád Zsolt Nem csak szerelem című zenei koncertjéről az elmúlt év utolsó napján értesültem a Magyar Színház hírleveléből. Nem sokat gondolkodtunk Cilivel: a „felejthetetlen zenei élményt” ígérő koncertshow-t látni akartuk. Annál is inkább, mert MÁZs 2008 óta meghatározó alakja a musicalrajongásunknak, legutóbb pedig 2018-ban hallottuk őt egy MusicalPlusz rendezvényen, így különösen kíváncsiak voltunk rá.

Az időjárás és a közlekedés is kegyes volt hozzánk, így gond nélkül megérkeztünk a Hevesi Sándor térre. Már kívülről mutatkoztak jelek, de belépve a színházba vált igazán nyilvánvalóvá, hogy felújításon esett át. Világosabb, modernebb lett, és később utánanézve kiderült, hogy a felújítás után 2025 októberében nyitották meg újra. A szintén felújított nézőtér is gyönyörű lett. Elfoglalva helyünket kíváncsian vártuk a koncertet, amely az ismertető szerint MÁZs pályáját meghatározó musicalek ikonikus dalai mellett hazai és külföldi slágerek, valamint a meghívott sztárvendégekkel - Janza Katával és Vastag Csabával - közös produkciók is helyet kapnak.

A műsor összeállítása remekül sikerült. A rövid „bemelegítés” után MÁZs nevével összeforrt Mozart! musicalből meghallgattuk a Zene, az vagyok én című dalt. A koncert második részében megható pillanatoknak voltunk tanúi, amikor e musical másik ikonikus dalát, az Árnyékdalt Árpi megkönnyezte. Elmondta, hogy nagyon sokat köszönhet az Operettszínháznak, és nagy szívfájdalma volt az elválás, ugyanakkor hálás, hogy a Magyar Színházban újra egy (színházi) családra talált, és büszke arra, hogy a színház szólistája lehet. Mozart szerepét közel nyolc éven át játszotta hatalmas sikerrel - boldog vagyok, hogy az általam látott hét előadás mindegyikén az ő alakítását élvezhettük!

A koncert során többször is utalt arra, mennyire sajnálja az Operettszínháztól való távozása. Utánanézve kiderült, hogy 23 év után, 2024-ben a vezetéssel való szakmai egyet nem értés, a bántalmazó légkör és a megalázó bánásmód miatt hagyta el a társulatot. (Az Operettszínház széteső társulatáról szóló hírek is alátámasztják mindezt.) Kata erre csak annyit mondott: „Amit már egyszer elértünk, az a miénk, azt már nem lehet elvenni.”

Árpi egy meglepő tervét is megosztotta: szeretne egy musicalt Mozart „halála utáni életéről”. Olvasott egy könyvet, amely szerint Mozart csak eljátszotta a halálát. Hogy mi az igazság, azt ma sem tudjuk, de ahogy Terry Pratchett (angol fantasy- és science fiction-író) írta A Kaszás című könyvében: addig senki nem hal meg igazán, amíg érezni lehet a világra tett hatását. Mozart neve és művei pedig valószínűleg még sokáig velünk maradnak.

Később, kicsit oldva a megható pillanatok hullámvölgyét, Árpi – utalva a Valentin-napra – megosztotta apukája négy „fontos” szempontját nőválasztás témájában: 1. jól főzzön, 2. jó legyen az ágyban, 3. sok pénzt keressen, és a 4. a legfontosabb, hogy ez a három nő soha ne találkozzon egymással.

Árpi említést tett arról is, hogy a média tavaly „rossz apának” bélyegezte, miután legnagyobb fia, Bende egy reality műsorban félreérthetően fogalmazott majdani apaszerepe kapcsán. Tény és való, hogy Árpinak öt gyermeke született négy anyától, de mindig szoros kapcsolatot ápolt velük, és sosem tartotta magát „hétvégi apukának”.

Jelenlegi párjának, „élete szerelmének”, Piros Krisztinának írta a Szeretni fogsz még című dalt, amelyet együtt énekeltek el. Szintén közösen adták elő Lady Gaga drámai pophimnuszát (Shallow), amely az elválásról szól – szerelmektől, szeretteinktől, élettől. Krisztát most hallottam először énekelni – kellemes hangszíne igazán meggyőző.

További musicalslágerek hangzottak el a Hair (I Got Life), a Hogyan tudnék élni nélküled (Darabokra törted a szívem, főcímdal), a Szép nyári nap (Kétszázhúsz felett), a Rómeó és Júlia (Lehetsz király), az István, a király (Koppány vezér dala) és a Notre Dame de Paris (Katedrális) világából. Új színpadi köntöst kaptak a világhírű rock- és popslágerek: a Queen ikonikus We Will Rock You lendülete, Michael Bublé elegáns swingvilága (Feel Good).

