Emlékmorzsák

A Sziget Fesztiválköztársaság talán leglátványosabb elemét, a tavalyinál is nagyobb, 65 méter magas óriáskereket, a Sziget Eye-t idén nem csak a fesztiválon, de Budapest belvárosában is megcsodálhatják és kipróbálhatják az érdeklődők. Június 7-től július 22-ig forog az óriáskerék az V. kerületi Erzsébet téren.
A már számos nagyvárost - Párizstól, Brüsszelen át Milánóig - megjárt látványosságot most Budapesten állították fel. Az építmény a hasonló, ideiglenesen telepíthető eszközök közül a legnagyobb hozzáférhető eszköz egész Európában; 65 méter magas, összesen 41 darab, 8 fős, légkondicionált, zárt kabinnal és egy 4 fős VIP kabinnal működik. Maximális kapacitása 332 fő és a menetidő minimum 10 perc. Működése - elektromágneses rendszerének köszönhetően - tökéletesen zajmentes és biztonságos.
Bár, a közel 10 perces "kerekezés" ára kissé borsos, de azért kedvcsinálónak következzék néhány fotó, melyeket a magasból készítettem! :)

Egy több éve tervezett programot teljesítettünk ma - nevezetesen, elkirándultunk a Veresegyházi Medveotthonba. A program érdekességét és látványát tekintve, felvetettük BB-kének, hogy Kingával jöjjenek el, aminek nem volt semmi akadálya.
A Nyugati pu. pénztárainál beszéltünk meg találkozót. Apró akadályok és problémák ellenére, mindannyian időben megérkeztünk. Megvettem a jegyeket, majd felszálltunk a 3-as vágányról induló Vác-Veresegyház vonatra.
Megérkezve Ivacs állomásra (ez Veresegyház előtti megálló), ahol le kellett szállni a Medveotthonhoz, azonnal megláttuk az irányt mutató táblát. Bár, a honlapon írták, hogy a vonatállomástól 1,6 km sétára van az Otthon, tűző napsütésben, szinte fák nélküli úton haladva, minket, felnőtteket is próbára tett, nemhogy Nórit, aki az utolsó métereken már bizony, nyufikázott. Ráadásul, kicsit nehezen akartunk rábukkani a medvékre, mert bár, a tábla jelezte, hogy már a medvék jönnek, lovakon és szürke marhákon kívül nem igazán láttunk más állatot!?
No de, nem adtuk fel, ha kicsit nyűgösen is, de rátaláltunk a pénztárra, majd onnan pár lépést továbbhaladva, a Medveotthon bejáratára. Rögtön a bejárat után egy szép nagy játszótér fogadta a gyerekeket - Nóri érdeklődését azonnal fel is keltette, s elindult a hinták és csúszdák irányába. A játszótérrel szemben már a medvék is meg-megmutatkoztak, de igencsak lehangolt minket a látvány, ahogyan a hőségben, elsősorban mézért kuncsorogva leültek a macik a kerítés mögé, és várták, hogy a látogatók megetessék őket. Az etetésnek ezen módja nagyon helyes és aranyosan van kitalálva, ugyanis bizonyos távolságokra, hosszú fakanalakkal teli ládák vannak kihelyezve, amelynek segítségével a vásárolt vagy hozott mézzel lehet megetetni a medvéket, akik örömmel és élvezettel nyalogatják le a mézet a fakanálról! :) Visszatérve azonban a tűző napsütésen ülő macikra... később megnyugodva láttuk, hogy ez a macik saját döntése, mert felfrissülésre bármikor csobbanhatnak a területükön kialakított mesterséges tóban, illetve kedvük szerint besétálhatnak hűsölni a közeli (kis)erdőbe, sőt, mint azt az Otthon szórólapján olvastam, még kárászokat is telepítettek a tavakba, hogy kedvükre halászhassanak is. :)

