Emlékmorzsák

Az idei HAVASI Symphonic koncertre szokásunk szerint már az előző évi koncertet követően megvásároltuk a jegyeket, részben az elővásárlási kedvezmény miatt, részben, hogy az általunk preferált helyre tudjunk ülni.

Furcsállottam, hogy a koncert napjának közeledtével elég gyakran futottam bele a koncertet reklámozó hirdetésekbe. Kíváncsiságból megnéztem, mennyire fogytak a jegyek, s míg a délutáni előadásra szinte az összes jegy elkelt, az esti előadásra csak fél házat mutatott a jegyiroda oldala.

Megérkezve a Budapest Sportarénába el is foglalhattuk a helyünket, s bizony közeledve a kezdés időpontjához, nagyon úgy tűnt, hogy marad a fél ház. Vajon, mi történhetett?!

A koncert a 10 perces türelmi idő kivárása után kezdetét vette. Már-már azt gondoltam, hogy Balázs nem is kíván szólni hozzánk, de a koncert első részének közepe táján megtette.

Üdvözölt bennünket, majd két nagy hírt osztott meg velünk. Elmondta, hogy immár 30 aréna koncertet tudhat maga mögött (Gratulálunk!!!), amit teljes egészében a közönség szeretetének és támogatásának köszönhet. Emellett idén ünnepelte 50. születésnapját (Boldog születésnapot!!!), ahogy fogalmazott, későn érő típus, aki tulajdonképpen „előttünk nőtt fel” az elmúlt 13 évben, amióta létezik a HAVASI Symphonic.

Az est megható pillanata volt egy új zenei tétel, A bohóc könnyei bemutatása. Balázs szerint a mű üzenete egyszerű, de annál fontosabb: merjünk önmagunk lenni, hallgassunk a szívünkre, ne másokra.

Később őszintén mesélt arról, hogy a 20-as éveiben sokszor elveszettnek érezte magát. Mégis ekkor születtek a szeretet teljesebb témái - mintha a zene egyfajta pajzsként védte volna a sötétségtől. Példaként említette egyik kedvenc művét, a Napsugár című darabot.

A szeretet különleges erejéről szólt a következő tétel, amelyet az arénában ülő három legfontosabb embernek ajánlott: feleségének, kislányának és kisfiának. Mindezt egy személyes megjegyzéssel egészítette ki, miszerint feleségével előző nap ünnepelték a 15. házassági évfordulójukat (Gratulálunk!!!).

A hangulat ezután játékosabb irányt vett: a ’80-as évekbeli filmsorozatok szintetizátor-alapú zenéi ihlették a következő kompozíciót.

A hazaszeretet témáját feldolgozó művet, Balázs az egyik legfontosabb alkotásának tartja. A darabban közreműködött Pál Eszter, Pál István Szalonna és bandája, akik autentikus hangzással tették teljessé az élményt.

Ezután szünet következett, melyre nem igazán értem, miért volt szükség, mert szerintem, ez megszakította a lendületet és a hangulatot is megakasztotta.

Az este második felében Balázs egy igazán szép hasonlattal élt: szerinte egy zenei téma olyan, mint egy palackposta – az ember megalkotja, útjára engedi, és utána saját élete lesz. Így született meg a Shall We Dance, amelyet a Covid alatti, családdal töltött szeretetteljes percek inspiráltak. A történet itt nem ért véget: egy évvel ezelőtt egy művész nehéz időszakában hallotta meg a témát, hozzátette a saját élményeit, és a közreműködésével dal lett belőle. Ez a művész pedig nem volt más, mint Radics Gigi. Amikor megszólalt a dal, az arénában kigyúltak a mobilfények – igazi romantikus hangulatot idézve.

Balázs felidézte húsz évvel ezelőtti álmát, miszerint a HAVASI Symphonic képes lesz megállni a helyét a világ színpadain a legnagyobb produkciók mellett. Nos, ez az álom mostanra valóra vált, sőt, a megvalósulás folyamata napjainkban is tart.

Újdonságként mutatta be Az elfeledett mese című tételt, amely a magyar lélek sokszínűségéről mesél, milyen szenvedélyes, vidám vagy épp szomorú magyarnak lenni.

A koncert filozofikus pillanatai közé tartozott a Nincs idő című tétel, amely az idő természetét vizsgálta. Balázs szerint a múlt csupán emlék, a jövő pedig az agy lehetséges verziója, míg a jelen folyamatosan tart – szinte maga az örökkévalóság. A műben hallható kattogás, mint egy óraketyegés, arra hívta fel a figyelmet, hogy ha mindannyian erre koncentrálunk, akkor közösen a jelenben létezünk.

Visszajelzésekből kiderült, hogy a közönség különösen szereti a szóló zongoratételek bensőséges hangulatát, így Balázs egy sorozatot hozott létre ezekből a nyugodt darabokból. Ízelítőként a Storm átdolgozott változatát hallhattuk, amely egy lebegő, súlytalan érzést keltett. A különleges hatást azzal érte el, hogy bal kezével hármas, jobb kezével pedig folyamatosan négyes hangcsoportokat játszott, amely amúgy komoly koncentrációt igénylő technikai bravúr.

Balázs szabadidejének egyik kedvenc elfoglaltsága a szörfözés, amely nemcsak szórakozás, hanem életfilozófia is számára: van szabad akarat, de vannak dolgok, amelyeket el kell fogadni. Ez inspirálta a 28 hullám című tételt, amelyben valóban 28 (megszámoltam!) apró dallamhullám bontakozott ki.

Balázs a színpadon lévő művészek közötti különleges kapcsolatról is mesélt. Valaki marketingfogásnak gondolta a dob és a zongora kombinációját, amelyen Balázs meglepődött, mert szerinte, ilyet nem lehet kitalálni. Endivel gyerekkori barátok, és bár külsőségekben különböznek, a zenei összhang tökéletes. Ennek jegyében hangzott el a Freedom és a The Duel.

Az est végén Balázs kiemelte, hogy a legnagyobb inspiráció számára a közönség reakciója. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a közösségi médiában terjedő visszaélésekre, és bemutatta a HAVASI Clubot, amely egy biztonságos online felület, ahol rövid regisztrációt követően több száz szerzemény és koncertfelvétel válik elérhetővé, illetve a jövő évi koncertre kedvezményesen válthatjuk meg jegyünket.

A finálé keretében elhangzott a Storm. Balázs bemutatta zenésztársait: Grósz Arthur - billentyűk; Simkó-Várnagy Mihály - basszusgitár és cselló, Horváth András Ádám - gitár, Varga Zoltán és Dzhanda Vitaliy - ütősök, Endi, Szirtes Edina Mókus, Bojtos Luca, Budapest Art Orchestra, VoiceStation, Wonderland Show Company és külön kiemelte a technikai stábot. Mindannyiukat jól megtapsoltuk, és miután egy tapsmérő szerint is korrekt munkát végeztünk, kiérdemeltünk még egy tételt (Golden Eagle). Legvégül pedig elhangzott az elmaradhatatlan Tavaszi szél.