A sztárvendégek választása sem volt véletlen. Janza Katát színházi testvérének nevezte Árpi, aki már pályája elején hitt benne, amikor Nyíregyházán látta őt az Anconai szerelmesek című darabban. Közös duettjeik mellett: Ez most más (Rudolf), Szívből szeretni (Rómeó és Júlia), Kata a zene szárnyán elrepített minket Amerikába a New York, New York előadásával (Árpi szerint ezt a dalt idehaza Kata és Szulák Andi képesek tökéletesen elénekelni), és egy ABBA-medleyvel is megörvendeztetett.

Több évtizedes barátsága Vastag Csabával legendás hírű. Árpi felidézte, hogy a ’90-es évek végén, 18 évesen mutatták be neki Csabát Veszprémben, aki elmondta, hogy Árpi volt az első, aki valamit is látott abból, amit ő csinál. Csaba társaságát egy TV-felvétel miatt sajnos nélkülöznünk kellett a koncert első részének végétől, de addig őriztük az álmainkat (Őrizd az álmod!), a Queen segítségével kikiáltottuk magunkat bajnokoknak (We are the champions), meghallgattunk egy életutat (My way), búcsúzul pedig Tom Jones dalával csábított el bennünket (Sexbomb).

A zenei kíséretet a Hungarian Musical Band kiváló zenészei biztosították (Wenczel Zoltán -dob, Sziebert Szabolcs –basszusgitár, Hegedűs Péter –szólógitár, Tóth Norbert –akusztikus gitár, Végvári Károly –zongora, Hahner Roland –billentyűk, valamint Szujó Szabina és Varga Dóra -vokál). A Magyar Színház táncosai (Anderson Viktória – koreográfus, Kuti Petra, Máté Zsófia, Kis Dorina, Rácz Máté, Fülöp Balázs és Veres Dániel) szintén fantasztikusak voltak. A show élményét a látványos színpadkép - díszlet, fények, háttérvetítés - tette teljessé.

A gondosan felépített műsor, a kiváló zenészek, a látványos színpadkép és a meghívott vendégek együttese valóban felejthetetlen estét eredményezett. A Nem csak szerelem koncert méltó ünnepe volt a szerelem, a zene, a színház és MÁZs pályájának. Élmény volt látni és hallani őt újra. Nemcsak egy zenei esten vettünk részt, hanem egy őszinte, emberi történet részesei is lettünk, amelyre sokáig emlékezni fogunk.

Amikor 2025 áprilisában megérkezett a hírlevél, hogy az ikonikus francia-kanadai musical, a Notre Dame de Paris Budapestre érkezik, nem sokat gondolkodtunk! Rövid egyeztetés után megvettem a jegyeket a ma esti előadásra…

…csakhogy az egy hete tartó havazás keresztbe húzta a terveinket. Cili nem vállalta, hogy vidékről vonattal bejöjjön a városba. Én még hezitáltam, mitévő legyek, de mivel mindössze 15 percre lakom a koncert helyszínétől (Budapest Sportaréna), és a közlekedés is rendben volt, végül elmentem. Gond nélkül megérkeztem, és rögtön elfoglalhattam a helyemet.

Őszintén szólva, a hét elején felkészültem arra, hogy esetleg elmaradnak az előadások – részben a hó helyzet miatt (vajon a művészek időben megérkeznek-e), részben a jegyeladás miatt (az elmúlt napokban még sok eladatlan jegyet láttam). Nos, ahogy tegnap, úgy ma sem állt semmi az előadás útjába. Bár az esti kezdéskor kivárták a szokásos „színházi tízpercet”, végül szépen megtelt az Aréna.

Tudtam, hogy a musical Victor Hugo klasszikus regénye alapján készült, és úgy gondoltam, ismerem a történetet. Ám azonban az első rész után a szünetben rá kellett keresnem a neten, mert nem volt minden világos, és ezen a dalok kétoldali kivetítőn olvasható nyers magyar fordítása sem sokat segített. A szünetben gyorsan helyre tettem a dolgokat, így a második rész már érthetőbb volt. Meglepett, hogy a darabban egyáltalán nincs prózai párbeszéd – csak zene! Utánanézve kiderült, hogy a Notre Dame de Paris nem klasszikus musical, hanem „spectacle musical”: olyan zenés színpadi műfaj, ahol a történetet kizárólag a zene, az ének és a látvány meséli el.

A Notre Dame de Paris története egyszerre látványos, érzelmes és sodró, miközben a XI. Lajos korabeli Párizs középkori forgatagában bontakozik ki Esmeralda és három férfi sorsának drámája. Betérünk a Csodák Udvarába és táncolunk egyet a Cité-szigeten. A szabad lelkű táncosnő három férfi életét érinti meg: Quasimodóét, a magányos harangozóét, aki először érzi, milyen lehet szeretni; Frollóét, a főesperesét, akit tiltott vágyai taszítanak a végzet felé; és Phoebusét, a könnyelmű katonáét, aki nem sejti, milyen erőket szabadít fel egyetlen pillantásával. A történet a szerelem különböző arcait mutatja meg – a tiszta rajongástól a birtoklásvágyon át az önfeláldozásig. Miközben Párizs utcáin nő a feszültség a hatalom és a kitaszítottak között, Esmeralda sorsa tragikus fordulatot vesz, és a Notre Dame falai között dől el, ki mire képes a szerelemért. A musical monumentális látványvilága mögött mélyen emberi történet húzódik: arról szól, hogy a szív akkor is lát, amikor a világ vak marad.