Látva a macik falatozását, mi is kedvet kaptunk az evéshez. Hiába, a reggeli már régen volt, és hát, bizony, 1/2 3 felé járt már az idő! Leültünk hát, a játszótér padjaira, s beburkoltunk egy-egy szendvicset. A 6 db szendvics kevésnek bizonyult ötünknek, ezért célszerűbbnek láttuk, ha beülünk az étterembe.
Mindannyian alaposan belakmároztunk a Fatálas Étterem kínálatából. Jóllakott állapotban, egész más színben látva a világot, érdeklődésünket újra az Otthon lakói felé irányítottuk. A felnőtt medvék területe mellett három bocsnak adott helyet egy elkerített rész. Nagyon helyesek voltak a kismacik, mert ketten éppen nagyon szerették egymást, amelyhez később a harmadik is csatlakozott.

Továbbsétálva elérkeztünk a farkasok területéhez, ahol szebbnél szebb példányokat volt szerencsénk látni.

A medvék és a farkasok területének a végében ormányos medvék és mosómedvék laknak - természetesen, külön elkerített részen

 A fenti állatokon túl még két jól megtermett strucc-cal is találkoztunk, akik jóízűen falatoztak a fűből.

Ezzel bejártuk a Medveotthon teljes területét. Így a végére érve már nem is volt annyira riasztó, ahogyan az állatokat tartják, sőt...
Nem mondom, hogy Nórinak egy életre szóló élményt szereztünk vele, de úgy gondolom, mindannyian jól éreztük magunkat! :)

Március végén még nagyon távolinak tűnt június 21., a Madách Színház legújabb musicalprodukciójának, a Mary Poppinsnak a megtekintése. Terveztük megnézni Cilivel, de az igazi ráhatás Andreától jött.
No hát, elérkezett a mai nap. Cilivel délután 1/2 6-kor taliztunk a pakonyi vonaton, ami szerencsére, időben jött. Andreával a színház felé vezető zebrán találkoztunk össze, ugyanis a Wesselényi utca azon részén meglátott egy teázót, és javasolta, hogy üljünk be beszélgetni egy kicsit. A Darjeeling Teahouse & Cafe nagyon kellemes helynek bizonyult. A nagy hőségben sem forró teát, sem kávét nem kívántunk, de egy csábító-hűsítő jeges Mentás lime ital annál jobban esett! Egészségünkre! Ezúton is köszi Andika a meghívást! :)

Nem sokkal 7 óra előtt átsétáltunk a színházba. Az egészségügyi percek után beültünk a helyünkre.
Mary Poppins valahogy kimaradt a gyerekkoromból - a szigorú, ám igazságos, de legfőképpen mágikus erejű nevelőnő történetével inkább már csak felnőtt koromban találkoztam, de akkor is film formájában, mint könnyed, vasárnap délutáni szórakozás. A musicallel sem volt másként.
A történet szerint a Banks család Cseresznyefa utcai otthonában a kis Michael és Jane nagyon elhagyatottnak érzi magát, mivel szüleik nagyon kevés időt töltenek velük. Hat dada szökött meg a két gyerek mellől. Egy nap - a legnagyobb zűrzavar közepette - a keleti széllel megérkezik Mary Poppins, a legújabb nevelőnő. Táskája azonnal lenyűgözi a gyerekeket, hiszen szinte feneketlen, annyi varázslat lapul benne. Mary Poppins igazán tudja, hogy kell szorgalomra nevelni és vidámabbá tenni a gyerekek életét.
A sok varázslatos kaland után azonban, amilyen rejtélyes módon érkezett a keleti széllel, olyan titokzatosan vett búcsút a Banks gyerekektől. Jane és Michael azonban soha nem hitték, hogy örökre távozott. S igazuk lett. Egy nap Mary Poppins visszatért, s vele visszatért minden, ami személyét körülveszi. A Cseresznyefa utcai ház újból titokzatos események színhelye lett, és a gyerekek hétköznapjai ismét megteltek a tündérmesék varázslatával. S ez így tartott volna mindaddig, míg Mary Poppins nyaklánca el nem szakad. Akkor - ahogy megjósolta - távoznia kell.
Nagyon örültem a szereposztásnak - legfőképpen Oroszlán Szonjának, Csonka Andrásnak, Szervét Tibornak és Koós Rékának.
Oroszlán Szonja (Mary Poppins) hangi adottságairól volt fogalmam, de musicalban még nem láttam, nem hallottam. Színészi játékát mindig is szerettem - legyen szó filmről, vagy színházi darabról. Kifejezetten jól állt neki, és hiteles volt a szigorú nevelőnői szerepben! Nagyon tetszett! :)

