Emlékmorzsák

A Gyerekek karácsonyi meglepetésének köszönhetően voltunk részesei a Barushka – A jéghercegnő (Barouchka – Princesse de glace) című nagyon látványos énekes-táncos, varázslatokkal és mutatványokkal teli, revüs-cirkuszos shownak. Az amúgy gyermekeknek szóló karácsonyi látványosságnak a francia Kirrwiller városának Királyi Palotája adott otthont.

Az elzászi vidék közepette fészkelő Royal Palace-t méltán tekintik Franciaország egyik legnagyobb zenei csarnokának, amelyben minden évben vadonatúj - a nagy párizsi revükhöz hasonló - showkat mutatnak be. Az épület kívül-belül rendkívül impozáns, varázslatos hangulatú építészeti remekmű.

A Royal Palace honlapját böngészve megtudjuk a hely történetét, miszerint a „Királyi Palota” egy falusi étteremből nőtte ki magát, amely 1948 óta megőrizte a vidéki táncok hagyományát. 1980-ban Pierre Meyer feleségével, Cathy-vel vette át az étterem vezetését, és úgy döntöttek, hogy felállítanak egy kis színpadot a családi étterem főtermében. Kezdetben a Párizsból vásárolt műsorokat csak hétvégente lehetett látni. 1989-ben 1,5 millió euró befektetésével egy hidraulikus emelővel felszerelt 200 m²-es színpad építésébe fogtak, és a kész műsorok vásárlása helyett elkezdtek saját előadásokat kidolgozni. A siker azonnal lemérhető volt - a Zeneterem napi 600 vendéget vonzott! 1996-ban az épület teljes átalakításra került, amikor is egy új, 800 m²-es komplexum készült, amelyet Royal Palace-nak neveztek el! :)

Ha már Queen, legyen színes! – gondoltam a jól ismert közmondás mintájára, és a 2019. májusi hírlevélben kínált QUEEN Rock and Symphonic Show-ra is jegyet váltottunk. Amint azt az ismertető is írta, a Queen napjainkban reneszánszát éli, a banda zenei hagyatékát sokan, sokféleképpen dolgozták fel különböző produkciókkal – Queen + Adam Lambert, Bohemian Rhapsody film, Killer Queen – Queen Show from London, és most a Queen Rock and Symphonic Show!

Tovább olvasva az ismertetőt azt is megtudtuk, hogy a rendkívül látványos produkció 19 éve indult hódító útjára. A show különleges szimfonikus hangulatáért az Óbudai Danubia Zenekar, az intenzitásért egy komplett rock-formáció, az énekért pedig a WEST END musical világszínvonalú énekesei – Jenna-Lee James, Jon Boydon, Peter Eldridge és Rachael Wooding – felelnek. Bár Freddie Mercury hangja vitán felül utánozhatatlan, és a világ legnevesebb színházaiban is bizonyított énekesek méltóan keltették életre a legendás sorokat, számomra pici csalódás volt ez a koncert. Minden bizonnyal velem van a baj, hogy nem olvastam el figyelmesen a leírást! Merthogy én egy szimfonikus kísérettel megszelídített rockzenére, de még inkább egy rockzenével fűszerezett szimfonikus zenei showra számítottam! S mindezt olyannyira, hogy nekem az ének egyáltalán nem hiányzott… engem kifejezetten zavart, hogy az énekhang elnyomta, s ezáltal agyoncsapta a szimfonikus zene élvezetét! :(

A bevezető 4 és fél perc szenzációs volt, ahogyan a szimfonikus melódiára egyszer csak rárobbant a rockzenét fémjelző hangszerek kavalkádja, s bár, dalszöveg nem volt, mégis így alkotott egy kerek egészet! :) Innentől kezdve pedig - legnagyobb bánatomra – az „olyan jó hallgatni” dallamok énekkel párosultak, amely – ahogy azt már fentebb írtam – nekem nagyon nem jött be! :( Ezen még az a kedves gesztus sem segített, hogy a csapat – ahogyan Freddie 1986-ban – magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt c. népdalt. Ettől eltekintve, azt gondolom, a Queen világslágeréinek többsége elhangzott ma este: I Want To Break Free, Radio Ga Ga, Bicycle Race, I Want It All, One Vision, Innuendo, Who Wants To Live Forever, A Kind Of Magic, The Show Must Go On, Don’t Stop Me Now, Another One Bites The Dust, Somebody to Love, Bohemian Rhapsody, We Will Rock You, We Are The Champions, Killer Queen… s még amit most véletlenül kihagytam…