Nos, nem tudom, de meglátásunk szerint a koncert nem olyan volt, mint amit az elmúlt években láthattunk. Persze, a látványos színpadkép, a lenyűgöző fénytechnika, kiváló zenészek, előadók és táncosok ezúttal is megvoltak, mégis… a korábbi évekhez képest mintha szerényebb és egyszerűbb lett volna ez az este. Természetesen, ettől függetlenül jól éreztük magunkat, hiszen kedveljük Balázs zenéjét, mégis… valahogy az a bizonyos euforikus hatás ezúttal elmaradt.

No, azért ott leszünk jövőre is! Regisztráltunk a HAVASI Clubba és meg is vettük a jegyeket, igaz, technikai okokból ezúttal a délutáni előadásra.

Az Operaház novemberi hírleveléből értesültem erről az előadásról. Bár, az opera műfaja ezidáig nem érintett meg, sőt, mégis úgy gondoltam, ennyi idősen, adjunk neki egy esélyt, egyúttal életemben először ülök be előadásra az Operába. Az, hogy mennyire jó ötlet Mozart Varázsfuvolájával beavatódni az opera világába, nem tudtam, de tán méltán ismert darab lévén, bíztam a megérzéseimben. Bár, Cili jártasabb e zenei műfajban, némi fenntartás benne is volt, de végül, a jegyvásárlás mellett döntöttünk.

Amúgy megkérdeztem a MI-t (Mesterséges Intelligencia) is, és a Varázsfuvolát az egyik legjobb választásnak tartja első operának, mert könnyen befogadható, játékos, mégis mély tartalmú mű, amely szinte minden korosztályt megszólít.

Az Operaházba kényelmesen megérkeztünk, sőt, szintén az MI javaslatát figyelembe véve, előbb is értünk oda, hogy kívülről és belülről is legyen idő megcsodálni ezt a gyönyörű épületet. A Magyar Állami Operaház Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező, és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján. A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek működtek közre.

Kis idő múlva a helyünket is elfoglalhattuk. A III. emeleti középülés 8. sorába szólt a jegyünk, amelyre rátalálva, hangolódni kezdtünk az előadásra.

Az MI által adott hasznos tanácsok és tudnivalók segítették a rákészülést, izgatottan vártam az előadást. Amint azt már írtam, a Varázsfuvola ideális első operaélmény: mesés, humoros, mégis mély, és Mozart zenéje olyan univerzális nyelven szól, amit bárki megérthet. Nem kell „operarajongónak” lenni ahhoz, hogy élvezzük – elég, ha hagyjuk, hogy a zene és a látvány magával ragadjon. Nem csak ének van benne, hanem prózai dialógusok is, így közelebb áll a színházhoz, mint a „klasszikus” operák. Bár tele van szimbólumokkal, alapvetően egy mesés kaland, ami nem igényel előzetes opera-ismeretet. A Varázsfuvola szimbolikája a jó és rossz, fény és sötétség, értelem és érzelem örök küzdelmét mutatja be.

A cselekmény röviden a következő: Tamino herceg egy óriáskígyó elől menekül, majd ájultan összeesik. Az Éj királynőjének három udvarhölgye megmenti, és megmutatják neki Pamina képét, aki az Éj királynő lánya. Tamino azonnal beleszeret. Az Éj királynő arra kéri Taminót, hogy szabadítsa ki Paminát Sarastro templomából, ahol a lány raboskodik. Tamino mellé szegődik a vidám, kissé félszeg madarász, Papageno, aki inkább jókedvre és szerelemre vágyik, mint hőstettekre. Tamino kap egy varázsfuvolát, Papageno pedig egy varázshangszert, amelyek segítik őket útjukon. Kiderül, hogy Sarastro nem gonosz, hanem a bölcsesség és fény ura, aki Paminát az Éj királynő befolyásától védi. Tamino és Pamina szerelme próbákon megy keresztül: hallgatás, félelem, tűz és víz próbája. Ezek során bizonyítják tisztaságukat és hűségüket. Papageno közben saját párját, Papagenát keresi, és végül megtalálja – az ő története humoros ellenpontja Tamino komoly beavatásának. Az Éj királynő bosszút forral, de végül elbukik. A darab végén a fény, a bölcsesség és a szeretet győzedelmeskedik, Tamino és Pamina egyesül, Papageno és Papagena is boldog párként zárják a történetet.

Két felvonásból áll, így nem túl hosszú, de elég tartalmas ahhoz, hogy igazi élményt adjon. A prózai rész magyarul, az ének azonban német nyelven hangzott el, amelynek megértésében segített a magyar nyelvű felirat (amúgy még angol nyelven volt feliratozva).

Mozart örök klasszikusát Szinetár Miklós rendezésében láttuk. A főbb szerepekben Kovács István (Sarastro), Szappanos Tibor (Tamino), Tetiana Zhuravel (Az Éj királynője), Szemere Zita (Pamina), Sándor Csaba (Papageno) és Anija Lombard (Papagena) léptek színpadra. Az OPERA zenészeit Tóth Sámuel Csaba vezényelte.

Az előzetes rákészülés mindenképpen hasznosnak bizonyult, mert így valóban érthető(bb) volt a történet, zeneileg tényleg nem volt megterhelő, sem „nehezen emészthető”. Alapjában véve még élvezetesnek is mondanám, de azt nem gondoltam volna, és elnézést kérek ezen opera kedvelőitől, hogy a története ennyire bárgyú. Pontosabban a meseszerű történettel nem is lenne baj, inkább a párbeszédek és a dalok szövegei sikeredtek „túl egyszerűre”. Bizonyára nekem voltak nagyok az elvárásaim, és abban az időben, amikor íródott a szöveg, ez teljesen rendben volt?! Ez persze közel sem jelenti azt, hogy elvette a kedvem további operák megnézésétől, sőt, kíváncsivá tett, milyen más darabok várnak még rám. Szóval, biztosan lesz még folytatás…

André Rieu koncertjére elsősorban Cili szeretett volna elmenni 2024 novemberében, főleg, miután látta az ajánlót a TV-ben, csakhogy a 2024-es koncertre már minden jegy elkelt. Ám, amikor 2024 októberében hírül adták, hogy a holland hegedűművész és karmester 2025 novemberében visszatér Magyarországra, már résen voltunk.

A „keringő király” néven is ismert Rieu az MVM Dome-ban adott koncertet számos nemzetközileg elismert szólistával, valamint híres, nemzetközi összeállítású Johann Strauss Zenekarával, amely a világ legnagyobb magánzenekara.

Magyarországra való visszatérésével kapcsolatban Rieu a következő gondolatokat osztotta meg: „Boldog vagyok, hogy visszatérhetek Magyarországra! A magyar közönség energiája és szenvedélye mindig lenyűgöz! Alig várom, hogy közösen átéljünk egy felejthetetlen estét”.