Csonka András (Berti) tehetségéről már volt alkalmam megbizonyosodni, mégis elképesztő, hogy milyen ügyességgel és könnyedséggel énekelte és táncolta végig a darabot! Nagyon élveztem a játékát! :)

Szervét Tibort (George Banks) most láttam először színpadon, pedig a Valami Amerika óta nagyon kedvelem őt. Bár, mogorva és szigorú a kizárólag csak a munkájának élő, mindenféle érzelmességet kerülő családfő szerepe, Mary Poppins számára is szolgál tanulsággal. Koós Rékát, amióta a MP-oknak köszönhetően közelebbről is megismerhettem, mindig nagyon szívesen látom és hallgatom őt - tökéletesen alakította az aggodó édesanya, a szerető feleség szerepét. :)

Ami azonban még a történetnél és a szereplőknél is jobban lenyűgözött, az a díszlet. Rózsa István elképesztően ötletes megoldásokkal csinált egyiket a másikból, illetve másikat az egyikből. Szó szerint meseszerű volt a látvány. Mintha egy csodás színekkel festett mesekönyvben lapozgattunk volna. Láthattuk a Cseresznyefa utcában álló házat teljes nagyságában kívülről és belülről (a nappalit, a gyerekszobát és a konyhát), majd a következő pillanatban már a házak tetején sétálgattunk a kémények között. Emellett megjelent egy park a benne "élő" különleges szobrokkal és érdekes emberekkel, valamint pár perc erejéig bepillanthatunk a bank komor és zord világába is.
Amint azt már a szösszenetem elején írtam, ez a darab gyermekkort idéző, felhőtlen esti szórakozást nyújtott a kedves, helyes és aranyos történetével és szereplőivel. :)
Andreától a villamosmegállóban búcsúztunk el - ő ment Buda felé, mi pedig, a Nyugati pu. felé. Nagyon szerencsések voltunk, mert elértük a 22:18-as vonatot, így "pikk-pakk" :) otthon voltunk! :)