Az ismertető szerint a produkcióban több mint hetvenfős csapat dolgozott együtt: művészek, táncosok, akrobaták és egy profi technikai stáb. A lenyűgöző látványvilágú előadás hét kamionnal érkezett, mintegy 200 tonna díszlettel és kellékkel.

A musical zenéjét Riccardo Cocciante szerezte, a dalszövegeket Luc Plamondon írta, a darabot pedig Gilles Maheu rendezte. Christian Ratz praktikus és látványos díszletmegoldásokat tervezett, figyelembe véve, hogy az előadást elsősorban sportcsarnokokban, nem pedig hagyományos színházakban játsszák. A színpad hátterében a katedrális egyik falának részlete magasodott három nagyméretű ablakkal, előtte pedig mozgatható díszletelemek jelentek meg: hol belógatva, hol betolva. Az artisták a levegőben függő elemekre másztak fel vagy lógtak róluk, míg a földön lévő díszleteket a táncosok mozgatták – sőt, időnként magukkal a díszletekkel együtt táncoltak. A tánc- és akrobatikus jelenetek koreográfiáját Martino Muller jegyzi. A jelmezek a belga származású jelmeztervező Caroline Van Assche fantáziáját dicsérik – ő alkotta meg az eredeti produkció modern és mégis időtlen stílusát, amelyet most is úgy visz tovább a turné, mintha a Notre Dame titkos ruhatárából válogatta volna. Alain Lorte fénydizájnja olyan hatást keltett, mintha maga a Notre Dame is beleszólna a jelenetekbe. Különleges hatást keltett a le- és felgördülő, vékony elválasztó függöny is, amely mögött a táncosok mozdulatai úgy hatottak, mintha a szereplők érzéseit és gondolatait tennék láthatóvá.

A produkció szereplőgárdája erős és karakteres alakításokkal töltötte meg a színpadot. Esmeraldát Elhaida Dani formálta meg, érzékenységgel és erővel egyensúlyozva a szabadságvágyó táncosnő törékenységét és bátorságát. A hányatott sorsú harangozót, Quasimodót Angelo Del Vecchio keltette életre – nem véletlenül, hiszen számára 2007-ben épp a Notre Dame de Paris jelentette karrierje indulását, és azóta is az egyik legmeghatározóbb alakítója a szerepnek. A gonosz, belső vívódásoktól marcangolt Frollót az eredeti szereposztás egyik ikonikus sztárja, a kanadai Daniel Lavoie hozta el a színpadra, mély, sötét tónusokkal árnyalva a karaktert. A költő Gringoire-t Gian Marco Schiaretti alakította; már a nyitányban elénekelt Le temps des Cathédrales dallal megadta az egész előadás hangulatát és súlyát. Esmeralda szerelme, Phoebus szerepében Flo Carli jelent meg, könnyed magabiztossággal hozva a katonatiszt vonzó, mégis kissé könnyelmű figuráját. Párizs számkivetettjeinek királyát, Clopint Johan Legiel – művésznevén Jay – formálta meg, energikus jelenléttel és markáns színpadi karakterrel. Phoebus jegyese, Fleur-de-Lys szerepében pedig Alyzée Lalande varázsolta el a közönséget, finom eleganciával és érzékeny játékkal megmutatva a fiatal nemeslány törékeny világát.

Nos, az igazat megvallva, a pergősebb jelenetek zenéire már az előadás második felében ráhangolódtam, de a darab igazi ízét végül nem a nézőtéren, hanem a beszámoló írása közben találtam meg. Ahogy utána olvastam, megismertem a szereplőket és az alkotókat, lassan összeállt bennem az egész, és értettem meg, miért rajong érte annyira a közönség. Ők már érkezéskor tudták, mire jönnek – nekem utólag nyerte el a tetszésemet.

A mihamarabbi hazatérés miatt én eljöttem, amint véget ért az előadás. Utólag olvastam, hogy a dalszövegek szerzője, Luc Plamondon is tiszteletét tette, néhány mondatot intézett is a magyar közönséghez, sőt, még egy rövidke dalt is elénekelt a tapsrend legvégén.

Ősszel újabb különlegesség érkezik a francia színház világából: a szervezők ezúttal a Molière – a musical eredeti változatát hozzák el nekünk, amelyben ugyancsak garantált a nagyívű történet, a látványos színpadi megoldások és a sodró zene. Az előadás a híres és népszerű drámaíró szakmai fejlődésének és mozgalmas életének történetét meséli el, életrajzának főbb állomásait felölelve, egészen fiatalkorától kezdve.

Cili már korábban említette ezt a koncertet, de egy egyeztetést követően csak október közepe körül vettük meg a jegyeket a délutáni hangversenyre. Igazából azt kellett eldöntenünk, hogy bevállaljuk-e az e heti programtorlódást (4-én Varázsfuvola, 6-án HAVASI, 7-én Rákász Gergely), de úgy döntöttünk, legyen!