Nos, valóban látványos estében volt részünk, amelyen az opera, a musical és operett időtlen klasszikusai, valamint gyönyörű filmzenék, népszerű dallamok és természetesen romantikus keringők szólaltak meg. Az este során Rieu vezénylésével a Johann Strauss Orchestra kalauzolt végig minket a zene és a tánc birodalmán. Bár, az operett és a keringő világa megkívánja a színességet, a csillogást és a fényeket, a produkció olyan volt, mint egy művészeti alkotás. A pillanatokat átjárta a kedves humor, miközben csodáltuk a pazar ruhakölteményeket - a zenekar női tagjai a szivárvány minden színében (kék, lila, rózsaszín, sárga, zöld) pompázó estélyit viseltek, miközben elvarázsolt bennünket a lenyűgözően színes és pompás fényekben tündöklő színpadkép, amely már-már kicsit túl sok is volt a lépcsőzetesen elhelyezett, hatalmas virágcsokrokkal szegélyezett zenekar és a szintén nagyon színes háttérvetítés látványától.

Meglepő, mert nem éppen megszokott módon Rieu összekötő szövegei tolmácsolva is eljutottak hozzánk Péterffy Lili énekesnő segítségével. Ennek köszönhetően ismerhettük meg a szintén holland Emma Kok történetét, aki 2021 óta turnézik Rieu-vel. A fiatal lány gyomorbénulással és tápszondával él, de nem adta fel álmait, hogy ismert énekesnő legyen. Az általa slágerré vált Voilá-t és a karácsonyi hangulatot megalapozó Let it go-t hallhattuk tőle.

Amint azt már a beszámolóm elején említettem, Rieu zenekara, illetve a műsorában fellépő művészek szinte a világ minden tájáról képviseltették magukat, köztük szerepelt Rieu három tenorjának egyike, a vajdasági magyar operaénekes, Mavrák Béla.

Rieu mindvégig gondoskodott a közönség jó hangulatáról, de a koncert vége felé elhangzó Kék Duna keringő aratta a legnagyobb sikert: sokan felpattantak, és párjukkal táncra perdültek. A többszörös finálé tovább fokozta az élményt, amelynek végén a latin blokk – Tutti Frutti, Macarena és La Bamba – még azokat is megmozgatta, akik addig ülve maradtak.

Bár ez a zenei stílus nem az én világom, mégis jól éreztem magam, mert magával ragadott a zenekar profizmusa, a látvány, az előadás hangulata.

Amikor kb. fél évvel ezelőtt megérkezett a szervezők hírlevele JodokCello magyarországi fellépéséről, nem volt kérdés, hogy ott a helyünk. A Budapest Kongresszusi Központ adott otthont Jodok Vuille, művésznevén JODOK CELLO, svájci crossover csellista előadásának. Jodok különleges módon ötvözi a klasszikus hangzást a modern pop- és filmslágerekkel. Az IL DIVO júniusi koncertjén már kaptunk egy rövid ízelítőt Jodok csellójátékából, én azonban már 2023 szeptembere óta követem az Instagramon, így különösen izgatottan vártam a ma esti koncertet.

A zürichi világpremier után Budapestre is elérkezett ez a produkció, amelyben olyan ismert és kedvelt előadók dalai szólaltak meg újragondolt formában, mint Billie Eilish, Michael Jackson, David Guetta, Ed Sheeran, Bruno Mars, Metallica, Coldplay vagy Ludovico Einaudi. A koncert Bach Ave Maria átiratának gyönyörű dallamaival indult. Egy-két zeneszám elhangzása után Jodok magyarul köszöntött bennünket a „Sziasztok, kedves budapestiek!” mondattal. A világhírű slágerek, népszerű filmzenék és medley-csemegék közepette elmesélte Rúzsa Magdival történő véletlen találkozását a Budai Várban, amikor is Magdi Érj hozzám! című számát kezdte el játszani és az énekesnő váratlanul csatlakozott hozzá. Az est stílusosan a Time To Say Goodbye dallamaival zárult.

Egy cselló, egy mosoly, és egy est, ami örökre velünk maradt. Felejthetetlen koncertélményben volt részünk. Jodok kedves személyisége még az erkély utolsó soráig is elért. Videóin keresztül is azonnal megérinti az embert, de élőben még inkább: mosolygós, szeretetet sugárzó arca és egyedi előadásmódja különleges hangulatot teremtett. Bár manapság népszerű dolog ötvözni a klasszikus zenét a popslágerekkel, Jodok átiratai kifinomult érzékkel készültek, így minden darab új életre kelt.

Cselló, fények, varázslat - a látványvilág és a fényshow tökéletes összhangban volt a zenével. A színpadkép egyszerűnek tűnt: Jodok egy bárszéken ülve csellózott a középpontban, háttérvetítéssel és játékos fényekkel körülvéve – mégis teljesen betöltötte a teret. Gyakran nevezik mezítlábas zenésznek, merthogy videóiban legtöbbször mezítláb láthatjuk őt. A koncert vége felé a Latin-medley elején erre is sor került egy aranyos jelenet keretében, amikor is Jodok egy laza mozdulattal lerúgta lábáról a cipőt, és így játszott tovább.

A koncert vége felé Jodok fantasztikus örömhírt osztott meg velünk: 2026. november 11-én újra Budapestre érkezik, ezúttal a Sportarénába. (Természetesen, amint lehetőség adódott, meg is vettük a jegyeket.)

Ha felkeltettem valaki érdeklődését e kis beszámolómmal, de még hezitál, nézze meg az alábbi koncertfelvételt - ugyan nem Budapesten készült, de a program azonos – utána biztosan nem fog tudni ellenállni a jegyvásárlásnak!

Értesülve Mary szeptemberi hírleveléből a 108. MusicalPlusz novemberi előadásáról és a fellépő művészekről, Cilivel történő egyeztetést követően meg is vettem a jegyeket.

Nagyon vártuk a délutánt, és reméltük, hogy kedvenceinktől ezúttal is nagyszerű dalokat hallunk. Gabit, Gézát és Petit már jól ismerjük, Kittit a Margitszigeten júniusban látott Rudolf-előadás kapcsán ismertük meg, Tarlós Ferenc ezidáig azonban ismeretlen volt számunkra. Feriről dióhéjban annyit lehet tudni, hogy mohácsi születésű, Pécsen járt gimnáziumba, s már 10 évesen Nyilas Misit alakította a Légy jó mindhalálig című musicalben a Pécsi Nemzeti Színházban.

Géza lett kinevezve műsorvezetőnek, miután - elmondása szerint - kissé késve érkezett. Sziporkázott egész délután, humorizált, vicceket mesélt, de természetesen, énekelt is.