Amikor tavaly december közepén, egy nem túl barátságos, esős napon nagy nehezen rávettem Cilit, hogy menjünk el a Művész Kávéházba jegyet venni Varnus Xaver és Lajkó Félix közös koncertjére, nagyon-nagyon távolinak tűnt ez a májusi nap. Mint mindig, most is bizonyára rövid idő alatt fogytak el a jegyek, az azonban biztos, hogy amikor egy-két hónapja felnéztem a MüPa oldalára, már az volt kiírva, hogy "minden jegy elkelt".
Kényelmesen megérkeztünk a MüPa-ba. Felsétáltunk a Hangversenyterem I. emeletére, ahova a jegyünk szólt. Korán érkeztünk, még nem foglalhattuk el a helyünket. Pár perc várakozás után, egyszer csak lendületes orgonazene csendült fel, s megnyitották a nézőtérre vezető bejáratokat. Leülve a helyünkre és átadva magunkat az orgonaszó élvezete közbeni szemlélődésnek, meglepetten láttuk, hogy az éppen hallható zene élőben szól, s az orgona előtt ülve nem más szólaltatja azt meg, mint maga Varnus Xaver. "Ez a korán érkezők bonus track-je!" - gondoltuk Cilivel, s még nagyobb élvezettel hallgattuk Xaver játékát. :) Néhány dallam eljátszása után Xaver némi magyarázatot is fűzött a koncert előtti koncerthez, amikor is elmondta, hogy szerinte a koncertet megelőző várakozás tulajdonképpen elválasztja egymástól a művészt, aki előadni jött a közönségnek, és a közönséget, aki látni és hallgatni jött a művészt. Xaver hát, gondolt egyet, kapja meg mindkét fél, amiért jött, s így közel a koncert meghirdetett kezdési időpontjáig orgonált nekünk. :)
A koncert elején Xaver tartott egy rövid kis eszmefuttatást - a tőle megszokottan szellemes és érdekes történetekkel fűszerezve - a zene "komoly" és "könnyű" jelzőinek értelméről, illetve értelmetlenségéről, amelynek kapcsán beszélt Johann Sebastian Bach és Wolfgang Amadeus Mozart komolyabb és könnyedebb szerzeményeiről; megemlítette Seress Rezső világhírűvé vált szerzeményét, a Szomorú vasárnap-ot, melyet több mint 100 nyelven és zenei stílusban adtak elő; s végül mesélt szeretett tanára, Kistétényi Melinda csodálatos improvizációs tehetségéről. :)
Az improvizáció fogalmának említésével Xaver meg is határozta a ma esti koncert fő irányvonalát, amikor is Lajkó Félix, hegedűművésszel, illetve a meghívott zenészekkel - Barcza Horváth József -bőgő, Tóth Zsolt -dob, Szőke Nikoletta -ének - arra vállalkoztak, hogy Bach D-moll toccata és fuga művét alapul véve egy improvizációs kirándulásra vigyenek bennünket. Kirándulást említettem, tehát, néha-néha letértünk egy-egy érdekesség kedvéért a fő ösvényről, s ilyenkor, hol egy ismert népdal (pl. Tavaszi szél), hol egy másik ismert mű dallamaira ismertünk rá. Nagyon érdekes volt az eddig