Ezúttal is tökéletesen időzítettük az érkezésünket, mert akkorra már megnyitották a koncertnek helyet adó Pozsonyi úti Református templom kapuját, így az elöl lévő padsorok egyikében sikerült is helyet foglalnunk.

A zeneirodalom egyik legkarakteresebb, legizgalmasabb alakja és remekműve nyitotta az adventi-karácsonyi koncertet, mégpedig Händel mester és nagyszabású Hallelujah kórusa. A Hallelujah George Frideric Händel (1685–1759) négyszólamú kórusra és zenekarra írt szerzeménye. Ezt a művet 1741-ben írta Londonban, a Messiás c. oratóriumának részeként. Ma ez az egyik legismertebb zenei mű.

Ezt követően Vivaldi a-moll concerto-ját hallgattuk meg Bach átiratában. Az a-moll rendkívül népszerű hangnem volt a barokk zenében. A concerto három tételből áll - két gyors, vidám és virtuóz tétel fog közre egy lassú, lírai és érzelmesebb tételt.

Gergely hírleveléből megtudtuk, miszerint vívódott, kiadja-e a régóta készülő szerelmes lemezét. 2018 óta csiszolgatta, egyre szebb lett, csakhogy közben véget ért a CD korszak. Végül úgy megszerette, hogy ugyan limitált darabszámmal, de megjelentette.
A koncert folytatásaként, erről a lemezről játszotta el Vincenzo Bellini olasz zeneszerző Norma című operájának szívbe markoló áriáját, a Casta Diva-t. Ezt Claude Debussy Suite bergamasque című zongoraszvitjének harmadik és talán legismertebb tétele, a Holdfény (Clair de lune) követte, amelyet egy beteljesületlen szerelem ihletett.

Ezután a műsor a karácsonyi csillogás felé fordult, és meggyújtotta lelkünkben az ünnep gyertyáit.

Az első gyertyát Louis-Claude D'Aquin francia barokk zeneszerző Francia karácsonyi éneke (alcím: Visszhang) lobbantotta lángra. D’Aquin orgonaművei közül a Noël (Karácsonyi) variációk a legnépszerűbbek, melyek egy ismert francia karácsonyi dallamra épülnek.

Ezt követte Felix Mendelssohn német zeneszerző legendás műve, a Csitt! Az angyali hírnökök énekelnek (Hark! The Herald Angels Sing). Az angol karácsonyi ének szövegét Charles Wesley írta 1739-ben, és egy angyali kórust ír le, amely Krisztus születését énekli.

Ezzel a karácsonyi koncert „hivatalos” műsormenete lement, Gergely boldog ünnepeket kívánt, de miután nagyon meggyőzően és legfőképpen lelkesen tapsoltunk, ráadásban is részesültünk.

Két, időben nagyon régre visszanyúló karácsonyi zenét kaptunk ajándékba, eredetük a mai napig nem tisztázott.

Az In dulci jubilo (Hadd zengjen énekszó) egy hagyományos karácsonyi ének, amely a késő középkor egyik legkedveltebb karácsonyi éneke volt. Keletkezése még a reformáció korát megelőző időkre, az 1300-as évekre nyúlik vissza. Furcsasága szövegében, pontosabban annak kétnyelvűségében rejlik, amely ugyanis eredetileg részben latinul, részben pedig németül íródott. Az eredeti dalszöveget feltehetően a német misztikus (a spirituális tapasztalatok és hagyományok gyakorlásának elegye), Heinrich Seuse  írta 1328 körül. A néphagyomány szerint Seuse hallotta, hogy az angyalok ezeket a szavakat éneklik, és csatlakozott hozzájuk egy imádkozó táncban. A dallam több évszázadon keresztül szerepelt énekeskönyvekben, megjelent zenegyűjteményekben. A latin/német versnek számos angol fordítása készült. Egy felmérés szerint, Robert Lucas Pearsall (1795–1856) 1837-es fordítása a második legnépszerűbb karácsonyi kórusének a brit székesegyházak orgonistái és karmesterei körében. Gergelytől Johann Sebastian Bach feldolgozását hallgattuk meg.

Gergely kérésére, és hogy a koncert ünnepélyes hangulatát a lelkünkben lobogó fények ragyogásával is kifejezzük, a következő zene alatt bekapcsoltuk a mobiltelefonok lámpáit.

Adeste Fideles (Jöjjetek hívek) egy közismert, karácsonyi témájú, keresztény egyházi dicsőítő ének címe. Dallamát és eredeti latin nyelvű szövegét valószínűleg 1743 körül írhatta John Francis Wade angol zeneszerző. Az ének bekerült a német és osztrák egyházi énekeskönyvekbe. Innen a magyar egyházak is átvették. Karácsonyi műsorok kedvelt dallama napjainkban is.

Kellemes koncertben volt részünk, Papp Norbert festőművész különleges látványvilágával kiegészítve. A szép zenék mellett ezúttal is sok érdekes információval és történettel gazdagodtunk. Köszönjük szépen!