Gabit régen láttuk-hallottuk, ezért az ő szereplésének külön örültem. Amint azt már egy-két alkalommal megtette, ezúttal is kedveskedett nekünk különlegességgel, amikor is operát énekelt. Fantasztikus volt. Géza nyilatkozott elismerően róla, miszerint lehet bármilyen napszak vagy bármilyen helyzet, Gabinak CD minőségben szólal meg a hangja.

Peti végre mosolygott, mégpedig első perctől az utolsóig. Igaz, legnagyobb sajnálatunkra, csak az első részben tudott velünk lenni, annak végén ugyanis elköszönt, mert Debrecenbe ment Viktóriát játszani. No, de addig csodás dalokat hallottunk tőle! Kittivel nagyon helyesek voltak együtt. Peti el is mesélte, hogy a Rudolf próbái alatt nagyon egymásra találtak, természetesen, kizárólag munkatársilag (néhányan már többet is beleláttak ebbe a szakmai/baráti kapcsolatba). Azt is megtudtuk, hogy februárban együtt fogják játszani a Valahol Európát a Magyar Színházban. Peti gyermekkorának meghatározója ez a zenei darab, amely – elmondása szerint – a lelkéig hatolt.

Feriről bizonyára még fogunk még hallani. Kiváló hang, magával ragadó előadásmód.

1. Bot Gabi – Sándor Peti: Ma nagyot nőtt az árnyék (Elisabeth)
2. Jenes Kitti – Egyházi Géza: Fantom-duett (Az Operaház Fantomja)
3. Sándor Peti: Üres szék, üres asztal (Nyomorultak)
4. Bot Gabi: Csodát éleszt ez az éj (A vörös Pimpernel)
5. Jenes Kitti – Sándor Peti: Tonight (West Side Story)
6. Tarlós Feri: Művész (Fame/Hírnév)
7. Egyházi Géza – Sándor Peti: Én vagyok Don Quijote (La Mancha lovagja)
8. Tarlós Feri: Heródes dala (JKSz)
9. Sándor Peti: Van válasz rá (Jekyll & Hyde)
10. Bot Gabi – Egyházi Géza – Tarlós Feri: Belle (Notre Dame de Paris)
11. Jenes Kitti – Sándor Peti: Ez most más (Rudolf)
12. Bot Gabi: Nessun dorma (Puccini)
13. Jenes Kitti – Sándor Peti: Értem születtél (Rudolf)

-szünet-

1. Egyházi Géza: A katedrális (Notre Dame de Paris)
2. Tarlós Feri: Így leszek csak én (Az őrült nők ketrece)
3. Bot Gábor: Himnusz (Sakk)
4. Egyházi Géza: Herkules főcímdal (Michael Bolton)
5. Tarlós Feri: Végre hazatérek (Az Aranyváros hercege c. musical-opera)
6. Bot Gabi – Egyházi Géza: O sole mio
7. Jenes Kitti: Látjuk-e még egymást valahol (Az Operaház Fantomja)
8. Egyházi Géza: Verona (Rómeo és Júlia)
9. Tarlós Feri: Jóbarát (Aladdin)
10. Jenes Kitti – Bot Gábor: Te rongyos élet (operett)
11. Finálé: Az élet szép - Valkay tanár úr dala (Légy jó mindhalálig)

Az RTL Klub Fókusz című műsorából értesültem erről a zenei produkcióról. A riport kellőképpen kedvelt csinált e programhoz, így hát, rákerestem a neten, és meg is vettem a jegyeket, igaz, Cilit ezzel kész tények elé állítva.

A SYNTHONY névre keresztelt zenei produkcióról – az ismertetőből és a fenti riportból – annyit lehetett tudni, hogy a lélegzetelállító vizuális elemekkel kiegészülő fantasztikus koncertshowban a legnagyobb elektronikus tánchimnuszok szólalnak meg egy szimfonikus zenekar, DJ-k és nemzetközileg ismert énekesek előadásában.

A koncertshowt kb. 40 percben a MANTRA duó (Tigran & Devenyi D.) produkciója vezette fel Blac (azaz BLaci) zenész és producer közreműködésével. Semmi infóm nem volt a duóról, de kutatva a neten megtudtam, hogy zenéjüket hipnotikus hangokkal és mély ritmusokkal „rituáléként” jellemzik, amely lélekkel teli és energikus ütemeken keresztül felébresztik érzékeinket, és minden ritmust személyes mantrává alakítanak. Mottójuk: Engedd el. Kapcsolódj. Add át magad. Tetszett a műsoruk!

(Legnagyobb meglepetésemre, amikor a beszámolómat „címkéztem” a blogomon, felugrott Tigran Vardanjan neve, vagyis, valahol-valamikor már találkoztam vele, illetve a nevével. Nos, kiderült, hogy még műkorcsolyázó sportolóként fellépője volt a 2011-es Kings On Ice rendezvénynek. 😊)

Rövid technikai átállást követően kezdetét vette a SYNTHONY koncertshow. A SYNTHONY egy egyszerű ötlettel Új-Zélandról indult: egy több mint 50 fős zenekar erejével emelni az élő elektronikus zene élményét. A klasszikus hangszerek precizitásának és az elektronikus ütemek dinamikus energiájának ötvözésével a SYNTHONY páratlan zenei élményt kínál. Két világot hidal át, mind az elektronikus zene rajongói, mind a klasszikus zene szerelmesei számára vonzó. Alapítása óta a SYNTHONY újraértelmezte az élőzenei színteret, folyamatosan fejlődik és kiterjeszti elérhetőségét a globális színpadokon. Minden egyes előadással a két műfaj legjavát hozza össze, egyedi atmoszférát teremtve, amely a hangzás és a látványosság fúziójába meríti a közönséget.

Válogatva az elmúlt 30 év jól ismert slágereiből, a Synthony - Adrián Ronda Sampayo karmester vezetésével - újraértelmezte Avicii, Bob Sinclar, Calvin Harris, Darude, David Guetta, Eric Prydz, Robert Miles, Swedish House Mafia és mások számait. Ahogy utána néztem, mintha a turné állomásain nem feltétlenül ugyanaz a tracklist hangzott el. A budapesti koncerten az alábbi zenéket hallhattuk:

1. Sunrise (Johann Strauss cover)
2. Pjanoo (Eric Prydz cover)
3. Summer (Calvin Harris cover)
4. The Bomb! (These Sounds Fall Into My Mind) (The Bucketheads cover)
5. Lady (Hear Me Tonight) (Modjo cover)
6. Toccata and Fugue (Johann Sebastian Bach cover)
7. Show Me Love (Robin S cover)
8. Infinity (Guru Josh cover)
9. Right Here, Right Now (Fatboy Slim cover)
10. Let Me Think About It (Ida Corr vs. Fedde Le Grand cover)
11. Cafe del Mar (Energy 52 cover)
12. Kernkraft 400 (Zombie Nation cover)
13. Spectrum (Florence + the Machine cover)
14. You & Me (Disclosure cover)
15. Adagio for Strings (William Orbit cover)
16. World Hold On (Children Of The Sky) (Bob Sinclar cover)
17. Ecuador (Sash! cover)
18. Children (Robert Miles cover)
19. Bohemian Rhapsody (Queen cover)
20. Losing It (FISHER cover)
21. Freed From Desire (Gala cover)
22. Levels (Avicii cover)
23. Don't You Worry Child (Swedish House Mafia cover)
24. Satisfaction (Benny Benassi cover)
25. Titanium (David Guetta cover)
26. You Got the Love (Candi Staton cover)
27. Seven Nation Army (The White Stripes cover)
28. Sandstorm (Darude cover)