inkább csak orgonán hallott műveket hegedűn hallani, ahogyan a két hangszer is nagyon jól szólt együtt. Nagyon izgalmas volt, amikor Szőke Nikoletta kellemes hangszíne, kiegészülve a nagybőgő mély brummogásával, a jazz műfajára emlékeztetve, maivá és moderné varázsolta a műveket (Bach Air c. darabját és Jesu, Joy of Man's Desiring c. kantátáját). A Junior Prima-díjas énekesnő honlapját olvasva megtudtam, hogy épp a stúdióban dolgozott legújabb lemezén, mikor Xaver felkérte őt a vendégszereplésre. :)

A művészek több mint egy órán keresztül repítettek minket a zene szárnyán a hangszerek csodálatos hangjainak segítségével. Ekkor én még naivan azt hittem, csak szünet következik, de a szűnni nem akaró taps hallatán rá kellett döbbenem, hogy ezennel a koncertnek sajnos, vége. No persze, azért kaptunk egy kis ráadást is. :)
Xaver eljátszott néhány dallamot Ravel Bolerójából, de mielőtt hosszasabban belemerültek volna a zenészekkel, elmesélt egy helyes kis történetet, amely az egyik zsinagógabeli koncertjén esett meg. Készültek videofelvételek a koncertről, s ezek vágása közben Xaver arra figyelt fel, hogy az egyik kamera célba talált egy urat, aki a Bolero 9-14. percéig egyszerűen sehogyan sem volt képes felvenni a közönség ritmusát, s kétségbeesetten kapkodta a fejét ide-oda, hátha valami csoda folytán sikerül elkapnia a ritmust. Azóta Xaver megtanulta, hogy a demokráciának szüksége van ilyenekre, különben rém unalmas lenne az élet. :)
Az első ráadást újabb vastaps követte, majd miután visszatértek a színpadra a zenészek, Xaver elárulta, hogy ez a "spontán kis együttes" három napja van együtt, s még nincs ráadás számuk, de ráadásként sokkal szebben adják elő Bach Air című darabját, mint először. :)
Xaver ezt megelőzően is elmesélt két mulatságos anekdotát, amelyek Vladimir de Pachmann orosz zongoraművész és pályatársa, a lengyel származású Leopold Godowsky között esett meg. Ezeket (és még többet) el lehet olvasni Xaver Isten majd megbocsájt: az a mestersége című könyvében (70. oldal). :)
Ezt a ráadást is kellőképpen megtapsoltuk, de amikor Xaver visszatért zenésztársaival a színpadra, már csak szavak nélkül mutatta, hogy most már mindannyian szeretnének nyugovóra térni... :)
Nem volt mese... tiszteletben tartva a kérést, bármennyire is szerettünk volna még maradni újabb és újabb ráadást hallgatni, szép kényelmesen a távozás mezejére léptünk. Megjegyzem, az a bizonyos alvás nem következhetett el valami hamar, ugyanis kijövet a teremből hallottuk, amint a hangosbemondó arra hívja fel figyelmünket, hogy a két művész dedikálást tart, amelyre mindenkit szeretettel várnak!? :)