S a végére egy, a közösségi rendezvényeken, úgy gondolom, elvárható kulturált nézői viselkedéssel kapcsolatos megjegyzés! :( Akikből hiányzik az az alapvető intelligencia, hogy nem az előadásra jegyet váltó néző feje felett táborozik le dumálni (persze, túlkiabálva a pár száz watton dübörgő zenét), azok, ha egy mód van rá, maradjanak otthon, vagy üljenek be egy kávézóba, mert bármennyire is furcsán hangzik, a koncertre beülők nem az ő hasfájásukat/nyomorukat akarják hallgatni, hanem urambocsá’ a színpadon zajló eseményeket! :(

November vége felé ocsúdtam fel, hogy a csábító fellépőkkel megrendezésre kerülő decemberi Adventi MusicalPluszra jegyet kéne vásárolni! No, persze, hogy már minden jegy gazdára lelt! :( Némi esélyt remélve, benéztem a MP Facebook oldalára, hátha… Nagy szerencsém volt, s úgy tűnt, reményeim fogadtatásra találtak, mert egy MP-rajongó eladásra kínált 2 db jegyet, amelyre én azonnal lecsaptam, s amelynek eredményeképpen ma délután ott ültünk az 5. sor közepén! :)

Az Adventi MusicalPlusz fellépői közül különösen örültem Posta Victornak – olyan régen volt szerencsénk látni és hallani őt! :) Természetesen, nagy-nagy örömmel fogadtuk Egyházi Gézát, Janza Katát és Vágó Zsuzsit is! :) A kedvencek mellett a holland születésű Susan Rigvava-Dumas is elfogadta a meghívást, aki 2010-ben, majd 2014-ben is már fellépett az MP-on. :) Sőt, az Adventi délután még egy meglepetéssel szolgált! Nevezetesen, hogy Susan elhozta lányát, Olga Sophie-t, aki ígéretes tehetség, s nagy bizonyossággal hallani fogunk még róla! :)

A program – címéhez méltóan – legfőképpen a közelgő karácsonyi ünnepeket, illetve az azt követő szilveszteri hangulatot idézte meg az elhangzó dalokon keresztül. Ezen kívül a ma délutáni programcsomag több olyan csemegét is tartalmazott, amely nem csak az ínyencek számára volt örömteli! :) Az én szívemnek (és fülemnek ;) ) két dal volt nagyon kedves, az egyik Billy Joel megunhatatlan és jókedvre serkentő Root Beer Rag-je, a másik, természetesen, Lady Gaga és Bradley Cooper Shallow-ja. Az előbbit nagyon szeretem Victortól, ezért önző módon, ezt a produkciót saját karácsonyi ajándékomnak tekintem! ;) Ami pedig a Shallow-t illeti… Victor tökéletesen kísérte magukat zongorán és énekelte Bradley sorait, Susan pedig, elképesztően prezentálta Gaga dallamait! Szenzációs duett volt! :)

1.Zsuzsi: Legyen hó (Jégvarázs)

2.Géza: Fantom-duett önmagával (Az Operaház Fantomja)

3.Kata-Viktor: Hamu és Gyémánt (Cserháti Zsuzsa)

4.Susan Rigvava-Dumas: Rebecca (Rebecca)

5.Zsuzsi: Csak szerelem (Rudolf)

6.Kata-Géza: A Csitári hegyek alatt

7.Géza: Himnusz (Sakk) – ft. Kovács Adrián zongorán

8.Susan-Kata: In his eyes (Jekyll & Hyde)

9.Zsuzsi-Géza: Szimpla 1x1 (Rudolf)

10.Susan-Olga Sophie: ??? (Wicked)

11.Kata-Géza: 35 perc (Dés-Bereményi szerzemény) – ft. Kovács Adrián zongorán

12.Victor: Elvis Presley-blokk

1.Géza-Kata: Feliz Navidad (Boney M.)

2.Zsuzsi: Forog a tánc (Mozart!)

3.Susan-Géza: Reprise (Sakk)

4.Victor: A szerelemnek múlnia kell (Zorán) + Root Beer Rag (Billy Joel)

5.Zsuzsi-Kata: Csuda csinos ez a harc (Rudolf)

6.Olga Sophie: ??? (Adéle) – Sophie saját magát kísérte zongorán

7.Victor- Susan: Shallow (Bradley Cooper & Lady Gaga dala a Csillag születik c. filmből)

8.Zsuzsi: Férfi kell (Jekyll & Hyde)

9.Kata: Legyen így (Szerb Antal: Pendragon legendája) – ft. Kovács Adrián zongorán és ő is írta a darabot :)

10.Susan: Never enough (A Legnagyobb Showman)

11.Victor: Hazám (Máté Péter)

12.Zsuzsi: Karácsonyesti dal (Abigél)

13.Susan: O Holy Night (Mariah Carey)

14.Kata: Happy New Year (ABBA)

Aki netán gyakori vendége a blogomnak, annak nem árulok el nagy titkot, hogy az idei jubileumi HAVASI Symphonic Aréna Show-ra pláne nem volt kérdés, hogy megyünk-e, sőt, olyannyira nem, hogy az esti koncertre szóló jegyeket már egy évvel ezelőtt (2018.12.14.) megvettük! ;) (Sőt, hogy még fokozzam… amikor közzé tettem e beszámolót a blogomon, már a 2020. decemberi koncertre is biztosítottuk a részvételünket! ;) )