Miközben hallgattam ezeket a zenéket, elgondolkodtam azon, milyen óriási változáson ment át a zeneszerzés története az évszázadok során. Természetesen nem vagyok szakértője a témának, de amíg több száz évvel ezelőtt (pl. középkorban) néhány hangból, egy rövid dallamsorból születtek szerzemények/énekek, a későbbi korokban (reneszánsz, barokk) jöttek a nagy zeneszerzők, és hatalmas komplex műveket (szimfóniák, operák, több órás művek, bonyolult hangszerelés) komponáltak.

Az idei HAVASI Symphonic koncertre szokásunk szerint már az előző évi koncertet követően megvásároltuk a jegyeket, részben az elővásárlási kedvezmény miatt, részben, hogy az általunk preferált helyre tudjunk ülni.

Furcsállottam, hogy a koncert napjának közeledtével elég gyakran futottam bele a koncertet reklámozó hirdetésekbe. Kíváncsiságból megnéztem, mennyire fogytak a jegyek, s míg a délutáni előadásra szinte az összes jegy elkelt, az esti előadásra csak fél házat mutatott a jegyiroda oldala.

Megérkezve a Budapest Sportarénába el is foglalhattuk a helyünket, s bizony közeledve a kezdés időpontjához, nagyon úgy tűnt, hogy marad a fél ház. Vajon, mi történhetett?!

A koncert a 10 perces türelmi idő kivárása után kezdetét vette. Már-már azt gondoltam, hogy Balázs nem is kíván szólni hozzánk, de a koncert első részének közepe táján megtette.

Üdvözölt bennünket, majd két nagy hírt osztott meg velünk. Elmondta, hogy immár 30 aréna koncertet tudhat maga mögött (Gratulálunk!!!), amit teljes egészében a közönség szeretetének és támogatásának köszönhet. Emellett idén ünnepelte 50. születésnapját (Boldog születésnapot!!!), ahogy fogalmazott, későn érő típus, aki tulajdonképpen „előttünk nőtt fel” az elmúlt 13 évben, amióta létezik a HAVASI Symphonic.

Az est megható pillanata volt egy új zenei tétel, A bohóc könnyei bemutatása. Balázs szerint a mű üzenete egyszerű, de annál fontosabb: merjünk önmagunk lenni, hallgassunk a szívünkre, ne másokra.

Később őszintén mesélt arról, hogy a 20-as éveiben sokszor elveszettnek érezte magát. Mégis ekkor születtek a szeretet teljesebb témái - mintha a zene egyfajta pajzsként védte volna a sötétségtől. Példaként említette egyik kedvenc művét, a Napsugár című darabot.

A szeretet különleges erejéről szólt a következő tétel, amelyet az arénában ülő három legfontosabb embernek ajánlott: feleségének, kislányának és kisfiának. Mindezt egy személyes megjegyzéssel egészítette ki, miszerint feleségével előző nap ünnepelték a 15. házassági évfordulójukat (Gratulálunk!!!).

A hangulat ezután játékosabb irányt vett: a ’80-as évekbeli filmsorozatok szintetizátor-alapú zenéi ihlették a következő kompozíciót.

A hazaszeretet témáját feldolgozó művet, Balázs az egyik legfontosabb alkotásának tartja. A darabban közreműködött Pál Eszter, Pál István Szalonna és bandája, akik autentikus hangzással tették teljessé az élményt.

Ezután szünet következett, melyre nem igazán értem, miért volt szükség, mert szerintem, ez megszakította a lendületet és a hangulatot is megakasztotta.

Az este második felében Balázs egy igazán szép hasonlattal élt: szerinte egy zenei téma olyan, mint egy palackposta – az ember megalkotja, útjára engedi, és utána saját élete lesz. Így született meg a Shall We Dance, amelyet a Covid alatti, családdal töltött szeretetteljes percek inspiráltak. A történet itt nem ért véget: egy évvel ezelőtt egy művész nehéz időszakában hallotta meg a témát, hozzátette a saját élményeit, és a közreműködésével dal lett belőle. Ez a művész pedig nem volt más, mint Radics Gigi. Amikor megszólalt a dal, az arénában kigyúltak a mobilfények – igazi romantikus hangulatot idézve.

Balázs felidézte húsz évvel ezelőtti álmát, miszerint a HAVASI Symphonic képes lesz megállni a helyét a világ színpadain a legnagyobb produkciók mellett. Nos, ez az álom mostanra valóra vált, sőt, a megvalósulás folyamata napjainkban is tart.

Újdonságként mutatta be Az elfeledett mese című tételt, amely a magyar lélek sokszínűségéről mesél, milyen szenvedélyes, vidám vagy épp szomorú magyarnak lenni.

A koncert filozofikus pillanatai közé tartozott a Nincs idő című tétel, amely az idő természetét vizsgálta. Balázs szerint a múlt csupán emlék, a jövő pedig az agy lehetséges verziója, míg a jelen folyamatosan tart – szinte maga az örökkévalóság. A műben hallható kattogás, mint egy óraketyegés, arra hívta fel a figyelmet, hogy ha mindannyian erre koncentrálunk, akkor közösen a jelenben létezünk.