Köszönhetően Andreának, aki felhívta rá a figyelmünket, nagy-nagy várakozással és kíváncsian ültünk be a Katona József Színház Musik, Musikk, Musique előadására. Andrea azóta meg is nézte a darabot, s úgy véleményezte, hogy "tetszett neki, ugyanakkor szerinte, több van benne, mint egy laza zenés kis darab". Nos, mondják, hogy "ami késik, az nem múlik"... nekünk egy nap különbséggel egy év kellett ahhoz, hogy a színházi bemutatót követően jegyet váltsunk és megnézzük ezt az érdekes zenei kirándulást. :)
Az ismertetőben az olvasható, hogy ezen előadás során "koncert-színház költözik a Katona színpadára, különleges orfeumi látványvilággal, jelmezekkel, zenekarral, a színészek pedig nem csak táncolnak és énekelnek tíz nyelven, hanem a korabeli varieté-előadókhoz méltóan további meglepetésekkel is szolgálnak". E mondat össze is foglalja a lényeget, de én azért ennél egy kicsit bővebben szeretnék írni az estéről. Úgy képzeltem, hogy egy kis történeten keresztül fogjuk megismerni a 20-as, 30-as évek Európájának kultúráját, zenéjét, szórakozási szokásait, de nem erről volt szó, hanem egy show műsor összeállítást láttunk. Mégsem színházban éreztük magunkat, hanem mintha mi is, a művészekkel együtt, egy tengerjáró hajón utazunk, és az egyik esti programként beülünk szórakozni egy zenés-táncos varietére. Mindezen érzést a színpadi díszlet (Cziegler Balázs munkája) és a színpadon félkörívben elhelyezkedő, hófehér tengerésztiszti egyenruhába öltözött zenészek is sejtetni engedték. Nagyon örültem az élő zenei kíséretnek, nem beszélve arról, hogy nem csak a zenei árokból hallottuk, hanem a színpadon láthattuk is őket. Számomra mindig sokkal meghittebb és élvezetesebb az élő zenei kíséret, mint a CD-ről bejátszott alap. Látva és halva a zenészeket még inkább sikerült beleélnem magam a luxushajón történő utazásba és szórakozásba. :)
Természetesen, a látvány mellett a színészek produkciói érdemelnek nagy-nagy elismerést. Szerény feltételezéseim szerint, a többségük elsősorban prózai színésznek tanult, mégis mindegyikük kiválóan énekelt és táncolt. Az előtt is le a kalappal, hogy az esetleg könnyebbnek tűnő (német, olasz, francia) nyelvek mellett görögül, lengyelül és portugálul is adtak elő dalokat - abszolút laikusként megítélve - tökéletesen. A műsor rendezője, Pelsőczy Réka, ezzel azonban nem érte be, ugyanis komoly felkészülést, ügyességet és rátermettséget kívánó artistamutatványokkal is színesítette a showt, amelyet a darab szereplői - szintén abszolút laikusként megítélve - ugyancsak tökéletesen gyakoroltak be. Mindezen mutatványok érthető módon kellett, hogy bekerüljenek az összeállításba, ugyanis (amint az szintén az ismertetőben olvasható) ezekben az években "sohasem látott népszerűségével beköltözött a szalonokba a cirkusz". :)
Minden bizonnyal nem okozok nagy meglepetést, ha megírom, hogy elsősorban Nagy Ervin miatt váltottunk jegyet az előadásra. Az ő színészi képességeit már ismerni véljük, kitűnő hangjával a Csókol Anyád! című vígjátékban szembesültünk (egy Elvis-hasonmás verseny kapcsán), kiváló mozgásának pedig, egy-két általunk látott darabban lehettünk tanúi (legutóbb például, az Esőember RAIN MAN "tánctanítós" jelenetében). :)
A Farsang megnézése óta másik nagy kedvencünk, Tasnádi Bence. Mindenki csal című magánszámában, bűvészeket meghazudtoló kézügyességgel kápráztatott el minket a világító golyókkal. No, és ahogyan görögül énekelt! Mintha a második anyanyelve lenne! Elképesztően tehetséges és ügyes ez a fiatalember. Játszi könnyedséggel bújik egyik figurából a másik karakterbe, s mindegyik tökéletesen hiteles és meggyőző. Olyannyira felkavarta az érdeklődésemet a színészi játéka, hogy újabb és újabb előadásban szeretném őt megnézni. Mindjárt itt is van az április 26-án bemutatott Marius von Mayenburg: Mártírok című darab, amelyben fő(bb)szerepet játszik. Az biztos, hogy meg fogjuk nézni, de a történetet olvasva, nem éppen tűnik könnyen emészthető darabnak, így erre még kissé hangolódnunk kell. :)
Ónodi Eszterre nagyon kíváncsi voltam. A filmekből nagyon kedvelem őt, de színpadon nem láttam még. Nem okozott csalódást - tehetsége ugyanúgy megmutatkozott és hatott rám a színpadról is. Csinos pofija és aranyos gesztusai mellett elismerés illeti az énekhangját, a tánctudását és azt, amilyen természetes könnyedséggel (lég)tornázott a levegőben lógó hatalmas karikán, miközben énekelt nekünk. :)
Jordán Adél meglepett a hangjával. A legtöbb általa előadott dal nagyon hiteles volt, tökéletesen azonosult velük. Különösen a portugál dal volt emlékezetes, amelyben a külső megjelenés és a dalszöveg mellett, a hangjával történő játékkal is eredeti portugál előadót idézett. :)
Rezes Judit hangja, tánca és mozgása szintén meglepett. Tőle leginkább a franciául énekelt dalt hallgattam szívesen. :)
Kocsis Gergely fizimiskája már a Farsang Dodójaként is tetszett. Most is remekül hozta a különböző karaktereket. Amilyen hiteles volt a konferanszié szerepében, ugyanolyan meggyőzően énekelt lengyelül, még ha a sok mássalhangzós nyelv hallatán mosolyogni is támadt kedvünk. :)
Nagyon kellemes időutazásban volt részünk. Kicsit tartottam az akkori idők dalaitól, zenei stílusától, de ebben a körítésben, ezen szereplők előadásában, minden percét élveztem az estének. :)