Helyünk a 214. szektor utolsó sorában, még ha a színpadtól kissé távol is, ezúttal is tökéletesnek bizonyult – mindent tökéletesen láttunk (persze, köszönet a két hatalmas kivetítőnek is), mindent tökéletesen hallottunk (mindig is elképesztő hangtechnika jellemezte a produkciót), a fény- és látványtechnikáról már nem is beszélve, ami most is tökéletes harmóniát alkotott a zenével! :)

A HAVASI Symphonic jubileumi nagykoncert felidézte az elmúlt 10 év legszebb és legemlékezetesebb pillanatait, s jubileumi koncert lévén sztárvendégek is eljöttek ünnepelni, akik már korábban is vendégei voltak egy-egy HAVASI Symphonicnak. Elfogadta a meghívást a Golden Globe-díjas Lisa Gerrard, a Gladiátor főcímdalának énekesnője, valamint a Grammy-díjas Lebo M., Az oroszlánkirály című rajzfilm zenéjének társszerzője és előadója. Lisa Gerrard 2013-ban, Lebo M. 2014-ben örvendeztetett meg bennünket jelenlétével. :)

Lisa Gerrard, ausztrál énekes, zenész és zeneszerző, a Dead Can Dance együttes tagjaként vált világsztárrá. Jellegzetes, senkihez nem hasonlítható, fájdalmasan gyönyörű kontraalt hangja gyakran csendül fel a legnagyobb hollywoodi kasszasikerekben. A Gladiátor főcímdala (Elysium) mellett saját szerzeményei hallhatók többek között a Baraka, a Szemtől szemben, a Mission Impossible II, A tűzben edzett férfi vagy A bennfentes című filmben is.

Lebo M., producer, zeneszerző és énekes 9 éves kora óta zenél aktívan, és az elmúlt évtizedekben olyan zenei nagyságoknak volt az alkotótársa, mint Quincy Jones, Hans Zimmer, Sting és Elton John, emellett 12 hollywoodi kasszasiker zenéjének elkészítésében vett részt. A világsztár egyenesen Afrikából érkezett Budapestre, hogy ikonikus énekhangjával újra megidézze a minden idők egyik legsikeresebb animációs filmjévé vált Oroszlánkirály legendás zenei világát.

Az ismertető szerint, Havasi Balázs, a modern klasszikus zeneszerző műveire épülő koncertshow 2009-ben mutatkozott be először a Zeneakadémia nagytermében. Az évről évre fejlődő produkció azóta már 18 alkalommal töltötte meg a Budapest Sportarénát, és külföldön is hatalmas sikert aratott. :)

A 10 éves évfordulóra ünnepi műsorral készültek a művészek és a kreatív alkotócsapat, akik a  korábbi Aréna-koncert legemlékezetesebb pillanataiból állítottak össze válogatást, mely bizonyára feledhetetlen élményt jelentett azok számára is, akik ebben az évben tapasztalták meg először a HAVASI Symphonic lélegzetelállító koncertélményét, és természetesen azok sem csalódtak (köztük mi sem), akik voltak már Havasi-koncerten, és most a legszebb pillanatokat egy különleges hangulatú ünnepi koncerten éltük át újra. :)

A már jól ismert és kedvelt Lacrimosa, Poros út (Dusty Road), Krisztus-trilógia (The Christ Trilogy), Generali (ft. Pejtsik Bogi), Bánat utca (Street of Sorrow – ft. Szirtes Edina „Mókus”) gyönyörű dallamai, illetve a nemzetközi sztárok mellett korábbi HAVASI Symphonic-vendégeket is láthattunk és hallhattunk újra ma este. Ilyen volt pl. a 2015-ben bemutatkozó Airtist formáció, akikkel Balázs egy művészeti rendezvényen találkozott; a 2013. évi shown fellépett, Balázs véleménye szerint, képességeit tekintve a világ élvonalába tartozó Radics Gigi az Amazing Grace c. dal előadásával; illetve az általunk 2016-ban megismert Pál István "Szalonna" és bandája – Balázzsal közösen előadott „Hazatérés” c. szerzeményüket megkönnyezték a nézők és ők maguk is a színpadon az októberi londoni teltházas Wembley-koncerten! :) Természetesen, nem hiányozhatott Endivel közös, 2012-ben, a legelső shown bemutatott, lélegzetet visszafojtó produkciójuk, a The Duel, amelyben a Hooligans fenegyereke fejtetőre állítva dobol(t). :)