Nagy-nagy várakozással voltam a koncert iránt, mégis picit csalódott voltam, mert nem teljesen azt kaptam, amire számítottam. Bár, az elhangzott zenék többsége ismerős volt, és a többségüket kedvelem is, azokat a zenéket nem válogattam volna be, amelyben nem igazán van (hagyományos értelemben vett) dallam. Nem ismerem a pontos, szakszerű kifejezést, de számomra csak egy hatalmas hangzavar lett abból, amikor a „ritmusgép” felgyorsítása – adott esetben – totálisan elnyomta a szimfonikusokat (pl. Right Here, Right Now c. zenében).

A fellépő előadók azonban fantasztikusak voltak. Nevüket a neten történő kutatást követően sikerült kideríteni, sőt, egy nagyon jó fotóra is bukkantam róluk (balról jobbra): Masha MnJoyan örmény származású énekes; Jeremy Redmore új-zélandi zenész, énekes-dalszerző, producer és író; Anna Brooks brit dzsesszzenész (szaxofon) és zeneszerző; Adrián Ronda Sampayo karmester; Elesha Paul Moses brit énekes és Sam Allen új-zélandi énekes dalszerző. Sam hangszíne nagyon kellemes. Anna szaxofonjátéka az Infinity-ben szuper volt. 😊

A Live Nation 2024. novemberi hírlevele arról a nagyszerű hírről értesített, hogy Robbie Williams bejelentette 2025-ös BRITPOP című lemezét felvezető turnéját (Live 2025), amelynek keretében Budapesten is fellép az MVM Dome-ban. Azonnal megnéztem „mit kóstálnak a jegyek”, s bár nem lepődtem meg a borsos árakon, egyeztettem Cilivel, majd meg is vettem a jegyeket a már jól bevált módon, a választott szektor utolsó sorában.

Nem meglepő, de nem érkezett átültetésről értesítő e-mail a koncert előtt néhány nappal, sőt, néhány hete már teltházról szóltak a hírek. (A koncert ajánlójában olvastam is, hogy Robbie Williams számos rekordot tart az élő fellépések terén. 2006-os világkörüli turnéjára több mint 1,6 millió jegyet adott el egyetlen nap alatt, az ezért járó Guinness Világrekord pedig a mai napig az övé.)

A koncert menetrendjéről azonban érkezett e-mail, miszerint 18:00 – Kapunyitás, 19:30 – The Lottery Winners, 20:40 Robbie Williams.

Kényelmesen és jó időben megérkeztünk az MVM Dome-hoz. A kapunyitás ekkorra már megtörtént, így a jegyvizsgáláson is hamar átjutottunk. Elindultunk a jegyünk szerinti szektor felé, majd nem kis meglepetésre, egy önkéntesként ott dolgozó kolleganő erősítette meg a jó irányt. Rátalálva a szektorra, el is foglaltuk a helyünket, ahonnan tökéletes rálátásunk volt a színpadra, még ha kissé távol is volt. Amúgy a színpad két oldalán elhelyezett kivetítő orvosolta ezt az aprócska problémát, így tényleg minden fontos részletet tökéletesen láttunk, ami a színpadon történt.

A jegyen „special guests”-ként feltüntetett előzenekar a jelzett időnél valamivel korábban lépett színpadra. A The Lottery Winners egy indie pop zenekar Leigh-ből, Nagy-Manchesterből, Angliából. A zenekart 2008-ban alapította Thom Rylance (ének/gitár), Robert Lally (gitár/ének), Katie Lloyd (basszusgitár/ének) és Joe Singleton (dob). Egy élő show-n fedezte fel őket a zenei mogul, Seymour Stein. 2020-ban kiadták saját címmel ellátott első albumukat. 2023-24-ben számos jelentős fesztiválon játszottak. 2025-ben a The Lottery Winners lett Robbie Williams Britpop turnéjának előzenekara. Thom Rylance, a zenekar frontembere szinte perceken belül megtalálta a hangot a közönséggel és nyerte meg magának őket (vagyis bennünket), némi túlzással meg is feledkeztünk, kinek a koncertjére is jöttünk valójában. Thom mint régi jó ismerősöknek mesélte el, Robbie Williams miként hívta fel őt, miután hallotta egy dalukat a rádióban, hogy csatlakozzanak a turnéjához. Számomra teljesen ismeretlen volt az együttes, de nagyon kellemes dalokat hoztak el a srácok, igazán jó volt hallgatni őket. Záróakkordként Thom megszavaztatta velünk (közönséggel) kedvenc Williams-dalunkat, amelynek eredményeképpen közösen elénekeltük az Angels-t.

Egy rövid technikai átállást követően, szinte percre pontosan kezdetét vette az est főattrakciója a kivetítőkön olvasható és közben hallható szöveggel, egy mostanság népszerű és napirenden lévő témát taglalva, miszerint, merre tart a szórakoztatóipar, amelynek fejlődését ma már a mesterséges intelligencia (AI) is erőteljesen befolyásolja, beleértve az élő eseményeket is?! (Jean-Michel Jarre gondolatai/szavai jutottak az eszembe.) Megjelent a kivetítőn Elvis Presley, Freddie Mercury és David Bowie AI-generált mása, mintha a múlt ikonjai a jelen, illetve a jövő technológiai vívmányaival küzdenének. A gondolatmenet végül arra jutott, hogy bár a szórakoztatóipar gyorsan fejlődik, az emberek szerepe a szórakoztatás tekintetében pótolhatatlan marad, hiszen a szórakoztatás továbbra is az emberi élmény alapvető és kifejező része. Ráadásul van köztük egy, aki mindenki másnál kiemelkedőbb – Robbie Williams. 😉

(Nem mintha szükség lenne rá, de szűk dióhéjban ideírom, hogy Robbie Williams az 1990-ben megalakult Take That tagjaként robbant be a köztudatba, de különböző problémák miatt 1995 júliusában elhagyta a zenekart. Egy évre rá George Michael Freedom című dalának feldolgozásával beindította szólókarrierjét. Bár, 2010 júliusában egy album (Progress) és egy turné erejéig ismét a Take That tagjaival dolgozott, ezután ugyanúgy szólóban folytatta tovább.)