Zuglóban átszálltunk a vonatról a 7-es buszra. Nem tűnt jó választásnak ez az út, ugyanis a Keletit elhagyva dugóba kerültünk. Kicsit aggódni kezdtünk, hogy hiába indultunk el időben, még a végén elkésünk a színházból, amikor is pár méter után "kitisztult" a helyzet. Aggodalmunkat az is fokozta, hogy ismét szemerkélni kezdett az eső, s naná, hogy kényelmességből az esernyőket otthon hagytuk. A Ferenciek terén szálltunk le, s bár az eső még ekkor is szemerkélt, a házak ereszeinek védelme alatt néhány méter után beléptünk a Petőfi Sándor utca elején található Katona József Színház előterébe. Először jártam ebben a színházban, így nem ismertem a járást, ezért már a gyors terepszemle során is egyik impulzus ért a másik után. Alig töltöttünk el pár percet, érezhető volt, hogy ez a színház más, mint a többi színház, amelyben ez idáig megfordultunk. Elsőként például, a szabadon látszódó szellőző csövek mutattak szokatlan látványt, majd a csak látszólag félkész falfestésről kellett tudomásul vennünk, hogy az is egy tudatos koncepció. Ezen furcsaságok ellensúlyozásaképpen azonban kiszúrtam egy nagyon kedves kis üzletet, amelyben jópofa KJ-s relikviákat, valamint irodalmi könyveket lehet vásárolni. Hosszasan elnézelődhettünk volna, de úgy gondoltuk, előbb intézzük el a ruhatárat, s majd az előadás kezdetéig még rendelkezésre álló időben tovább nézelődünk a boltban. Cili ekkorra már ki is szúrta, merre jelezte a felirat a ruhatárat. Egy alagsorba kellett lemennünk, ahol egy újabb érdekesség fogadott bennünket. Nem a hagyományos értelemben működő ruhatárral találtuk szembe magunkat, hanem, mint például a gyógyfürdőkben vagy uszodákban szokás, mi magunk tehettük be a kabátunkat számozott öltözőszekrénybe, amely bezárása után a kulcsot szépen magunkhoz vettük. Nagyon tetszett nekünk ez a megoldás.
Visszasétálva a színházterembe, elfogtuk helyünket a nézőtér 4. sorában. Helyválasztásunk tökéletesnek bizonyult, mert mindent nagyon jól és kényelmesen láttunk, ami a színpadon történt. Az előadás során azt is megállapítottuk, hogy a 3. sornál előrébb nem feltétlenül érdemes jegyet venni, mert kicsit kényelmetlenül felfelé kell nézni a színpadra, legfőképpen, ha a színészek a színpad előterében tartózkodnak.
Sem a darabról, sem annak szerzőjéről nem voltak ismereteink. Elsősorban Nagy Ervin szereplése, másodsorban a komédiának ígérkező történet sugallta, hogy nézzük meg a darabot.
Ion Luca Caragiale (1852-1912) a XIX. század végi román irodalom kiemelkedő alakja volt. A Farsangot 1885-ben írta, amely Bukarest külvárosában, a Mahalában játszódik, és egy szerelmi ötszög története. Adott egy borbélyüzlet tulajdonosa, Misu (Újlaki Dénes), aki két nőnek, Didinának (Jordán Adél) és Micának (Pálmai Anna) is csapja a szelet. A högyek férjei: a valamikori rendőrtiszt, Bóbitás (Nagy Ervin) és Makhosz (Lengyel Ferenc) apró bűnjelekből (fodrászbérlet+szerelmeslevél) rájönnek aráik félrelépésére, amit sürgősen tisztázni szeretnének magával, Misuval. Misu azonban a legritkább esetben tartózkodik az üzletben, legfőképpen akkor nem, amikor ilyen életbevágóan fontos kérdésben keresik őt meg. A heves érdeklődőket Misu segédje, Dodó (Kocsis Gergely) igyekszik leszerelni, s rávenni őket, hogy egy későbbi időpontban próbálkozzanak újra. A történések előrehaladtával, és persze, bonyolódásával már nem csak a férjek kívánnak tiszta vizet önteni a pohárba, hanem a szeretők is kérdőre vonnák a nőcsábászt. Mindezen problémák tisztázására legalkalmasabb helyszínnek a farsangi mulatság ígérkezik, ahol mindnyájan jelmezt öltenek, később egyesek jelmezt is cserélnek, s így mindenki mást kerget, mint akit kergetni szeretne. Ebből adódóan elsőként a Pincért (Dankó István) gyanúsítják meg a tettekkel, aki az egyedüli, aki aznap este nem jelmezben pincér, hanem valóban az, és persze, hogy a történetbe időközben bekapcsolódó ártatlan, mindössze a fogát fájlaló (adóhivatali) Gyakornok (Tasnádi Bence) kapja szeme közé a Misunak szánt vitriolt; illetve a vége felé megjelenő Rendőrbiztos (Vajdai Vilmos) úgy vezeti le a nyomozást,  hogy mindenki sértetlenül és legfőképpen büntetlenül távozik.