Gyakori HAVASI-koncertre járók megtapasztalhatták, hogy Balázs időnként apró bepillantást enged a magánéletébe. Így ismerhettük meg a történetet, hogy 15 évvel ezelőtt, amikor is Balázs zongoratanítással foglalkozott, átadott egy saját szerzeményeket tartalmazó írott CD-t kolléganőjének, és kérte a véleményét. A hölgy gyakran hallgatta a CD-t az autóban, s nagyon hamar Balázs első számú rajongójává lett. A gyönyörű hölgy biztatta Balázst és hitt benne, amikor még kevesen; ma már pedig, Balázs felesége és gyermekeik anyja. Elsősorban neki szólt a Melletted c. dal. :) Meghallgattuk az 5 éves kislánya ihlette Elinor c. szerzeményt, amelynek „ihlető” pillanatairól újra megnézhettük a rövid kis videót. :) Kisfiának írt szerzeménye akkor született, amikor együtt nézték az Oroszlánkirályt, és az apa oroszlán mélybe zuhanása következtében szomorúságot látott a kisfiú szemében, ezért, hogy felvidítsa őt, zongorához ült és azonnal megszületett a vigasztaló mű.

A HAVASI Symphonic – jubileumi koncert lévén – egy nagyon szép gesztussal lepte meg az 500.000. jegyvásárlót – fenntartják helyét a következő 10 évre! :)

Vészesen közeledett a koncert vége. Balázs megnyugtatott bennünket, hogy ez a koncert nem az elmúlt 10 év lezárása, hanem a következő 10 év nyitó eseménye! Minden eddiginél nagyobb show-val és új zenékkel is készülnek! Sőt, leleplezte a 2020. év sztárvendégét, akik – legnagyobb örömömre – az angol Blue fiúcsapat lesz! :)

Balázs bemutatta a HAVASI Symphonic meghatározó és nélkülözhetetlen tagjait/szereplőit/barátait: Marjai Csaba producer, akivel Balázs 10 éve ismerkedett meg, és 10 éve azon dolgoznak, hogy a show évről évre túlszárnyalja magát; Pejtsik Péter, a legsokoldalúbb zenész, karmester; Szirtes Edina „Mókus”, fantasztikus énekes és hegedűs; Endi, a gyerekkori barát és a rock&roll ereje a showban; a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Voice Énekkórus, akik a legelső aréna show óta jelen vannak; a fényt, a hangot és a mozgást irányító technikusok!

Köszönetet mondott mérnök-közgazdász szüleinek, akik 5 éves kora óta taníttatták zongorára, és most ott ültek a nézők soraiban. :)

Karácsony közeledtével kellemes ünnepeket kívánt mindannyiunknak, és megköszönte, hogy általunk (közönség) által, valóra válthatta az álmait! :)

A ráadás dalok között hallgattuk meg a közönségkedvenc Storm c. művet, amelyben ráadásul Lisa Gerrard is közreműködött, valamint a szintén nagyon népszerű Tavaszi szél feldolgozást! Ez utóbbi dal alatt sorba jelentek meg a mobiltelefon pici fényei, amely a HAVASI-összetartozást szimbolizálta. :) Plusz ráadásként a Hypnotic c. tételt adtuk elő közösen!!! – Balázs zongorázott, a közönség pedig tapsolt! ;)

Egyfelől a Bohemian Rhapsody című mozifilm januári megnézése óta, vagy még visszább nyúlva az időben, Adam Lambert Queennel közös 2017. novemberi koncertje óta, minden olyan programra rákattan(t)unk, ami a Queennel, még pontosabban a zenéjükkel kapcsolatos. Így történt, hogy egy májusi hírlevélből értesültem a Killer Queen – Queen Show from London címet viselő produkcióról. Rákerestem a YouTube-on, a látottak és a hallottak felkeltették az érdeklődésemet, s miután Cili is kíváncsi lett rájuk, megvettem a jegyeket.

Az esemény napjának közeledtével utánanéztem az együttesnek a Neten, és nagy meglepetéssel olvastam, hogy a Killer Queen már 1993. júniusa óta létezik. Legelőször a Londoni Egyetemen léptek fel, pontosan azon a napon, amikor az eredeti Queen, csak éppen 21 évvel később. ;) Gyors népszerűségüket az is igazolja, hogy az 1995-ös londoni Strand Színházbeli fellépésüket már a BBC is közvetítette, sőt, 1999-ben a Leicester téri díjátadón átvehették a legjobb emlékzenekarért járó díjat. Az ezt követő éveket a sikeres fellépések és elismerések jellemezték egészen napjainkig.

Megérkezve a MOM Kulturális Központba, hamarosan elfoglalhattuk helyünket a már jól bevált bal oldali karzat 7. sorának 1-2. székén. Ismeretlen okok miatt, de a 19.00 órási kezdést jócskán túlhaladva vette kezdetét a show…

Patrick Myers, a Killer Queen frontembere nagyon hamar magával ragadta a MOM színháztermének párszázas közönségét 3 és fél oktávos tenorhangjával! Mind megjelenésben, mind hangban tökéletesen imitálta a Queen énekesét, Freddie Mercury-t, ahogyan Brian May imitátora is élethűre sikeredett, mégis… számomra nem volt teljesen gömbölyű ez a produkció!?