Nos, Robbie valóban showmanként lépett színpadra, egyetlen cél által vezérelve, mégpedig, hogy szórakoztasson, persze, ez a fajta kölcsönös interakció közönség nélkül aligha valósulna meg. Mindezt valahogy úgy fogalmazta meg, hogy míg Michael Jackson a pop királyának hívta magát (később azzá is vált), Robbie úgy döntött, hogy a szórakoztatás királyának hívja magát, feltéve, ha a közönség ezzel egyetért, merthogy közönség nélkül csak egy mentális problémákkal küzdő ember lenne, aki magában ordibál.

Nem gondolnám, hogy szavakkal le lehetne írni… pontosabban, nem lenne sok értelme leírni a koncertet, mert a tizedét sem adná vissza az élménynek, amit az ember élőben átél, pláne, hogy manapság többek jóvoltából tucatnyi felvétel között csemegézhetünk a videómegosztó portálokon. Így erre nem vállalkozom, néhány gondolatot azonban megosztok a bejegyzést olvasóval…

A lenyűgöző színekben és fényekben pompázó LED-falak között zenészek, vokalisták és táncosok népesítették be a színpadot. Természetesen, Robbie megjelenése is showszerű volt, ahogy egy szétnyíló "fal" mögül, füstköddel körülvéve, megjelent egy fehér kezeslábasban és napszemüvegben, temérdek mikrofonállvány gyűrűjében, és zeneileg is (képletesen) a húrok közé csapott. Ehhez képest a búcsúzás jóval visszafogottabbra sikeredett, ugyanis a ráadás blokkban telefonok ezreivel a magasban, a közösen elénekelt Angels után, kezével szívet mutatva kisétált hátrafelé a színpadról, mögötte pedig visszazáródtak a koncert elején szétnyíló „falak”.

Látványos és élményteli kétórás showban volt részünk, amelyet illetően semmi kétségem nem volt, hiszen az általam 2006-ban látott koncert is fergeteges volt. Mindennek ellenére, bizonyára még jobban szórakoztam volna, ha jobb angoltudással megértem mindazt, amit Robbie mondott, mesélt és viccelt, de mivel ez nem így volt, szívesebben hallgattam volna inkább még több dalt tőle. Persze, megértem azokat is, akik azt mondják, hogy a dalokat otthon is lehet hallgatni, de, hogy kedvencünk oly közvetlen módon „beszélget” velünk, mintha barátként egy asztalnál ülnénk, nem pedig egy színpad-lelátó távolsága lenne köztünk, az csak egy koncerten adatik meg. A közönség iránta érzett szeretetének fontosságát nem is fejezhette volna ki jobban és meghatóbban, minthogy mély és nagyon személyes gondolatokat, érzelmeket osztott meg velünk, mint pl. hogy akkor kezdődött az élete, amikor találkozott a feleségével (Ayda Field), mert lehet, hogy sikeres volt előtte, de teljesen elveszett. Azóta van négy gyermeke is, akiket nem érdekel a siker és a stadionok, csak az, hogy ott legyen velük, merthogy Robbie szerint, ők nem a rocksztárt mentették meg, hanem az embert. A szerettei fontosságát a szavakon túl képekben is kifejezésre jutatta, amikor a koncert vége felé – élete „A oldalának” összegzéseképpen – elénekelte Frank Sinatra My Way című dalát, családi fotók sokaságával a háttérben lógó LED-falakon.

Robbie szót ejtett a Take That-es időszakról és zenésztársairól is, különösen Gary Barlowról. Ma este a The Lottery Winners tagjai közül Thom Rylance és Katie Lloyd közreműködésével adta elő a Relight My Fire című számot, amit annak idején nem ő, hanem Gary Barlow énekelhette el. Nincs kizárva, hogy kettejük rivalizálása vezetett oda, hogy a sikerek ellenére Robbie 5 év után otthagyta a zenekart. Nem tudom, ma este milyen érzések által vezérelve emlegette fel a múltat, de ahogy utána olvastam, ezt a korábbi koncertjein is megtette. Meglehet, egyfajta elégtétel az akkori sérelmekért, bár, úgy gondolom, nem lehet annál nagyobb elégtétel, minthogy a Take That tagjai közül évek óta ő büszkélkedhet teltházas koncertekkel.

Ami a dalokat illeti, a fentebb említetteken kívül műsorra került még a Let me Entertain You, a Rock DJ, a Strong, a Supreme, a Come Undone, a Millenium, a Feel és a Love My Life. A koncert vége felé hallhattuk a She’s The One című klasszikust, amelyet Robbie egy, az első sorban álló hölgynek énekelte el, akiről megtudtuk, hogy Hildának hívják és Norvégiából érkezett.

Amiről még nem ejtettem szót, de a koncertismertetőben is említésre került, az Robbie 25 éves szólókarrierjének összegző turnéját megkoronázó Better Man című zenés életrajzi film, aminek csak most, a bejegyzés megírása kapcsán néztem jobban utána, merthogy előtte semmiféle infóval nem rendelkeztem. Szóval, a Robbie életén alapuló, Michael Gracey által direktált film egyedülálló módon, Robbie szemszögéből meséli el életét, megragadva a rá jellemző szellemességet és fékezhetetlen lelkesedést. A film végigkíséri útját gyermekkorától kezdve, egészen addig, hogyan lett a Take That listavezető fiúbanda legfiatalabb tagja, majd rekordokat döntögető, páratlan sikereket elérő szóló előadó – miközben szembesül azokkal a kihívásokkal is, amiket a világhírnév és a siker hoz magával. A filmben Robbie egy CGI (Computer-Generated Imagery - 3D-s számítógépes grafika) majomként jelenik meg, amely kapcsán Michael Gracey elmondta, hogy miután Robbie egy táncoló majomhoz hasonlította magát, arra gondolt, mi lenne, ha Robbiet majomként ábrázolnák a filmben, elvégre ezt a történetet Robbie meséli el, és ő így látja magát?! Mindenképpen kíváncsi vagyok a filmre, aminek megnézését mihamarabb pótolni szeretném.

Amit még mindenképpen szeretnék megjegyezni, mert végtelenül szimpatikus gesztusnak tartottam és nagyon tetszett, hogy Robbie nem a megszokott módon (egy-két perces szólót engedélyezve) mutatta be a színpadon közreműködőket, hanem az adott zenésszel, vokalistákkal és táncosokkal külön-külön előadott egy-egy részletet valamilyen legendás dalból. Mindez egy hatalmas medleyt és fergeteges hangulatot eredményezett, ahol előkerült Ozzy Osbourne emlékére a Paranoid, majd a Pretty Woman (Roy Orbison), a Destiny's Child Survivor-je vagy éppen a Y. M. C. A. (Village People), és végül a Hey, Jude (Beatles).