Kezdetben az előadás szokatlan volt, a szereplők játéka pedig, furcsának tűnt. A félreértések sorozata ellenére ez nem egy hagyományos értelemben vett felhőtlen vígjáték, s bár, több vicces helyzet is adódik, inkább egy keserű vígjátékról van szó. A szereplők által megformált figurák sem feltétlenül azok a szerethető fajták, inkább amolyan groteszkek. Miután azonban helyére tettem magamban a dolgokat, és ráhangolódtam a rendezői elképzelésre, máris minden rendben volt, s az eleinte kissé furcsa előadás, rögtön értelmet nyert. Utólag olvastam is a színház weboldalán, hogy elsősorban a "kísérletező, az újdonságok irányában nyitott" műveknek adnak helyet.
Az előadás - (egy újabb) szokatlan módon - három felvonásos volt. Az 1. és a 3. felvonás a borbélyüzletben játszódik, csak a 3. felvonásban a "bal és a jobb oldal felcserélődik" (ez a darabban is elhangzik), míg a 2. felvonás a farsangot idézi.
Az előadás szereplőinek többségét még nem láttuk színpadon. Nagy Ervint eddig csak "jól öltözött" szerepekben láttam, amelyekben természetesen mindenkor jóképűen mutatott, no de ez alkalommal a felemás hosszú, kék tréningnadrág, lyukas pulóver és bojtos sapka nem mindennapi látvány volt, nem beszélve az albínó üvegszemről. Elképesztően festett, de a színészi alakítása így is fergeteges volt. Tehetséges színész lévén, nem voltak kétségeim a figura tökéletes megformálást illetően, mégis szenzációsat alakított Bóbitásként. :)
Ervin után Tasnádi Bence vált a kedvencünkké. A fiatalember 2012-ben (tehát tavaly) végzett a Színművészeti Egyetemen, de olyan elképesztő könnyedséggel és tehetséggel játszotta a Gyakornok szerepét, hogy az valami fantasztikus! Ő ugyan nem része a szerelmi ötszögnek, de szinte mindegyik szereplővel dolga akad. Élmény volt nézni a játékát, különösen emlékezetes a farsangi jelenetben látható részeg udvarlási kísérlete. :)
Tetszett a Dodót alakító Kocsis Gergely játéka, ahogyan a Pincért alakító Dankó István is, aki leginkább a farsangi felvonásban remekel. :)
Pálmai Anna szimpatikus volt színésznőként (megnézném őt más darabban is), de kicsit nehéz elhinni, hogy Mica ágról szakadt, esetlen külsején megakadjon az erősebbik nem szeme?! Ugyanígy hihetetlennek tűnt, hogy a szívtipró Misu Újlaki Dénes külsejével csavarja el a hölgyek fejét és szívét?!
A végletekig balkáni feelinget idéző díszletek és jelmezek (Mica farsangi jelmeze igen ötletes volt) is nagyon tetszettek. Az előbbi Gothár Péter, míg az utóbbi Bujdosó Nóra munkája. Tökéletesen illettek a szerény és szegényes figurák a lepukkant és kopottas, mégis sajátos hangulatú borbélyüzletbe, amelyet a darabban "látványszalon" néven emlegetnek. :)
A szokatlansága ellenére nekem tetszett az előadás. Volt valami különös hangulata, ami nagyon bejött. :)
Utólag elolvastam a színház oldalán összegyűjtött kritikát, és meglepetten, mi több döbbenten olvastam a sok negatív, elmarasztaló és lehúzó véleményt a darab rendezésével, a szereplők játékával, valamint a díszlet és a jelmezek kinézetével kapcsolatban. Aki úgy dönt, hogy mindezek ellenére megnézné az előadást, az siessen, mert a színház május 3-án játssza utolsó alkalommal a darabot. :(