Az első észrevételem inkább a szervezőknek szól, akik bizonyára jól ismerve a formációt hívták meg a csapatot Magyarországra. Úgy gondolom, hogy egy ilyen energikus, „ereszdelahajamat” hangulatot csináló showt nem lett volna szabad egy ülőhelyes színházterembe szervezni, hiszen, amint beindult a zene, többen is felpattantak helyükről, és állva tapsolva/tombolva énekelték együtt a dalokat a zenekarral! Mindezt csak fokozták Patrick Myers invitáló és bíztató gesztusai/mozdulatai, ami azt eredményezte, hogy a nézőközönség nagy része állva tombolta végig a koncertet, eltakarva a színpadot azok elől, akik esetleg ülve kívánták volna végig nézni és élvezni a produkciót az amúgy nem kevés pénzért váltott helyükről! :(

Ami a Killer Queent illeti… Kb. a koncert közepéig minden rendben volt, a banda nyomta sorban a jobbnál jobb dalokat, ám a show második felére mintha inkább a közönség énekeltetése, megmozgatása volt a jellemző… Valahol talán, a koncert közepe felé járhattunk, amikor a karzat jobb oldali sorának egyikéből ketten-hárman, jól érthetően kinyilvánítva véleményüket felpattantak, mondván: „na, ebből ennyi is elég volt”!?

Nem mondom, hogy rosszul éreztük magunkat, mert azért erről nincs szó, de a magas jegyárat tekintve, kissé csalódottan távoztunk a show végén! :(

Az elmúlt években nagyon megszerettük a szimfonikus (film)zenei koncerteket, ezért nem is nagyon volt kérdés, hogy a ma esti előadáson képviseltessük-e magunkat. Egy nyári hírlevélből értesültem a programról, egyeztettem Cilivel, majd meg is vettem rá a jegyeket.

Közeledve a koncert napjához, egy reggeli rádióműsor műsorvezetője nem igazán volt jó véleménnyel az ilyen sportcsarnokbeli filmzenei koncertekről, mert szerinte, önmagában a (film)zene nem adja át azt a hatást és mondanivalót, amit a zeneszerző a film adott jeleneteinek aláfestéséhez komponált. Nos, nagyon nem értek vele egyet! Nem az első ilyen koncerten veszünk részt, és tekintettel arra, hogy ezeken a koncerteken közismert és közkedvelt filmzenék kerülnek műsorra, amelynek dallamai, ha megszólalnak, szinte részben vagy egészben, de azonnal eszünkbe jutnak a film jelenetei, szereplői, ikonikus képkockái. Amúgy pedig, a háttér kivetítőn, a film meghatározó jelenetiből összevágott videókkal színesítik e koncerteket, s így válnak kerek élménnyé a hallottak és a látottak.

Az ilyen jellegű műsorok általában a nagyon ismert és kedvelt filmzenékből tevődik össze, ahogyan alapvetően a ma esti is, ugyanakkor megismerhettünk kevésbé játszottakat is.

A Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor vezényletével, egy – első hallásra – nagyon ismert és kedvelt dallamú zenével indította a programot, amelyre többen rá is vágtuk, hogy ez a Star Wars zenéje… csakhogy nem az volt! ☹ Erich Wolfgang Korngold zeneszerző a Kings Row című filmhez írt zenéje csendült fel, amely pár taktus és dallam erejéig hasonlít csak a Star Wars zenéjéhez! Mint azt Hollerung Gábortól megtudtuk, George Lucas azzal mutatta meg ezt a zenét John Williamsnak, hogy „ilyet akarok, ilyen legyen a Star Wars zenéje”! Az már csak a sors iróniája, hogy olyan jól sikerült a „koppintás”, hogy ez a jellegzetes dallamsor a Star Wars zenéjeként ismertebb és híresebb lett, mint a King’s Road zenéjeként.

Ezt követően további két olyan zeneművet hallgattunk meg, amelyek nagy hatással voltak a filmekre – 1. Wagner: A walkűrök lovaglása Francis Ford Coppola: Apokalipszis most c. filmjében; 2. Bach: D-moll toccata és fúga zenekari áthangszereléssel az Aviator c. filmben.

Mediterrán (film)zeneszerzők művei következtek – 1. Zorba, a görög (Mikisz Theodorakisz); 2. A keresztapa (Nino Rota); 3. Volt egyszer egy vadnyugat/A jó, a rossz és a csúf (Ennio Morricone).