Visszajelzésekből kiderült, hogy a közönség különösen szereti a szóló zongoratételek bensőséges hangulatát, így Balázs egy sorozatot hozott létre ezekből a nyugodt darabokból. Ízelítőként a Storm átdolgozott változatát hallhattuk, amely egy lebegő, súlytalan érzést keltett. A különleges hatást azzal érte el, hogy bal kezével hármas, jobb kezével pedig folyamatosan négyes hangcsoportokat játszott, amely amúgy komoly koncentrációt igénylő technikai bravúr.

Balázs szabadidejének egyik kedvenc elfoglaltsága a szörfözés, amely nemcsak szórakozás, hanem életfilozófia is számára: van szabad akarat, de vannak dolgok, amelyeket el kell fogadni. Ez inspirálta a 28 hullám című tételt, amelyben valóban 28 (megszámoltam!) apró dallamhullám bontakozott ki.

Balázs a színpadon lévő művészek közötti különleges kapcsolatról is mesélt. Valaki marketingfogásnak gondolta a dob és a zongora kombinációját, amelyen Balázs meglepődött, mert szerinte, ilyet nem lehet kitalálni. Endivel gyerekkori barátok, és bár külsőségekben különböznek, a zenei összhang tökéletes. Ennek jegyében hangzott el a Freedom és a The Duel.

Az est végén Balázs kiemelte, hogy a legnagyobb inspiráció számára a közönség reakciója. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a közösségi médiában terjedő visszaélésekre, és bemutatta a HAVASI Clubot, amely egy biztonságos online felület, ahol rövid regisztrációt követően több száz szerzemény és koncertfelvétel válik elérhetővé, illetve a jövő évi koncertre kedvezményesen válthatjuk meg jegyünket.

A finálé keretében elhangzott a Storm. Balázs bemutatta zenésztársait: Grósz Arthur - billentyűk; Simkó-Várnagy Mihály - basszusgitár és cselló, Horváth András Ádám - gitár, Varga Zoltán és Dzhanda Vitaliy - ütősök, Endi, Szirtes Edina Mókus, Bojtos Luca, Budapest Art Orchestra, VoiceStation, Wonderland Show Company és külön kiemelte a technikai stábot. Mindannyiukat jól megtapsoltuk, és miután egy tapsmérő szerint is korrekt munkát végeztünk, kiérdemeltünk még egy tételt (Golden Eagle). Legvégül pedig elhangzott az elmaradhatatlan Tavaszi szél.

Nos, nem tudom, de meglátásunk szerint a koncert nem olyan volt, mint amit az elmúlt években láthattunk. Persze, a látványos színpadkép, a lenyűgöző fénytechnika, kiváló zenészek, előadók és táncosok ezúttal is megvoltak, mégis… a korábbi évekhez képest mintha szerényebb és egyszerűbb lett volna ez az este. Természetesen, ettől függetlenül jól éreztük magunkat, hiszen kedveljük Balázs zenéjét, mégis… valahogy az a bizonyos euforikus hatás ezúttal elmaradt.

No, azért ott leszünk jövőre is! Regisztráltunk a HAVASI Clubba és meg is vettük a jegyeket, igaz, technikai okokból ezúttal a délutáni előadásra.

Az Operaház novemberi hírleveléből értesültem erről az előadásról. Bár, az opera műfaja ezidáig nem érintett meg, sőt, mégis úgy gondoltam, ennyi idősen, adjunk neki egy esélyt, egyúttal életemben először ülök be előadásra az Operába. Az, hogy mennyire jó ötlet Mozart Varázsfuvolájával beavatódni az opera világába, nem tudtam, de tán méltán ismert darab lévén, bíztam a megérzéseimben. Bár, Cili jártasabb e zenei műfajban, némi fenntartás benne is volt, de végül, a jegyvásárlás mellett döntöttünk.

Amúgy megkérdeztem a MI-t (Mesterséges Intelligencia) is, és a Varázsfuvolát az egyik legjobb választásnak tartja első operának, mert könnyen befogadható, játékos, mégis mély tartalmú mű, amely szinte minden korosztályt megszólít.

Az Operaházba kényelmesen megérkeztünk, sőt, szintén az MI javaslatát figyelembe véve, előbb is értünk oda, hogy kívülről és belülről is legyen idő megcsodálni ezt a gyönyörű épületet. A Magyar Állami Operaház Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező, és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján. A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek működtek közre.

Kis idő múlva a helyünket is elfoglalhattuk. A III. emeleti középülés 8. sorába szólt a jegyünk, amelyre rátalálva, hangolódni kezdtünk az előadásra.