S még egy megállapítás a végére - zűrös időszak(ok) ide, 51 év oda, Robbie hangja mit sem kopott az elmúlt évek alatt. Mindez leginkább akkor volt fülbeötlő, amikor a cappella – azaz hangszeres kíséret nélkül – énekelt. 😊

Több év kihagyása után tértünk vissza a MusicalPlusz nézői/látogatói közé, miután Mary (szervező) hírlevelében olvastuk a fellépők névsorát, közülük is elsősorban Egyházi Gézáét és Posta Victorét, akiket rég láttunk színpadon.

Az elmúlt években megkedveltük az utolsó sorok adta előnyöket, például, hogy nem kell elviselnünk a mögöttünk ülő(k) ficergését, ezért nagyon örültünk, hogy még akadt 2 db jegy a leghátsó sorba… ráadásul, az eseménynek (már több éve) helyet adó  Kőrösi Kulturális Központ nézőterének leghátsó sorából tökéletes a rálátás a színpadra!

Amint az a fenti képen is látható, a MusicalPlusz 106. fellépői (balról jobbra): Egyházi Géza, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi és Posta Victor.

Detti vállalta az elhangzott dalok felkonferálását, pontosabban Géza sebtében rátestálta ezt a feladatot, bizonyára nem volt betéve a kontaktlencséje, és a szemüvege sem volt kéznél. Mindezt tetézte azzal, hogy Detti bemutatásakor Bettit mondott, de Detti megkérte, hogy sose hívja őt így, mert nem szereti (amúgy Detti szerint a Bettina becézése a Betti).

Azt reméltem, ha már a fellépők száma kevesebb, akkor talán több dalt hallhatunk ma délután, de sajnos, nem így volt, merthogy a fellépők inkább „szöveges” szórakoztatással töltötték ki a dalok közti műsoridőt. Annak viszont nagyon örültem, hogy Victor elmesélt néhány kulisszatitkot az előadott dalok kapcsán, aminek humorossága némiképp ellensúlyozta, hogy a mai repertoárjában többségében öngyilkos jelöltek (József Attila, Javert felügyelő, Vronszkij gróf) dalait adta elő.  Igazán helyes történet fűződött Harry Bright (Mamma Mia! musical) szerepének elnyeréséhez is. A 2008-as Vámpírok bálja bemutató óta -, ahol Victor a meleg Herbert herceget játszotta -, az a megtiszteltetés érte 17 év után, hogy megkapta Colin Firth szerepét a Mamma Mia!-ban. Elmondása szerint, valószínűleg ő volt az egyetlen ember a világon, aki nem látta a filmet, mindössze annyit tudott róla, hogy Pierce Brosnan borzalmasan énekelt benne. Colin Firth neve jól csengett, így csettintett egy nagyot képzeletben, mondván az már valami, hogy egy ilyen kaliberű színész szerepét osszák rá. S ha már megkapta ezt a „komoly” szerepet, gondolta, megnézi a filmet is… Nos, hát, akkor szembesült a Colin Firth által alakított Harry Bright szerepével. 😉 Amúgy Géza tökéletesen jellemezte Victort, amikor a legintellektuálisabb előadónak nevezte, ugyanakkor e kis történetek kapcsán újra kiderült, hogy a komoly intellektus mögött egy nagyszerű humorú személyiség rejlik. Bár ezen oldalát ritkábban láthatjuk, már korábban is megtapasztalhattuk, hogy e téren is remekül brillírozik. Szóval, e kettősség jellemezte Victor mai szereplését. Bár, az Én, József Attila című musicalt 11 évig játszotta a Madách Színházban, nem láttuk a darabot, amit lehet, hogy sajnálhatunk, mert a ma elhangzott válogatás alapján nagyon tetszett. Az is nagy öröm, amikor Victor a fellépők között szerepel, hogy garantáltan zongora is felkerül a színpadra (ezúttal Marynek és Dettinek köszönhetően), és így a zongorajátékát (is) élvezhetjük. 😊

S ha már a humor fogalma szóba került, úgy gondolom, Géza személye is mindig abszolút garancia az önfeledt szórakozásra, merthogy kiváló sziporkái által okozott nevetéstől szem nem marad szárazon. Rég hallottuk őt is élőben énekelni, de hangjának fénye mit sem kopott azóta. 😊

Detti konferálásából azt is megtudtuk, hogy Zsuzsi a napokban ünnepelte a születésnapját, akit ezúton is sok szeretettel köszöntünk! 😊

Detti elbüszkélkedett, hogy Szente Vajk rendező felkérésére főszerepet játszik a Sisiről szóló Elisabeth musicalben, amely 2025 októberétől az Erkel Színházban lesz látható. Biztosak vagyunk benne, hogy Detti csodálatos Sisi lesz, hiszen már 2008-ban is lenyűgözött minket, amikor az Operettszínházban Kamarás Mátéval (Halál szerepében) együtt játszott főszerepet. 😊

Ma délután a következő dalok hangzottak el:

1. Vágó Detti-Egyházi Géza: Ördögi tánc (Jekyll & Hyde)
2. Vágó Zsuzsi: Férfi kell (Jekyll & Hyde)
3. Posta Victor: Egyveleg (Én, József Attila)
4. Vágó Detti-Egyházi Géza: Holnapután (Varga Bálint szerzeménye egy el nem töltött éjszakáról szól, amely nem következett be - ez Géza olvasata, míg Detti szerint, a dal egy egyéjszakás kalandról szól. Nos, mindenki döntse el magában, hogy a két megállapítás ugyanazt jelenti-e vagy sem…)
5. Posta Victor: Root beer reg (Billy Joel) – nagy kedvencem Victortól
6. Vágó Zsuzsi-Vágó Detti: For good (Wicked) – közös barátjuk írt rá magyar szöveget
7. Egyházi Géza-Posta Victor: Konfrontáció (Nyomorultak) – Victor elmesélte, hogy Gézától örökölte meg Javert felügyelő szerepét a Nyomorultak musicalben a Madách Színházban, a mostani kettősben azonban Géza Jean Valjeant alakította
8. Posta Victor: Javert halála (Nyomorultak)
9. Vágó Zsuzsi: Rebecca (Rebecca)
10. Egyházi Géza: Egy rózsaszál (János vitéz)
11. Vágó Detti: Más út nincs (Jégvarázs 2.)
12. Vágó Zsuzsi-Egyházi Géza: Ringó vállú csengeri violám

-szünet-

1. Egyházi Géza-Vágó Zsuzsi: Hogyha kell egy tánc (Elisabeth)
2. Posta Victor-Vágó Detti: Miért (Anna Karenina)
3. Egyház Géza: Vidd haza (Nyomorultak)
4. Vágó Detti: Palackba zárt idő (Rebecca)
5. Vágó Zsuzsi: Ez a csönd úgy fáj (Elfújta a szél)
6. Egyházi Géza-Vágó Detti: The prayer
7. Posta Victor: Álmot küldj, halálos éjt (Anna Karenina)
8. Vágó Detti-Vágó Zsuzsi: Vágyom rád (Jekyll & Hyde)
9. Egyházi Géza: Mondd, miért szeretsz te mást? (Máté Péter)
10. Posta Victor: Volt egy régi nyár (Mamma Mia!)