A népszerű(bb) darabok kategórián belül meghallgattuk - 1. John Williams: Indiana Jones c. filmhez komponált szerzeményét; 2. Alan Silvestri: Vissza a jövőbe c. film zenéjét (érdekesség volt, hogy a filmben szereplő autó hasonmása élőben is ott volt az aréna küzdőterén!); 3. A. L. Webber: Jézus Krisztus Szupersztár c. műve, amely ugyan musical, de készítettek belőle (musical)filmet + a félvilág imádja, így bekerülhetett a repertoárba! Igaz, apró technikai malőr miatt majdnem kimaradt (a karmesterúr egész egyszerűen megfeledkezett a darabról), de végül a főcímdal hangzott el.

A koncert első részének befejezéseként ismét egy klasszikus zenét feldolgozó film zenéje hangzott el, mégpedig a V mint vérbosszú c. film, amelynek egyik meghatározó jelenetéhez Csajkovszkij 1812 című művének nyitánya adja az aláfestést. Sőt, a műben elhangzó ágyúdörrenést egy, az arénában felállított valódi ágyú prezentálta!

- szünet -

A második részt az Olsen banda bosszúja c. film egyik fő jelenetének zenéje nyitotta. E jelenethez Friedrich Kuhlau, dán szerző Elverhøj c. operájának nyitányát dolgozták fel, amelyet a rendező ötleteihez (azaz a filmen látott jelenetekhez) igazítottak. A banda, Egon, a kottaolvasó rabló vezetésével akar ellopni valamit az Operaház egyik helyiségéből, ugyanis Egon pontosan tudja a kottából, mikor lehet fúrni, illetve dinamitot robbantani, hogy azt a nézőtéren ülők, illetve a színpadon játszók, mit sem vegyenek észre! A szerzemény vége ráadásul még a dán himnusszal is meg van fejelve!

Ezután egy igazi csemege következett - Ramin Djawadi: Trónok harca c. filmjéhez írt zenéje, amely bár, nem bonyolult kompozíció, mégis nagyon hatásos, és nagy kedvenc!

A James Bond-sorozat ez idáig egyetlen Oscar-díjas főcímzenéje, Adele szerzeménye, a Skyfall hangzott el Fellegi Anna előadásában, aki elsősorban amúgy a zenekar egyik hegedűse, de most énekesi tehetségét is megmutatta.

Magyar filmzene ritka az ilyen koncerteken, mondja Hollerung Gábor, merthogy a magyar filmzeneszerzők művei meglehetősen sajátosak, és nem is igazán alkalmasak zenekari, közönséget szórakoztató előadásra. Ritka kivétel azonban a Szabadság, szerelem c. film, amelynek igaz, nem magyar a zeneszerzője (Nick Glennie-Smith), mégis – s talán épp ezért is - nemes egyszerűséggel a magyar himnuszból használ fel motívumokat, s alkot egy, a film hangulatához és mondanivalójához passzoló, kifejezetten élvezhető szerzeményt.

A „hivatalos befejezés”-ig, mely jelzőt azonnal megértettük, ugyancsak közkedvelt zenék csendültek fel – 1. John Williams:  Jurrasic Park c. filmhez írt zenéje; 2. James Horner gyönyörű dallamai a Titanic c. filmből, melyet a koncerten közreműködő Budapesti Akadémiai Kórustársaság énekkara adott elő; 3. Hans Zimmer, az afrikai népzenére alapozott szerzeménye A nap könnyei (Copano) c. filmből, amelyben Tóth Olivér szólista közreműködött az énekkar mellett; 4. Klaus Badelt: A Karib-tenger kalózai c. filmhez írt remekműve ugyancsak mindig jó érzéssel tölti el a hallgatót.

Ráadásként, és ezzel a koncert (vég)zárásaként a szintén elmaradhatatlan és kihagyhatatlan Star Wars dallamaival vettünk búcsút a ma esti kellemes (film)zenei élménytől.

A filmzene szimfonikusokkal ötvözve mindig egy nagyszerű és csodálatos zenei élményt jelent, így nem volt kérdés, hogy felkerüljön kulturális programjaink listájára a ma esti Hollywoodi Csillagok szimfonikus filmzenekoncert a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Olyannyira bebiztosítottuk részvételünket, hogy a jegyeket már január végén megvettük. Tettük mindezt abbéli meggondolásból is, hogy 1. a tavaly augusztusi Filmzene Fantázia ugyancsak szenzációs volt; 2. bíztunk benne, hogy semmi olyan nem jön közbe, ami miatt nem tudunk elmenni! :)

Apropó, nem tudunk elmenni! Nos, az időjárás igencsak kétségessé tette a program megtartását, ugyanis egész délelőtt zord idő uralkodott viharos széllel, és – kisebb-nagyobb megszakításokkal – szakadt az eső! :( Valamikor 14 óra után tűnt úgy, hogy talán abbahagyja, mert felszakadoztak a felhők, sőt, kisütött a nap is! 15 óra előtt felnéztem az esemény honlapjára, s ott már – legnagyobb örömünkre – azt olvastam, hogy a koncert megtartására készülnek! :)