Az MI által adott hasznos tanácsok és tudnivalók segítették a rákészülést, izgatottan vártam az előadást. Amint azt már írtam, a Varázsfuvola ideális első operaélmény: mesés, humoros, mégis mély, és Mozart zenéje olyan univerzális nyelven szól, amit bárki megérthet. Nem kell „operarajongónak” lenni ahhoz, hogy élvezzük – elég, ha hagyjuk, hogy a zene és a látvány magával ragadjon. Nem csak ének van benne, hanem prózai dialógusok is, így közelebb áll a színházhoz, mint a „klasszikus” operák. Bár tele van szimbólumokkal, alapvetően egy mesés kaland, ami nem igényel előzetes opera-ismeretet. A Varázsfuvola szimbolikája a jó és rossz, fény és sötétség, értelem és érzelem örök küzdelmét mutatja be.

A cselekmény röviden a következő: Tamino herceg egy óriáskígyó elől menekül, majd ájultan összeesik. Az Éj királynőjének három udvarhölgye megmenti, és megmutatják neki Pamina képét, aki az Éj királynő lánya. Tamino azonnal beleszeret. Az Éj királynő arra kéri Taminót, hogy szabadítsa ki Paminát Sarastro templomából, ahol a lány raboskodik. Tamino mellé szegődik a vidám, kissé félszeg madarász, Papageno, aki inkább jókedvre és szerelemre vágyik, mint hőstettekre. Tamino kap egy varázsfuvolát, Papageno pedig egy varázshangszert, amelyek segítik őket útjukon. Kiderül, hogy Sarastro nem gonosz, hanem a bölcsesség és fény ura, aki Paminát az Éj királynő befolyásától védi. Tamino és Pamina szerelme próbákon megy keresztül: hallgatás, félelem, tűz és víz próbája. Ezek során bizonyítják tisztaságukat és hűségüket. Papageno közben saját párját, Papagenát keresi, és végül megtalálja – az ő története humoros ellenpontja Tamino komoly beavatásának. Az Éj királynő bosszút forral, de végül elbukik. A darab végén a fény, a bölcsesség és a szeretet győzedelmeskedik, Tamino és Pamina egyesül, Papageno és Papagena is boldog párként zárják a történetet.

Két felvonásból áll, így nem túl hosszú, de elég tartalmas ahhoz, hogy igazi élményt adjon. A prózai rész magyarul, az ének azonban német nyelven hangzott el, amelynek megértésében segített a magyar nyelvű felirat (amúgy még angol nyelven volt feliratozva).

Mozart örök klasszikusát Szinetár Miklós rendezésében láttuk. A főbb szerepekben Kovács István (Sarastro), Szappanos Tibor (Tamino), Tetiana Zhuravel (Az Éj királynője), Szemere Zita (Pamina), Sándor Csaba (Papageno) és Anija Lombard (Papagena) léptek színpadra. Az OPERA zenészeit Tóth Sámuel Csaba vezényelte.

Az előzetes rákészülés mindenképpen hasznosnak bizonyult, mert így valóban érthető(bb) volt a történet, zeneileg tényleg nem volt megterhelő, sem „nehezen emészthető”. Alapjában véve még élvezetesnek is mondanám, de azt nem gondoltam volna, és elnézést kérek ezen opera kedvelőitől, hogy a története ennyire bárgyú. Pontosabban a meseszerű történettel nem is lenne baj, inkább a párbeszédek és a dalok szövegei sikeredtek „túl egyszerűre”. Bizonyára nekem voltak nagyok az elvárásaim, és abban az időben, amikor íródott a szöveg, ez teljesen rendben volt?! Ez persze közel sem jelenti azt, hogy elvette a kedvem további operák megnézésétől, sőt, kíváncsivá tett, milyen más darabok várnak még rám. Szóval, biztosan lesz még folytatás…

André Rieu koncertjére elsősorban Cili szeretett volna elmenni 2024 novemberében, főleg, miután látta az ajánlót a TV-ben, csakhogy a 2024-es koncertre már minden jegy elkelt. Ám, amikor 2024 októberében hírül adták, hogy a holland hegedűművész és karmester 2025 novemberében visszatér Magyarországra, már résen voltunk.

A „keringő király” néven is ismert Rieu az MVM Dome-ban adott koncertet számos nemzetközileg elismert szólistával, valamint híres, nemzetközi összeállítású Johann Strauss Zenekarával, amely a világ legnagyobb magánzenekara.

Magyarországra való visszatérésével kapcsolatban Rieu a következő gondolatokat osztotta meg: „Boldog vagyok, hogy visszatérhetek Magyarországra! A magyar közönség energiája és szenvedélye mindig lenyűgöz! Alig várom, hogy közösen átéljünk egy felejthetetlen estét”.

Nos, valóban látványos estében volt részünk, amelyen az opera, a musical és operett időtlen klasszikusai, valamint gyönyörű filmzenék, népszerű dallamok és természetesen romantikus keringők szólaltak meg. Az este során Rieu vezénylésével a Johann Strauss Orchestra kalauzolt végig minket a zene és a tánc birodalmán. Bár, az operett és a keringő világa megkívánja a színességet, a csillogást és a fényeket, a produkció olyan volt, mint egy művészeti alkotás. A pillanatokat átjárta a kedves humor, miközben csodáltuk a pazar ruhakölteményeket - a zenekar női tagjai a szivárvány minden színében (kék, lila, rózsaszín, sárga, zöld) pompázó estélyit viseltek, miközben elvarázsolt bennünket a lenyűgözően színes és pompás fényekben tündöklő színpadkép, amely már-már kicsit túl sok is volt a lépcsőzetesen elhelyezett, hatalmas virágcsokrokkal szegélyezett zenekar és a szintén nagyon színes háttérvetítés látványától.