Ezt követően egy nagyon ügyes és meglepetésszerű átvezetéssel, illetve Victor vezetésével és irányításával köszöntöttük Maryt (is) a születésnapja alkalmából, annak ellenére, hogy a fellépők lelkére kötötte, hogy nehogy megpróbálják. Nos, megpróbálták, és a köszöntő a Halász Judittól ismert Boldog szülinapot dal volt Victor átiratában némileg újragondolva! 😊

11. Finálé: Fame/Hírnév

Amúgy, mi is jubiláltunk, ugyanis az 50. MusicalPluszunk volt, amelyen részt vettünk. 😊

Június 11-én érkezett Rákász Gergely levele, miszerint csapatával szeretne hozzájárulni a székelyföldi árvíz katasztrófa áldozatainak megsegítéséhez, és ezért - azon túl, hogy minden nyári koncertjére eladott jegyből 100 Ft-ot erre a célra fordít -, kitűzött egy jótékonysági koncertet, amelynek bevétele szintén ezt a célt támogatja.

Ezzel a Kispesti evangélikus Templomba ma estére szervezett Barocco koncerten történő részvételünkkel, Gergellyel közösen segíthettünk és „még szebb lett az együtt töltött idő”.

A meleg nyári napokból még ekkor is bőven kijutott, de azért épségben megérkeztünk a koncert helyszínére. Bíztunk a templom hűvösségének frissítő erejében, de sajnos, itt is gyakran kellett kezünkbe venni legyezésre alkalmas eszközt.

A jótékonysági koncertet Deák László esperes nyitotta meg – mindenekelőtt köszöntött bennünket, majd néhány gondolattal felvezette a ma esti koncert miértjét.

Ezt követően a szavak által megfogalmazott gondolatokat a zene által sugallt érzések váltották fel. Gergő megosztotta velünk, hogy a barokk a kedvenc zenei korszaka, és megállapításaival röviden jellemezte ennek az időszaknak az ismérveit.

A műsor programját egy találós kérdéssel kezdte, miszerint, ki a szerzője az elhangzott műnek. A zene hangulata alapján, én Händelre tippeltem, ami csak részben volt jó, merthogy sokáig valóban az ő darabjának tartották, de idővel kiderült, hogy nem ő a szerző. Gergő még úgy tanulta, hogy Henry Purcell angol barokk zeneszerző trombitafanfárja, de mára tudjuk, hogy a „népszerű billentyűs darab” szerzője Jeremiah Clarke, amely A dán herceg indulója címet viseli. A szintén angol barokk zeneszerzőről nem igazán halhattunk, ugyanis halálosan szerelmes volt egy hölgybe, aki nem lehetett az övé, ezért 33 évesen szíven lőtte magát. Szóval, a zenemű „fanfáros” stílusa miatt volt, aki Georg Friedrich Händel (köztük én is), volt, aki Henry Purcell munkája közé sorolta. 300 év múlva azonban kiderült az igazság.

S ha már Händel neve szóba került… A folytatásban a német zeneszerző 1749-ben íródott Tűzijáték-zenéjének két tétele - Nyitány és Örömzene  - hangzott el. A Tűzijáték-zene megírásának hátterében az áll, hogy György király nagyszabású ünnepséget kívánt rendezni az aacheni béke megünneplésére - tűzijátékkal, zenével. Az alkalmat kísérő zene megírására Händelt kérte fel. A zene el is készült, azonban eljátszásához zenekarra is szükség volt. A király áldását/jóváhagyását adta erre, Händel pedig így szerzett munkát több állás nélküli zenész barátjának. Mind a mű, mind a tűzijátékos ünnepség nagy sikert aratott. Georg Friedrich Händel alapvetően boldog ember volt, aki szerette az életet, és ez hallatszik is a zenéjén.

Még az ünneplésnél maradva… Gergely korábbi koncertjein megismert Johann Pachelbel Ünnepi (d-dúr) kánonja következett. A D-dúr kánon váza nyolc akkordból áll, amely változatos dallammal és különböző ritmussal fűszerezve bár hányszor eljátszható egymás után, így nem válik unalmassá. Gergely ma este 27 variációban orgonálta el nekünk - számoltam, tényleg annyi volt. Thurzó Zoltán zongoraművész Facebook oldalán olvastam a következő érdekességet: Johann Pachelbel korának egyik legjobb orgonistája volt. Sokan Johann Sebastian Bach egyik legfontosabb előfutárának tekintik. Pachelbel művei nagyon népszerűek voltak. 1677-ben meghívást kapott Eisenach város vezetőjétől, hogy dolgozzon ott. Ekkor találkozott és lettek közeli barátok Johann Ambrosius Bach városi zenésszel, Johann Sebastian Bach édesapjával. Barátságuk olyan mély volt, hogy J. A. Bach felkérte Pachelbeltet lánya keresztapjának, majd rábízta fia, Johann Sebastian zenei nevelését is. Az Ünnepi kánon elhangzott Johann Christoph Bach (J. S. Bach kilencedik gyermeke) esküvőjén, amelyre természetesen, Pachelbel is meghívást kapott - meglehet az esküvőre írta ezt a művet, amolyan ajándékképpen. Mindez magyarázatot adna arra is, miért ez a legnépszerűbb esküvői bevonulási zene.

Ezt követően Bach és Vivaldi szólt egyszerre… Hogyan is kell ezt érteni? Nos… Amikor Bach visszatért Weimarba, zenei körökben mindenki Vivaldiról beszélt. Bach, hogy jobban megismerje Vivaldi munkásságát, kottákat szerzett be tőle, amelyek tanulmányozása közben rájött, hogy az olasz zeneszerző valóban kiváló zenéket írt. Bár, Vivaldi munkássága hatással volt Bachra, mégis, feljegyzések szerint, Bachnak köszönhetően fedezték fel Vivaldit a zeneműveiből készített átiratok nyomán. Ma este egy concertot hallgattunk meg.

A folytatásban Johann Sebastian Bach munkásságának és az orgonairodalom egyik legismertebb műve, az orgonára komponált d-moll toccata és fúga következett.

Sajnos, elérkezett a koncert vége, amely Marc-Antoine Charpentier: Marche en Rondeau dallamaival zárult a már jól bevált közös tapsolással kiegészülve.

Ráadásként Gergely eljátszotta nekünk Bach d-dúr szvitjének áriáját (Air). Érdekesség, hogy a művet a szerző életében nem adták elő, a kéziratot Mendelssohn fedezte fel, közel száz évvel később.

Ezúttal is nagyszerű koncertben volt részünk – a fantasztikus műveket Gergely érdekes történetekkel fűszerezte, a csodálatos orgonamuzsikát pedig ezúttal is Papp Norbert festőművész alkotásai tették kerek egésszé.