A színházba rendben és kényelmesen megérkeztünk, s bár, egész kellemesre feltornázta magát a hőmérséklet, mindenképpen okos gondolatnak bizonyult, hogy vittünk magunkkal plédeket, mert félidőtájban jólesett a vállunkra terítve beleburkolózni. ;)

Ahogyan azt a program ismertetője is írta, ma este nemcsak a nyári éjszakai égboltban gyönyörködhettünk a Margitszigeten, hanem Hollywood legnagyobb csillagai is beragyogták a színpadot. A koncerten a mozifilmek mára már ikonikussá vált filmsztárjai – Tom Cruise, Russel Crowe, Tom Hanks, Harrison Ford, Mel Gibson és Johnny Depp - kaptak egy-egy blokkot, melyekben az érzéseinkre/érzelmeinkre ható élő zene tökéletes egészet alkotott a háttérben vetített filmrészletekkel, megmutatva a zene és a karakter erejével az adott filmszínész magával ragadó alakítását. Az előadásban olyan, világszerte népszerű közönségsiker vagy díjnyertes filmek zenéi csendültek fel, mint a Mission: Impossible, a Gladiátor, a Forrest Gump, az Indiana Jones, A Rettenthetetlen vagy a Karib-tenger kalózai.

Ezúttal is pompás zenei élményben volt részünk, és szívesen hallgattuk volna még tovább ezeket a csodálatos filmzenéket a Budapest Symphony Orchestra fantasztikus feldolgozásában/előadásában, de sajnos, egyszer minden jónak vége szakad… :( Nagyon örültünk, hogy az előadás idejére az időjárás kegyes volt hozzánk, igaz, a koncert vége felé már meglehetősen közelről és fenyegetően érkeztek a villámlások. :(

Valamikor 2018. ősz-tél tájékán olvastam hírlevélben, hogy 2019 nyarán koncertet ad Budapesten a Dead Can Dance. Nevükkel és különleges zenéjükkel az 1992-ben bemutatott Világok arca: Baraka című természetfilm kapcsán találkoztam először. Ron Fricke rendező e kísérleti dokumentumfilmjének csodálatos képeit tökéletesen egészítette ki az ausztrál, stílusilag nehezen besorolható Dead Can Dance zenéje. Különlegességüket az adja, hogy mediterrán, afrikai, kelta, középkori, és reneszánsz hatások egyaránt jelentős súllyal fedezhetőek fel alkotásaikban. Két állandó tagja Lisa Gerrard és Brendan Perry, akiket amúgy, több vendégzenész is segítette a koncerten.

Közülük meg is említem David Kuckhermann nevét, aki ütőhangszeres zenészként tevékenykedik a zenei életben, illetve működött közre a ma esti koncerten. Amikor beléptünk az aréna nézőterére, hogy a helyünket megkeresve várjuk a kezdést, nem értettük a sötétbe borult lelátókat, sőt, meglepve láttuk és hallottuk, hogy egy fiatalember különböző érdekes „hangokat kibocsátó” hangszeren zenél a színpadon?! Arra gondoltunk, milyen jófej, hogy a koncertkezdésig szórakoztatja a közönséget! Csakhogy nem erről volt szó… Később olvastam egy beszámolóban, hogy a szervezők úgy képzelték/tervezték, hogy a német zenész amolyan „előként” hangolja rá a közönséget az est fő fellépőire!? Mindezzel csak egyetlen apró probléma volt… a közönség nagy része minderről mit sem tudott. :(

Ez a kis bemelegítő/hangszerbemutató nagyon érdekes volt, ugyanakkor ez azt is eredményezte, hogy a koncert a meghirdetettől eltérően majd’ 3/4 órával később kezdődött. :(

Egy picit tartottam tőle, miként is fogjuk érezni magunkat a koncerten,  még ha a Baraka film kapcsán, illetve Feri san jóvoltából készített válogatás CD alapján volt is elképzelésünk a ránk váró zenei élményről… Nos, leírhatatlan az érzés, amely a DCD hangzás megszólalásának első pillanatától magával ragadta az embert, s nem is eresztette el egykönnyen! A közel 2 órás koncertnek a zene, a hangszerek és az emberi (ének)hang volt a főszereplője! :)

Nagyon örültem, hogy a 2013. évi HAVASI-koncert után, újra láttuk és hallottuk Lisa Gerrardot, de az igazat megvallva, eleinte nem is voltam biztos benne, hogy őt látom a színpadon… valahogy külsőleg nagyon megváltozott!?...