Meglepő, mert nem éppen megszokott módon Rieu összekötő szövegei tolmácsolva is eljutottak hozzánk Péterffy Lili énekesnő segítségével. Ennek köszönhetően ismerhettük meg a szintén holland Emma Kok történetét, aki 2021 óta turnézik Rieu-vel. A fiatal lány gyomorbénulással és tápszondával él, de nem adta fel álmait, hogy ismert énekesnő legyen. Az általa slágerré vált Voilá-t és a karácsonyi hangulatot megalapozó Let it go-t hallhattuk tőle.

Amint azt már a beszámolóm elején említettem, Rieu zenekara, illetve a műsorában fellépő művészek szinte a világ minden tájáról képviseltették magukat, köztük szerepelt Rieu három tenorjának egyike, a vajdasági magyar operaénekes, Mavrák Béla.

Rieu mindvégig gondoskodott a közönség jó hangulatáról, de a koncert vége felé elhangzó Kék Duna keringő aratta a legnagyobb sikert: sokan felpattantak, és párjukkal táncra perdültek. A többszörös finálé tovább fokozta az élményt, amelynek végén a latin blokk – Tutti Frutti, Macarena és La Bamba – még azokat is megmozgatta, akik addig ülve maradtak.

Bár ez a zenei stílus nem az én világom, mégis jól éreztem magam, mert magával ragadott a zenekar profizmusa, a látvány, az előadás hangulata.

Amikor kb. fél évvel ezelőtt megérkezett a szervezők hírlevele JodokCello magyarországi fellépéséről, nem volt kérdés, hogy ott a helyünk. A Budapest Kongresszusi Központ adott otthont Jodok Vuille, művésznevén JODOK CELLO, svájci crossover csellista előadásának. Jodok különleges módon ötvözi a klasszikus hangzást a modern pop- és filmslágerekkel. Az IL DIVO júniusi koncertjén már kaptunk egy rövid ízelítőt Jodok csellójátékából, én azonban már 2023 szeptembere óta követem az Instagramon, így különösen izgatottan vártam a ma esti koncertet.

A zürichi világpremier után Budapestre is elérkezett ez a produkció, amelyben olyan ismert és kedvelt előadók dalai szólaltak meg újragondolt formában, mint Billie Eilish, Michael Jackson, David Guetta, Ed Sheeran, Bruno Mars, Metallica, Coldplay vagy Ludovico Einaudi. A koncert Bach Ave Maria átiratának gyönyörű dallamaival indult. Egy-két zeneszám elhangzása után Jodok magyarul köszöntött bennünket a „Sziasztok, kedves budapestiek!” mondattal. A világhírű slágerek, népszerű filmzenék és medley-csemegék közepette elmesélte Rúzsa Magdival történő véletlen találkozását a Budai Várban, amikor is Magdi Érj hozzám! című számát kezdte el játszani és az énekesnő váratlanul csatlakozott hozzá. Az est stílusosan a Time To Say Goodbye dallamaival zárult.

Egy cselló, egy mosoly, és egy est, ami örökre velünk maradt. Felejthetetlen koncertélményben volt részünk. Jodok kedves személyisége még az erkély utolsó soráig is elért. Videóin keresztül is azonnal megérinti az embert, de élőben még inkább: mosolygós, szeretetet sugárzó arca és egyedi előadásmódja különleges hangulatot teremtett. Bár manapság népszerű dolog ötvözni a klasszikus zenét a popslágerekkel, Jodok átiratai kifinomult érzékkel készültek, így minden darab új életre kelt.

Cselló, fények, varázslat - a látványvilág és a fényshow tökéletes összhangban volt a zenével. A színpadkép egyszerűnek tűnt: Jodok egy bárszéken ülve csellózott a középpontban, háttérvetítéssel és játékos fényekkel körülvéve – mégis teljesen betöltötte a teret. Gyakran nevezik mezítlábas zenésznek, merthogy videóiban legtöbbször mezítláb láthatjuk őt. A koncert vége felé a Latin-medley elején erre is sor került egy aranyos jelenet keretében, amikor is Jodok egy laza mozdulattal lerúgta lábáról a cipőt, és így játszott tovább.

A koncert vége felé Jodok fantasztikus örömhírt osztott meg velünk: 2026. november 11-én újra Budapestre érkezik, ezúttal a Sportarénába. (Természetesen, amint lehetőség adódott, meg is vettük a jegyeket.)

Ha felkeltettem valaki érdeklődését e kis beszámolómmal, de még hezitál, nézze meg az alábbi koncertfelvételt - ugyan nem Budapesten készült, de a program azonos – utána biztosan nem fog tudni ellenállni a jegyvásárlásnak!