Kb. 2 héttel az esemény előtt döntöttük el, hogy elmegyünk a The Piano Guys formáció koncertjére, miután adódott egy kedvezményes jegyvásárlási lehetőség. Ahhoz képest, hogy „A zongoristák” közel 8 éve zenélnek sikerrel, mi semmiféle információval nem rendelkeztünk róluk, mindössze a YouTube-on fellelhető videók megnézése alapján gondoltuk úgy, hogy élőben is meghallgatjuk őket.

The Piano Guys alapvetően egy amerikai duó Jon Schmidt-tel és Steven Sharp Nelsonnal, de a formáció kiegészül még két alkotói taggal, Paul Andersonnal és Al van de Beekkel. Nevüket egy utahi zongoraüzlet neve után választották (The Piano Guys), amelynek tulajdonosa Paul Anderson. Paul a szokástól merőben más módon kívánta forgalmazni a zongoráit. Úgy tervezte, hogy a potenciális vásárlóit szórakoztató zenés videókkal vonzza be, amelyekben az üzletében kapható hangszerek szerepelnek. Ekkortájt sétált be az üzletbe Jon Schmidt, aki már szép kis karriert tudhatott magának szóló zongoristaként, és épp a környéken volt koncertje. Megkérdezte Paultól, hogy gyakorolhatna-e az üzlet egyik zongoráján az esti fellépése előtt. Paul kapva kapott a lehetőségen, és megkérdezte Jont, hajlandó lenne-e szerepelni a videóiban, ami mind az üzletet, mind Jont reklámozza. Jon később úgy gondolta, hogy fiatalkori jóbarátja, Steven Sharp Nelson is tökéletesen beleillene a zenei elképzelésekbe. Steven elsősorban csellista, de számos más hangszeren is játszik. Forradalmian új megközelítése a csellóhoz, valamint remek videós ötletei egyedi hangzást és látványt adnak a produkcióknak. Al van de Beek ugyanabban az utcában lakott, ahova Steven költözött. Amikor megtudta, hogy az új szomszéd zenész, áthívta magához, hogy megmutassa otthoni stúdióját. Zeneírás közben hamar megtalálták a közös hangot. Végül Al is besegített a zenék írásába, és azóta is az ő stúdiójában veszik fel az albumokat.

A formáció elsősorban saját YouTube-csatornájával vált híressé, ahol népszerű dalfeldolgozásokat, illetve saját szerzeményeket adtak ki egyedi stílusban és sajátos helyszíneken (csodálatos esőerdőkön, hegycsúcsokon, vagy éppen építészeti remekműveken) felvett videoklipek kíséretében. A zenei repertoár széles - az örök klasszikusoktól napjaink slágeréig több kedvelt zenemű, illetve zeneszám megtalálható. E koncerten sem volt ez másképp! A teljesség igénye nélkül

– ThePianoGuys-köntösbe öltöztetve hallottuk pl. a Coldplay – A Sky Full of Stars, a U2 – With or Without You, a One Direction – Story of My Life és Christina Perri - A Thousand Years című slágerét;

– szenzációs volt a klasszikusok remekművei által inspirált Steven-szerzemény, a The Cello Song (Bach is back with 7 more cellos), de magával ragadó volt a OneRepublic Secrets című dala, amely tökéletesen összeillett Beethoven 5.szimfóniájával (ez a produkció az egyik kedvencem);

– kellemes hangulatot adott Jon 17 éves korában írt Waterfall című szerzeménye;

– új értelmezést nyertek kedvenc filmzenéink is, mint pl. a Let it go (Frozen c. film) vegyítve Vivaldi Tél (Négy évszak) című tételével; a Kung Fu Piano: Cello Ascends remekmű a Kung Fu Panda c. film Oogway Ascends dallamára; A Million Dreams a The Greatest Showman című életrajzi ihletésű dráma-musicalfilmből; vagy éppen Ennio Morricone által írt The Mission című film zenéje ötvözve a How Great Thou Art c. svéd népdallal;

– érdekes/izgalmas elegyet képezett Rachel Platten & Dave Bassett Fight Song című dala megfűszerezve az Amazing Grace dallamaival.

Az első blokk vége felé Al van de Beek is színpadra lépett egy produkció erejéig. Cliff Richard (It’s Gonna Be) Okay című dalát énekelte el. Ma este ez a dal volt a másik kedvencem. Azon túl, hogy nagyon klassz volt a dal, meglepett, hogy Alnak mennyire jó hangja van! Szívesen hallanám őt még több (közös) dalt énekelni! :)

Mindent összevetve, nagyon kellemes zenei élményben volt részünk, és egyáltalán nem bántuk meg, hogy elmentünk a koncertre. Ami egy kicsit szokatlan volt számunkra, hogy Jon és Steven a megszokottnál talán, kissé több és hosszabb összekötő szöveget mondott az elhangzó zeneszámok között!? ;) Minden bizonnyal hézagos angoltudásom éreztette velem így, merthogy sajnos, az elhangzottak nagy részét nem értettük! :(